Az elkövetkezendõ másfél hétben nem történt semmi említésre méltó. Jason nem szólt hozzám, én sem hozzá, és rájöttem, hogy ez az egész így jó. Kezdek beletörõdni a dolgokba. Ha a Sors nem akarja, hogy mégegyszer összejöjjünk, akkor nem fogunk. Ennyi.
-Jasmine! Hahó! Itt vagy?- integetett Hermione. Mágiatörin ültünk és én persze megint nem figyeltem.
-Ja ja persze. Mi a baj?
-Semmi. Csak üveges szemekkel bámultál a semmibe. Ott egy levél elõtted- mutatott az elõttem lévõ papírrepülõre.
Széthajtogattam.

Jasmine! Beszélnem kell veled! Találkozzunk éjfélkor a bagolyházban.
Draco

Húha, mi történt? Átnéztem a fiúk asztalához. Draco és Jason is valahol máshol járt.
-Draco!- suttogtam át neki, mire mindketten ugrottak egyet a széken és rámmosolyogtak. Mi történt itt? Jason Winter, aki észrevenni sem hajlandó lassan egy hónapja hirtelen úgy dönt, rámvillantja a fogsorát? Beteg? Felkísérhetem a gyengélkedõre?
Hát, amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is múlt az a kis mosolykezdemény, Jason észrevette, hogy ki vagyok és egybõl elkomorult. Ennyit errõl.
-Mi történt?- kérdeztem
-Majd megtudod.
-Olyan vagy!
-Tudom.
Óra után ebédszünet volt. Hamar megkajáltam és meg akartam várni Hermionét úgyhogy még ücsörögtem egy darabig. Egy bagoly szállt le elém. Nem is akármilyen. Kék.
-Hát ennek meg mi baja?- néztem bizonytalanul a madárra
-Nem tudom- vonta meg a vállát Hermione és tovább ette a levesét. Leszedtem a bagoly lábáról a levelet.

Drága egyetlen pici arany pofikánk!
Már nagyon hiányzol nekünk, remélem tudod.
Mi a helyzet ott a Roxfortban? Csinálj egy kis galibát a kedvünkért, jó? Küldünk neked egy fényképet, szerintünk tök cuuuukkiiiii (Ehhez a mondathoz képzelj buzis hanglejtést. Köszike.). Már csak 5 év és Angliában rendezik meg a kviddics-világkupát. Már alig várjuk, számoljuk az éveket. Na zárjuk sorainkat, mert sok a vevõ itt a boltban.
Pápá
Fred és George
Ui: Ne ijedj meg, a bagoly direkt kék.

Elõvettem a képet, és ha rosszabb hangulatomban lettem volna, tuti zokogórohamot kapok. A fotón Jason és én voltunk, éppen átöleltük egymást és plüss rénszarvasagancs volt a fejemen.
-Milyen kép?- kérdezte Ron Odaadtam neki. A mellette ülõ Harry és Jason is érdeklõdve nézték meg. Figyeltem expasim reakcióját. Se egy szemöldökrándítás, se semmi. Basszus... már tényleg nem szeret.
-Szióka- szólalt meg valaki a hátam mögött, mire hatalmasat ugrottam a széken és sikítottam is egyet.
-Zabini, ha még egyszer ezt csinálod, akkor...
-Akkor mi lesz?- kacsintott rám
-Nem tudom, de nagyon fog fájni- mosolyogtam rá ártatlanul
-Mi a baj? Ma még a viccre sem vagy vevõ- csóválta meg a fejét
-Fáradt vagyok, és nincs kedvem órára menni. Ahajj, elegem van.
-Gyere ide!- üvöltött fel, és átölelt. De jó nekem- Mi lenne, ha nem mennénk órára?- súgta a fülembe.
-Tökéletes.
-Csöngetés után várlak a bejárati csarnokban.
-Mit fogunk csinálni?
-Majd megtudod.
Hogy én mennyire utálom, ha valaki ezt csinálja. Majd megtudod. Majd elmondom. Majd ez, majd az, én meg persze tiszta ideg leszek, mert nem tudom, mirõl van szó.
-Naaaa de méégis?- nyafogtam
-Degeszre zabáljuk magunkat- mondta, adott egy puszit és elhúzta a csíkot
-Mehetünk?- állt fel Hermione
-Aha, de nem megyek órára.
-Hogyhogy?- kérdezte
-Nincs kedvem. Mondd azt, hogy nem voltam jól, vagy valamit. Jó?
-Nem szeretek hazudni- sóhajtott
-Léccilécci- könyörögtem neki
-Rendben. De soha többé nem falazok neked.
-Szeretlek!- ugrottam a nyakába
Csöngetés után az elõcsarnok felé vettem az irányt.
-Szijja drága!- integetett buzisan Blaise
-Szia!- mentem oda hozzá- Na hova megyünk?
-Gyere!- fogta meg a kezem és elvezetett az egyik folyosó irányába. Elértünk egy festmény elé.
-És most?- kérdeztem, mire elkezdte bökdösni a képen lévõ körtét.
-Jól vagy?
A körte elkezdett szakadni a röhögéstõl.
-Ez még nekem is sok- néztem döbbenten, miközben kinyílt a kép.
-Fáradjon beljebb, hercegnõ- hajolt meg elõttem
-Zabini, még egy hercegnõ és leütlek- mosolyogtam rá és beléptem... a konyhába
-Kisasszonyka, kisasszonyka!- száguldott oda üvöltözve Dobby
-Öhm helo Dobby- mosolyogtam zavartan
-Na mit szólsz?- jött be utánam Blaise
-Húha- néztem körül
-Kisasszonyka kisasszonyka, hozhatok valamit?- kérdezte Dobby
-Látom, már ismeritek egymást.
-Volt szerencsém...
-Na Dobby, akkor hozz nekünk csokitortát, rántott csirkemellet, pizzát, meg amit még látsz.
-És gumicukrot- tettem hozzá
-Mindjárt itt vagyok- sipította Dobby és eltûnt a többi házimanó közt
-Nem ülünk le oda?- mutatott Blaise két üres székre
-Dede- bólintottam és levetõdtem az egyikre, ami hatalmasat reccsent
-Héhé, vigyázz a bútorzatra- röhögött
-Nagyon vicces.
-Tényleg nincs ma jó kedved- csóválta meg a fejét- Mi a baj?
-Semmi.
Dobby hamar visszatért a kajával, amit mi be is faltunk. Nagy részét Zabini, de nem sokkal maradtam el mögüle.
-Még sosem láttam egy csajt ennyit enni. Legyél a feleségem!- vigyorgott
-Hülye- mosolyodtam el- Ez még nem is volt annyira durva. Képzeld, mi lett volna, ha már egy hete nem eszünk?
-Még belegondolni is rossz.
Kajálás után mindkettõnk visszament a saját klubhelységébe.
-Na hol voltál?- kérdezte Hermione. Szokásához híven olvasott valamit.
-A konyhában. Kajáltam egyet Zabinival- csüccsentem le mellé. Jobban körülnéztem a klubhelységben. Jason és Levander épp egymást falták. Kezdtem hozzászokni, hogy járnak, bár akárhányszor megláttam õket, öngyilkos akartam lenni.
-Ne törõdj velük- súgta a fülembe Hermione- Tanulj!
-Dehogy... semmi kedvem...- ásítottam
-Csak nem álmos vagy?- kérdezte Benji
-De bizony. Kezdek végkimerülni. Jaj de hülyén hangzott... végkimerülni- röhögtem saját magamon. Persze ezt a többiek nem találták ennyire viccesnek. Jason kiment a klubhelységbõl és leült a helyére Parvati. Engem kezdtek el nézni.
-De boldog vagyok!- sóhajtottam fel. Az elmúlt idõben a két cicababa elsõ számú célpontját képeztem.
-Gyere ide!- huppant le mellém Gerard és átölelt.
-Látom már megint mást ölelgetsz- kezdte szokásos napi programját Levander
-Baj van?- kérdeztem
-Neeem semmi, végül is neked köszönhetem Jasont. Ha nem fekszel le Benjivel, akkor még mindig járnátok.
Na neeee.... ÉN? LEFEKÜDNI? BENJIVEEEL?!
-Normális vagy?- kérdeztem.
-Persze- bólogatott Levander
-Nekem nem úgy néz ki.
Jason visszajött a klubhelységbe, de a csaja ezt nem vette észre.
-Ha már a kinézetnél tartunk. Sokkal jobban nézek ki Jasonnel, mint te, nem gondolod?
-Baj van?- álltam fel
-Nincs. Csak mi szebb pár vagyunk, mint ti voltatok.
Egy nagyon mini oldalpillantást vetettem Jasonre. Megdöbbenten állt.
-Leszel szíves békén hagyni? Sõt nem is így kérem... légy szíves hagyj ÉLNI- ironizáltam
-Haha nagyon vicces vagy, röhög a májam. De te mindig egy ilyen kis ribanc maradsz, mint vagy. Egyik nap Jason ölelget, aztán Bennji most meg Gerard. Kurva.
Hát azt hiszem nekem sem kellett több. Fogtam, és ütöttem, ahol értem. Remélem tudja ki a kurva, én biztos nem.
-Jasmine! Levander!- hallottam Jason hangját
-Harc!- üvöltötte Ron- Hajrá Jasmine!
Éreztem, hogy valaki hátulról megfogja a derekam... megcsapott az az ismerõs illat. Elhúzott Levandertõl.
-Jól vagy?- nézett rám aggódva Jason
Egy szót sem bírtam kinyögni. Bólintottam.
-Biztos? Nem úgy nézel ki. Vérzik az arcod.
-Túl nagy körme van a BARÁTNÕDNEK -töröltem le a vért az arcomról. Szerencsére azon a kis karcoláson kívül semmi bajom nem lett.
-Nem tehetek róla- csóválta meg a fejét, majd odament Levanderhez, akit Dean próbált meg féken tartani.
-Jason! JASON! Nézd meg mit csinált velem ez a kis ribanc!- zokogott
-Nyugodj meg, ne hisztizz- forgatta meg a fejét Jason
Odabotorkáltam Hermionéhez.
-Ezt jól megkapta!- mosolyogott rám- Minden elismerésem.
-Köszi.
-Amúgy amikor egymásnak estetek Jason a csajra nézett és halkan felsóhajtott, hogy ennek már itt volt az ideje.
-Hogy megverjem, vagy hogy megverjen?- kérdeztem
-Nem tudom.
Mindenki odajött gratulálni. Tök büszke voltam magamra.

Éjfél elõtt nem sokkal értem oda a bagolyházba. Ott volt Draco és Hermione.
-Hali!- köszöntem
-Gratulálok!- mosolygott rám köszönés helyett Draco- Hermione most mesélte el. De már Jason is mondta.
-Mit mondott?
-Hogy itt volt az ideje, hogy megverd- vette át a szót Hermione- Azt mondta, nem úgy ismer, mint aki sokáig tûri, hogy piszkálják.
Igaza volt. Tényleg nagyon utálom, ha baszogatnak.
-Miért vagyunk itt?- kérdeztem
-Még várjuk a többieket- mosolygott Draco- Még egyszer muszáj gratulálnom.
-Jaj, semmiség. Igazán. Megismételhetem, ha szeretnéd.

Hamarosan befutottak a többiek is.
-Mint tudjátok, a hét végén lesz Jason szülinapja. És szeretnénk neki egy meglepetésbulit szervezni Roxmortsban. Mi a véleményetek?- kérdezte Hermione
-Oké- bólogattunk.
Nem értettem, hogy én minek kellek ide. És azt sem, hogy Levander miért nincs itt. Végül is az õ pasijáról van szó, vagy nem?
A dolog vége az lett, hogy a pasik majd kiszöknek beszerezni a kellékeket, a többit meg majd megbeszéljük.
Álmosan dõltem az ágyamba hajnali három felé. Egész végig az a tekintet volt a szemem elõtt, ahogy Jason nézett rám. Aggódott. Olyanért nem szoktunk aggódni, akit utálunk... Ez most azt jelenti, hogy nincs minden veszve?

38. fejezet