Tappancs

- Lana, minden oké? -bökdösött valaki.
Lassan kinyitottam a szemem. Újra láttam mindent. Még mindig a Szárnyas Vadkanban voltunk, az élet zajlott, én pedig félig a padról leesve lógtam. Egyből a piros szemű embert kezdtem el keresni a tekintetemmel, de nem volt sehol. Nagyot nyeltem.
- Minden rendben hugi? Mi történt? Egyszer csak összecsuklottál, mint a kempingszék... - mondta Jared aggódó-bátyus-szemekkel.
- Jól vagyok - mondtam rekedten. Mindenki megdermedve nézett rám. - Tényleg minden oké.
- Akarsz beszélni róla? - kérdezte Rod.
- Miről? - ráncoltam a homlokom.
- Már a poént sem veszi... tényleg nagy lehet a baj...
- Kimegyek és megsétáltatom - állt fel Luc. Jaj nekem.

Csapó egy.
- Mi történt? - kérdezte, amikor kiértünk az utcára és leültünk egy padra.
- Nem tudom...
- Sápadt vagy - emelte fel a kezét, mintha meg akarná simítani a bőröm, de félúton meggondolta magát. - És remegsz - állapította meg, amikor a kezemre nézett.
- Én... nem - szorítottam ökölbe a mancsom. Kemény csaj vagyok, nem reszketek, mint a nyárfalevél, csak mert gonosz cukrosbácsi rám nézett és elég khm... érdekes hatást váltott ki belőlem.
- Akarsz beszélni róla? - kérdezte tök komolyan. Ezen röhögnöm kellett.
- Jaj Lucius hagyj már! - legyintettem mosolyogva. - Semmi sem történt...
- Ezt ne nekem próbáld meg bemagyarázni...
- Láttál egy csuklyás alakot piros szemmel? - bukott ki belőlem a kérdés.
- He? - nézett döbbenten.
- Jól hallottad. Láttál. Egy. Csuklyás. Alakot. Piros. Szemmel?
- Nem. Miért. Te igen? Képzelődsz? Az az erdős sztori tett be neked ennyire? - kérdezte. Jó kis előadás volt, kár hogy a szemében semmi aggodalmat nem láttam.
- Nem. Ott tényleg... - volt valaki. Ezt akartam mondani, de félúton meggondoltam magam. - Semmi hagyjuk - legyintettem.

Pár percig ültünk némán egymásra meredve, majd kijött Jared is.
- Menj be Luc, ellátom a baját, idd meg a vajsöröd - vigyorgott.
- Kösz - dörmögtem, majd végignéztem, ahogy Lucius visszamegy a kocsmába.

Csapó kettő.
- Na mi a baj? - gügyögte és megszorongatta az arcomon a bőrt, ahogy az öreg nénik szokták.
- Semmi - jelentettem ki.
- Az emberek nem szoktak a semmitől elájulni...
- Biztos... biztos leesett a vércukrom. Igen, ez a baj, nem ettem még ma semmit, csak egy kis étcsokit.
Örültem, hogy sikeredett valami elfogadható magyarázatot találni, ráadásul úgy látszott Jared be is vette a dolgot. Egy pont ide. Azt vettem észre, hogy Jared mereven néz az arcom mellett ijedt tekintettel. Lassan megfordultam, és szembe találtam magam... valamivel... az úton valami kis fekete elütött macskának kinéző izé feküdt. Jared nagy állatbarát volt, ezt én bizonyíthatom, különben valószínűleg rég nem élnék.
- Nyugi az nem az, aminek látszik - mondtam magamat is nyugtatva ezzel. Egyszerre álltunk fel, és indultunk el a „csimbók” felé.
- Te ez még él... - mondta halkan, amikor odaértünk.
- Kiscica - mosolyodtam el.
- De még milyen pici - vigyorgott ő is. - Nem hagyhatjuk így itt...
- Szerintem se... valami baja van... - vizsgáltam meg közelebbről. Annyira picike volt, mint a tenyerem, és a szemei még ki sem nyíltak. Fekete volt, a tappancsai pedig fehérek. Mozgásnak nem sok jelét láttam rajta, de lélegzett.
- Akkor én most megfogom - emelte fel Jared nagyon óvatosan. Bezzeg engem nem így emelget, amikor ki akar dobni a szobájából, hanem szabályosan kirúg onnan. Na mindegy...
- Van egy ciculink. Szijja - vigyorogtam a macskára.
- Hé te, ne ijesztgesd már szerencsétlent!
- Gonosz. Ude milen donosz? Ude? - gagyogtam újdonsült kisállatunknak.

- Van macskánk! Van macskánk! - ugrottam Bella nyakába, amikor kijöttek a kocsmából.
- Hogy MINK van?
- Az ott - mutattam Jaredre, aki még mindig kövülten bámulta az állatot.
- Aranyos - vigyorgott Bella.
Úgy látom Luciusön kívül mindenki szereti az állatokat, mert a többiek is egyből védőszárnyaik alá akarták venni Tappancsot (én kreálmányom, majd ha lesz felesleges öt percem kitalálok valami jobb nevet a cicusnak). Na jó Perselus nem kapott tőle szeretetrohamot és olvadt el, de nem is vártam. Pitont úgy szeretjük (vagy nem) ahogy van.

Még mielőtt békében elindultunk volna sikeresen összetalálkozunk a Griffendéles gyülekezettel.
- Van macskám - ugrottam Lily nyakába.
- Örülök neki, de megfojtasz - hörögte.
- Bocsika.
- Semmi baj.
Előadtam neki a Tappancs sztorit onnantól kezdve, hogy megláttam a Vörösszemű Idegent egészen addig, amíg meg nem kereszteltük a drágámat két csepp megmaradt vajsörrel. Érdekes módon ő elhitte, hogy mi történt a kocsmában, nem úgy mint EGYESEK, akik NEM. Muszáj volt rövidre fognom a dolgot, mert a többieknek már mehetnékje, Rodnak pedig párbajozhatnékja lett.

Hazafelé úton rám hárult a Macskaviteli Felelősség, ugyanis Chris Jared hátán ülve tette meg a hazautat, Narcissanak macskaszőr-allergiája volt, Perselus és Luc nem voltak hajlandók megfogni Tappancsot, Rod és Bella pedig azzal voltak elfoglalva, hogy minél többször lökjék egymást az árokba.
- Szerintetek mi baja lehet? Alig mozdul! - tettem fel a költői kérdést.
- Lehet, hogy éhes - szegődött mellém Rod, de Bella egy erőteljes taszajtással a padlóra küldte ellenfelét.
- Au a seggem neeeee - nyöszörgött Rod.
- Gratulálok - mondtam vidoran, majd folytattam utamat. Bella és Rod még mindig az árokban fetrengtek.
- Ez a gyerekes viselkedés - nézett hátra Luc és sóhajtott egyet.
- Jaj látod Luc bácsi a megtestesült komolyság? - mondtam a macskának. - Vigyázz, csak jól érzed magad egy kicsit, és puff! Leolt! Gonyosz Lúcösz!
- Foster, kérhetnék valamit? - állt meg Luc az út közepén, és megvárta, míg mellé érek.
- Persze - bólintottam bizonytalanul. Mióta hív ő engem Fosternek? És mi ez az ellenséges arckifejezés?
- A saját érdekedben... meg a...a macskáéban is... szállj le rólam, ha megkérhetlek. Ne ejtsd ki a szádon a nevemet, jó?
- Köhöm... oké.
- Köszönöm - mosolygott ám negédesen, majd előresietett Perselushoz.
Na. Ez. Meg. Mi. Volt?

Dolgok, amiért ezt tehette:
1. Ideges volt. Rám. Egész nap oltogattam.
2. Ideges volt. A világra. Egész nap mindenki őt oltogatta... - de akkor Pitonnal miért beszél?
3. Bekattant valamitől.
4. A csapos kevert valamit a vajsörébe.
5. Nem tudom. De tulajdonképpen miért foglalkozok Lucius problémáival?

- Aúúúúúúúúú - nyüszítette Rod a hátam mögött.
- Így jár, aki ellenem fordul - röhögte Bella.
Megfordultam, hogy lássam épp mi történik. Rod az úton feküdt kiterülve, Bella pedig röhögött a markába.
- Lana...szólj Luciusnek, hogy végrendelkezek... mindent rá hagyok - hörögte Rod a porban fetrengve. - Legyőztek.
- Nem is akárki - mondta Bella.
- Bocs, de nem ejthetem ki a számon a nevét - vontam meg a vállam. - Sajnálom.

- Salalatrallalálá - dúdolgatta Bella mielőtt a kastélyba értünk.
- Minek örülsz ennyire? - kérdeztem.
- Nem tudoooooom! De nem vagyok százaaaaaaaaaaaas - kiabálta.
- FEDEZÉKBE! - üvöltött Jared.
- Mindenki bekattant... - sóhajtottam - Hihetetlen. Tuti, hogy a vajsör a hibás.

A klubhelységbe érve letettem Tappancsot az ágyra, és elindultam macskakaja-beszerző körútra. A bejárati csarnokban találkoztam Lilyvel, Andromedával és az Apácákkal.
- Sziasztok - integettem. Lily visszaköszönt, Andromeda megeresztett egy vigyort, az apácák pedig összeszűkített szemekkel méregettek. - Lily ugye eljössz velem a konyhába?
- Persze - bólintott. - De miért?
Karon ragadtam, és elindultunk a konyhába vezető folyosó felé.
- Kaját kell szereznem a macskának. Nem akarom, hogy éhen haljon szerencsétlen.
- Értem. Még sosem voltam a konyhában.
- Akkor itt az ideje. Én már voltam egy párszor.
Elérkeztünk a gyümölcstálas kép elé.
- Vajon az almát vagy a körtét kell megcsikizni? - gondolkodtam hangosan.
- Próbáld ki.
Kezdtem az almával. Semmi.
- A körtét kell - állapítottam meg. Megcsikiztem a körtét is. Olyan hangosan kezdett el röhögni, hogy ijedtünkben mindketten ugrottunk egy bazinagyot hátrafelé.
- Infarktus - pihegtem.
- Jaja - bólintott.

Sikeresen bejutottunk a konyhába.
- De jó illat van - szippantottam a levegőbe. - Készül a vacsi.
- Khm Lana... ezek mit akarnak? - nézett Lily döbbenten, amikor vagy ötven manó jött felénk különböző kajákkal megrakodott tálcákkal.
- Enni adni. Hé gyerekek, mi csak egy kis tejért jöttünk - mondtam a manóknak. Tíz másodpercen belül hárman versenytfutva hozták amit kértem.
- Köszi - mosolyogtam, és elvettem az egyik bögrét. - Na mi akkor lépünk is.
- Nem maradnak itt a kisasszonykák enni valamit? - sipította az egyik.
- Nem köszi, mindjárt vacsora.
- Képesek voltak lejönni egy bögre tejért? Kifelé innen! KIFELÉ - visította a manó olyan frekvencián. Hogy a dobhártyám majdnem kettészakadt.
Kimenekültünk, de mielőtt becsukódott volna mögöttünk a kép egy rohadt paradicsom csapódott a szemközti falnak.
- Huhh... a múltkor is ez volt. Ha az ember nem eszik minimum ötven féle kaját megdobálják. A múltkor főttkrumplit kaptam a hajamba.
- Uhh - nyögte Lily. - Akkor meneküljünk még mielőtt utánunk jönnek, és kapunk egy kis forró levest esti zuhany helyett.

- Na itt vagyok - léptem be a klubhelységbe. Jared épp a gityóján prüntyögött, valami latin dallamot játszott. Az lehet, hogy kívülről nem látszik rajta az, hogy félig kubai, de belülről egy félresikerült latin macho.
- Lana! Vajsört? - jött oda Rod enyhén ittas állapotban. Azalatt a fél óra alatt, amíg mi a manókkal viaskodtunk, ők sikeresen berúgtak. Összeszedtem Tappancsot és felszáguldottam a hálóba. Öntöttem neki tejet egy kis tálkába, és egyből elkezdett lefetyelni.
- Jól van. Lefety cicus - simogattam meg.
- Lana! - hallottam Bella hangját a lépcső aljáról. - Nem jössz?
- De - nyögtem és levágtáztam hozzájuk. Luc és Jared épp eljátszották hogy kínozzák a sárvérűeket. Egy párna volt a szenvedő alany. És még Luc oktat ki, hogy viselkedjek normálisan... hát könyörgöm... mindegy, nem szóltam. Bella Narcissával és Chrissel dumált, Rod vedelte a vajsört és a Lángnyelv Whiskeyt, Piton pedig olvasott. Ő volt az egyetlen száz százalékig józan ember a bandában. Jupí. A többi alsóbbéves és pár végzős épp a bátyámék jelenetét bámulta megigézve.
- Éhes vagyok - nyüszögtem és odamentem Bellaékhoz.
- Én is. Meniké...kénenni...csagnemtudog járni - röhögött Bella.
- Jesszusom.
- Igyál! - nyomott a kezembe Rod egy üveget.
- Én nem élek alkohollal. Most nem - jelentettem ki.
- Dehogynem.
- Rod... légyszi... menni akarok enni. Hagyj.
- Télleg kaja! Gherdek enni! - tántorgott az ajtó felé.
- Ne! Ne! - kaptam el a karját. Már csak az hiányzott, hogy részegen rászabaduljanak a sulira. - Te részeg vagy.
- De én nem vajok. Részeg.
- Nem vagy az - mondtam megértően, abban a pillanatban Rod összeesett. - Köhöm... mennyit ittál?
Nem mozdult.
- Jesszusom ez belaudt - sóhajtottam fel, és leguggoltam mellé. - Rod! Ébredj föl.
- Nem.
- Beviszlek csicsikálni - simítottam meg a hátát. - Na? Gyere!
Szépen lassan fölkelt és elindult a lányok hálói felé vezető lépcső felé.
- Nem! Nem arra! Erre! - kormányoztam az ő szobáik felé.
- Nem arra! - lökött arrébb és elindult a lépcsőnk irányába.
Gyorsan feloldottam a csúszdásító-bűbájt (ahogy én hívom) és hagytam, hogy feltrappoljon a lépcsőn. Betuszkoltam a szobánkba és lefektettem arra az ágyra, amit nem használt senki. Egy csajé volt, de tavaly elköltöztek, és nem járt többé a Roxfortba, de az ágya itt maradt.
- Oké. Akkor maradj itt. És aludj. Ha felkelsz menj el a helyedre, jó?
- Itt a helyem - nyögte.
- Oké. Én most elmegyek vacsizni. - Mire visszajövök aludj, jó?
- Ne menj el!
- De. Aludj.
- Oké - fordult a fal felé.
Megvártam, míg elalszik, majd lementem vacsizni. Mire visszaértem a fél Mardekár kiütötte magát. Felmentem, Rod hangosan horkolt, és Bella is lefeküdt. Még olvastam egy kicsit, és én is lefeküdtem. Félálomban azt hallucináltam, hogy az ágyam végében egy piros szemű fószer áll...kezdek bekattanni...

11. fejezet