Reggel – nagy csodálkozásomra – két levelet is kaptam:



Szia Jasmine!

Hallottam, hogy Angliában vagy, aminek nagyon örülök, és ezúton szeretnék bocsánatot kérni, hogy nem hívtalak meg az évfolyam-találkozóra.
De még nincs késő, ugyanis az esemény két hét múlva lesz, ha van kedved eljöhetnél.
Mellékelem neked az időpontot és a helyszínt. Még egyszer sajnálom, hogy eddig nem szóltam, de gondolom az Államokból nem jöttél volna el idáig.

Üdvözlettel:
Neville Longbottom



Kedves volt évfolyamtársam!
Ezennel szeretnélek meghívni évfolyam-találkozónkra, melyre július 10-én és 11-én kerül sor a Roxfortban. Ha úgy érzed van kedved a dologhoz, kérlek küldj egy levelet legkésőbb elsejéig nekem. A Roxfort tanulói a találkozó hétvégéjén tanulmányi kirándulásra mennek, tehát nem fogjuk egymást zavarni. Ha valamit szeretnél tudni, bátran írj!

Üdvözlettel:
Neville Longbottom.




Aha. Szóval évfolyam-találkozó.
- Dom! Van kedved két hét múlva eltöltened egy hétvégét nélkülem? – kérdeztem kedvenc munkatársam, aki épp a reggeli kávéját iszogatta.
- Nagyon nehéz lesz megválni tőled, már úgy megszoktam, hogy minden éjjel legalább háromszor oldalba rúgsz – mondta, majd sóhajtott egyet. – Nem bánom. Hova mész? Melyik pasi hívott el hétvégére?

Hát igen. Dom újabban azon van kiakadva, hogy Jason, Kai, mindkettő, egyik sem, egyszer egyik, másszor másik - nem tudom tovább fokozni a dolgokat. Hiába próbálom felvilágosítani, hogy magam sem tudom, mit érzek a két pasival kapcsolatban, ugyanis:

1. Jason. Imádom. El tudok olvasni a körbevigyorgom-a-fejem mosolytól, a kócos hajától, a szemeitől, a…a… szóval az egész pasitól úgy egyben. Ha vele vagyok szívem szerint leteperném, de előtte közölném vele, hogy hülye voltam tizenhét évesen, hogy - máig se tudom mi okból – dobtam, és elköltöztem tőle több ezer kilométerre.

2. Kai. Őt érdekesebb elemezni. Valami földöntúli dolog árad a pasiból, ha meglátom, a hasamban mozgolódni kezdenek a lepkék, a kezem remeg, a szám kiszárad és mindezt nem tudom miért. Az egész pasi olyan…megfoghatatlan és megkaphatatlan. Az elmúlt pár hétben sokat dolgozunk együtt, mindig vele mentem interjúkat készíteni és együtt írjuk a cikkeket is. Mindig olyan, mintha megpróbálna elcsábítani – itt a kétértelmű megjegyzésekre, kósza pillantásokra és hasonlókra gondolok -, de sosem tesz semmit a cél érdekében. Én meg nem fogok kezdeményezni. Lehet, hogy maradi vagyok, de ez van.

Szóval ez piciny életem pasi-része. Nem tudok választani közülük. Ha mindketten egy helyen tartózkodnak, szívem szerint elmenekülnék onnan. Ha egyikük sincs ott, nem tudom eldönteni melyikőjüket szeretném, ha ott lenne.

Mások életének nekem is fontos pillanatai – avagy összefoglaló az elmúlt két hétről:

Fred és George összejött az első este megismert ikercsajokkal Lizzievel és Lolával. Kíváncsi vagyok, mi lesz a dolog vége, mindenesetre eléggé őrültek, tegnap vidámparkban voltak, és azon versenyeztek ki bírja tovább a hullámvasutat rosszullét nélkül – Lola bizonyult a legkitartóbbnak.

Anita és Dom, Dom és Anita egy pár immár teljes tizenkét órája. Nem tudom, hogy találtak egymásra, sőt a jövőjükben sem vagyok biztos, mindenesetre most arik együtt.

A minap Harryvel Ginnyvel és a kis Jamessel ebédeltem. Az a kisfiú haláli. Ginny szókimondóságát és Harry bátorságát örökölte. Erre akkor jöttem rá, amikor közölte velem, hogy nem szereti a mogyorós csokit, amit vittem neki. Én kiskoromban sose mertem volna ezt megmondani, inkább megettem volna az egész táblával és szenvedtem volna utána. De ezt leszámítva elég jól összebarátkoztunk, minden beszólásomra vissza tudott vágni, pedig alig múlt négyéves. Ginny a babát augusztus elejére várja, és ha minden igaz kislány lesz.

Draco és Hermione egyre többet veszekszik, de hogy miért, azt ők maguk sem tudják.

Ron és Abby köszönik, megvannak, a gyerekeik kegyetlen aranyosak, azt hiszem nekem is kéne majd egyszer kisbaba, ha lesz valaki olyan hülye, hogy elvesz… vagy adoptálok egyet…esetleg szakmát váltok és óvónő leszek.

Blaise nagyban keresi a Nagy Ő-t, akit – saját elmondása szerint – olyan nehéz megtalálni, mint tűt a szénakazalban, főleg ha buzi az ember. Igaza van, de én sem találok pasit. Pedig hetero vagyok.

Gerard különleges hobbit talált magának – újabban képeket fest, bár nem tudom, minek. Kitalálta, hogy ő egy saját, különleges stílusban fest, nevezetesen a Gerardizmusról beszélek.
Stílusjegyei:
1. Összefolyt színek.
2. Felismerhetetlen alakzatok.
3. A festmények erősen emlékeztetik az embert a saját maga háromévesen készített rajzaira, amikor is egy krikszkrakszról megpróbálta bebizonyítani, hogy az egy kacsalábon forgó palota, ami lángokban áll, mert a hétfejű sárkány felgyújtotta azt a hercegnő szökése és hét országra szóló lakodalmának - a vőlegény szigorúan a Szőke Herceg – következtében.

Ennyit a többiekről.


Reggeli után a szokásos semmittevés kezdődött, ugyanis az edzések délután voltak. A meccsek jövő héten kezdődnek, onnantól kezdődik a kemény munka, de addig Hawaii van.
- Mi a mai program? – kérdeztem.
- Délelőtt a tied vagyok, de este Anitával van randim.
- Aha. Meg kell szoknom azt a szomorú tényt, hogy hanyagolva leszek a hálóingemmel együtt – sóhajtottam színpadiasan.
- Szörnyű – tette a mellkasára a kezét. – Annyira fogsz hiányozni. Mi lenne, ha neked is szereznénk valakit ma estére? Ha áthívnád Kait „cikket írni”? – jelezte a macskakörmöket a kezével a megfelelő helyen.
- Nem – jelentettem ki, de belül persze a kis hang folyamatosan üvöltözött: HÍVD EL TE HÜLYE! GYERÜNK, HÍVD EL TE IDIÓTA! KÜLÖNBEN NEM LESZ MÉG EGY ILYEN ALKALOM!
Jól megvagyunk egymással én és én.
- Miért nem? Itt az alkalom! Lesz egy jó estéd – kacsintott rám.
- Nem. Hívom. El – szűrtem a fogaim közt.
- Elhívjam én? – kérdezte.
- Nehogy megtedd! – vetettem rá magam, nem tudom milyen megfontolásból.
- Nyugi kislány értek én a szóból is. Tudom, hogy csak engem akarsz – vigyorgott kajánul.
- Egyértelmű.
A délelőttöt császkálással töltöttük. Vettem magamnak egy idióta széles karimájú kalapot, hogy legyen miben riogatni Domot, ha betoppan az éjszaka közepén.

Ebéd után mentünk is edzésre – a Magyar Kviddicsválogatott*** hivatalos edzésére látogattunk el.
- Állítólag nagyon jók kviddicsben. A nevük kimondhatatlan, de értékelni fogják, ha próbálkozol – világosított fel a kocsiban parkolás közben Dom. – Nicsak ott van bájgúnár haverod és hűséges szolgálója – bökött Kai és Jessica felé a fejével Dom.
- Gonosz.

Interjúm a Magyar Kviddicsválogatott tagjaival (a hozzáfűzött kommentekért felelősséget nem vállalok, mindet elborult pillanatomban írtam, Kainak őket megmutatni tilos)

ÉN: Sziasztok! *bizonytalanul körbenéz, majd arra megállapításra jut, hogy nem rondák a magyar pasik*
FIÚK: Hello. *mindenki vigyorog*
ÉN: Hát akkor meséljetek magatokról valamit, jó? Mindegy mit, valamit Magyarországról, a csapatról, de felőlem a lábméreteteket is elmondhatjátok, ha érdekesnek gondoljátok.
FIÚK: *röhögnek*
FIÚ1: Magyarország messze van. *fantasztikus megállapítás egy kecskeszakállas, fekete hajú pasitól, aki valami rockegyüttes emblémájával díszített pólót visel. T-A-N-K-C-S-A-P-D-A. Biztos*
FIÚ2: A csapatról csak szeretnék annyit, hogy sokkal jobbak vagyunk kviddicsben, mint fociban, bár ezt nem tudják azok, akik nem varázsolni tudnak *bátor próbálkozás egy bizonyos K-O-V-A-C-S keresztnevű pasastól*
ÉN: Nyertetek már valamilyen kupát?
FIÚ1: Igen. Vagyis nem. Csak majdnem. Az Európa-bajnokságon majdnem nyertünk, de a francia fogó lelökte a mi fogónkat a seprűjéről és elájult. A fogónk.
ÉN: Aha, Köszi fiúk, öröm volt veletek interjút csinálni *hálálkodom* Sziasztok!
FIÚ2: Szia! És szépek az angol lányok!
FIÚK: Hello. *mindenki vigyorog*

- Na túlélted? – kérdezte Kai, amikor összefutottunk a parkolóban.
- Aha, egész jó volt – mosolyogtam rá,
- Akkor jó. Jasmine, kérdezhetek valamit? – vigyorgott rám sármosan.
- Persze.
- Megírjuk ma együtt a cikket?
- Oké…izé… átjöhetsz megírni Dom nem lesz otthon este – szaladt ki a számon, de mire rájöttem, mit mondtam már késő volt.
- Rendben. Miért is ne? – kacsintott rám. – Hétkor ott vagyok. Viszek valami kaját is. Szia – ült be a kocsiba.
- Dom! – vágtáztam a bérelt kocsinkhoz.
- Mi a baj prüntyőkém? – kérdezte.
- Én…én…én…elhívtam Kait ma estére hozzánk.
- Én megmondtam – terült el elégedett vigyor az arcán.
Jaj mi lesz most velem?

7. fejezet