- Piton professzor? - fordultam meg.
- Igen Reynolds, gratulálok, jó a memóriája.
Mi a fene? Õ nem lebukott, vagy mi?
- Indítsatok befelé - adta ki a parancsot.
- Mi folyik itt? - kérdeztem
- Fogja be a száját, és indítson befelé - szegezte ránk a pálcáját.
Nem volt választásunk, el kellett indulnunk a ház felé.
- De maga a Rend tagja. Mégis miért csinálja ezt? - kérdeztem.
- FOGJA BE A SZÁJÁT! - üvöltötte.
Hát jó, én csak beszélgetni akartam.
A házban teljes sötétség honolt, csak az emeletrõl szûrõdött le egy kis fény.
- Föl - mondta Piton.
Felmentünk, és megálltunk egy ajtó elõtt.
- Várjatok itt - adta ki a parancsot és benyitott a szobába.
- Mi lenne, ha mi most szép lassan meglógnánk? - kérdezte Benji.
- Nem tudom. Azt se tudjuk, hol vagyunk.
- Mindenhol jobb, mint itt.
- Igaz.
Még mielõtt akármit is tehettünk volna, kinyílt az ajtó.
- Gyertek, be, a Nagyúr látni akar titeket.
Nyeltem egy bazinagyot. Nem így képzeltem el a halálom. Sõt, ha már itt tartunk, még meghalni sem akartam.
A szobában három... lény volt. Egy hatalmas kígyó tekergett egy fotel lábánál, amiben ott ült Voldemort. Fekete csuklyája alól csak vörös szemei látszottak ki. Mellette állt egy dagadt, patkányképû ember, Harryék elmesélései szerint õ nem lehetett más, csak Peter Pettigrew.
- Ereszkedjetek térdre a Sötét Nagyúr színe elõtt! - mondta Piton.
Nem csináltunk semmit. Nem fogok hajlongani egy olyan... valaminek, ami ennyi embert ölt, vagy öletett meg, köztünk az én családomat is.
- Azt mondtam TÉRDRE!
- Hagyd - emelte fel a kezét Voldemort. - Térdre fognak ereszkedni, garantálom, ráadásul önszántukból. Na kislány, te jössz elõször. Térdre.
- Nem - suttogtam magam elé.
- Crucio - suttogta, és Benji összeesett.
- Ne! Hagyd abba! - ereszkedtem térdre.
- Jó kislány. És most te jössz, pici fiú.
Benji minden szó nélkül letérdelt.
- Rendben felállhattok. Mit kerestek itt?
- Mi csak... - kezdtem bele - Ott volt az asztalon egy boríték, és és...
- Értem. Most nem haltok meg, talán hasznotokat vesszük valahol. Peter, kísérd fel vendégeinket a másodikra a vendégszobába, és zárd rájuk az ajtót. A pálcáikat pedig vedd el.
- Rendben Nagyúr.
- Ha elvégzed a dolgod a Roxfortban, megkapod jutalmad.
- Jutalmam? - kérdezte Pettigrew.
- Pontosan - nézett rám Voldemort.
Hupszika. ÉN lennék az a bizonyos jutalom? Ez csak valami vicc, ugye?
Felmentünk a másodikra az állítólagos vendégszobába. A berendezés egy asztalból, egy székbõl és egy ágyból állt, mindent vastagon belepett a por.
- Itt maradtok. Egy rossz szó vagy tett és... - húzta el mutatóujját a nyakánál Pettigrew, és kiment.
- De jó nekünk. Hánynom kell - ültem le az ágyra.
- Félek.
- Én is.
- Mi legyen? - kérdeztem.
- Fogalmam sincs. Ha megpróbálunk kiszökni, tuti meghalunk. Ha itt maradunk akkor is, csak lehet, hogy egy kicsit tovább élünk - ült le mellém.
- De jó nekünk. Jupí.
- Nem lesz semmi baj.
- Mi az hogy nem lesz? Legjobb esetben meghalok, még mielõtt megerõszakol ez az undorító dagadék, akihez jobb esetben is csak bottal mernék hozzányúlni.
- Nyugodj meg, kijutunk innen.
-Vagy nem. Azt se tudjuk hol vagyunk. Még ha a házból ki is jutnánk, nem tudnánk merre menni. Úgyis megtalálnának.
- Igazad van.
- Tudom. A levélben az állt, hogy suli-szerte vannak zsupszkulcsok. Nem tudom mi lesz ennek a vége, de az tuti, hogy semmi jó.
Az elkövetkezendõ idõben egy szót sem szóltunk, csak ültünk az ágyon egymás mellett, csendesen. Vajon mi lehet a többiekkel? Mit tervez velünk Voldemort? Miért hazudott Piton? És mi van Jasonnel és Dracoval? Nem tudom, öt perce ültünk ott, öt órája, vagy még több , ideje, amikor hallottuk, hogy kattan a zár.
- A Nagyúr látni kíván - nyitott be Pettigrew
Lementünk.
Piton feje a kandallóban volt, éppen beszélt valakivel.
- Gyertek ide, és dugjátok a fejetek a tûzbe.
Megtettük amit kért. A túloldalon ott volt a Roxfort, a kandalló elõtt állt Dumbledore, Jason, Draco, Harry, Hermione és Ron.
Mielõtt akármit is mondhattam volna visszarántottak a szobába.
- Jaj kicsi lány, ha tudnád mennyire jó hogy te itt vagy. Két fõvel fog nõni a seregem - sziszegte Voldemort.
- Mi van?
- Nem mi van, hanem tessék. Winter és Malfoy ide fognak jönni, ugyanis csak akkor nem haltok meg, ha beállnak a halálfalók közé.
Nem hiszem el... ez... ez... lehetetlen...
Megláttam a pálcáinkat a földön, alig két méterre tõlünk az ajtó mellett. Óvatosan megpöcköltem Benji hátát.
- Peter, kísérd õket vissza a szobájukba.
- Igenis Nagyúr.
Mielõtt elértük volna a küszöböt lehajoltam a pálcákért.
- Futás! - kiáltottam, elkaptam Benji kezét, és lélekszakadva rohanni kezdtünk.
- Utánuk! - hallottam egy kiáltást.
Leszaladtunk a lépcsõn.
- Oda! - mutatott Benji egy ajtóra.
Bementünk, és a pincelejáróban találtuk magunkat.
- Le?
- Van jobb ötleted?
- Nincs.
- Hát akkor hajrá.
Lementünk.
- Hideg van - húztam össze magamon a pulcsim.
- Az.
Egy kis elõtér- szerûségbe érkeztünk, ahonnan öt ajtó nyílt.
Lépéseket hallottunk
- Jönnek - suttogtam.
- Befelé - tuszkolt be Benji az egyik ajtón.
- Mit csináljunk? - kérdeztem.
- Nem tudom. Ott van még egy ajtó - mutatott a szoba másik felébe.
- Menjünk?
- Van más választásunk?
- Nincs.
Életemben nem féltem annyira, mint akkor. A szívem majdnem kiszakadt a mellkasomból, és remegett a lábam is.
Egy szobába jutottunk, ahol egy lépcsõ vezetett fölfelé. Felmentünk, és óvatosan kikukucskáltunk.
- Tiszta a levegõ.
Kimentünk, és egy folyosón találtuk magunkat.
- Merre?
- Jó kérdés - csóváltam meg a fejem.
Elindultunk az egyik irányba, de kábé hárompercenként fordultunk hátra megnézni, hogy ki jön utánunk.
- Jaj Benji, ha egyszer élve kijutunk innen, esküszöm, mindig azt fogom csinálni, amit mondanak nekem.
- Jaja. Jókisfiú leszek.
- OTT VANNAK! - üvöltötte valaki.
- FUTÁS! - kiáltotta Benji. A folyosó kettéágazott. - Váljunk szét!
Õ ment jobbra, én pedig balra. Beszaladtam az elsõ ajtón, amit megláttam. Egy fürdõszoba volt. Lehajtottam a WC ülõkét és ráültem szuszogni. Valaki elrohant az ajtó elõtt. Már vagy öt perce ültem ott, amikor szívbehatoló hideget éreztem.
- Dementor - suttogtam magam elé. Elõle nem lehet elbújni. Lenyomta a kilincset.
Hol a pálcám? Megtaláltam a farmerem hátsó zsebében, de elöntött a pánik, és nem tudtam elõvenni.
- Szia mindenki - suttogtam magam elé.
- Expecto patronum! - kiáltotta valaki odakinn és a dementor eltûnt. Kinéztem a folyosóra.
- Jasmine! - szaladt oda hozzám Jason
- Te hogy kerülsz ide? - öleltem meg.
- Nem hagyhattalak itt titeket.
- Többiek?
- Fönn vannak.
- Benjit nem láttad? - kérdeztem.
- Nem. Merre van?
Egy üvöltést hallottunk.
- Ez õ!
Elrohantunk a hang irányába. Benji nekünk háttal a falnál állt.
- Benji minden rendben? - mentem oda hozzá. Nem válaszolt.
- Benji! - rángattam meg a karját. Megfordult.
- Jézusom... - suttogtam magam elé.
A szemei fel voltak akadva, az arcán folyt a könny és véresre karmolta magát.
- Ne... Benji minden rendben van ugye? Semmi baj! - elkezdtek csorogni a könnyeim.
- Ott vannak! - kiáltotta valaki a hátunk mögül.
-Benji... - zokogtam - Miért? Nem hiszem el...
-Ti most velünk jöttök... - jött oda egy halálfaló.
Már mindegy, nyugodtam öljenek meg, az sem számít...

45. fejezet