A nyitóbuli

- Mi... mi volt ez az egész Luc? - kérdeztem, miközben kettesben Roxmorts felé baktattunk.
A helyzet akár romantikus is lehetett volna, hiszen a Hold kerek sajtként világított az égen, a csillagok ragyogtak, és az idő sem volt még az a kimondottan hideg, és a tücsökciripelés hangulatossá tette a sétát. Az út mentén még nyílt egy-két virág, erős illatukat érezni lehetett.
- Mire gondolsz? - kérdezte értetlenséget színlelve.
A holdfényben világított a tejfölszőke haja, fekete köpenye pedig kihangsúlyozta világos bőrét. Megint elbűvölt a látvány.
- Ez az egész a vámpírral és a bállal. Mi közöd neked a vérszívókhoz? És honnan ismerte a nevem Sebastian? És miért akarta, hogy szőke legyen a hajam? Meg mi az a bál?
Halványan elmosolyodott.
- Nem gondolod, hogy ez egy kicsit sok kérdés? - nézett rám.
- Nem - mondtam határozottan. - Tudni szeretném, mi folyik itt.
- Hidd el, addig jó, míg nem tudod. Felelőtlenség volt, hogy pont téged cibáltalak magammal - sóhajtotta, bár tekintetében egy csepp megbánást sem láttam. Mi ez az egész színjáték?
Pár másodpercig némán mentünk egymás mellett.
- Luc légy szíves, mondd el, mi folyik itt - kértem szépen.
- Nem kaptál mostanában egy levelet? - tért ki a válaszadás elől.
- Sok levelet kaptam mostanában Miért? - ráncoltam a homlokom, majd eszembe jutott a fekete szalaggal átkötött pergamen, amire semmi sem volt írva.
- Nem volt az egyik sem... furcsa? - puhatolózott.
- Attól függ, mit értesz „furcsa” alatt. Egyik sem kezdett el bégetni, amikor kinyitottam a borítékot, sőt a retináim sem égtek ki a tinta színétől.
- Lena, te hülyének nézel - mosolygott rám. Ilyet is ritkán látok. A Nagy és Nemes Lucius Malfoy, rám villantotta híres-hírhedt mosolyát, amitől csajok százai olvadnak el/esnek össze/kerülnek a gyengélkedőbe nap mint nap a Roxfort falai közt. Én voltam az (egyik) üdítő kivétel. Ha! Rám nem tudsz hatni a bájgúnár-vigyorral Luc cica.
- Gondolod? - villantottam rá egy szemkápráztató mosolyt. Így kell ezt.
- Lenaaaaaaaaaaaaaa! Válaszolj!
- Ha válaszolsz a kérdéseimre, akkor én is a tiedre.
Hogy nagyanyám szavaival éljek: „Mindig használd ki a kínálkozó lehetőségeket, mert sosem tudod, mikor mit szalaszthatsz el.” Na én most pont ezt tettem. Okos Lana, megfogadja nagyi tanácsát, piros pont jár érte.
Lucius némán pislogott rám párat.

- EGY kérdésre vagyok hajlandó válaszolni. Nem többre - szűrte a fogai közt.
- Rendben. Tehát. Mit akart Sebastian a szőke hajammal és a bállal?
- Ez már két kérdés...de válaszolok. Rád akart ijeszteni. Ennyi és semmi több. A szőke hajat azért mondta, mert van szeme...sokkal normálisan néznél ki egyenes, szőke hajjal, mint ezzel a mindig kócos feketével.
Inkább nem mondtam semmit. Az én hajam nem lesz semmilyen. Olyan mint most, és kész.
- És a bál?
- Sebastian...nos ő kétszáz éves. Akkor még a bálok számítottak a társadalmi események csúcspontjainak. Lehet, hogy majd meghívást kapsz egybe...bejössz a vén kapafogúnak - röhögött.
- Na EZT remélem nem mondod komolyan - mondtam megilletődve.
- Hát szoktam én viccelni? - kérdezte.
Tényleg. Szokott Luc viccelni? Ő mindig mindent komolyan mond. Hajaj, Lana, azt hiszem veszélyben vagy, fuss, amerre látsz. Mindenesetre nem kaptam kielégítő választ, de ebből a pasiból ma már semmit sem tudok kicsikarni. Lana Foster, magándetektív... na ja, azt hiszem, kutakodnom kell majd egy kicsit.
- És most TE válaszolj NEKEM - komorult el az arca. - Kaptál. Furcsa. Levelet? - tagolta a kérdést, mint egy ovisnak. Inkább nem kötöttem bele.
- Ahamm...kaptam...fekete selyemszalaggal átkötött levél, ami a nagy semmit tartalmazza. Ezt akartad hallani?
- Igen ezt - vigyorodott el diadalmasan. - Majd a suliban szeretném látni.
- Mit kapok érte? - szaladt ki a számon a kérdés. Jaj hülye Lana, nem kellett volna...

Áthatóan rám nézett, és mielőtt válaszolhatott volna, egy sikoly hallatszott valahonnan előlünk. Egyből Lucius nyakába vetődtem, aki már elő is szedte a pálcáját.
- Lena, szállj le rólam, majommal a nyakamban nem tudok se támadni, se védekezni.
- Forduljunk vissza! - kértem.
- Ne szórakozz már, tuti nincs semmi... csak valaki sikítozik, mert... mert olyan kedve van.
Megint visított valaki.
- Biztos vagy te ebben? - kérdeztem. Rohadtul be voltam szarva. Nem elég, hogy az a hülye vámpír az infarktust hozta rám, még hideg is volt, és ezek a hangok...Brrr...
Folytattuk utunkat csendben lépkedve.
- Te Luc... mi van, ha még több vérszívó van előttünk?
- Akkor már meghallották, hogy arra megyünk - jelentette ki közömbösen.
De jó.

Három alak döcögött visítozott, sikítozott és röhögött előttünk az úton.
- Na ne - nyögtem, amikor felismertem őket. A Roxfort fő cicababái voltak, Paris, Kate és Melissa, enyhén illuminált, részeges állapotban. Körülöttük jópár vajsörös- és whiskysüveg hevert üresen az úton.
- Részeg picsák - röhögtem fel.
- Ki... kikazok? - tántorgott felénk Paris tűsarkúban. - Jéez... a dzsaj akitfelborí tottunk meg Malfoy...zijja zépségem - kezdett el röhögni, majd orra esett.
Szép látvány volt.
Mi ebből a tanulság? Ha berúgsz, legalább lapos talpú cipőt vegyél fel.
- Jéééj! Itt van Malfoy baaby... bárnekem a SZUMÓSOK a zsanérjaim... izé...zsánereim - visítozott a röhögéstől a földön fekve Kate.
- Nem lesz belőlük vámpírkaja? - kérdeztem, miközben végignéztem, ahogy Melissa vigyorogva meghúz egy laposüveget.
- Nem hinném... a vámpírok sem bírják sokáig az alkoholszagot...és én sem. Menjünk innen. És most már tényleg leszállhatnál rólam, nem akarom, hogy Roxmortsig a nyakamban lógj - mondta Luc.

A főtéren futottunk össze a többiekkel.
- Van piánk - újságolta büszkén Rod.
Jupí.
- Gyere Lana, igyál velünk - vigyorgott rám Jared. Ő sem volt már teljesen józan.
- Köszi, azt hiszem, kihagyom - hárítottam el az ajánlatot, de Bella odajött, megfogta a fejem és a számba nyomta a whiskysüveget.
- Úd ni, okosz kici babuci cuclival a cájában, mingyááár jobb kedve lesz ügyü bügyü - gagyogott.
Megitatott velem vagy fél üveg whiskyt. Direkt nem akartam sokat inni, tudom, mit hoz belőlem elő a részegség...rettegjetek, fusson ki merre lát...
- Remélem, most jobban érzed magad - morogtam.
- Szokkal jobban... dele Luc, táncoljunk - vetődött barátnőm a Szőke Herceg nyakába.
- Hagyj békén, Bella, mert kü... - de a mondatot már nem tudta befejezni, mert Bellának köszönhetően ő itta meg a whisky maradékát.
Mindenki részeg lesz.
De jó.

A Három Seprű nem is volt olyan rossz hely. Az asztalok ki voltak tolva a helység szélére, középen nagy tánctér helyezkedett el. A plafonról három Nimbusz lógott...a legújabb gyártmány, nem jutott eszembe a száma, talán ezerkilencszázas.
Egyből a pultnál kötöttünk ki, és folytattuk az ivászatot. Nem kellett volna.

Elfoglaltunk egy asztalt, és néztünk ki a fejünkből. A részegségnek azon szakaszában voltunk, ahol az alkohol álmosít.
- Még egy pohárral - röhögött Jared, és kis idő múlva mindenki előtt megjelent egy pohár whisky. Jaj.
Persze megittam, a nekem-már-úgyis-mindegy-felfogást követve.
- Te eljöttél, itt az ideje, hogy teljesítsem az ígéretem - lépett oda mellém Rod. - Irány a Szellemszállás.
- Ilyen állapotban? - kérdeztem. Hirtelen nagyon komikusnak találtam az egészet...mit keresnék én Roddal hajnalban annál a háznál?
- Gyere - mondta, átkarolta a derekam, és ölben vitt ki a Három Seprűből.
- Hát te nem vagy normális, édesem - röhögtem. - Most komolyan ölben akarsz addig elcipelni?
- Talált.

Így hát kábé fél óra alatt tettük meg azt az utat, amit normális állapotban tíz perc alatt szoktunk. Nem mondom, hogy kényelmetlen volt...
- Itt is vagyunk - dörmögte a fülembe, amikor odaértünk, majd megcsókolta a nyakamat.
- Látom - mosolyogtam és megpróbáltam a saját két lábamon egyensúlyozni...nem ment. Mily meglepő. Szerencse, hogy eddig nem olyan sokan láttak ilyen állapotban Lana, nagy szerencséd. Egy részeg nő...brrrr...borzalmas látvány... nem mintha egy részeg pasi ne lenne az, csak... - Rod, te szemétláda, nagyon leitattatok - mondtam a fiúba kapaszkodva, de ő mintha meg se hallott volna, még egy csókot lehelt a nyakamra, majd fölfelé a szám irányába haladva elborított puszijaival. Ha nem vagyok részeg, nem engedem, hogy megcsókoljon... a hangsúly itt a HA szócskán van. A csókja hosszú volt és szenvedélyes, az ajka hihetetlenül puha. Megint beszippantottam a jó ismert Rod-illatot, mint annyiszor korábban, elmémet elborították az emlékek, találkák az Északi Toronyban, titkos randi éjfélkor a Prefektusok Fürdőjében, csak mi ketten...

A nyaka köré fontam a karom, hogy ne boruljak fel, míg ő a derekam fogta. Úgy éreztem ellep a rózsaszín köd, a nem létező madarak csicseregtek, és pillangók verdestek a hasamban. Mindezt miért? Mert egy részeg picsa vagyok, akinek az alkohol miatt kétszeresére nőtt a szexuális vágya. Nagyon szupi.
Mily’ romantikus lehetett... két seggrészeg ember egy félig lerombolt kúria mellett vadul smárol. Minden vágyam ez volt, mondtam már?
- Mondd csak édes... mi erre reggel ugye nem fogunk emlékezni? - kérdeztem. Reménykedtem a nemleges válaszban, bár valahol a lelkem egy kis, eldugott zugában azt akartam hallani, hogy mindketten emlékezni fogunk erre a csodás pillanatra. Hát én nem vagyok teljesen komplett, az már biztos.
- Sose felejtem el - lehelte az arcomba, megcsapott az alkoholszag. A hatás elmúlt, a madarak elrepültek, a pillangók leálltak, a nappalból ismét éjszaka lett. Feleszméltem, és rájöttem, milyen szánalmasan is nézhetünk ki. Instant józanodás.
- Menjünk vissza, jó? - kértem.
- Ne.
- Rod! Légy szíves! - simítottam végig az arcán. Vajon, ha belövöm neki, hogy a Roxfortban többet is kap pár pici puszinál hajlandó visszajönni velem?
Talán a tekintetemből jött rá, mire gondolok, talán a puszta jó szándék vezérelte (remélem utóbbi), megint az ölébe kapott és visszavitt a Három Seprűbe.
Még egy ilyen éjszakát nem szeretnék... először a vámpír, aztán részeg plázacicák, leitatnak, majd az est megkoronázásaként ölben visznek, mint egy kisgyereket, aki nem tud járni. A csókot már ne is említsük.
Jaj nekem, hogy fogok én kinézni holnap reggel?

17. fejezet