- Draco Malfoy – nyújtott kezet nekem egy magas, szőke, szopottgombócfejű, kék szemű pasi.

Évnyitó előtt voltunk, a háztársaim éppen most vonultak be a Nagyterembe. Pedig olyan jól elüldögéltem itt egyedül.

Délelőtt Green proffal mászkáltam. Közölte, hogy én vagyok az, aki korban és életfelfogásban a legjobban hozzá illik, ezért velem akar társalogni. Az nem számít, hogy én olvasni akartam…úgyhogy hallgathattam a hülyeségét. Nagyon nem hiányzott.

Délután visszavonultam a szobámba. Daren nem válaszolt a levelemre. Szomorú lettem tőle. Már őt sem érdeklem, pedig azt hittem, jelentek neki valamit. Le van ejtve, nem érdekel.

Így jobban belegondolva elég szemét módon köszöntem el tőle. Egész életemben ő volt az egyetlen ember, akit a barátomnak mondhattam volna. Ő állt hozzám legközelebb… hülye vagyok, tudom, de nem kellett volna megsértődnie… vagy mégis. Francbe… nem tudom hogy kérhetnék tőle bocsánatot.

Este szépen felöltözve levonultam a Nagytermbe és vártam a többieket. Meg is érkeztek, és most itt állok szemben Mr. Menő Vagyok-kal.

 - Anabelle Hooper – fogadtam el a kinyújtott kezét. Furcsán pislogott, majd olyan erősen szorított meg, hogy azt hittem, kiesnek a szemeim, de csak mosolyogtam kedvesen. Velem ne szórakozzon egy szopottgombóc.

Szépen lassan a többiek is bemutatkoztak. Egyikük sem volt túl bizalomgerjesztő… nyugi Bell, ők csak az új „barátaid”.

A beosztás alatt háztársaim beszélgetését hallgatom.

 - Beszervezzük? – sandít rám egy fekete hajú és szemű, szép – szinte már lányos – arcú fiú. Azt hiszem Blaise volt a neve.

 - Ha már ide osztották…a jövőjét megpecsételte a Süveg – szűrte a fogai közt Draco. – Úgyis kevés nő van köztünk. Legalább lenne kivel játszani – mondandója végén gonoszul elvigyorodott.

Tehát meg van pecsételve a Sorsom. Milyen furcsa is ez, amikor mások akarnak dönteni helyettünk… belefáradtam abba, hogy mások ítélkezzenek felettem. Miközben fél füllel Malfoyék beszélgetését hallgattam, elhatároztam, hogy megszívatom őket. Nekem nem parancsolnak.

Az igazgatónő beszédre emelkedett, miután az összes elsős elfoglalta a helyét. Szót ejtett az elhunyt Dumbledore professzorról, és bemutatta az új tanárokat. Green mosolyogva integetett, míg anyám csak biccentett egyet a tapsoló diákoknak.

Elmondta, hogy mennyi újítás van az iskolában idén… az aurorok a folyosókon, a milliónyi védővarázslat…

  - …diák nem hagyhatja el a kastély területét – jelentette ki magabiztosan McGalagony. – Ezt jobb lesz, ha megjegyzik. Most pedig jó étvágyat.

Vacsora után a klubhelységben ücsörögtem egy puffon. Nem volt kedvem semmihez. Szívem szerint eltűntem volna, de ezt nem tehettem. Mély depresszióba zuhantam, és magányosnak éreztem magam. Ha még jobban önsajnálok, előkapom a konyhakést…

 - Gyere csak – állt elém Zabini, és kinyújtotta a kezét.

 - Minek? – kérdeztem.

 - Játszunk – mosolyodott el.

 - Ha azt hiszed, hogy ettől a titokzatos szuperhős dumától a karjaidba omlok és széttárom a lábaim, sajnálattal kell közölnöm, hogy nem bírom az olyan pasikat, akik kívül hordják az alsógatyát.

 - Nem szexet akarok. Megtréfáljuk az elsősöket, gondoltuk benne lennél a dologban.

Egy vállrándítás kíséretében felálltam, figyelembe sem véve a nekem nyújtott kezet.

 - Mehetünk.

Nyirkos és büdös folyosókon mentünk keresztül. A végén olyan hideg lett, hogy látszott a leheletem, és vacogtak a fogaim.

 - Hova viszel? – kérdeztem. Egy teremben álltunk, ahol már majdnem teljesen sötét volt. Ezen a helyen már patkányok és pókok sem élnek… nem bírnák ki kaja nélkül.

 - Majd megtudod.

 - Nem elsősöket akarsz tréfálni, igaz? – kérdeztem.

Csak mosolygott.

Pár perc múlva egy ajtóhoz értünk. Kívül nem volt rajta kilincs, Blaise kettőt kopogott rajta, és az kinyílt.

Egy tágas terembe érkeztünk. A falakon fáklyák világítottak, a padlón vastag szőnyeg hevert és valaki puha párnákat hajigált szét rajtuk. Középen egy asztalon roskadozott a rengeteg pia – vajsörtől az absinth-ig minden – a padlón három ember ült. Draco Malfoy, Pansy Parkinson, és egy ismeretlen férfi, akinek az arcát csuklya fedte.

 - Itt is volnának – mosolyodott el Draco. A szeméből sütött a gonoszság. – Gyere ide, cicám – nyújtotta felém a kezét.

 - Mit akarsz? – kérdeztem, miután leültem az egyik párnára.

 - Háború van – jelentette ki.  – És el kellene döntened, melyik oldalon állsz. Szerencsére a döntéshozatal terhét levette a válladról a Süveg, amikor a Mardekárba osztott. Halálodig a Sötét Nagyurat fogod szolgálni.

 - Ha nemet mondok?

 - Akkor meg kell halnod.

 - Állok elébe.

 - És ha más halna meg? – kérdezte az arcán elégedett vigyorral.

 - Mit akarsz ezzel?

Mosolyogva kihúzott a zsebéből egy darab pergament. – Ezt ma Pansy találta az ágyadon. Édes pici Darentől jött.

A szívem kétségbeesetten kalapálni kezdett. Darent nem hagyhatom! Nem!

 - Azt sem tudjátok, ki ő.

 - Ne feledd, cicám… a Nagyúrnak mindenütt vannak kémjei. Még olyan is, akire te nem számítasz. Mit szólnál Greghez? Tudod, a kocsmároshoz, aki ott lakik édes pici Darentől lássuk csak… vagy két házra…

Nem hiszem. Nem hiszem. Lehetetlen. Magamat nem félteném, de őt… nem bánthatják. Utálok ilyenekben dönteni. Ki vagyok én, hogy mások élete és halála felett ítélkezzek? Főleg, ki vagyok én, hogy miattam bántsanak valakit? Malfoyból kinézem, hogy ártson Darennek. Egy megoldás maradt. Halálfaló leszek. Olyan könnyű kimondani. Ártatlan gyerekeket fogok gyilkolászni, emberek elméjében kell majd kutatnom, ha kell, addig kínozni őket, míg össze nem roppannak és végérvényesen elvesztenek mindent, ami valaha az övék volt…

 - Rendben. A Nagyúr szolgálatába állok – jelentettem ki. A fejemben villogott a piros lámpa, hogy „Ne tedd!” de elhallgattattam. Nekem már úgyis mindegy.

 - Örvendek. És akkor most bulizzunk! – az asztalhoz ment, és leemelt róla öt üveget.  – Igyunk a boldogan eltöltött közös jövőnkre, és a vérre, amit ez a lány fog ontani – nézett mélyen a szemembe, majd belekortyolt az üvegbe.

Minden túl gyorsan történt. Volt egy olyan érzésem, hogy még visszafordíthatom a dolgokat, ha akarom. Sikerülni fog… legalább is remélem.