Félreértések

Neszezésre ébredtem.
- Háttemeg? - kérdezte Lucius, amikor meglátta, hogy nagy őrködésemben elaludtam a kanapén.
- Semmi - nyújtózkodtam, majd eszembe jutott, hogy kit vártam, és miért. - Miért párbajoztatok? - kérdeztem.
- Az nem a te dolgod - mondta és elindult a fiúk hálószobái felé.
- Pedig azt hiszem igenis van hozzá közöm - mondtam határozottan.
- Éspedig? Ki lettél magyarázva, nem tudom mit akarsz még tőlem - közölte velem flegmán.
- Hogy lehetsz ilyen aljas szemétláda? - kérdeztem halkan. Luc megpördült a tengelye körül és lenézően rám nézett.
- Azt hiszem nem hallottam pontosan amit mondtál...
- De jól hallottad - álltam föl, miközben görcsösen szorongattam a pálcám. - Nem tudom miért...miért kellett azokat a dolgokat mondani Lilyről, amiket mondtál...
- Hogy miért? - jött oda hozzám és hajolt közel az arcomhoz - Hogy miért? - ismételte meg a kérdést, és elkezdett játszani egy hajtincsemmel - HOGY MIÉRT? - kiabálta és megrántotta a fejem a hajamnál fogva. - Tényleg szeretnéd tudni? - fogta meg az állam, felemelte a fejem és arra kényszerített, hogy a szemébe nézzek. - Kérdeztelek...
- Igen - mondtam cérnavékony hangon.
- Például azért...jaj Lana, pont neked kell elmondanom, hogy mi akar ez a sárvérű söpredék? Azért barátkozik veled, hogy bevezesd a mi köreinkbe...
- A mi köreinkbe? A MI köreinkbe? Nekem nincsen semmiféle köröm... maximum egy baráti, amibe AZ TARTOZIK, AKIT ÉN ÉRDEMESNEK TARTOK ARRA! - kiabáltam, majd kibontakoztam a karjai közül. - KINEK KÉPZELED MAGAD, HOGY TÖK INDOKULATLANUL MÁS EMBEREKET PISZKÁLSZ? RÁADÁSUL ISZONYAT LEJÁRT EZ A SÁRVÉRŰ DUMA! MIBEN VAGY TÖBB TE, MINT Ő? RÁD LEHETNE MONDANI, HOGY MOCSKOS ARANYVÉRŰ - üvöltöttem torkomszakadtából.
- Gratulálok Lena, sikerült a bűvkörébe kerülnöd, a sárvérű és muglifanatikus griffendéles gondolkodása téged is megfertőzött - sajnálkozott.
- Rohadj meg... Lily legalább jó ember, nem azt nézi ki melyik házban van, kinek milyen a vére... és egyébként is... beszéltél vele akár egyetlen szót is az eddigi roxforti éveid során? Vagy túl nagynak és puccosnak találod magad hozzá?
- Szeretem, amikor ideges vagy... a halántékodon kidagadó erek kifejezetten a szexepileddé váltak - vigyorgott rám, mint az idiótákra szokás.
Nem tudtam, hogy sírjak-e vagy röhögjek.
- Rohadj meg Luc, nem érdemelsz annyit sem, hogy hozzád szóljak.
- Miért szerinted nekem akkora kitüntetés az, hogy beszélhetek veled? - kérdezte.
- Nem tudom, hogy neked mi jó, és mi rossz. Nagyon nagyot csalódtam benned, azt hittem képes vagy emberi módon gondolkodni, de rájöttem, hogy lehetetlenség tőled ilyet kérni. Ez van. Megszívtam
- Megint visszabeszélsz. Mondtam már, hogy egy Malfoyjal sose feleselj - mondta, és látszott rajta, hogy kezd fölmenni az agyvize.
- Miért ne? Kinek képzeled magad kicsi Luc baba? Talán a világ legnagyobb mágusának, aki mindenkinek parancsolhat? Vagy esetleg te vagy a nagy és félelmetes Lucius MALFOY... röhej... képes lennél a hülye nevedért meg véredért ölre menni. Engedd meg, hogy gratuláljak.
- Te is aranyvérű vagy! - kiabálta. - Nem lenne szavad így gondolkoznod!
- Ne te mondd meg nekem, hogy gondolkozzak! Rohadtul nem függök tőled és a véleményedtől...
- Nem? Biztos vagy te ebben? - kérdezte kaján vigyorral az arcán.
- Igen. Kinek képzeled magad? Te vagy talán Merlin? Jaj Malfoy ne szórakozz itt velem...
- Hogy szórakoznék? Tudni akarod milyen, amikor szórakozok? Igen? - jött egész közel hozzám- majd rám szegezte a pálcáját. Levegőt venni sem mertem. - Cruc...
- Hát ti mit csináltok itt? - jött be a klubhelységbe Perselus. Luc leeresztette a pálcáját én pedig kifújtam az addig visszatartott levegőt.
- Semmit. Gyakoroljuk a varázslatot, amit bűbájtanon tanultam - mondta Luc.
- Ilyen hangosan? Az üvöltözésetek a folyosóra is kihallatszott... - ráncolta a homlokát.
- Valóban? Nem lényeg. Megyek aludni, jó éjszakát - vonult el Mr. Tökéletes Malfoy.
- Lana? Valami? - kérdezte Piton.
- Meg fogok halni - suttogtam.
- Egyszer mindenki - sóhajtotta.
Valóban. Egyszer mindenki meghal. A mostani állás szerint Luc képes lett volna megkínozni engem. Tulajdonképpen csak hat éve ismer... ráadásul azt hittem, hogy bír. Tévedtem. Saját magát szereti, azon kívül senki mást. Így jártam.
- Jó éjt - búcsúztam el Perselustól, aki még mindig ott állt mit sem értve a kezére és lábára is túl rövid fekete pizsamájában.

Hajnalban első dolgom volt lemenni a gyengélkedőre és beszámolni Rodnak vagy Bellának a fejleményekről.
- Hát jól megmondtad neki - ráncolta a homlokát Rod.
- Túlságosan is - aggodalmaskodott Bella. - Luc akárkin képes bosszút állni.
- Nem érdekel - sóhajtottam és levetődtem barátnőm ágyára. - Muszáj volt megmondanom neki. Ne piszkálja Lilyt, csak azért mert muglik a szülei.
- Evans - nyöszörögte Potter.
- Már csak ez a hang hiányzott a tökéletes boldogsághoz - temettem a kezembe az arcom.
Pár percig csöndben maradtunk, csak az óra ketyegését és az alvók halk szuszogását lehetett hallani. Hajnalban még csöndes a Roxfort, senki sem olyan hülye, - mint én - hogy korán
keljen.
Kivágódott a gyengélkedő ajtaja, és becsörtetett rajta Madame Pomfrey.
- Itt a gyógyszer kis betegek - mondta kedvesen. - Most nincs látogatás - mosolyodott el negédesen, amikor meglátott.
- Jó megyek - sóhajtottam. - Majd még jövök - fordultam Bellához.

Gyorsan kiiszkoltam a gyengélkedőről. A klubhelységbe nem volt kedvem visszamenni, viszont reggelizni még nem lehetett. Úgy döntöttem, hogy bemegyek a könyvtárba, ami Madame Cvikkernek köszönhetően szinte mindig nyitva volt. Némán róttam a folyosókat, közben a falon lógó festményeket nézegettem. Csodálkoztam, hogy eddig még figyelemre se méltattam őket, pedig egy-kettő kifejezetten szép volt. Percekig bámultam egy képet, amelyen a négy alapító volt. Mind a négyük mosolygott, de ha jobban megfigyeltem, észrevettem, hogy Malazár inkább vicsorog, mint vigyorog. Nagyot sóhajtottam, majd végül befordultam a könyvtár folyosójára...

- Ilyen korán, Miss Foster? - nézett rám Madame Cvikker a szemüvege mögül.
- Igen...a könyvek nem várhatnak - vigyorogtam.
- Milyen igaz. És milyen könyveket keres a kisasszony?
- A négy alapítóról és a Nagy Háborúról szeretnék olvasni - mosolyodtam el.
Tíz perc múlva békésen baktattam a klubhelység felé minimum tizenöt könyvvel megrakodva.
- Ilyen korán ennyi könyvvel? - vigyorgott rám egy fiú, aki velem szemben jött.
- Inkább segítenél ahelyett, hogy beszólogatsz - nyögtem, mert már kezdtek leszakadni a karjaim.
Legnagyobb meglepetésemre odajött, és elvette a könyveim nagy részét.
- Köszi - mondtam döbbenten.
- Nincs mit - vigyorodott el. Már nem volt a kezemben könyvkupac, ami eltakarja a szemeim, ezért meg tudtam nézni, ki is ez a srác. Magas volt, rövid tüsi barna hajjal, zöld szemekkel, hosszú szempillákkal. Nem volt rajta talár, nem tudtam melyik ház tagja lehet.

- Újfent örök hálám - vigyorogtam a klubhelység bejáratánál.
- Szívesen máskor is - vigyorgott. - Kihez volt szerencsém a személyedben? - kérdezte.
- Lana Foster vagyok - pukedlizem, aminek köszönhetően megindult a könyvhalom. - És te? - tettem fel a kérdést, miután sikerült elintéznem, hogy a dolgok ne potyogjanak a nyakamba.
- Ted Tonks - válaszolta hűvösen.
Aha. Akkor innen volt olyan ismerős.
- És ha most nem haragszol, nekem mennem kell - fordult meg és húzta el a csíkot.

- Tényleg beszéltetek? Itt van a Roxfortban? - kérdezte álmodozó tekintettel Andromeda, miután egyik szünetben beszámoltam neki a reggel történtekről.
- Igen. Igen - válaszoltam a kérdéseire.
- Muszáj találkoznom vele. Jaj, ugye majd eljössz velem megkeresni?
- Aha - válaszoltam - Bár... amikor megtudta a nevem elég érdekesen reagált...elfintorodott és nagyon hamar elköszönt.
- Jaj biztos nem tudom mi miatt. Nyugi, nincs semmi baja veled. Még mindig olyan helyes, mint volt? - tért vissza a legfontosabb szempontra Andromeda.
Éreztem, hogy még egy kérdés erről a pasiról és kidurranok. Vagy meghalok Ted-túladagolásban.
- Hát...nekem sosem volt az esetem, de nem sokat változott. Mennem kell, mindjárt becsöngetnek és izé... még el kell érnem a terembe is. Szia! - iszkoltam el.

Ebédszünetben feltett szándékom volt megkeresni Lilyt és bocsánatot kérni tőle Lucius nevében is. Nagyon allergiás vagyok arra, ha valaki olyat bánt, akit én szeretek. Barátnőm helyett Pitonba ütköztem.
- Szia - köszöntem neki, mire ő kétségbeesetten rám nézett, karon ragadott és elvonszolt a legközelebbi terem felé. - Hé ne ilyen hevesen! Kis türelmetlen! Au ez fáj, na szorítsd a kezem, te huncut! - hülyéskedtem és hisztiztem egyszerre

Benyargaltunk a terembe, Piton egy laza mozdulattal bevágta az ajtót és zavartan rámnézett.
- Szóval nem lesz semmi eksön - jegyeztem meg „csalódottan”, mire drága barátom megforgatta a szemeit.
- Csak azt szerettem volna veled közölni, hogy Luc ki akar nyírni - mosolygott negédesen.
Dejónekem.
- És mindezt milyen elhatározásból óhajtja véghezvinni? Az esti szóváltásunk miatt? Vagy esetleg más az ok?
- VALAKI trágyagránátot tett a táskájába. Azt hiszi te voltál. Szerintem jól hiszi - mondta és kisöpörte a haját a szeméből. Barna szemeivel kérdőn nézett rám. Nem tudtam mást mondani, csak az igazat.
- Nem én voltam.
Perselus láthatóan ledöbbent.
- Mi?
- Mondom. Ez az igazság. Ha én lettem volna eldicsekedtem volna vele, de mivel nem én tettem gránátot a táskájába nincs mit bevallanom.
- Luc akkor is ki akar nyírni. Vigyázz magadra.
- Igenis apuci - sóhajtottam. - De most ha nem haragszol, meg kell keresnem Miss. Evanst. Ha Luc bántani próbál valószínűleg sikerülni is fog neki. Légyszi szólj Bellának, hogy tartson melegen egy ágyat nekem a gyengélkedőn - tettem a lazát, de belül igenis paráztam. Eszembe jutottak azok a dolgok, amiket még régebben a Szükség Szobájában mutatott nekem Luc. Nem akartam megkínoztatni magam.

Nyugi Lana, nem lesz gáz, minden oké, szép, rózsaszín, zöld, sárga, sehol egy Lucius aki meg akarna ölni vagy esetleg kínozni. Ha lenyugszol és nem adod itt ezt a műhisztit nem lesz baj és nicsak ott van Lily - vettem észre barátnőm a folyosónbaktatás közben.
- LilyLilyLily - rohantam oda hozzá. - Szia.
- Szia - köszönt vissza és barátságosan rám mosolygott.
- Szóval én csak azt szerettem volna mondani, hogy sajnálom, amit Luc mondott, és hogy ne vedd a lelkedre, mert izé... ő ilyen szemét is tud lenni, de... nagyon sajnálom.
- Miért, mit mondott Lucius? - kérdezte homlokráncolva.
Na ne.

14. fejezet