Reggel hétkor csörgött a vekker.

 - Nem akarom - fordultam át a másik oldalamra, és elnyomott az álom.

Egy szobában ültem egy zöld kanapén, előttem egy kávézóasztal állt, a nagy nyitott ablakon napfény és madárcsicsergés szűrődött be. Szellő simított végig az arcomon, a kezemben egy bögre tea gőzölgött.

 - Már megint nyomaszt valami. Csak akkor van ilyen arckifejezésed, ha valamin töröd a buksikád - ült le mellém Benji.

 - Tudom - sóhajtottam. - De akkor is nehéz. Ha most visszamegyek, akkor tuti találkozni fogok Jasonnel… - néztem rá.

 - És akkor mi van?  - simított végig az arcomon. - És mi ez az őzike-tekintet?

 - Félek…

 - De mitől?

 - Attól, hogy újra látom őt, nem érted? Tuti megint egy pillanatába fog kerülni, hogy fülig belezúgjak, ez pedig nem jó.

 - Én a te helyedben nem tőle félnék.

 - Hanem? Benji! Kitől?

Felébredtem arra, hogy megint csörög az óra. Kikanalaztam magam az ágyból és bementem a fürdőbe. Vannak olyan reggelek, amikor nem merek belenézni a tükörbe. Ez a reggel is olyan volt. Felvettem egy farmert és egy piros felsőt, aztán összefogtam a hajam. Kénytelen voltam belenézni a tükörbe és megállapítottam, hogy egy fokkal tűrhetőbben nézek ki, mint azt elképzeltem. Jupí. Adtam enni a macskának, aztán főztem magamnak egy kávét. Megcsörrent a kaputelefon.

 - Szia én vagyok - mondta Dom. Érezni lehetett a hangján, hogy mosolyog. - Felmenjek a cuccaidért vagy lehozod őket?

 - Gyere fel, tegnap elromlott a lift, lelebegtetni meg elég ciki lenne, a szomszédok nem tudják, hogy boszi vagyok. Plusz megkínálhatlak egy bögre frissen főzött kávéval.

 - Azt hiszem, ennek nem tudok ellenállni – mondta.

Öt perc múlva kopogott az ajtón.

 - Szia - nyitottam ki neki.

 - Hol az a kávé? - mosolygott és bejött. Elszörnyedve nézett a három dugig pakolt bőröndre. - Mi a fészkes fenét pakoltál te ezekbe? Az egész lakásom belefért volna cakkpakk, téglástul mindenestül.

 - Igen, de te egyedül vagy, mi viszont négyen. Hadd mutassam be Williamet és Elizabethet, valamint Waltert a macskámat.

 - Ja így már értem - bólintott és végignézte, ahogy a két gumicsirke eltipeg előtte. - Ez beteg - suttogta.

 - Hallottam. Itt a kávéd, csüccs le - adtam neki oda egy bögrét.

Csöngött a telefonom.

 - Igen?

 - Szia, Anita vagyok! Csak azért hívlak, mert nem tudunk kimenni eléd a reptérre, viszont kilenckor ott vagyunk érted meg azért a Dominickért, vagy kiért, és elmegyünk kajálni egy bazinagyot, aztán mi ketten elmegyünk bulizni. Na mit szólsz?

 - Oké. Ki lesz ott a kajánál? – kérdeztem.

 - Hát te, Dominick, Gerard, Fred, George, Zabini, Draco és Hermione. Lehet, hogy jön még Abby és Ron is, attól függ, hogy Mrs. Weasley tud-e vigyázni a gyerekekre ma este. Ja meg persze ott leszek én is.

 - Rendben, akkor majd találkozunk. Szia.

 - Szia.

 - Na indulhatunk? – állt föl Dom.

 - Aha.

Levittük a cuccokat és az állatokat a kocsihoz.

 - Jasmine ő itt a bátyám Stephen – mutatott be a sofőrnek. A pasi hasonlított Dominickra, neki is ugyanolyan kilométeres mosolya és nagy csillogó barna szemei voltak.

 - Képes voltál itt hagyni őt a kocsiban, míg te feljöttél kávét inni? Szégyelld magad!

 - Jaj semmi baj – legyintett Stephen.

 - Hol hagytad a csirkéid? – kérdezte Dom, miután elindultunk.

 - A bőröndben vannak.

 - Aha – bólintott. – Megkérdeztem a főnököt… nem egy szobában leszünk. Milyen kár.

 - Igen. Én is nagyon sajnálom – vigyorodtam el.

 - De ez még nem jelenti azt, hogy nem egymás mellett leszünk…

Na már csak az hiányzik, hogy Dom molesztáljon több estén keresztül. Rohadtul remélem, hogy ideggyógyász nélkül túlélem ezt a három hónapot.

 - Na itt vagyunk – sóhajtotta Dominick a szálloda előtt. A repülőút fantsztikus volt, köszönhetően tériszonyomnak, és a tudatnak, hogy kedvenc útitársam megállás nélkül piszkál. De túléltem, és ez a lényeg.

Egész jó helynek tűnt, egy nagy fehér épület volt, bár még nem tudtuk, hogy néz ki belülről. Kijött egy londiner, aki segített becipelni a cuccainkat.

 - Egész pofás kis helyet foglalt le nekünk John – mondtam.

 - Hát igen, akinek protekciója van…

 - Asszem legközelebb is veled jövök… engem nem szeret, képes lenne egy hajléktalanszállóba küldeni.

 - Kitelik tőle.

 - Tudom. Na jelentkezzünk be.

 - Majd én. Addig ülj le a kanapéra

Leseggeltem és körülnéztem. Tényleg szép helynek látszott. Ráadásul a londiner sem volt ronda… Egész nap megpróbáltam elkerülni a mai Benjis álmom. Kitől kell tartanom, ha nem Jasontől? Jajj nehéz az élet… mi lenne, ha egyszer végre egyértelmű lenne? Ahajj… Üvöltözésre lettem figyelmes.

 - MII? Nászutas lakosztály? Hogy? – kérdezte Dom.

Jaj ne… könyörgöm, ugye nem az van, amire gondolok… Odamentem a pulthoz.

 - Mi a baj? – kérdeztem.

 - Azon a folyosón, ahol TÖBBEK KÖZT a mi szobánk is van rovarirtás volt, és két hétig nem lehet bemenni. De nagylelkűen felajánlották a nászutas lakosztályt.

 - Jaj ne…

Mégiscsak az van, amitől féltem.

 - Tehát kénytelenek leszünk két hétig egymás társaságát élvezni – mosolygott Dominick.

 - Már alig várom – sóhajtottam.

Megkaptuk a kulcsokat és felcuccoltunk. A „lakosztály” egy hálóból és egy fürdőszobából állt. Látszott a berendezésen, hogy nászutasoknak tervezték, mindenhol fellelhetőek voltak a giccs apró vagy nagyobbacska jelei: a rózsaszín ágytakarón, a fodros függönyön, a csipkés díszpárnákon, egyszerűen mindenütt.

 - Pfuj – adott hangot a véleményének Dom.

 - Hát ja valami olyasmi. 

 - Észrevetted, hogy csak egy ágy van?

 - Aha. Na akkor pakoljunk ki.

 - Jasmine ez nem te vagy. Miért nem álltál neki hisztizni, vagy közölted velem, hogy a padlón kell aludnom? – kérdezte megrökönyödve.

 - Azért, mert már beletörődtem. Ajánlom, hogy ne horkolj este.

 - Nem szoktam horkolni.

 - Akkor jó.

Kipakoltuk a cuccokat, aztán kiengedtem a macskát és a gumicsirkéket, és nekiálltam készülődni a vacsihoz. Farmert vettem, hozzá egy fekete szaténfelsőt, plusz magassarkúba bújtam. Nem tudtam, hogy elegáns vagy nem elegáns étterembe megyünk-e, ráadásul az esti bulira is fel kellett készülni.

 - Ejha – füttyentett elismerően Dominick, amikor kimentem a fürdőből.

 - Köszönöm, köszönöm.

Megcsörrent a telefon.

 - Itt vagyunk a hotel előtt – mondta Anita és letette.

 - Itt vannak értünk – mondtam, fogtam a táskám és leszáguldottam a földszintre aztán ki az udvarra.

 - Víííííííí – ugrottam Anita nyakába.

 - Hiányoztál te kis kurva – ölelt meg.

 - Te is.

Anita nem változott. Hosszú hullámos barna haja, barna szemei és sűrű szempillája. Szókimondó csaj volt, de a kisugárzása minden pasit elvarázsolt.

Pár percig szorongattuk még egymást, amikor odajött…

 - GERARD! – visítottam és olyan hévvel öleltem meg, hogy majdnem hátraestünk.

 - Jól van szivi, tudom, hogy szeretsz, én is téged, de ezt talán nem az utca közepén kéne – vigyorgott, amikor elkezdtem puszilgatni.

 - De én itt és most akarom!  - túrtam bele a fekete hajába. Gerard kubai volt, csak az apja Franciaország-mániája miatt lett Gerard. Jól nézett ki, de ez csak természetes volt tőle, mióta ismerem, mindig ő volt a Nr.1 jó pasi a csajok szerint. Egyszer engem is sikerült elvarázsolnia.

 - Khm… Jasmine  - hallottam Dom hangját a hátam mögül.

 - Jaj bocsi – kászálódtam le Gerardról. – Ő itt Dominick, ő pedig Anita és Gerard – mutattam be őket egymásnak. Anita olyan szemeket meresztett Domra, hogy hajjaj… itt még lesz valami.

 - Többiek? – kérdeztem a kocsiban.

 - Az étteremben várnak.

 - Jajdejó, annyira örülök nektek.

Anita vezetett, mellette ült Dominick, így én hátul zavartalan tudtam ölelgetni Gerardot.

 - Vigyázz, még a végén a szuszt is kiszorítod belőle – nézett a visszapillantóba Anita.

 - Az a célom.

Fred és George az étterem előtt várt ránk.

 - Azt rohadt életbe de hiányoztatok nekem – sprinteltem oda hozzájuk. Ha nem tudom, hogy ők azok, tuti nem ismerem fel egyikőjüket sem. A hajuk fekete lett és rövid, a karjuk pedig tele volt tetoválással. Az más kérdés, hogy a szellemi szintjük valamikor három éves koruk körül abbahagyta a fejlődést…

 - Te is nekünk.

Jól megölelgettem mindkettőjüket.

 - Jól van Jasmine – simizte meg George a hátam. – Mi is szeressünk.

 - Jaja – mondta Fred. – Annyira, hogy egy terméket neveztünk el rólad…

 - …a Jasmine Juice-t – fejezte be George.

 - Jasmine Juice? – kérdeztem. – Mi ez, valami halálos méreg, vagy mi?

 - Majd meglátod.

 - JASMINE! – visította az épp megérkező Hermione.

 - Szia! – rohantam oda hozzá. Ő is ölelések és puszik hordáját kapta. – Hol hagytad Dracot?

 - Mindjárt jön, leparkol a kocsival.

Mire végigmondta Draco már meg is jelent.

 - DRAACOOOO! – integettem neki. Megkapta a mindenkinek kijáró ölelésadagot.

Aztán befutott Ron, Abby és Zabini is.

 - Üdvözöllek homoszexuális barátom, mi a helyzet a pasikkal? – adtam neki egy cuppanóst.

 - Majd mesélek – kacsintott rám, és átadott Abbynek. Egyáltalán nem látszott rajta a terhesség, vékony volt, szőke hajú, kék szemű, az arca kislányos de mégis szép. Ron egészen megférfiasodott, sokkal jobban nézett ki, mint akkor, amikor még a Roxfortba jártunk.

 - Jaj úgy hiányoztatok.

 - Te is.

 Elengedtem őket.

 - Naszóvalakkor… ő itt Dominick – mutattam Domra. – Ők pedig a többiek. Mutatkozzatok be.

Bementünk az étterembe. Egész jó hely volt, szólt a zene, jó illat terjengett és helyes volt az egyik pincér. Miután rendeltünk elkezdtünk témázni a Világkupáról. Draco biztosított, hogy összehoz majd egy találkozót pár sztárjátékossal és főmuftival.

 - Na mi is az a Jasmine Juice? – kérdeztem Fredtől.

 - Hát egy ital, amitől az ember hülye tengerimalachangon fog röhögni, pont ahogy te csináltad régen.

 - Kösz.

 - Veszik, mint a cukrot. Azta… - nézett el egy másik asztal irányába. Épp egy ikerpár kajált. Olyanok voltak, mint két tojás, csak az egyikőjüknek szőke, a másiknak pedig barna haja volt. – Látod ezt, George?

 - Hogyne látnám?

Hát… még nem láttam az ikreket ennyire elvarázsoltnak, pedig elég régóta ismerem őket. Mindketten úgy néztek a csajokra, mintha valami földöntúli lények lennének.

 - Tudod, mi a legfurcsább a csodákban George? – kérdezte Fred. – Az, hogy előfordulnak.

 -Miért nem mentek oda hozzájuk? – kérdeztem.

 - Már megyünk is – mondták egyszerre, és elindultak a csajok felé.

A kajálásnak lassan vége lett, elbúcsúztunk, az ikrek maradtak a csajoknál, Dracoék pedig visszavitték Dominicket a szállodába.

 - Na indulunk? Előttünk az éjszaka – mondta Anita.

 - Hajrá.

 - Itt van nem messze egy jó kis klub. Benézhetnénk.

 - Felőlem…

Elindultunk az utcán, közben nem bírtuk abbahagyni a pofázást. Egyszer csak Anita elmosolyodott, és odasprintelt két pasihoz.

 - Jaj nekem – sóhajtottam. Pedig megígérte, hogy nem fog pasikat hozni. Mindegy. Odaértem hozzájuk.

Az egyik egy magas, hosszú barna hajú és szemű pasi volt olyan erotikus kisugárzással, hogy fél méterről megéreztem. A másik egy magas, hosszú szőke hajú fiú volt nagy kék szemekkel és édes mosollyal.

 - Jasmine, engedd meg, hogy bemutassam neked Kait… – mutatott a barna hajú pasira, aki egy puszit nyomott az arcomra. Éreztem, hogy elvörösödök. A szőke hajú pasira néztem.

 - Szia Jasmine – köszönt, én meg csak álltam ott, mint egy cövek.

 - Úgy néz ki, a drágaság nem tud megszólalni. A viszontlátás gyönyörei – tettetett Anita műsírást.

Hát igen… bizonyos értelemben tényleg a viszontlátás miatt nem tudtam megszólalni. Valahogy nem így képzeltem el a Nagy Találkozást Jason Winterrel.

 3. fejezet