Sötét Jegy

Szombaton reggelinél a plafont bámultam.
- Van olyan, hogy Griffendél-Mardekár meccsnél nem esik az eső? - kérdeztem fölfelé nézve. A plafonon szürke felhők gyülekeztek.
- Nincs - válaszolta Lucius. - Utálom, ha ilyen az idő.
- Félsz, hogy megázik a tündibündi hajad? - kérdeztem.
- Nem. Attól félek, hogy a szemtelenségeddel kivívod a haragom - morogta.
- Mi ez a középkorias duma, Luc? - vigyorogtam rá, és válaszként egy bögre kávé landolt a fejemen.

Pár pillanatig csak hápogni tudtam, majd akkora hévvel álltam fel, hogy felborítottam a széket. Az a kevés ember, aki éppen reggelizett, pont ide nézett. Fantasztikus.
- Hogy képzeled, hogy te mindenki felett hatalmaskodhatsz? - kérdeztem Malfoytól, aki egy vállrándítással válaszolt, és tovább ette a rántottáját.
Elöntött a düh. Bele akartam markolni a hajába, meg akartam tépni a pólót, ami rajta volt, véresre akartam harapni a hófehér nyakát.
Több mint valószínű, hogy kezdek meghülyülni. Mióta akarom én Luciust harapdálni? Totál zavarba hozom saját magam.

Épp kifelé menekültem a Nagytermből, amikor Andromeda elkapta a karom.
- Megvanaszínjátszósoklistája? - kérdezte.
- Öhm... nincs.
Az egész színdarab úgy kiment a fejemből, ahogy azt kell. Túl sok dolog történt velem az elmúlt időben.
- Hétfőre kell - nézett rám kétségbeesetten.
- Megoldjuk. Simán. Hány ember is kell?
- Sok - mondta és a kezembe nyomott egy gyűrött fecnit - Ezek a főszereplők, de még kellenek majd emberek...

Háború és Szerelem

1.szereplő: fiú, Mardekáros (a ház tulajdonságaival rendelkezik)
2. szereplő: lány, Griffendéles (ház tulajdonságai)
3. szereplő: ellenszenves Mard. Csaj
4. szereplő: Griffendéles főszereplőbe szerelmes
5. szereplő: Mardekár Malazár
6. szereplő: Griffendél Godrik

idő: Nagy Háború

helyszín: Roxfort.

cselekmény: 1. és 2. szereplő szerelme

- De jó, megvan a hétvégi programunk. Azt hiszem, kihagyom a kviddicsmeccset. Nyugi Lana, menni fog - biztattam magam. - akkor én most elszaladok pár cuccért és... tíz perc múlva találkozzunk a mugliismeret-teremnél, rendben?
- Oké - mondta bizonytalanul.

Fél óra múlva lázasan dolgozunk a plakátokon, amik a holnap délutáni szereplőválogatást hirdették.
- Csak jelentkeznek - sóhajtottam, miközben egy ecsettel szórakoztam a padlón ülve - Olyan nincs, hogy senki sem érez magában színészi ambíciót...
- Van már párod bálra? - váltott témát hirtelen Andromeda.
- Tessék? - néztem értetlenül.
- Két hét múlva Halloweeni Bál lesz. Van már valaki, akivel mehetsz, vagy csak én vagyok olyan szerencsétlen, hogy pasi nélkül leszek?
Na EZ már végképp kiment a fejemből. Az még valahol lágyan derengett, hogy kiöltözős buli lesz, de hogy oda egy hímnemű személlyel kell érkezni már totál kiesett.
- Még nem hívott senki.
- Képzeld - hajolt közelebb mosolyogva - Lilynek van egy titkos hódolója.
- Tessék?
- Valaki elhívta... levélben, de nem mondja el ki is ő... bájitaltan után találta Lily a levelet egy könyvbe csúsztatva. Tippünk sincs, hogy ki lehet az illető...
- És kivel megy Lily?
- Nem tudja...

- Á bocsi - nyitott be a terembe egy fiú. - Nem tudtam, hogy itt vagytok - mosolygott ránk Ted Tonks.
- Gyere nyugodtan - mondtam. Andormeda fülig pirult és egy szót sem bírt volna kinyögni.
Ted bentebb jött, majd a plakátokra nézett.
- Hát ezek meg? - kérdezte kíváncsian.
- Szereplőválogatás - hadonásztam az ecsettel. - Nem jössz? - pillogtam rá, mire felnevetett.
- Hogy én? Öreg vagyok már ehhez.
- Dehogy is - ráztam meg a fejem. Sötét elmém egy pókhálós zugában fantasztikus és utánozhatatlan terv kezdett alakot ölteni. - A férfi főszereplő pont olyan, mint te. Magas, helyes, okos, jó fej, nőkbálványa - soroltam lelkesen.
- Vigyázz, ránk szakad a plafon - nevetett fel. - És ki lenne a női főszereplő? Te? - kacsintott rám.
- Nem. Ő - böktem a fejemmel Andromeda felé, aki erre szorgos festegetésbe kezdett.
- Hmm... rendben. Felőlem. Úgy sincs semmi dolgom.
Szívem szerint örömtáncot jártam volna, de nem volt kedvem leégetni magam, úgyhogy inkább csak dúdolgattam.
Ted ott maradt velünk, amíg be nem fejeztük a plakátokat. Elmesélte, hogy Roxmortsban dolgozik, van egy kis könyvesboltja, de a Roxfortban lakik.
- Anyám nem tud elszakadni tőlem - magyarázta.
- Hülye indok - vigyorogtam rá.
- Az. De legalább indok.

Délutánra a plakátok a falakon virítottak.
- Jók vagyunk - mosolyogtam, és szívem szerint pacsit adtam volna Andromedanak.
- Igen - vigyorgott. - Egy színdarabban Teddel, Lana, te nem vagy normális.
- Mondták már - vigyorodtam el. - Na megyek a klubhelyiségbe. Szia! - köszöntem el tőle.

- NYERTÜNK! NYERTÜNK! - rohant oda hozzám Rod, amint beléptem az ajtón. A karjaiba kapott és megpörgetett a levegőben.
- De jó - mosolyogtam rá.
Az összes mardekáros a klubhelyiségben tombolt. Körülbelül ezer éve nem vertük meg a Griffendélt kviddicsben.
- Nyertünk! Nyertünk! - kántálta Rod, és a kanapéhoz cipelt. Volt egy olyan érzésem, hogy ez az igen nagy fokú közvetlenség, nem az irántam érzett szeretetnek, csupáncsak egy jó nagy adag alkoholnak volt köszönhető.
- Van piátok? - kérdeztem, miközben leültetett a kanapéra.
- Persze. Várj itt! Nyertünk! - nyihogta, majd eltűnt a tömegben.
Körülnéztem a teremben. A mágikusan felhangosított zenére egy csapat fiatal lány rázta magát a kandalló mellett. Jared egy puffon állva ecsetelte, hogyan lőtte neki a gurkót Potter fejének. Mellettem egy párocska smárolt hevesen. A szemben lévő kanapén Lucius ült és engem nézett. Legszívesebben megkérdeztem volna, hogy miért bámul, de haragudtam rá és nem tettem. Hagyjon engem békén!
Kisvártatva visszatért Rod egy üveg ismeretlen eredetű piával.
- Mi ez?
- Koktél...én kevertem. Igyál.
A számhoz emeltem az üveget. Ami benne volt... isteni... semmivel nem érhetett fel az íze. Beleszédültem.
- Jól vagy? - kérdezte Rod.
Elmosolyodtam, és magamhoz húztam a fiút. Átkarolta a derekam és az egyik hajtincsemet sodorgatta. A nyakába csókoltam, de ő elhúzta a fejét.
- Nem szabad - suttogta bizonytalanul.
- Miért?

Megfogta a kezem, és elindult, utat törve a tömegben. Én csak követtem. Fölmentünk a hálóba.
- Értem már - ültem az ágy szélére.
- Nem, nem érted - telepedett le mellém. - Ne játssz velem, Lana - nézett a szemembe. A tekintetéből sütött a fájdalom. A fájdalom, amelyet én okoztam azzal, hogy eldobtam, majd megint magamhoz édesgettem, és újra eldobtam, mint egy játékot, amit megun az ember. Kihasználtam, igaz akaratomon kívül. Önző dög voltam, aki csak magával foglalkozott.
- Rod, én... - simítottam végig az arcán.
- Látom milyen szemekkel nézel Luciusre. Szinte érzem a sóvárgásod... ő csak kihasználna, hát nem érted? Tőle sohasem kapnál szerelmet... ő...ő...csak eldobna téged, miután megszerzett magának. Azt tenné veled, amit te tettél velem. Lana, ne hagyd magad...
Éreztem, hogy egy könnycsepp folyik végig az arcomon. Fájt, amit Rod mondott... fájt, hogy a képembe mondja az igazságot. Fájt, hogy ez volt az igazság.
- Lana, kérlek, akármit is mond, ne higgy neki! - fogta az arcom a két tenyere közé és lágyan megcsókolt.
Szerettem Rodot, amennyire csak tudtam, de nem voltam szerelmes belé. Akármennyire is az akartam lenni. Végigsimítottam a karján, de elhúzódott tőlem. Ijedten pillantottam rá, amikor megláttam valamit...
- Mondd, hogy nem igaz.
- Micsoda?- kérdezte nagyokat pislogva. Megragadtam a bal karját, és megláttam rajta a Sötét Jegyet.
- Nem, Rod, ugye nem?
Kétségbeesetten nézett rám.
- Miért? - kérdeztem. - Tudod te mit jelent ez? - kérdeztem, és már semmit sem láttam a könnyeimtől.
- Igen tudom - válaszolta keserűen.
- Hogy tehetted? De miért? És mikor?
- Megoldottam a rejtvényt. Onnan már nem volt visszaút. - Nem mert a szemembe nézni.
- Milyen rejtvényt, Rod? Mi ér meg annyit, hogy ezt tedd?
- Mindenki halálfaló lesz előbb-utóbb. Mardekárosok vagyunk... el van döntve.
- KURVÁRA NINCS ELDÖNTVE! - álltam fel, és lekevertem neki egy pofont. - Rod, egy könnyen manipulálható gyerek vagy, semmi több! Mindig van visszaút ebből a szarból! - üvöltöttem. Ő csak ült ott, és nézett rám olyan mérhetetlen fájdalommal a szemében, hogy szívem szerint megsimogattam volna, és azt hazudtam volna neki, hogy jó az, amit tett.
- MIÉRT CSINÁLTAD? - üvöltöttem tovább. - Valami elfogadható magyarázatot kérek!

- Mi folyik itt? - nyitott be Jared. Kétségbeesetten hozzájuk rohantam, és a bátyám karjába vetettem magam.
- Mi történt? - kérdezte, és sután meglapogatta a hátam. - Csinált veled valamit?
- Nem - bontakoztam ki az ölelésből és megfogtam a bal kezét. Feltűrtem a pulcsija ujját. Semmi sem volt rajta. Megkönnyebbülten sóhajtottam.
- Menj el aludni - tanácsolta a bátyám. - Nagyon részeg lehetsz, ha ilyen zokogókórust rendezel.
- Nem megyek... még... beszélni akarok Roddal. Hagyj itt. Légyszi... Menj vissza bulizni.
Jared egy fintor kíséretében kiment.

Visszamentem az ágyhoz. Rod úgy ült ott, mint egy rémült állatka, aki azt várja, hogy a gazdája még egyszer belerúgjon.
- Ne csináld - térdeltem le elé, és kisimítottam a haját az arcából. Óvatosan megfogta a kezem. Ígérd meg nekem, hogy... - azt akartam mondani, hogy „megjavulsz” de nem akartam még többet bántani... már az én mércémmel is túl szemét voltam ma este - hogy újra a régi leszel.
Lassan bólintott egyet, én pedig mosolyogva beletúrtam a hajába, magamhoz húztam és megcsókoltam.

Megfogadtam, hogy segíteni fogok neki, amiben csak tudok. Kiderítem mi volt az a rejtvény, amiről beszélt, és mindent visszacsinálok... Rod újra normális lesz, az élet pedig szép. A kérdés már csak az, hogy kit akarok ezzel a mesével áltatni?