-Jasmine! - kiabált nekem Hermione- Gyere, mert elkésünk!
-Megyek már! - mondtam, és leellenõriztem, hogy mindent becuccoltam-e az utazóládába. Miután megbizonyosodtam, hogy valószínûleg még egy csomó felesleges kacat is lesz nálam, biztonságban éreztem magam. Megálltam a tükör elõtt és leellenõrizem a külsõmet is. Ki tudja, hátha útközben rám ragadt egy porcica, vagy valami. Én a kemény csaj ott álltam a tükör elõtt és a kezeim tördeltem. Röhej.
-Jasmine, 30 másodpercet kapsz, hogy letold a hátsód a ládáddal együtt a lépcsõn és beülj a kocsiba, különben a vonat nélkülünk megy el - kiabálta Hermione hisztérikusan
-Jól van, megyek már, csak ne hisztizz! - sóhajtottam, és lerugdostam a ládám a lépcsõn. Amikor leért kinyílt, de szerencsére nem borult ki.
-Jaj látom, már megint szerencsétlenkedsz! - vigyorgott rám Hermione, és becsukta a ládám.
-Én akkor ki is viszem a ládákat a kocsihoz, aztán ti is jöhettek - mosolygott ránk Daniel, Mio faterja - Úristen mi van ebben? Kövek?? Á, az nem ilyen nehéz. Jas ugye nem öntötted tele ólommal az utazóládát? - nyöszörögte, amikor megpróbálta felemelni a ládám
-Hát, arra emlékeznem kéne - vigyorogtam. Dan kiszerencsétlenkedett a ládával.
-Nem megyek veletek a pályaudvarra - mondta Jane, a nagynéném - Be kell mennem a rendelõbe, úgyhogy most búcsúzom.
-Szia anya, nagyon fogsz hiányozni - ölelte meg Hermione -Majd írok, hogy mi van.
-Rendben kicsim - mondta Jane, és könny csillant a szemében. Két lépést hátráltam, nem akartam megzavarni a könnyes búcsút. Felsóhajtottam. Engem anya már nem fog így ölelgetni.
-Tõled is elköszönök, tanév végén, nyugodtan jöhetsz, vagy amikor csak akarsz - ölelt meg engem is, és zokogásban tört ki. Ez a sírás persze nem azért volt, mert el kellett búcsúznia tõlem, hanem mert július elején elvesztette a húgát, és ezt azóta sem heverte ki Én egyszer sem rendeztem nagyjelenetet pedig én az anyámat vesztettem el. Nem õ látta õt halottan, hanem én. Vettem néhány mély levegõt és lassan eltoltam magamtól.
-Mehetünk lányok? - jött be Daniel a házba. Úgy tett, mintha észre sem venné felesége könnytõl maszatos arcát
-Jól van, majd jövök suli után - mondtam Jane-nek - Na sikerült betenni a ládákat? - fordultam Danielhez.
-Persze - válaszolta és elkezdte mutogatni a karján lévõ izmokat.
-Erõ, izom, tejet iszom - vigyorogtam rá. Dan jó fej pasi, egyfolytában hülyéskedik. Õ az egyetlen, akinek megengedem, hogy Jas-nek szólítson. Régebben Johnnynak, a bátyámnak is megengedtem, de...
-Na indulás - sóhajtott Hermione, és kitrappoltunk az ajtón. Jó idõ volt, ezerágra sütött a Nap. A kocsiban nem nagyon beszélgettünk, Hermione egy újabb 10000 oldalas könyvet lapozgatott, én meg néztem ki a fejembõl. A reggeli kóma még nem múlt még el teljesen, gondolkodni sem tudtam. Daniel bekapcsolta a rádiót, és a zene ütemére dobolt az ujjaival a kormányon. Még csak alig két hónapja éltem Londonban, elõtte Németországban laktunk. Anyáék odaköltöztek, miután befejezték a sulit. Még mindig nem tudtam megszokni azt, hogy a kormány a másik oldalon van, és egy párszor majdnem halálra gázoltak, legutóbb tegnap egy kamion, amin tehenek voltak. Kiértünk a King’s Crossra. Kipakoltuk a ládákat.
-Hát akkor én el is köszönök - mosolygott ránk Daniel. Megölelte Hermionét, és nekem is adott egy szúrós-szakállas puszit - Aztán vigyázzatok magatokra! Keveset pasizni, sokat tanulni - mondta, beszállt az autóba és elhajtott.
-Kerítek kézikocsit, te addig maradj a cuccokkal- mondta Hermione és elviharzott. Leültem a ládámra. A macsekom Walter szemrehányóan nézett ki a ketrecébõl.
-Nem én akartam, hogy bezárjanak, ne nézz így rám- mondtam. Kár, hogy nem érti, mit beszélek neki. Pár perc múlva szeretett unokatesóm két kézikocsit tolt maga elõtt. Felpakoltuk a ládákat, és Hermione elindult, a fal felé tolva a kocsiját.
-Öhm...Mio...izé... - néztem rá - Merre?
-Ne nézz így! - vigyorodott el - Még a végén kijönnek és bevisznek az elmeosztályra.
Hát igen, néha tudok furi pofákat vágni, fõleg, ha nem értek semmit.
-A kilences és tízes vágány közötti fal az átjáró a kilenc és háromnegyedik vágányra - magyarázott, mint egy ovisnak az ovónéni - Egyszerûen csak menj neki a falnak.
-Oké - mondtam, és elkezdtem a fal felé tolni a kocsit, ami szerencsére nem ment neki semminek.
-Itt is vagyunk. A kilenc és háromnegyedik vágány - mondta Hermione vigyorogva - És ott vannak Ronék. Menjünk oda, bemutatlak.
Egy csapat vörös hajú emberhez értünk.
-Sziasztok - köszöntek.
-Öhm...õ itt az unokatesóm Jasmine Reynolds...õk itt Weasleyék. Ron és Ginny, Harry Potter , Fred és George de õket már ismered.
Három napja voltunk az Abszol úton megvenni a suliscuccokat, és bementünk a fiúk boltjába, és én ott ragadtam, amíg Hermione összevissza szaladgált tintáért pergamenért meg nemtom még miért. A fiúk megmutatták a találmányaikat, és mivel nagyon fogékony vagyok a hülyeségre, jó pár galleonom bánta a dolgot. Az ikrek ötletei fantasztikusak voltak, életemben ennyire nem voltam ledöbbenve, mint aznap.
-Jasmine! - kiáltott fel Fred - Végre egy szimpatikus ismerõs arc!- mondta, a szimpatikus szót külön kihangsúlyozva, majd ránézett Ronra és egy fintort vágott.
-Hol vannak a szüleid? - kérdezte Hermione Rontól
-Nem értek rá... - mondta - és Fredék kísértek ki bennünket -nézett rá bátyjaira nem túl barátságos arckifejezéssel.
-Min vesztetek össze? - kérdezte Hermione
-Semmin - morogta Ron
-Roncimonci egy kiszolgálásnál beugrott helyettünk és összekeverte a Nyelvnyújtó Nyalánkságot a Cincogõ Cukorkával - mondta George - Nem gyõztünk bocsánatot kérni.
-Cincogõ Cukorka? A cukorka cincog, vagy aki megeszi? - kérdeztem
-Aki megeszi 3 órán keresztül nem tud mást csak cincogni. Sõt, hosszú bajsza is nõ, mint egy egérnek - informált Fred - De mennetek kéne, a vonat mindjárt indul.
Miután mindenkitõl elbúcsúztak, odajöttek hozzám is. Fred egy jó nagy dobozt szorongatott.
-Egy kis ajándék a suli leghülyébb csajának - kommentálta vigyorogva George.
-Megtiszteltetés! - mosolyogtam rájuk.
-Egy csomag a termékeinkbõl - tette hozzá Fred és tudományos fejet vágott. Mintha én nem találtam volna ki, hogy mi lehet benne.
-Használd egészséggel...
-... és csinálj felfordulást..
-Meglesz - mondtam. A fiúk mûsírtak..
-Végre egy jófej csaj, és õ is elhagy minket - szipogták, majd George megölelt
-George, a bordám... - hörögtem - Nem kapok levegõt.
-Ja bocs - vigyorogta.
Fred is megölelt és egy kacsintás kíséretében hoppanáltak.
-MENJUNK MÁR!!!MINDJÁRT INDUL A VONAT! - üvöltötte Hermione. A körülöttünk állók próbáltak nem röhögni
-Nyugi drága, ne legyél pszihopata - mondtam vigyorogva. Szeretett rokonom gyilkos pillantást lövellt felém, és elindult a vonat irányába. Feltuszkoltuk a ládákat, már csak az enyém volt hátra.
- Ezzel ketten sem fogtok bírni - mondtam Harrynek és Ronnak.
-Dehogynem! -mondta Harry - Ron, háromra emeljük. Egy, kettõ, hááá-rom - a láda nem mozdult csak a pasik feje lett vörösebb. Ciki.
-Segítsek? - bökte meg a hátam valaki. Megfordultam és ott állt Õ. Álmaim hercege szõke haja az arcába lógott, alig látszott ki alóla a búzavirágkék szeme. Fekete póló volt rajta és farmer. A lélegzetem is elállt, csak néztem ki a fejembõl.
-Aha légyszi - mondta Hermione - Amúgy õ itt Jason Winter és õ az unokatesóm, Jasmine Reynolds.
Jason barátságosan rámvigyorgott, majd segített a fiúknak feltuszkolni a ládát a vonatra.
-Hú - mondtam halkan
-Élsz még? - kérdezte tõlem Hermione
-Nem - nyögtem és felszálltam a vonatra. Középtájon találtunk egy üres fülkét. Az ablak mellett ültem, mellettem Hermione, mellette Ron, aztán velem szemben Ginny, aki szorosan hozzásimult a pasijához Harryhez, és mellettük Jason terpeszkedett. Jó út elébe néztünk.
-És te hogyhogy itt? - kérdezte Ron tõlem
-Hát... - kezdtem bele - A szüleim és a bátyám tavaly megölték a halálfalók...csak én maradtam életben, az is csodával volt határos. És Hermione szülei felajánlották, hogy költözzek oda hozzájuk, és fejezzem be a sulit a Roxfortban
-Miért, hol laktál eddig? - kérdezte Jason
-Németországban.
-Aha.
-És ismeri Viktort - tette hozzá vigyorogva Hermione.
-Honnan? - kérdezte Harry
-A Durmstrang a testvérsulink volt. Elég gyakran dumáltam vele, amikor mi mentünk Bulgáriába vagy õk Németbe.
-Most fognak beosztani az elsõsökkel? - kérdezte Ginny
-Aha, gondolom - mondtam és kiszabadítottam a macsekomat a ketrecébõl. Boldogan nyújtózott egyet, és dorombolt is.
-Hogy hívják? - kérdezte Ron
-Walter - vigyorogtam
-Walter? Az meg hogy jött?
-A bátyám, Johnny azt mondta, hogy arisztokrata feje van. És ezért lett Walter. Meg tudtommal senkinek nem volt még Walter nevû macskája.
-Hát az biztos - vigyorogta Ginny.
Valaki kinyitotta az ajtót. Egy szõke pasi dugta be rajta a fejét.
-Itt vagy Winter? - kérdezte flegmán
-Itt Malfoy - mondta Jason, és mindketten elvigyorodtak.
-Majd késõbb dumálunk - mondta Malfoy és kiment. Én persze semmit nem értettem. Az egyik az volt, hogy Hermione egy szóval sem mondta, hogy Draco Malfoy jó pasi. Pedig nagyon is az. A másik dolog az volt, hogy Malfoy álltólag utálja a Griffendéleseket. És egyébként is, mi a szar volt ez az összevigyorgás?
-Unokatesók - magyarázta Hermione, amikor látta, hogy elég értetlen pofát vágok - És Jason megkérte, hogy amikor õ is itt van, akkor ne piszkáljon minket.
-Jaaaaa.
Úgy döntöttem, hogy levelet írok Benyónak aki a legeslegesleggjobb barátom volt pólyáskorom óta. Amikor születtem akkor õ már nagyfiú volt, akkor volt fél éves. Osztálytársak voltunk Németben, és hülyeségben még rajtam is túltett, ami azért nagy szó.

Drága egyetlen idióta haverkám!!
Mizu veled? Én most ülök a Roxfort Expresszen, süt a Nap, kék az ég, és szétpasszírozódott bogarak vannak az ablakon. Már egy csomó embert ismerek, és kaptam Fredtõl és Georgetól egy hülyeségcsomagot, tehátl a suliban garantáltan nem fogok unatkozni:). Nagyon hiányzol ám! Az a baj, hogy nem jut eszembe semmi, mert tegnap írtam, úgyhogy írj hamar!! Nagyon szeretlek!
Pussz
Jasmine

Eszembe jutott, hogy nincs baglyom, mert úton van, úgyhogy nem tudom elküldeni a levelet. Ezt a szívást.
Mindegy, majd a suliban írok még hozzá. Felnéztem, hogy a többiek micsinálnak. Mio olvasott, Harry és Ginny smároltak (jaj de jó nekik ahajj), Ron Csámpást simizte és Jason engem bámult. Az ütõ megállt bennem attól a tekintettõl. Szerintem levegõt se kaptam, sõt minden életfunkcióm leállt .Hú. Visszanéztem a pergamenre, mintha még írnék rá valamit. Gyorsan odafirkantottam utóiratnak, hogy: NAGYON HIÁNYZOL. Felnéztem. Szerencsére már nem engem bámult, hanem ki az ablakon. Lehet, hogy az elõbb is az ablakon bámult ki, és csak én hittem azt, hogy engem néz?
Az út további része eseménytelenül telt, sakkoztunk, kajáltunk, meg minden, el is felejtettem az egész Jasonös dolgot. Az egyik pillanatban még nagyban sakkoztam Ronnal a vonaton, a másikban meg már a háromlábú széken ültem és McGalagony épp a fejemre tette a Teszlek Süveget.
-Na téged hova tegyelek? - hallottam a fejemben - Nem vagy te már kicsi, mint a többiek, hova akarsz menni?
-A Griffendélbe - gondoltam
-Jól van, akkor legyen a GRIFFENDÉL! - kiáltotta a süveg és én majdnem megsüketültem. Odamentem a többiekhez, akik tapsoltak, meg vigyorogtak, meg minden. Ginny és Jason közt volt még hely, oda ültem. Dumbledore elmondta a fontosabb dolgokat, a bálokat, és azt, hogy majd cserediákok is jönnek a suliba. Utána degeszre zabáltuk magunkat, és elégedetten vonultunk fel a klubhelységbe.

3. fejezet