-NEM ÉRTEM? HOGY TEHETTÉK! MAGUK ÉRTELMES DIÁKOK! - erre ébredtem reggel. Meg arra, hogy fájnak a foltjaim. Kinyitottam a szemem. McGalagony épp Jason ágya elõtt állt és prédikált - Jó, hogy csatlakozik hozzánk, Reynolds kisasszony - tette hozzá szemrehányóan. Már nem azért, de ÉN mit csináltam? Bocs, hogy élek.
-Nem csináltam semmit - mondtam
-Akkor ezek szerint csak úgy véletlenül találta el egy átok. Piton professzor kaparta magát össze a padlóról - ebben a percben sokkot kaptam. Piton? ENGEM? Jaj ne! Mi jöhet még?
-Tényleg nem csinált semmit. Õ csak meg akarta akadályozni, hogy párbajozzunk!- védett meg Ron
-Így volt? - nézett rám McGalagony.
-Igen - válaszoltam
-Akkor maga talán nem kap büntetõfeladatot.
Ezek szerint senkit sem rúgnak ki? Jupí.
-De a fejenként ötven pontos levonást minden kedves beteg megkapja - mondta, és kiment a gyengélkedõrõl.
-Az annyi, mint... anyám... kétszáz pont? - tettem fel a kérdést. Sosem voltam jó matekból, eltartott egy ideig, míg utánaszámoltam.
-Aha - nyögte Harry. Ahhoz képest, hogy mennyire utálták egymást Dracoval, most inkább nem veszekszenek... sõt, ha már itt tartunk, keresztülnéznek egymáson. Még mindig jobb, mintha tépnék egymás haját. Ron már más tészta. Nem hagyta békén Jasont egész este. Már nagyon idegesítõ volt. Ha Jason nem akarja elmondani azt, amit Ron szerint be kéne vallania valakinek, akkor úgysem fogja. (ezt a gondolatmenetet)
-Hogy ezért hogy fognak utálni minket... - sóhajtott fel Jason.
-Aha. Mondjuk engem nem izgat... - mondtam.
Mért van az, hogy amikor elhatározom, hogytényleg jó leszek minden összeesküszik ellenem?
-Mikor mehetünk ki? - néztem Jasonre. Megvonta a vállát, és hangosan felszisszent.
-Már ez is fáj - mondta - Tuti el fogok patkolni.
-Na mibe fogadunk, hogy én kékebb vagyok? - kérdeztem. Ne sajnálja már magát annyira, amikor nekem jobban fáj!
-Egy korsó vajsör jövõ hét szombaton a Három Seprûben.
-Rendben - egyeztem bele. Jason átmászott az ágyamba.
-Én vagyok a zsûri - jelentette be Draco. Mindketten felhúztuk a hasunkról a pólót. Hát nem tudom melyikünké volt rondább.
-Hát kéknek egyik sem kék, inkább ilyen zöldessárga - állapította meg Draco tudományos fejjel.
-Akkor melyik az, amelyik... amelyikhez jobban nehezedre esne hozzáérni? - kérdeztem - Ne nézd, hogy Jason pasi, és azt se, hogy a rokonod.
-Hát Jasoné rondább - állapította meg Draco hosszas gondolkodás után.
-Ez elfogultság - ellenkeztem
-Nem az - mondta Jason
-A döntésem végleges - vigyorgott Draco - Jason, tiéd a vajsör szombaton.
Hermione berobogott a gyengélkedõre.
-Ma kijöhettek... vagyis csak Jason, és Jasmine. A többieknek benn kell maradni holnapig.
-Mi vagyunk a legbetegebbek! - horkant fel Jason (elég érdekes hangon), aki még mindig az ágyamon ült.
-Olyan hangod volt, mint egy eunuchnak - röhögtem fel. Jason csak bután nézett.
-Mi van?
-Ha kiherélik az embert magas lesz a hangja - mondta Draco.
-Teee kis... - nézett rám Jason és hozzám vágott egy párnát.
-Mi van? - néztem rá ártatlanul, és fejbedobtam a kispárnával.
-Teljesen hülyék - jegyezte meg Hermione. Már vagy egy órája párnacsatáztunk, amikor bejött Madame Pomfrey.
-Jason Winter és Jasmine Reynolds elhagyhatják a gyengélkedõt - közölte, majd kiment.
-Én még maradok, menjetek csak - mondta Hermione. Kimentünk a gyengélkedõrõl.
-Jasmine... asszem beszélnünk kell - mondta Jason komoly fejjel.
-Oké. Mikor?
-Most... kéne egy hely, ahol nyugodtan el tudom mondani, amit akarok... de most úgyis ebédidõ van... késõbb meg délutáni órák lesznek, úgyhogy a klubhelység is megteszi.
Még soha az életben nem láttam Jasont ilyen komolynak... félelmetes volt. Felmentünk a klubhelységbe.
-Egy pillanat, és itt vagyok, csak felveszek egy pulcsit - mondta, és felment a hálóterembe vezetõ lépcsõn. Pár pillanat múlva visszajött.
-Két dolog is van... - kezdett bele - Kérlek ne szakíts meg, mert akkor bele fogok zavarodni.
Leültünk egy kanapéra.
-Kezdem a jobbikkal... szóval... totál beléd vagyok esve, mióta csak megláttalak a vonaton.
Leesett az állam. Nem tehettem róla, teljesen le voltam döbbenve. Jason Winter, a szívtipró belém van esve. Nem irracionális ez egy kicsit?
-Én voltam az a pasi tûzijáték közben... de még mielõtt akármit is mondanál el kell mondanom valami fontosabb dolgot... Ron valószínûleg ezt látta meg a naplómban... igazából nem akartam, hogy megtudd, mert nekem semmi közöm hozzá... hát mondtam, hogy anyuék meghaltak... július közepén... a nevük Natalie és Thomas Winter volt.
Azt hittem nem kapok levegõt. Minden leesett...
-Istenem...- suttogtam
-Akkor azt hiszem nem kell, hogy többet mondjak. Most itt hagylak, gondolkozz - mondta, azzal kiment a klubhelységbõl.
Én csak néztem magam elé, és éreztem, hogy a könnyek csorognak a szemembõl. Azt is éreztem, hogy a mellkasom szét akar szakadni, és most nem a foltok miatt. Felszaladtam a hálóba, kihúztam az éjjeliszekrény fiókját, és kivettem belõle két újságcikket. Az elsõ anyáék haláláról szólt... júniusi Reggeli Próféta volt... a második pedig arról a két halálfalóról, akit júliusban elkaptak az aurorok... Natalie és Thomas Winter... Voldemort hû szolgái... a könnyeimtõl semmit nem láttam... Miért pont velem történik ez az egész? Hallottam, hogy valaki bejön a szobába.
-Istenem... jól vagy Jasmine? - kérdezte Hermione, odajött, és leültetett az ágyra.
-Nem... ez nem lehet igaz... ugye csak vicc az egész? - kérdeztem elhaló hangon.
-Nem az - mondta Hermione és már az õ szemébõl is peregtek a könnyek - Nem akarsz beszélni Jasonnel?
-Nem... tudom... - suttogtam.
-Rendben... akkor szólok neki, hogy jöjjön fel - mondta Hermione és kiment. Pillanatok múlva visszajött Jason. Leült velem szemben.
-Mióta tudod? - kérdeztem
-Mióta megláttalak... még júliusban a Próféta készített veled egy interjút... mint a túlélõvel... emlékszek, anyámék õrjöngtek, mert azt a feladatot kapták, hogy mindenkit öljenek meg... rettegtek Voldemorttól... és a rá következõ napon elkapták õket az aurorok.
Jason szemében könny csillant. Azelõtt még nem nagyon láttam pasit sírni. És akkor jöttem rá, hogy nem csak nekem fáj ez az egész... tulajdonképpen... ha nem adok interjút, akkor nem halnak meg a szülei... akármennyire is utálhatta, hogy halálfalók, mégiscsak a szülei voltak.
-Miért nem szóltál? - kérdeztem
-Azt akartam, hogy magadtól rájöjj... vagyis... féltem, hogy akkor utálni fogsz... utálsz?
-Nem... dehogy... csak rossz, hogy nem szóltál - mondtam - Nem tudnálak utálni.
Megölelt. Olyan szorosan, mintha az élete múlna rajta... végülis nem is volt olyan rossz... mármint az ölelés, bár a foltjaim eléggé fájtak. Egész este anyáékon járt a fejem és végül álomba sírtam magam.

10. fejezet