A téli szünet elõtti utolsó hét a bálra való készülés jegyében telt. William már magától fölvette a sapiját, a páncélok karácsonyi dalokat dúdoltak, a tanárok engedékenyebbek voltak, a tizenkét karácsonyfa feldíszítve állt a nagyteremben, és a házimanók egész héten hóember, angyalka, csillag, és egyéb más karácsonyi formájú sütiket sütöttek. A bál elõtti napon izgatottan keltem fel, ugyanis aznap mentünk ruhát venni másnap estére. Rájöttem, hogy mióta Jasonnel vagyok, azóta sokkal többet törõdök azzal, hogy hogy nézek ki. Nem mintha eddig igénytelen lettem volna, de utáltam végigjárni a butikokat, most pedig tisztára izgalomba hozott a ruhavásárlás. Megõrülök. Felvettem egy farmert, és egy kék pulcsit, és lementem a klubhelységbe.
-Jó reggelt szép hölgy - hajolt meg elõttem Will, aminek következtében leesett a sapi a fejérõl.
-Jó reggelt - mondtam és pukedliztem egyet. (úristen mi van velem, ha már egy gumicsirkének is pukedlizek... meghülyültem? Visszafordítható?)
-Kis karácsony, nagy karácsony - kezdett bele Will a dalba, és néhány alsóbb éves közé ült.
-A csirkéd felbolygatja a klubhelység társadalmi életét - közölte velem Abby.
-Tudom - mondtam, és levetõdtem mellé a kanapéra.
-Jó reggelt - jött le Jason. Kócosan. Boxerben.
Az állkapcsom a bokámat verdeste. Tuti.
-Ha felállsz leülök, és beleülsz az ölembe - közölte velem. Egy mosoly kíséretében felálltam, és a nyakába ugrottam.
-Mi ez a hirtelen szeretet-kitörés? - kérdezte mosolyogva két csók közt. Most valljam be, hogy itt helyben leteperném és...?
Bevellottam.
-Ilyet utoljára múlt szombaton mondtál három üveg vajsör után.
-Tudom - suttogtam a fülébe
-És mi lesz, nem tepersz le?
-Itt kicsik is vannak - mondtam
-Olyan vagy - mondta és tovább csókolt. Felemelt, és leültünk egy üres kanapéra. Totál beindultam...
-Öhm. Bocs, hogy zavarok, de indulnunk kéne, már tizenegy óra - jött oda Anita. Jason lekászálódott rólam, és elindultunk.
-Szép legyél ám !- kiáltott utánam, mielõtt becsukódott a klubhelység ajtaja.
-Mázlista - közölte velem Anita, miután kiértünk a kastélyból
-Miért is?
-Mert szeretitek egymást.
-És? Neked mindig van pasid... - néztem rá
-De... szóval... érzelemmentes vagyok... nem mindig, de általában én is arra kellek neki, mint õ nekem.
-Értem - mondtam. Igen... Anita sem változott semmit. Szokásos témája a pasik és a szex.
-Lefeküdtetek már? - kérdezte. Megbotlottam egy kavicsban és majdnem pofára estem.
-Nem.
-Hány hónapja vagytok együtt?
-November óta. Egy és egy kicsi.
-És akkor miért nem?
ANITA A ROHADT ÉLETBE! UTÁLOM AZ ILYEN KÉRDÉSEKET! MIÉRT KELL ENGEM ILYENNEL FÁRASZTANI? DE TÉNYLEG! MINDJÁRT BELERUGDOSOM EZT A CSAJT A TÓBA, HÁTHA MEGFOLYTJA A POLIP. Á NEM, AZÉRT SZERETEM, CSAK...
-Mégis hol? A bájitaltan teremben?
-Nem... valamelyik hálóban.
-Aha... ahol mindenki ott van.
-Igazad van - (naugye)- Milyenek szoktak lenni a bálok? Van pia?
-Jók... pia... hát... nem nagyon... de Ron spanja az egyik házimanó, meg lehet dumálni.
-Végre valami jó.
Az odaút ezután azzal telt, hogy Anita elmesélte, hogy otthon ki kivel jött össze, kavart, szakított, és egyebek. Roxmortsban is eluralkodott a karácsonyi fíling, mindenhol kis fenyõágak, és egyebek voltak kitéve.
-Nagyon cuki. mondta Anita
-Az - hagytam rá.
-Merre?
Elvittem arra a helyre, ahol a múltkor Hermionével voltam.
-Rózsaszínt vegyél, az jól áll - mondta
-A múltkor is olyan volt... az már uncsi.
Anita drága minimum egy óra hosszat kotorászott nekem ruháért. Végül három esélyes volt.
Egy fekete, ujjatlan, bokáig érõ, elöl hátul mélyen dekoltált, csipkével díszített; egy piros selyem, spagettipánttal, combközépig ért, és még a feketénél is jobban ki volt vágva (hát igen ez a kettõ inkább Anita-stílus) és a harmadik (amit én válaszottam), aminek a felsõ része fûzõs volt, lilásrózsaszín, a szoknya része pedig fekete volt, bokáig ért, és bõvült, és a tüll rátét (ami csak az alján volt) lilásrózsaszínben pompázott, az egész taftból, és mikor már megláttam, tudtam, hogy nekem ez kell. Nagy nehezen sikerült belepasszíroznom magam, és kimentem.
-Ejha! - füttyentett az eladó.
Fú totál ego ez a nap... fütyülgetnek, meg mittomén. Mi jöhet még? Jah és William is úgy köszönt, hogy jó reggelt szép hölgy. Hát megvettem a ruhát, hozzá egy fekete magassarkút, egy fekete rózsát a nyakamba, és lilásrózsaszín stólát. Totál örültem a fejemnek, hogy milyen királyul nézek ki benne, egészen addig, amíg meg nem láttam Anitát. Egy sima natúr, pánt nélküli, hosszú, fekete estélyit választott, és még az eladófiúnak is tátva maradt a szája, azért nem fütyült.
-Utállak - sóhajtottam. Anita csak felröhögött, és visszament átöltözni.
-Ugye neked sincs kedved visszamenni? - kérdezte miután kifizettük a cuccokat.
-Nincs - ásítottam
-Hallottam egy helyrõl. Szárnyas Vadkan a neve. Bemegyünk?
-Nem kéne.
-Miért? - rebegtette ártatlanul hosszú pilláit Anita
-Mert nem hoztunk poharat.
-És ez miben gátol meg minket?
-Az ivásban.
-Értem. De én vajsört akarok - jelentette ki. Anita nagyon hasonlított valakire... bár eszembe jutna ki az...
-Jó, akkor menjünk be a Három Seprûbe. Bementünk. Karácsonyi tumultus volt, de szerencsére még nekünk jutott asztal.
-Össze akarok jönni Benjivel - jelentette ki. Én meg félrenyeltem. Majdnem beestem az asztal alá.
-Na nee... - hörögtem
-Most dementorhangod volt - vigyorgott
-Hülye. Amúgy ezt a Benji dolgot ugye nem gondolod komolyan?
-De. Csak nem féltékeny vagy?
-Nem. Csak Benji egy kis ártatlan...
-Marhára.
-Nekem még mindig kis ártatlan - vágtam a szavába
-De... jaj olyan vagy... - nyafogott
-Nem vagyok semmilyen - mondtam- De nem járhatsz Benjivel, hogy két napig együtt legyetek, aztán szevasz tavasz.
-Olyan vagy - sóhajtott - És ha most komolyan tetszik?
-Lehetetlen - mosolyogtam
-Nem az - pislogott rám õziketekintettel, és egy hajtincset tekergetett az ujján. (Olyan szép göndör haja volt!)
-Arik lennétek - sóhajtottam
-Na ugye?
-De izé. Nem... ajj!
-Nyugi, ne legyél ideges. Jó leszek, ígérem. Nem bántom Benyókát - gügyögte. Elkezdtem röhögni. Anita minden, csak nem ártatlan. De azért én még szerettem.
-Jól van. De ha teljesen ki lesz bukva, hogy megcsaltad vagy valami vajsörré változtatlak.
-Oké - mosolygott.
Épp visszafelé sétáltunk, amikor az úton feltûnt két ismerõs alak.
-Ajaj. Harry és Ginny...-nyelt nagyot Anita. Nagyon utálta Harryt, de nem volt hajlandó megmondani, miért. Ginnyt pedig azért utálta mert Harryvel járt. Érthetõ logika, nemdebár?
-Elbújtassalak? - kérdeztem viccbõl
-Aha - kapaszkodott bele a taláromba. Én persze épp a jégmezõ közepén mentem. Na mi lett a vége? Szerintetek?
-Váááááá - visítottam és elestem. Rá Anitára. Utána meg elkezdtünk röhögni.
-Minden oké? - jöttek oda Harryék.
-Nem - mondtam és sajgó seggem dörzsölgettem.
Harry lovagiasan odanyújtotta a kezét, hogy segítsen felállni. Nagy hiba volt, õ is elesett. És Ginny is, mert Harry a másik kezével az õ kezét fogta.
-Kicsi a rakás - nyögte Anita. Szépen óvatosan felálltunk, és folytattuk utunkat a kastély felé. Az udvarban épp fergeteges hócsata ment. Gyorsan bemenekültünk a kastélyba még mielõtt letámadtak.
-Fáj. A. Seggem - jelentettem ki a klubhelységben
-Orvosolhatju .- jelentette ki Jason, aki eddig egy kanapén feküdt, és én nem vettem észre,
-Jó ötlet. Én itt is hagylak titeket - mondta Anita, és kiment a klubhelységbõl.
Leültem Jason mellé, és hagytam, hogy az ölembe tegye a fejét.
-Csak nem álmos vagy? - kérdeztem
-De. Nem tudtam aludni. Ron horkolt.
-Szegény - mosolyogtam
-Te most kiröhögsz? - nézett rám
-Nem. De aranyos lehettél, amikor egy kispárnával a fejeden elképzeled, hogy milyen átkokat szórsz rá.
-Honnan tudtad, hogy pont ezt csináltam?
-Ismerlek.
Jason persze elaludt az ölemben. És én az aranyszívû nem ébresztettem fel. Ennek mi lett a következménye? Reggelre nem csak a hátsóm fájt, hanem a nyakam is. Szupi.

18. fejezet