Reggel az ébredés utáni elsõ három másodperc tökéletes volt. De tényleg. Addig nem tudtam, hogy mi bajom van. De utána eszembe jutott minden. Mi lenne, ha eltekintenék afelett, ami anyáékkal volt... mondjuk ez nem egy elhanyagolható tény... de Jason nem a szülei... és tulajdonképpen bevallotta, hogy szeret, ami fölött tegnap sikerült elsiklanom. Túl sok információ volt nekem ez egy napra. Tarthatott volna egy kis szünetet a kettõ között. Még mindenki aludt, ezért halkan felöltöztem, és lementem a klubhelységbe, ami üres volt. Leültem az egyik fotelbe, és épp azon gondolkodtam, hogy mit csináljak, amikor megláttam egy gyógyfüveskönyvet, és a gyógy szóról eszembe jutott, hogy meg kéne látogatnom Harryt, Ront, és Dracot, hátha ébren vannak. Öt perc múlva már a gyengélkedõ ajtaja elõtt álltam. Halkan kinyitottam az ajtót, és láttam, hogy Harry és Ron még alszik, és Draco ágyán... szóval az ágyán ott ült Jason. Ciki lett volna visszafordulni, (pedig szívesen megtettem volna), úgyhogy bementem.
-Hali - köszöntem.
-Szia - köszöntek
-Hogy vagy? - kérdeztük hárman egyszerre. Én Dracotól, a pasik meg tõlem.
-Jól - mondtam- De te jól vagy? Kijöhetsz ma?
-Aha, mehetek. De büntetõmunkára is.
-Tudod már hogy mi lesz?
-Aha. Rendbe kell tenni a seprûket.
-Még mindig jobb, mint baglyot ganézni - mondtam vigyorogva. Jason sóhajtott egy bazinagyot. Vagy kifújta a levegõt. Vagy lehet, hogy csak hallucináltam.
-Nem ülsz le? - veregette meg maga mellett a takarót Draco.
-Ja de - mondtam és leültem. Ránéztem Jasonre. Jaj azok a kék szemek. Olyan érzésem volt, mintha halacskák úszkálnának a hasamban, és az uszonyukkal belerúgnának a hasfalamba.
-Maguk mit keresnek itt hajnali hatkor?- jött be Madam Pomfrey- A betegeknek pihenésre van szüksége, nem pedig látogatókra! Na eredjenek kifelé! Hess!
Mit tudtunk tenni? Kimentünk.
-Utálsz? - kérdezte Jason miközben a klubhelység felé mentünk
-Egy kicsit. Mert tudtad, de nem mondtad el. De ez a dolog áthidalható - néztem rá mosolyogva. Zavart volt a tekintete.
-Akkor nem utálsz?
-Nem.
-Huhh... akkor egy fokkal jobb a helyzet. És mit szólsz a másik dologhoz?
-Azért viszont nagyon utállak. Miért nem tudtad normálisan a tudtomra adni, hogy akarsz valamit, ahelyett, hogy Zorrónak öltözve lesmárolsz a zuhogó esõben, a tûzijáték kellõs közepén, az egész Roxfort elõtt?
-Ne mondd, hogy nem volt jó.
Hát igen. Ez annyira jellemzõ Jasonre (tudja magáról, hogy tökéletes hö-hö)
-Azt nem mondtam.
-Mit szólnál egy ismétléshez ?- nézett rám hát elég ’olyan’ tekintettel (nem tudok más szót az olyanon kívül, ha valaki tud nyugodtan közölheti velem). Mielõtt persze válaszolhattam volna megcsókolt. Pont úgy, mint a múltkor. Hogy Parvati mennyire fog engem utálni emiatt. De kit érdekel? A klubhelység már nem volt teljesen üres. Hermione és Ginny ültek egy kanapén, és beszélgettek. Amikor kézenfogva bementünk, elõször értetlen arccal néztek, aztán mindketten elmosolyodtak.
-Na látod, hogy megmondtam - vigyorgott Hermione Ginnyre.
-Mit mondtál meg? - kérdeztem
-Semmit - nézett rám mosolyogva - Nem megyünk reggelizni?
-De - válaszoltam. Tiszta boldog voltam, hogy összejöttünk. Egész reggelinél csak vigyorogtam, mint egy idióta, és nem figyeltem semmire. Ennek az lett a következménye, hogy elõször a taláromra ejtettem a lekváros pirítóst, aztán sikeresen leöntöttem magam kávéval.
-Asszem fölmegyek. Történt velem egy-két kis baleset, át kell öltöznöm - mondtam a többieknek, és elindultam a klubhelység felé. A portrélyukon belépve üvöltözés fogadott.
-De Harry, ha nincs meg a csapat, akkor legalább ne az elsõ embert rakd be, aki jelentkezik! Tarts egy válogatást, vagy nem mittudomén.- kiabálta Ron a klubhelység egyik végébõl
-De te ezt nem értheted!- fortyant fel Harry- Allen igenis jó hajtó lenne, ha hagynánk érvényesülni.
-Bot keze van, és repülni sem tud! Harry, nem hiszem, hogy képes vagy áhh... hagyjuk, nincs értelme ezen veszekedni.
-De igenis van!
Na én ezt már nem bírtam tovább hallgatni. Utálom, ha hülyeségeken veszekszenek. Egyébként Samantha Allen tényleg elég béna, nem tudom, hogy Harry mit lát benne (max a Barbie-baba külsõ befolyásolhatta a döntésében, szegény Ginny). Gyorsan átcseréltem a talárom, és száguldottam vissza a nagyterembe. A többiek még mindig ettek (hogy férhet beléjük ennyi kaja?).
-Harryéket kiengedték a gyengélkedõrõl - mondtam
-Jól vannak?
-Épp veszekszenek valamin, de szerintem igen. Na én megyek. Milyen óránk lesz?
-Bájitaltan - sóhajtotta Jason - De utálom.
Pedig a mostani óra egész tûrhetõ volt. Piton sem volt annyira bunkó... vagy csak nem vettem észre. Ebédszünetben felszaladtam a hálóba, és majdnem infarktust kaptam egy bagolytól, ami az ágyamon ült és akkorát huhhantott, hogy majdnem kiestem a taláromból.
-Nyugi Jasmine, ez csak egy bagoly - nyugtatgattam magam, és leoldoztam a madár lábáról a levelet.

Drága egyetlenünk
Reméljük, hogy minden jó ott a Roxfortban, és nem hagyod, hogy az emberek nyugodtan élvezhessék a novembert. Hallottunk Rontól a sárkánytaknyos akciótokról. Egyszerûen fantasztikus. Tulajdonképpen, csak azért írtunk levelet, hogy gratuláljunk, de ha már írtunk, megkérdezzük: Hogy vagy?
Pápá
Fred és George
Ui: remélem a meglepinket nem felejtetted el. :)

Az államat a padlóról kellet volna kiskanállal felkapargatni. Valahogy nem számítottam arra, hogy Fred és George levelet írnak, fõleg, hogy ilyen arit. És a dobozról persze teljesen elfelejtkeztem. Még ideérkezésünkkor betettem az ágyam alá, és azóta eszembe se jutott. Gyorsan kiszedtem az ágy alól és levettem a fedelét. A doboz üres volt. Vagyishogy volt benne egy papírfecni.

VÉGRE KINYITOTTAD A DOBOZT! HÁROMSZOROS HURRÁ! MOST MÉG ÜRES, NÉZD MEG HOLNAP IS!

Hát nem tudtam mit hozzáfûzni a dologhoz. Órák után kiültem Hermionével a tópartra. A pasik valahol a seprûtároló környékén lehettek.
-Nem bírom ki. Elvonási tüneteim lesznek - közöltem vele.
-Szar érzés, mi?
-Hogy jöttetek össze? Még nem nagyon volt alkalmam megkérdezni.
-Hát... - vigyorodott el Hermione - Amikor megláttam, hogy õ az, köpni-nyelni nem tudtam. Aztán hát... odajött, és mondta, hogy nem lesz bunkó... és egy csomót dumáltunk... meg táncoltunk. Aztán megcsókolt. Nagyjából ennyi
-Õszintén... ti vagytok az utolsó két ember, akirõl el tudtam volna képzelni, hogy járnak egymással.
-Tudom. Én is. De kellemesen csalódtam.
A polip kidugta az egyik karját a vízbõl.
-Vajon mekkora lehet ez a szörny? - kérdeztem
-Nagy. Ha dobálsz neki kenyeret, akkor lehúzza magával, és megeszi.
-A polipok esznek kenyeret? - néztem elkerekedett szemmel
-Ez igen - mondta Hermione mosolyogva.
Tök jó nap volt. Leszámítva a lekvárt meg a kávét persze. Jason állati aranyos. Jaj, asszem menthetetlenül beleestem. De nem baj. Vagy igen?

11. fejezet