Sebastian

Elérkezett az egész Roxfort által várva-várt fantasztikus és kiemelkedő esemény, vagyis a Három Seprű Nyitóbuli. Mindenki készült, aki már elmúlt ötödéves. Na ja a diri ritkán engedélyezi az éjszakai kimenőt.

- Naaaa gyere már, ne punnyadj itt egyedül! - ráncigált Jared már fél órája. A klubhelységben feküdtem az egyik kanapén és a kandallóba bámultam. Figyeltem a tűz lángjaiban kibontakozó alakokat. Kiskoromban - és néha még most is - rengeteget szórakoztam azzal, hogy a tüzet vagy a felhőket bámultam, és különböző alakokat vagy történeteket képzeltem el bennük.
- Nincs kedvem - nyögtem már vagy tizedszerre. Semmi kedvem nem volt részeg, beszívott emberek táncolási/pasizós/csajozós szokásait bámulni.
- Mindig is szerettél bulizni. Na gyerünk. Állj fel!
- Most nem szeretek...
- Lana édes szívem, ilyen még nem volt, hogy ennyit könyörögtem volna valakinek azért, hogy jöjjön el bulizni, úgyhogy kelj fel arról rohadt a kanapéról és indíts a fürdőszobába még mielőtt elvesztem a türelmem - mondta, kisimította a haját az arcából és a lányok hálóihoz vezető ajtó felé mutatott.
- Ööömph - nyögtem.
- Jaj Jared, hagyd már! Három napja nem lehet hozzászólni, szerintem neked sem fog sikerülni - nyilvánított véleményt Bella, aki épp a fürdőből igyekezett a szobánk felé.

Jó oké... tényleg világvége hangulatom volt egy ideje, nem tudom mitől, kitől, mi okból kifolyólag... szívem szerint beültem volna a sarokba, és ott is maradtam volna egyedül.
Kutatásom a színdarab szereplőinek megtalálásához kudarcba fulladt, és görcsösen ragaszkodtam ahhoz, hogy többet tudjak meg a Nagy Háborúról és lerántsam a leplet a pletykáról. Á Lana Foster nincs is elérhetetlen elhatározásod...

Jared és Bella otthagytak önostorozni a kanapén, kis idő elteltével mindenki elvonult az estére készülődni.
- Na én ezt nem bírom nézni - jelentette ki Rod, aki épp félmeztelenül vágott át a klubhelységen. - Ne szenvedj már. Mi a baj? Gyere, mondd el apucinak - térdelt le elém a szőnyegre. A tekintetünk épp egy vonalba került. A haja vizesen lógott az arcába. Becsuktam a szemem és kétszer mély levegőt vettem. Miután leküzdöttem a kényszert, hogy beletúrjak a nedves fürtökbe vagy végigsimítsak a meztelen bőrén, nagy levegőt vettem.
- Semmi - nyögtem. - Meg akarok halni.
- Jaj Lana, ez nem így megy! Öltözz át, és gyere el bulizni. Jobb kedved lesz pár korty Lángnyelv Whisky után. És ott leszek én is! - kacsintott rám vicces-pajkosan.
- Ennek az ajánlatnak nem lehet ellenállni - vigyorodtam el halványan.
- Ugye-ugye?
- ...de ez még mindig nem ok arra, hogy elmenjek.
- Naaa gyere! Elmegyek veled a Szellemszálláshoz!
Körbevigyorogtam a fejem. Elsős korom óta az volt a célom, hogy éjjel megnézzem azt a tákolmányt. A szellemeket. Jaj.
Felpattantam és elvonultam öltözködni.

Egy óra múlva indulásra készen álltam, tusfürdőillatúan, frissen mosott hajjal farmerben és fekete ujjatlan felsőben és angyalian mosolyogtam a világra.
- Nocsak nocsak, ki vett rá a bulizásra? - kérdezte Luc, akivel úgy-ahogy már kibékültünk és beszélő viszonyban is álltunk egymással. Ráadásul nem akart minden második mondata közben megátkozni. Szép az élet.
- Én saját magam - vigyorogtam rá büszkén.
- Én mást hallottam - jött oda mellém
- Egen? Kitől? És mit? - kérdeztem flegmán.
- Mr. Lestrange volt az oka, nem? - mosolygott hamiskásan. - De én nem avatkozom a fiatalok dolgába - mondta, és elindult a kijárat felé. - Nem jössz? - fordult vissza, mielőtt kiment volna. - Vagy Roddy-moddyval akarsz menni? - röhögött fel.
- Utállak - sóhajtottam és Mr. Tökély Malfoy után baktattam.

- Nem tudom mi értelme előbb eljönni, mint a többiek - mondtam, amikor már a hideg folyosón mentünk. - Mindjárt megfagyok.
- Randim van - mosolygott rám negédesen és mélyen a szemembe nézett.
Mint egy angyalka... komolyan. Szőke haj, jégkék szem, sápadt bőr, fehér, félig kigombolt ing, kidolgozott felsőtest... hmm pajzán angyalka szarvacskákkal...
- Miért nézel rám így? - Luc hangja visszarángatott az angyalkás képzelgéseimből.
- Hogy? - kérdeztem.
- Mint... mint egy bamba kecske.
- Bamba kecske. BAMBA KECSKE? ÉN a bamba kecske - tettettem felháborodást. - Mondd csak nekem Lucius Malfoy... láttál te már bamba kecskét?
Luc csak lemondóan legyintett.
- Amúgy miért kellek én a te randidhoz? - tettem fel a kérdést, ami már percek óta piszkálta a csőröm.
- Majd meglátod. Roxmortsba megyünk... Be akarlak mutatni valakinek.
- Hú de rejtélyes valaki - mondtam epésen. - Rohadj meg.
- Csak utánad.

Egész úton nem lehetett megszólalni. Vagyis de, csak akkor kaptam valami csini kis beszólást, amire nem tudtam visszaválaszolni. Jellemző.
- Mégis...kivel? Hova? Minek? Miért pont én? - kérdeztem. Utáltam a „kínos csend-helyzetet”, de úgy látszott Luciust nem érdekli különösebben, hogy társalogni óhajtok vele. Nem is válaszolt a kérdéseimre, csak némán baktattunk tovább egymás mellett.
- Balra fordulj - mondta csöndesen.
- Neeem - tiltakoztam.
Baloldalon egy kavicsos földút vezetett az erdőbe a sok csúnya lény közé. Én oda nem teszek. Egy lépést sem.
- Lena... nyugodj meg - duruzsolta a fülembe. - Ma éjjel semmi sem bánt téged az erdőben lévő szörnyek közül. Ígérem.
- Persze...és ha letámad egy...egy...egy sárkány?
- Drága... sárkányok nincsenek az erdőben. Na gyerünk - megfogta a kezem és elkezdett a rengeteg felé húzni.
- Luc...szivi...ha cukrosbácsit akarsz játszani a Roxfortban is megtehetted volna - pillogtam ártatlanul.
- Na gyere - rántott meg, és már benn is voltunk az erdőben.
Egész végig Luc kezét szorongattam, öt perc után már tuti lezsibbadt a bal karja. Persze újfent nem volt hajlandó a „Hova megyünk?” „Minek megyünk?” és a „Ki lesz ott?” kérdésekre válaszolni.
A legérdekesebb az volt, hogy semmilyen lénnyel nem találkozunk útközben. Se egy mókus, se egy bogár se sárkány, se semmi.

Egyszer csak egy rozzant kunyhó tűnt elő a fák sűrűjéből.
- Itt is volnánk - mosolygott rám Luc.
- Mit. Keresünk. Mi. Itt?
- Á Lucius, végre itt vagy. És ahogy látom, vendéget is hoztál - bontakozott ki egy alak a sötétből. A „vendég” szót jól kihangsúlyozta. Ajjaj. - Sebastian vagyok - jött oda a férfi. Hófehér bőre és sötét haja erős kontrasztot alkotott. A vonásait sejtelmessé tette a Hold fénye. - Gyertek be - mutatott az ajtó felé.
Féltem, hogy ránk dől a viskó, de kint maradni sem akartam. Sebastian meg... nagyon furcsa volt. Előrement és kinyitotta nekem az ajtót.
- Hölgyek előre - állt meg és rám vigyorgott. A szájából kétcentis szemfogak kandikáltak ki. A meglepetéstől és az ijedtségtől megmerevedtem és elfelejtettem levegőt venni. Találkoztam életem első vámpírjával.

Észhez tértem, és gyorsan beiszkoltam az ajtón. Éreztem, hogy Sebastian a hátamat bámulja. Vagy a nyakamat. Nem akarok vámpírkaja lenni...
Amikor megláttam a viskó belsejét újfent elfelejtettem lélegezni. Ha így folytatom, megfulladok.
Egy tágas szobába léptem, mindenhol fekete bútorok voltak. A világítást a levegőben lebegő gyertyák szolgáltatták.
- Szép kis viskó... - néztem körül.
- Tetszik? - kérdezte Sebastian, és majdnem infarktust kaptam. A pasas a hátam mögé lopózott és kábé öt centire volt a szája a fülemtől. Luc jót röhögött rajtunk.
- Lucius, kérlek gyere át a másik szobába. Te meg kedves Vendég, foglalj helyet - mutatott egy fekete bőrkanapéról.

A percek unalmasan teltek. Annyit sikerült leszűrnöm, hogy a ház belülről jó nagy, csak álcázva van. És valószínűnek tartottam, hogy nem Sebastian az egyetlen vámpír, aki itt lakik. Mintha említette volna Binns professzor mágiatörin, hogy ők is valami falka-szerűségben élnek. Mint a vérfarkasok.
Hirtelen kiabálás ütötte meg a fülemet. Pár szót értettem: „Voldemort”, „vérfarkas” és „vadászat”. Hmm...
A veszekedés lassan elcsitult, Lucius és Sebastian pedig kijöttek a szobából. Agyarka látszólag nagyon elégedett volt magával.
- Lucius most említette, hogy te vagy a Foster-lány.
- Öhm...ja.
- Érdekes - jött oda mellém.
- Mi?
- Sokat hallottam a családodról - ült le. - Rólad is - mosolyodott el. - Szőkének képzeltelek. Igen... szőke hajjal pont megfelelő lennél - borzolta meg a hajam.
- Mire is? Jó vagyok így magamnak...
- Gondoltam. Képzeld magad el...egy bálon... talpig feketében... szőke hajjal... gyönyörű lennél.
Jesszusom.

16. fejezet