Holnap Valentin-nap. Nem, ez nem volt jó hangsúly.
HOLNAP VALENTIN-NAP, ÉS NEKEM NINCS SENKIM.
Igen, ezaz.
De még ha ez lenne a legnagyobb probléma. Pedig nem. Hadiállapotok uralkodnak, és ennek egy ember a kiváltója.
Én.
Kicsit hosszú lesz elmesélni, hogy mi történt az elmúlt két hétben, de azért megpróbálom.
Szóval.
Emberek, akikkel összevesztem:
Jason: azt hiszem, ez érthetõ. Azóta sem szól hozzám. Bár megérdemlem.
Zabini: Nem tudom, mi van vele. Szöget ütött a parányi kis agyacskájában, hogy mi most húdejóban vagyunk. Pedig nem. Lehet, hogy õ is kapott egy Imperius-átkot. Mindig leoltom, de nem veszi a lapot. Azért én haragszok rá. Ne próbálkozzon.
Hermione: elege volt, hogy neki öntöm ki bánatom, és otthagyott tegnap, miközben lelkiztem neki egy sort. Hát barátnõ az ilyen? Mondjuk rá nem tudok haragudni. Tudom, hogy néha egy kicsit sok belõlem, de ez van.
Benji: hát... vele nem vesztem össze. Igazából nem is beszéltünk azóta. Ha talizunk, mindketten zavarba jövünk, és inkább nem szólalunk meg. Magyarul kerüljük egymást, de azt elég erõsen.

Ennyi. Bõven elég ENNYI emberrel haragban lennem.(ha azt vesszük, akkor Jason az egyetlen) Ráadásul még mindig nem másztam ki az önsajnálat sekélyes medrébõl.
Pansyt kirúgták a suliból, bár nem tudom, ki mire számított. Utána az apja megfenyegette Dumbledoret, hogy nem tudom mi lesz, mert kitették egyetlen pici kislányát. Fantasztikus.
Már komolyan mondom, ez sem érdekel. Felõlem jöhetnek a dementorok, halálfalók, akármicsodák, és lerombolhatják az egész sulit, csak engem hagyjanak békében duzzogni.

ÉS MÉG NEM IS EMLÍTETTEM, HOGY HOLNAP VALENTIN-NAPI BÁL.

Ahh... Ron hívott, hogy menjek vele, ha van kedvem. Tök rendes mostanában, úgyhogy udvariasan utasítottam vissza. A többiek nem hajlandók elárulni, hogy Jason kivel megy. Félnek, hogy megtépem az illetõt. Hát az biztos. Nem éli túl az estét. Szóval ott tartottam, hogy nem megyek bálba. Itt fogok ülni, és Willel meg Elizabeth-tel társalogni az idõjárásról és az étkezési szokásokról. Izgalmas este elébe nézek. Pff. Ráadásul Hermione a kezembe nyomott egy naplót, hogy írjam bele a bánatom, és akkor fel fogok szabadulni. Úgyhogy naplót is kell írnom (kellene, de el fogom felejteni véletlenül) Jah és nem kéne elfelejtenem kitölteni a jelentkezési lapot a fõiskolára. Kis cuki újságíró-palánta leszek. Dejó nekem. És hogy tetézzem a dolgokat, egy hét múlva lesz Jason szülinapja. Még régebben megbeszéltük, hogy ketten elmegyünk Roxmortsba. Persze ez a terv azóta változott. Dracoék meglepibulit szerveznek neki, én meg az ágyamban gubbasztok, és szidom magam, meg Pitont, és úgy nagy általánosságban mindenkit. Ha már kedvenc profomnál tartunk, a halálfalók írtak a Rendnek még egy levelet, annyi szöveggel, hogy KEZD FOGYNI A TÜRELMÜNK.
Õszintén?
Az enyém is.
És az a legszebb az egészben, hogy képes lennék elvárni Jasontõl, hogy megbocsásson nekem.
Hülye Jasmine, hülye Jasmine, hülye Jasmine.
Tulajdonképpen semmi értelme az önmarcangolásnak, önostorozásnak, vagy bármi ilyen dolognak, ugyanis nem vagyok mazochista. A sorsunk elõre meg van írva, ennek így kellett lennie, nem tehettem ellene semmit. Magyarul bele kell törõdni a dologba.
Ennyi.
Most péntek van, aminek örülnöm kéne.
Pedig nem. Utálom a pénteket.
-Jasmine, nem ülhetsz egész nap begubózva- próbált meg Anita kiráncigálni tanórák után a hálóhelységbõl, ahova az elmúlt két hétben mindig menekültem.
-De- válaszoltam- Ha látja, hogy szenvedek, akkor talán...
-Akkor talán mi? Semmi! Hahó Jasmine, ne reménykedj, õ már túltette magát rajtad. Röhög és poénkodik. Olyan, mintha részleges amnéziája lenne és téged szõröstül bõröstül elfelejtett volna.
-Ne mondd ezt!
-De ezt mondom. Jasmie! Két hete mással nem beszélsz, csak KÉT GUMICSIRKÉVEL. Remélem tudod, hogy itt min van a hangsúly.
-Õk legalább végighallgatnak.
-Nézd hercegnõm- jaj. Hát igen. Zabininek köszönhetõen mindenki így hív. Már nem is oltok le senkit miatta. Nincs értelme- Mi is meghallgatunk. Könyörgöm, csak most gyere le a klubhelységbe. Légy szíves.
-Jól van- sóhajtottam lemondóan és Anita nyomában lekullogtam a többiekhez.
Persze ott volt mindenki.
Jason (aki észre sem vett), Benji (aki csak zavartan rámnézett) Vele sem beszél Jason. Pedig azt hittem vérre menõ küzdelem lesz. Nem lett. Hermione a kanapén ült és olvasott, Harry és Ginny sakkoztak, Abby épp valami hiperértelmes dolgot oszthatott meg Gerarddal, mert mindkettõjük elmebeteg fejet vágott. Ott volt még Ron, aki csak ült és nézett maga elé.
-Mi a baj?- huppantam le mellé. Elég mosottszar feje volt, úgyhogy legalább egybe gyûltünk mi ketten.
-Semmi- csóválta meg a fejét
-Ne mondd ezt, Ron. Kábé olyan állapotban vagy, mint én. És ehhez, hogy én eljussak idáig szükségem volt két hét nem alvásra, napi öt óra sírásra és egy nagy adag önsajnálatra és önostorozásra. Szóval mi a baj?
-Hosszú.
-Van idõnk. Itt a délután.
-Mibe jössz holnap bálba?- hallottam Parvati hangját, amint épp átvágtak Levanderrel a klubhelységen. Valahogy nem bírom elviselni ezt a hangfrekvenciát, amit ez a két csaj kiad magából. És tuti, hogyha a közelemben vannak, három kilométeres körzetbõl meghallom.
-Nem tudom. Vajon mi Jason kedvenc színe?- nézett az expasimra Levander
Nem.
-Hülye lotyó- suttogtam magam elé, hogy csak Ron és én hallottuk
-Nyugi- mondta ugyanolyan halkan
-Lehetetlen- már a kaparást is éreztem a torkomban- UgyeRonkijösszvelemsétálni?
-Jason baba, mi a kedvenc színed?- kérdezte Levander
-Nem tudom. Végülis az összes színt szeretem.
TE HÜLYE A KÉK A KEDVENC SZÍNED:
-Csak azért kérdem, hogy milyen színû ruhát varrassak magamnak. Tudod, ma jön a varrónõ a Roxfortba.
-Nekem mindegy. Rajtad minden jól áll- mosolygott Jason Levanderre.
Lehetetlen.
-Na mi azt hiszem kimegyünk egy kis friss levegõt szívni- vette Ron az adást, karon ragadott és kiszáguldott velem a klubhelységbõl
-Hogy teheti? Hülye lotyó! UTOLSÓ RIBANC!- üvöltöttem tokromszakadtából az udvaron- MIÉRT NEM MONDTÁTOK EL? MIÉRT? MIÉRT?- zokogtam
-Pontosan ezért. Tudtuk, hogy így reagálsz.
-Hogyhogy még nem dicsekedett el vele? Megfenyegettétek, vagy mi?
-Hát...
Na ne.
-Ron, ezt ugye nem mondod komolyan...- a csodálkozástól még sírni is elfelejtettem- Mit mondtatok neki?
-Hogy megismerkedik Anita varázspálcájával, esetleg öklével
-Hülyék vagytok- kezdtem el röhögni
Utálok kínomban röhögni. Nagyon. De néha muszáj.
-Jól vagy? Vagy ez egy hülye kérdés volt?
-Nem. Igen- adtam meg a kérdésekre a válaszokat
-Bemegyünk?
-Aha. Ron. Mondd csak. Észrevetted, hogy péntek tizenharmadika van?
-Igen.
-Mert nekem csak most tûnt fel.
-Gratulálok.
-Köszi. Nem megyünk be a nagyterembe dumálni?
-De- bólintott
Péntek tizenhárom eddig a szerencsenapom volt. Mindig történt velem valami jó. Egyszer találtam egy csomó pénzt a földön. Tizennégy éves koromban ilyenkor kaptam meg Waltert, és amikor tizenhat évesen elvesztettem a szüzességem (öhm Gerard által) akkor is péntek tizenhárom volt. A nagyteremben megosztottam ezt az elméletem Ronnal is.
-De idén semmi jó- sóhajtottam fel
-Hát nem...
-Ron, mi a baj?
-Semmi.
-Nekem ne magyarázd. Na ki vele. Te is tudod az én problémáim, itt az ideje, hogy én is tudjam a tieid.
-Hosszú lesz és unalmas.
-Ki vele- csaptam az öklömmel az asztalra. Pár, a nagyteremben tartózkodó emberkék közül ijedten ugrott egyet a székén.
-Na szóval- kezdett bele- Az úgy volt... De légyszi ne szakíts félbe jó? – bólintottam- Szóval év elején totál beléd voltam zúgva. Ezt most nem tudom miért mondom el, mert semmi köze a többi dologhoz. Szóval bejöttél, de elkezdtél Jasonnel járni. Akkor egy kicsit kivoltam, de nem sokáig, mert... szóval jöttek a cserediákok- itt megállt és a szemembe nézett
JAJ UGYE NEM ANITA? MONDD AZT HOGY NEM Õ! Már tudom is mit mondok majd neki: Ron, te hozzá képest... túl jõ szívû vagy. Õ így játszik a csávókkal- itt majd csettintgetek- Neked egy kedves, aranyos lány kell, mint... mint... Luna. Vagy Abby. Akárki, csak nem Anita.
-Na szóval az elsõ pillanatban, amikor megláttam, tudtam, hogy õ nekem kell-folytatta- Egy csomót beszélgettünk, és nagyon kedves lány. Aztán egy hete elhívtam bálba. Azt mondta, hogy szívesen jönne, de már elígérkezett. Aztán... nem tudom, hogy miért, de megcsókoltam.
-RON, TE MEGCSÓKOLTAD ANITÁT?- bõdültem fel
-Ssssss- tette a mutatóujját a szája elé- Dehogy Anitát, te idióta- mosolygott- Abbyrõl beszéltem.
-NEM MONDOD!
-De, csak halkabban kiabálj, már ha ez lehetséges.
-De hát ez tök jó!- vidultam fel- Akkor miért vagy ilyen állapotban?
-Mert... visszacsókolt... aztán... felrohantam a klubhelységbe. Mire visszamentem õ már nem volt ott. Aztán másnap már nem szólt hozzám. Azóta nem beszélünk.
-De hülye vagy te- temettem az arcom a tenyerembe- Miért?
-Mit miért?- kérdezte
-Miért mentél fel?
-Hát... mert oda akartam neki adni valamit.
-Mit?- kérdeztem kíváncsian
-Az most mindegy.
-És nem mondtál semmit, amikor elhúztad a csíkot.
-Nem.
-Ron Weasley, engedd meg, hogy gratuláljak. Gyere!- fogtam meg a kezét
-Hova?
-Rendbehozom az életed.
-Mi?
-Semmi. Miért nem szóltál elõbb?
-Gondoltam van elég bajod is nélkülem.
-Abby! ABIGAIL RUSHTON! Hol bujkálsz?- üvöltöttem a klubhelységbe érve
-Itt vagyok!- drága barátnõm épp a kandallóban turkált
-Figyu, van öt perced?- mentem oda hozzá
-Tíz is.
-Rendben. Akkor légy szíves hallgasd meg Ront. Mást nem kérek, csak hallgasd meg, amit mond.
-Jó- sóhajtott és odament Ronhoz.
Leültem a kanapéra Hermione mellé, így pont szembe kerültem Jasonnel.
-Mi történt?- kérdezte Anita
-Hát nem édesek, ahogy... jaj olyan hamar kirepülnek a fészekbõl!- morzsoltam el egy álkönnycseppet.
-MI VAN?
-Hát nem édes a szentem? Roncikaaa- böktem a fejemmel a páros irányába
-Mi történik?- kérdezte Gerard
Abby Ron nyakába ugrott és utána megcsókolták egymást
-Visszaszívom az elõbbi kérdésem- mosolygott- Ez a te mûved?- kérdezte mosolyogva
-Persze. Ki másé lenne? A Sors keze nyúlt a dologba.
Irtó büszke voltam magamra.

36. fejezet