A fejem. Fáj. Nagyon. Mi történt?- eszméltem fel. Megpróbáltam pislogni, de nem jött össze.
-Ahmhmm - nyögtem fel
-Felébredt!- hallottam Hermione hangját.
Megpróbáltam még egyszer pislogni. És összejött.
-Hol vagyok?- néztem körül.
-Sssss - pisszegett le Hermione- Már a gyengélkedõt sem ismered fel?
De. Csak... nekünk nem a vonaton kellene lenni? Vagy a halálfalók karmai közt?
-Mi történt?- tettem fel a nagy kérdést.
Hermionének könnybe lábadtak a szemei. Most, hogy már láttam is valamit, eléggé megviselt feje volt
- Mi történt? –ismételtem meg- A szívinfarktust hozod rám, mondd már.
-Hát...-kezdett bele- Miután Ron eldobta a trágyagránátot... utána... jaj olyan szörnyû volt...- kezdett el zokogni
-HERMIONE!- mondtam idegesen
-Elfuottunk... és... te ott voltál Ronnal... mármint... és... Malfoy rádküldött egy... egy avada kedavrát, és Ron elkapott és és...- szipogta
Jaj ne. Ugye nem? Az... az nem lehet...
-És?
-Beverted a fejed. Elõször azt hittük eltalált az átok. És... és akkor... méhéhégegyszer...- zokogta- Elmegyek zsepiért - mondta, és kisietett a gyengélkedõrõl.
-Mi a fene történt?- néztem körül. A mellettem fekvõ ágyon feküdt Ron, mellette egy szõke fejet fedeztem fel- Jason, vagy Draco- aztán Harry. Aki nem volt ott, az Ginny, Jason vagy Draco és Hermione.
Akik itt voltak vagy aludtak, vagy ájultan hevertek. Mi történt? Válaszoljon már valaki...
Hermione hamar visszaért.
-Mi történt?- kérdeztem sokadszorra
-Hát... miután elájultál, elkezdtem rohanni felétek, hogy mi van. És akkor... akkor hallottam, hogy... jaj... hallottam, hogy valaki mégegyszer elmondja a halálos átkot... megfordultam, és Jason... a fûben feküdt, éhéhéés...- tört ki belõle a zokogás.
Na ne. Az nem lehet, hogy...még kimondani is rossz... lehetetlen, hogy pont... ne... miért? Valaki mondja meg, hogy miért? Elkezdtem sírni.
-...és láháttam, hogy Draco... az apjára szegezi a pálcát... és összeestek mindketten...- vetette magát az ágyamra Hermione.
-MIVAN?
-De Malfoy nem halt meg....- zokogta- Csak elájult.
-Hermione, ezt így nem értem. Légy szíves magyarázd el sírás nélkül.
- Draco meg akarta ölni az apjáháát - zokogott fel.
Kinyílt a gyengélkedõ ajtaja.
-Ébren van valaki?- suttogta egy hang
-Aha - nyögtem. Valaki bejött, de a könnyektõl nem láttam, hogy ki. Az nem lehet, hogy Jason itt hagyott... nem élem túl.
-Mi a baj?- hallottam egy ismerõs hangot.
-Te élsz?- örültem meg. Komolyan mondom, eddig sohasem örültem ennyire Jasonnek.
-Persze - mondta, és leült az ágyam másik felére - Miért mit hittél?
Kipislogtam a könnyeket a szemembõl.
-Hát... Hermione úgy adta elõ... hogy... már kezdtem az öngyilkosságon gondolkodni - válaszoltam.
-Sosem hagylak itt - mondta Jason- Ezt most tök komolyan mondom.
Annyira édes volt! Jó oké nem kezdem elõröl.
-Ajánlom is - mosolyodtam el.- De akkor te elmagyarázhatod, hogy mi történt. És hogy mi baja Hermionének.
-Hát... nekem is csak mesélték... történetesen Ginny, akinek egy haja szála se görbült. Miután Ron eldobta a trágyagránátot, és futni kezdtünk, Piton leütött. Még mindig puklis a fejem. Gondolom jól esett neki. Szóval... Draco majdnem megölte az apját. Elmondta rá a halálos átkot, de Lucius csak elájult, mert Draconak nem elég nagy az ereje... és akkor Harry bekattant, hogy megbosszulja Bellatrixon Siriust, és elkezdtek csatázni. Piton meg nem tudom mit csinált, átkokat szórt Hermionére, de nem tudom, hogy miket, mert már mint látod egész jó állapotban van. Bella majdnem legyõzte Harryt, csak Ginny fejbedobta egy kõvel.
-Élünk, és ez a lényeg.
-És hogy kerültünk ide?
-Piton értesítette Dumbledoret, hogy meg akarják támadni a vonatot, és Dumbledore elküldött pár Rendtagot, hogy vigyenek minket a Roxfortba.
-És õk miért nem segítettek? És mi baja Hermionének?- néztem értetlenül
-Mert Piton késõn szólt. Mire odaértek már vége lett az egésznek. Hermione azért bõg, mert Draco még nem ébredt fel. És mert majdnem megölte az apját.
-Miért, mióta vagyunk itt? Malfoy egyébként is egy talpnyaló görény, nem lett volna kár érte.
-De az ahapjahaaa. Hogy akarhatta megölni az apját? Még ahakkohoris, ha utálta - zokogta Hemrione a takarómba.
Szegény unokatesóm nem tudta megérteni ezeket a dolgokat. Sosem utálta még egyetlen rokonát sem. Mondjuk én sem... kivéve Bellát, de az más. Azért... Draco a múltkor elmesélte, hogy az apja hányszor bántotta. Megértem, hogy meg akarta ölni.
-Akkor... tulajdonképpen... senkinek semmi baja nem lett?- kérdeztem
-Ha azt vesszük, nem. Bár Ron és Draco azóta nem ébredt fel
-Ez nekem egy kicsit sok - pislogtam nagyokat - Mióta vagyunk itt?
-Három napja.
Juj.
-Nem mondod, hogy három napja fekszem itt...- hüledeztem
-De.
Jaj.
-És a halálfalókkal mi lett?
-Ottmaradtak. Piton meg elkábította magát...valahogy... neki persze semmi baja nem lett.
-Jaj... milyen kár.
Nem hiszem el, hogy ezek velem történnek. Komolyan. Mintha csak egy álom lenne. Aztán felébredek otthon, a pihepuha ágyamban, és megint minden olyan, mint régen.
-Nagyon fáj a fejem...- nyögtem
-Hát édesem... lefejeltél egy gyökeret. Egy fagyökeret. Nem tudom, hogy akarod érezni magad ezek után.
-Valamivel jobban.
Úristen, Ron megmentette az életem.
-Ron... õ megmentette az életem?- kérdeztem
-Jó, hogy leesik fél óra után. Igen - bólogatott Jason
És ha Ront találja el az átok? Még belegondolni is rossz.
-Megmozdult!- nézett Hermione Ron és Draco irányába.
-Ki?- fordítottam lassan arra a fejem.
-Ron!- Hermione átvetõdött a fiú ágyára.
-Mmmmm- nyögött fel Ron, amikor Hermione földet ért
- Jól vagy?- kérdezte aggódva a lány.
Ron lassan kinyitotta a szemét.
-Te ki vagy?- nézett rá értetlenül.
Bassszus. Na ne. Ez... nem...
-Ron jól vagy? Hermione vagyok.
-Tudom. Csak vicceltem. Láttad volna az arcod - mosolygott.- Már egy ideje hallgatlak titeket, csak nem volt kedvem megmozdulni.
-Gonosz - mondta Hermione
-Hány óra van?- kérdezte Jason és ásított egy nagyot
-Fél egy. Menni kéne aludni - mondta Hermione
-Akkor menjünk! Szép álmokat!- mondta Jason és megcsókolt.
-Sziasztok - köszöntem el.
-A fejem - nyögött fel Ron
-Ron...- kezdtem bele
-Igen?
-Köszi.
-Mit?- pislogott bután
-Hát... hogy nem hagytál meghalni.
-Ez csak természetes - mosolygott- Asszem alszom tovább, addig se fáj a fejem. Jó éjt.
-Jó éjt...- motyogtam.
Egész éjjel azon törtem az agyhelyem, hogy ez a „csak természetes” mit akart jelenteni. Remélem nem gondolta komolyan, hogy az életét kockáztatta értem, mert ha igen, akkor itt nagy a gáz. Az életem olyan, mint egy szappanopera. Most már tényleg.

28. fejezet