Magasság:175
Jennifer Anne Garner 1972. április 17-én született a texasi Houstonban és Nyugat-Virginiában nevelkedett, 2 nővérével együtt - ő a középső lány. Édesanyja ekkor angoltanárként, apja pedig vegyészmérnökként dolgozott, volt idő, amikor Jennifer komolyan gondolta, hogy apja hivatását választja. Az egyetemen el is végzett néhány szemesztert, mire rájött, hogy ez mégsem neki való. Szerepelt a Felicity című sorozatban, melynek forgatásán ismerkedett meg későbbi férjével, Scott Foleyval, akivel 2000. október 19-én házasodott össze és ekkor találkozott egy bizonyos J.J. Abrams nevű producerrel is. A Hé, haver, hol a kocsim? című tinikomédiában is feltűnt és ezután kereste meg a már említett J.J. Abrams, aki egy tévés akciósorozathoz keresett sztárt. Jennifer az Alias-ban nyújtott szerepéért egy Golden Globe-ot kapott (és egyéb díjakat), eddigi legnagyobb szakmai elismerését. Feltűnt időközben olyan filmekben is, mint a Pearl Harbor és a Kapj el, ha tudsz, majd ő játszotta a női főszereplőt, Elektrát Ben Affleck mellett a Daredevil-ben. 2004 márciusában Jen elvált férjétől, legközelebb pedig a Hirtelen 30 című vígjátékban bukkant fel a mozivásznon. 2005-ben Jennifer ismét Elektra bőrébe bújt és ugyanebben az évben feleségül ment Ben Affleck-hez, decemberben pedig megszületett kislányuk, Violet. Jennifer máskülönben kedves hétköznapi lány, aki szeret főzni, kertészkedni, túrázni és - "szakmai ártalom" - tae kwon-dozni.
2009.Be with you
2007.Catch and release;The kingdom;Juno
|