1. fejezet
2007.06.26. 18:09
Augusztus 31. vasárnap, 10:34, otthon, ágyikó
Tegnap volt a szülinapoooom! És hogy ez miért fontos? Na lássuk csak... pölö megkaptam ezt a naplót. Nicole adta, hogy írjam le bele elfojtott (és nem elfojtott) vágyaim. Szóval Jade baba elhatározta, hogy naplót fog írni, és azt is teszi. Ma jönnek hozzánk Malfoyék családi vacsorára. „Epekedve” várom. Úgyis az lesz, mint lenni szokott. Anya elcsicsereg mindenféle hülyeségről Narcissával, apa és Lucius visszaemlékeznek fiatalkorukra, és engem ott hagynak a dzsindzsásban. Az én feladatom lenne Draco babával foglalkozni, ami még menne is, ha nem lenne az orra két kilométerrel a föld felett. Azért jó fej pasi, csak néha olyan... furcsa. Mennem kell, hív anya.
14:49, anyáék hálója, (jaj nekem, még a fülemből is tésztaszósz folyik)
Szóval... az egész ott kezdődött, hogy anya bejelentette, hogy ma ő akar főzni, amit délben el is kezdett. Fél egy után öt perccel jött a baki... vagyis anya egyik barátnője, akinek most hirtelen nem jut eszembe a neve. Anyucikám persze otthagyott csapot-papot és ment pletykálni. De előtte még megkért rá, hogy fejezzem be a főzést, mert a házimanónak takarítania kell. Nagyon boldog voltam, főleg azért, mert még egy pirítóst sem szabad rám bízni, mert tuti ehetetlen lesz. Azért elkezdtem főzni, végül is a szándék a fontos. - Jade hol vagy? - hívott apa. - Leveled jött. - Megyek már - vágtáztam át a dolgozószobába. - Ott van - mutatott egy borítékra, én meg lezuttyantam az egyik karosszékbe, és olvasni kezdtem...
Szia Jade! Boldog szülinapot! Az ajándékodat majd megkapod holnap a suliban. Nemrég jöttünk haza Franciaországból, nagyon jó volt, mondtam apának, hogy legközelebb vigyünk el téged is. Beleegyezett. Na és te benne vagy? Blaise
- Benne hát! - kiáltottam, apa pedig majdnem hátraesett az ijedtségtől. - Bocsi! - sasszéztam ki a szobából. Blaise Zabini az egyik legjobb barátom, sőt... több nekem, mint barát. Kár, hogy ez nem kölcsönös. Nagy örömködésem közepette - érthető módon - teljesen elfelejtkeztem a kajáról, úgyhogy lóhalálában vágtattam a konyhába. Még láthattam, ahogy az üstből gejzírként fellövellő tésztaszósz mindent betakar - köztük engem is. Anya sikítva rohant a konyhába, hogy mi történt, és amikor meglátta, mit műveltem elájult. A második, aki bejött anya barátnője volt (áhá eszembe jutott a neve, Virginia), aki beparancsolt apuék hálójába, és közölte, hogy várjak ott, amíg ő mindent rendbe tesz. Ámen.
16:23, szobám
Sikeres anya-kaja- és Jade-mentési akción vagyunk túl. Virginia rendbe tette a konyhát és átküldte a házimanójukat, hogy főzzön vacsit, apa felélesztette anyát engem meg bevágtak a fürdőbe, hogy addig ki ne merjek menni, amíg csilli-villi tésztaszószmentes nem leszek. A dolog összejött, friss vagyok és illatos, a ház tiszta, a kaja kész, Malfoyék pedig fél óra múlva itt lesznek.
17:05 szobám
Jaj, itt vannak.
22:36, szobám, ablakban
Jaj, azt hiszem rosszul vagyok. Nem is tudom leírni, mi volt.
22:41, szobám, ágyban
Na jó leírom. Szóval... minden rendben ment, egészen a tésztáig. - Van egy fontos bejelentenivalóm - állt fel apa. - Kérlek titeket, figyeljetek rám. Sejtettem, hogy itt valami nagyon rossz dolog van kibontakozóban... - Be kell jelentenünk egy nagyon jó dolgot - állt fel Lucius is - Családjaink egyesülnek a házasság szent köteléke révén. - Tök jó, ki házasodik? - kérdeztem. - Te és Draco. - Tessék? - kérdeztük egyszerre. Először tényleg azt hittem, rosszul hallok. Aztán amikor anya fuldákolni kezdett a félrenyelt töklétől, Draco majdnem hátraesett a székkel, és Narcissa nagy igyekezetében, hogy egyáltalán levegőt kapjon, letüdőzte a haját, rájöttem, hogy ez egész véresen komoly. - Úgy döntöttünk, hogy egyesítjük ezt a két családot. Na ne... most azért mert én vagyok az egyetlen lány (sőt anyáék egyszem gyermeke!) a családban engem kell így megszívatni? - Képes lennél az igaz szerelem útjába állni? - kérdeztem. - Igaz szerelem... - visszhangozta Lucius. - Pontosan - mondta anyám. - Mi van, ha ez a két gyerek szerelmes lesz valakibe? Ezután drága szüleim és Malfoyék átvonultak tanácskozni a dolgozószobába. - Ugye ez egy rossz vicc? - kérdezte Draco. - Remélem... - nyögtem elhalóan. Nagyon be voltam szarva... az Igaz Szerelemről eszembe jutott Blaise. Nem adhatnak hozzá Dracohoz. Nem tehetik... UGYE NEM? Fél óra múlva befejezték a kupaktanácsot, és visszafáradtak az ebédlőbe. - Megegyeztünk anyáitokkal - mondta apa. - Három hónapot kaptok, hogy megtaláljátok az állítólagos „Szerelmet”. Vagyis egy illetőt, aki elmegy veletek a Roxfort karácsonyi báljára, és bebizonyítja, hogy szeret titeket. Különben... esküvő. Na ne... jobb esetben még tíz évem lenne, hogy megtaláljam a Szerelmet... erre itt van három hónap. És nem is ez a legrosszabb benne... KI AZ A CSAJ, AKI HOSSZABB TÁVON KÉPES LENNE ELVISELNI DRACO MALFOYT? Egyáltalán mit jelent az, hogy „bizonyítani kell a dolgot”? Meg kell küzdeni egy sárkánnyal, vagy mi? - Csak egy kérdés - motyogtam halkan. - Mi van, ha az illető esetleg nem... khm méltó a dologra... mármint EGYESEK szerint? Például nem aranyvérű, hanem mugli, vagy ilyesmi? - Na neee... - horkant fel Lucius, de anyám a szavába vágott. - Mivel a szerelem nem származásfüggő...felőlem az utolsó mugliivadék is lehet, ha szeretitek egymást. - Igen - helyeselt Narcissa. Nagy kő gördült le piciny szívemről, mivel már Draconak kerestem barátnő-jelöltet... aranyvérűből nem túl sok van... most pillanatnyilag csak Parkinson jut az eszembe, aki - bár rá van szállva Dracora elég rendesen - nem az a Miss. Tökély... főleg azzal a rókarudi fejjel, ami neki jutott. Kaja után Malfoyék gyorsan hazamentek, (hál’ Istennek) úgyhogy időben le tudtam lépni a szobámba. Szóval ezt hiszem mindenki érti, miért kaptam sokkot. Még mndig a hatása alatt vagyok. Muszáj írnom Blaise-nek...
23:46 szobám, ágyban
Jaj hallod! Képzeld el... ma voltak itt Malfoyék és teljesen kivagyok idegileg... szóval Lucius és apa kitalálta, hogy HÁZASODJAK ÖSSZE DRACOVAL! Érted ezt? Teljesen kész vagyok tőle... ilyen hülye ötletet... persze valahogy sikerült őt meggyőzni, hogy azért mégsem kéne, szegény mi, még fiatalok vagyunk estébé estébé... erre kijelentették, hogy karácsonyi bálig van időnk „párt találni” és az illetőnek „be kell bizonyítania, hogy szeret” különben ajjaj. Lehet, hogy most még félvállról veszem a dolgokat és elmarháskodom az egészet, de holnapra tuti eljut addig a csöppnyi pislákoló égőig ami a fejemben van, és kileszek idegileg, szóval ha nem bírod tovább nyugodtan üss le. Röviden ennyit a ma estéről... Persze, hogy benne vagyok a nyaralásban, miért is ne, minél kevesebb ideig vagyok itthon annál jobb. Lenne még egy bazinagy kérésem, de majd holnap megtudod, nincs kedvem többet írni, mert görcsöt kap a kezem. Puszi Jade
00:03 szobám, újra ágyban
Rövid helyzetjelentés: levél elküldve, bagoly épp úton, Jade meg már nagyon fáradt, megy aludni, jó éjt, pápá nyár, holnaptól újra kezdődnek a szürke hétköznapok...
Teendők holnapra: 1. Macskát nem itthon felejteni, mert ciki lesz postán utánam küldeni 2. Ellenőrizni írt-e Blaise 3. Listát írni csajokról Draconak (a szívemen viselem a pasi sorsát) 4. Körülnézni még egy párszor mit felejtek itthon. 5. NAPLÓT BŐRÖNDBE TENNI
Hoppá... tényleg aludni kéne, mert most tudatosult bennem, hogy ma már holnap van. Jó éjt!
2. fejezet
|