Éjjeli séta

- Hova megyünk? - szaladtam Rod után.
- Majd meglátod.
- Naa de hova? - nyaggattam tovább.
- Könyörgöm hagyd abba, nem bírom ezt a nyavalygást.
- Akkor mondd el.
Kiértünk az udvarra. A csillagok ragyogtak az égen, a telihold hatalmas sajtnak tűnt. Elindultunk a kviddicspálya felé.
- Éjjeli kviddics lesz? - kérdezte Bella.
- Valami olyasmi.
- Tériszonyom van - jelentettem ki.
- Tudom - mondta Rod. - Ne aggódj, csak gondolatban kell elrugaszkodnod a földtől.
- Jó ilyen húdenagyonrejtélyesnek lenni? Jaj Rod az istenit mondj már valamit! - kérte Bella.
- Nyugi, mindjárt ott vagyunk.

Amikor beértünk a stadionba Rod a seprűtároló felé vette az irányt.
- Rod, drágám, nem kellett volna eljönnünk idáig, a kastélyban is vannak helyek, ahol nem látnak meg - hülyült Bella. Szerintem nem volt vicces. Mi történik éppen?
- Itt is volnánk - lépett be a seprűtároló ajtaján.
- Rod. Ez mire jó? - kérdeztem.
- Ha segítetek onnan elpakolni a seprűket, megtudjátok - mutatott egy pontra.
- NEM VAGYOK PAKOLÓMUNKÁS - jelentettem ki, de végül a kíváncsiság győzött. Elpakoltuk a seprűket, és megláttunk a falon... egy nagy semmit.
- Ennek mi értelme volt? - kérdeztem.
- Majd meglátod - térdelt le Rod a faldarab elé, és egy foltra illesztette a pálcáját, ahonnan lemállott a vakolat.
- Mi a fene... - suttogtam, amikor a többi vakolat is elkezdett potyogni. A végén egy minta látszódott a falon. Egy koponya, aminek a szájából egy kígyó kúszik ki.
- Mi ez? - kérdezte Bella.
- Nekem ismerős - mondtam. Tényleg az volt. Már valahol láttam ezt a jelet, csak nem tudtam, hol.
- Foglaljanak helyet hölgyeim - intett egyet a pálcájával Rod, és megjelent egy pokróc a padlón. Leültünk rá, aztán Rod egy suhintással elfújta a fáklyákat, amik eddig égtek. A falon lévő ábrából valami hideg, földöntúli fény áradt.
- Na akkor kezdjük az esti mesét - ült le közénk Rod.
- Minden csajt idehozol esti mesét mondani neki, hogy aztán a félelemtől a karjaidba vesse magát? - kérdeztem.
- Nem. Ti vagytok az elsők. Tavaly fedeztük fel ezt a helyet Luciussal, és ti vagytok az elsők, akik ezt látják rajtunk kívül. Gondolom furdalja az oldalatokat a kíváncsiság, mi az ott a falon.
- Háát... én már most félek tőle... van valami kisugárzása, vagy nem tudom - nyeltem nagyot. Tényleg félelmetes volt.
- Mesélj csak - monda Bella. Pont szemben ült azzal az... ábrával, és visszatükröződött a szemében. Totál be voltam szarva.
- Rendben. Azt beszélik, régen volt egy feketemágus... a nevét senki sem tudja. A szolgái sem ejthették ki a szájukon, csak Nagyúrnak hívhatták. Ez az ember nagyon gonosz volt. Mugligyűlölő. Imádta őket kínozni, amíg meg nem haltak. A legdurvább dolgot, egy fél éves kisgyerekkel művelte. Az volt, hogy...
- Ne, Rod, én megyek innen, nem bírom már most. Tudod, hogy imádom a kisbabákat, erre te ilyeneket mesélsz - szakítottam félbe. - Én megyek, ti meg folytassátok a kis történeteteket.
- Akkor majd éjfélkor találkozunk - mondta Rod.
- Oké. Sziasztok - mentem ki onnan. Amikor már a stadionból is kiértem lerogytam a földre. Az a jel... figyelt... vagy nem tudom. És amikor visszatükröződött Bella szemében... Lehet, hogy paranoiás vagyok, de akkor is... ráadásul az az ember kisgyerekeket kínzott. Még szerencse, hogy senki sem emlékszik a nevére. Tuti már rég halott... remélem.

Farkasüvöltést hallottam az erdő irányából. Nem jó ilyenkor kinn kószálni. Telihold volt, a Rengetegben pedig állítólag vérfarkasok is éltek. Jó kis este. Mindenesetre készenlétbe helyeztem a pálcám, és elindultam a kastély felé.

Morgást hallottam a hátam mögül. Nem mertem megfordulni. Nem akartam látni, hogy mi van mögöttem. Meggyorsítottam a lépteim.
- Csak egy kis ártatlan nyuszi rágcsálja a füvet mögötted, Lana, ne aggódj - mondtam magamnak. Amikor hallottam, hogy a „nyuszi” elkezd rohanni felém pánikrohamot kaptam, és én is elkezdtem teljes erőből rohanni. Hátranéztem a vállam fölött. Egy vérfarkas volt. Jajjistenem, mondd, hogy ez egy álom. Nem így akartam meghalni.
Tudtam, hogy a sulit nem fogom elérni, ezért szembefordultam a farkassal és rászegeztem a pálcám. Már nyitottam a szám, hogy valami átkot szórjak rá, amikor a farkasnak nekicsattant valami, és verekedni kezdtek. Egy nagy fekete kutya volt az. A farkas a mancsával a kutya pofájába csapott, mire az felvonyított. Dőlt a fejéből a vér. Rám nézett, és mintha megpróbált volna üzenni valamit a szemével... valami olyasmit, hogy fussak ezerrel. Ahelyett, hogy a kastély felé futottam volna visszarohantam a stadionba.

- Egy vérfarkas... ott... kinn - lihegtem, amikor beestem a seprűtárolóba. Bella és Rod még mindig a pokrócon ült.
- Mi? - visított fel Bella.
- Épp mentem... a kastélyba, amikor morgást hallottam... egy vérfarkas volt... Aztán jött egy nagy fekete kutya és megmentett.
- És nem volt ott békakirályfi, akit meg kellett volna csókolnod? - kérdezte Rod gúnyosan.
- Te hülye szerencsétlen! Szerinted így néznék ki, és ide jöttem volna vissza, ha nem igaz? Csak figyelmeztetni akartalak, de ha nem hiszed el, az a te bajod. Csak nehogy a kastélyba menet elkapjon egy vérfarkas, és minden teliholdkor kiszőrösödj. Annyi lenne az előre eltervezett kviddicskarrierednek, az tuti.
Az arckifejezéséből látszott, hogy elhiszi, amit mondtam. Jupí.
- Na akkor menjünk - állt fel Bella. - Rod már úgyis kikészítette az idegeim, mit nekem egy vérfarkas...
Rod egy suhintással meggyújtotta a fáklyákat, eltüntette a pokrócot és legvégül odaillesztette a pálcáját a falon lévő kígyó egyik szeméhez. Az ábra eltűnt.
- Na induljunk. Csajok, pálca készenlétben.
Rohadtul féltem. Nem akartam újra kimenni, és összetalálkozni azzal a szörnnyel.

- Hogy lehet ilyen hülye Dumbledore, hogy hagy egy ilyen állatot a kastélyudvaron rohangálni? Mi van, ha megharap valakit? - fakadtam ki, amikor kiértünk a stadionból.
- Nem tudom... Tudod, hogy a dirinek nincs ki mint a négy kereke - tette a mutatóujját Rod a halántékához, majd bekancsalított. - Azt a félóriást sem engedném itt lakni... nemhogy vérfarkasokat.
- Ha legalább Hagrid megvédene minket ettől! De nem! - mondta Bella.
- Jaj ő nem bántaná. Közölné velünk, hogy teljesen ártalmatlan, és hogy ő is akar egy ilyet otthonra.
- Csak tessék. Tudjátok miért rúgták ki a Roxfortból? - kérdezte Rod.
- Nem. Miért?
- Én sem... csak gondoltam ti tudjátok.
Rod néha pletykásabb volt, mint a csajok. Komolyan... Ilyenkor a legjobb dolog, amit az ember tehetett az volt, hogy jól állba vágja hogy ne viselkedjen így. Bár amíg ő békén hagy, én is őt.
- Én nem látok itt semmilyen állatot. Se kutyát, se farkast - jelentette ki Bella.
- Én sem - sóhajtottam föl.
Mázli.

Fél tizenkettőre értünk a klubhelységbe, ahol Bella fáradtságra hivatkozva elment aludni.
- Jó kis nap - rogytam le a fotelomba.
- Az. Tényleg megijedtél a Sötét Jegytől? - állt elém Rod. Kétoldalt megfogta a fotel karfáit. Az arcom kábé tíz centire volt az övétől. Régebben meg tudtam volna halni azért, hogy úgy nézzen rám, mint most. Már nem érdekelt.
- Sötét Jegy? - kérdeztem vissza.
- A koponya kígyóval.
- Félelmetes volt - mondtam, és éreztem, hogy kiszárad a szám. Belenéztem a szemeibe, és mintha egy pillanatra megvillant volna bennük a koponya a kígyóval. Az egész csak egy másodperc törtrészéig tartott, utána már a szokásos mosolygós Rod-szemek néztek vissza rám, engem mégis elöntött a jeges rémület.
- Ezt még egyszer ne csináld - kapaszkodtam a nyakába és magamhoz húztam.
- Mit?
- Azt, amit az előbb.
- Mit csináltam az előbb?
- Nem tudom, de légyszi soha többé jó? És azt a Sötét Jegyet is kerüld el.
- Jaj Lana - bontakozott ki az ölelésemből. - Halál aranyos vagy, amikor ilyen féltési rohamot kapsz.
Utálom, ha hülyére vesznek. Nagyon, de nagyon gyűlölöm. Gondolom, ez a tekintetemen is meglátszott, mert Rod elmosolyodott.
- Ha a tekintettel gyilkolni lehetne, én már rég a pokol kénköves bugyrában fődögélnék.
- Lehetséges - mosolyodtam el én is.

Tizenöt percig állt és nézett rám, és én is rá. A végén már sajgott a nyakam. Tudtam, mit csinál. Már megint valami hülye játékot játszott, a mostani a ki-bírja-tovább-kényelmetlen pózban-hogy-a-másikat-bámulja játék volt.
- Na itt vagyok - jött be Lucius pontban éjfélkor.
- Szia - köszöntem, és elfordítottam a fejem Rodról, aki egy kárörvendő vigyorral nyugtázta győzelmét. - Perselus?
- Mindjárt jön.
- És mit tervezünk ellenük? - kérdeztem.
- Írtam egy levelet Potternek Narcissa nevében, hogy ma éjfélkor találkozzanak az Északi Toronyban, és hogy hozza magával Blacket is, mert valamelyik hülye barátnője őt akarja.
- Aha értem. Akkor Pettigrew-t és Lupint nem bántjuk.
- Nem... ők most nem tettek ellenünk semmit. Nem bántunk ártatlanokat. Még - gonoszul villant a szeme.
- Jeeszusom Lucius a gonoszságod átitatja a termet - mondtam színpadiasan miközben felálltam, és ujjaimmal keresztet formálva elkezdtem hátrálni. - HOL A FOKHAGYMAFÜZÉR? - visítottam.
- Ez beteg - röhögött Rod.
- Alana. Kérlek ülj le - jött oda hozzám Lucius, megfogta a kezem, és elvonszolt a kanapéig. - Nagyon fontos lesz, amit most mondani akarok - ült le, és engem is magával húzott. - Egy dolgot jól jegyezz meg. Soha, de soha ne merj egy Malfoyon gúnyolódni. Ez volt az utolsó, legközelebb már kis ajándékot is kapsz a figyelmeztetésem mellé - mutatott a pálcájára. - Én nagyon szeretlek téged, tényleg fasza kiscsaj vagy, de mást baszogass - a monológja elején még lágyan fogta a kezem, de most már annyira szorította, hogy felszisszentem.
- Hé Lucius, nem kéne ennyire durvának lenned - kotyogott közbe Rod.
- Fogd be a szád - mondta Luc higgadtan és elengedte az egyik kezem. - Értetted? - fordult vissza hozzám, és végigsimított az arcomon. Beleborzongtam, amikor a keze hozzám ért.
- Igen - suttogtam. Nem tudtam hangosabban beszélni, mert akkor tuti megcsuklik a hangom az elfojtott sírástól. Lucius útközben a másik kezem a szájához emelte és lágyan megpuszilta.
Nem értem a pasikat.
Piton esett be a klubhelységbe.
- Na akkor indulhatunk? - pattant fel Rod.
- Igen - mondta Lucius és ő is felállt. - Jössz Alana? - nyújtotta a kezét.
- Aha - fogtam meg a mancsát.
Ha nekem megparancsolhatja, hogy Luciusnak hívjam a Luc helyett, én is megmondhatom neki, hogy Lana vagyok, nem pedig Alana.
- Lana - mondtam határozottan.
- A Lana olyan kislányosan hangzik. Az Alana sokkal nőiesebben. De hívhatlak Lenának is, ha azt szeretnéd.
- Bármi, csak ne Alana - mondtam.
- Akkor Lena leszel.
Lena Lena Lena... ismételgettem magamban újdonsült nevemet.
- Lena? - kérdezte Rod. - Nekem is tetszik.
Miért hangzott Rod szájából idiótán az, ami Luciuséból tökéletesen?
Nem volt időm tovább ilyen hülyeségeken gondolkodni, ugyanis felértünk az Északi Toronyba.

- Sehol senki - jegyeztem meg.
- Azt írtam, legyenek kinn az erkélyen - mondta Lucius.
- Nem megyek oda, tériszonyom van - mondtam.
- Mondd csak, van olyan dolog, amitől te nem félsz? - kérdezte Perselus.
- Nincs - válaszolt helyettem Rod.
- Hé, engem kérdeztek! - fogtam be a száját. - Nincs. Na jó egy tányér zöldbabtól nem félek - mosolyogtam Perselusra, aki még csak meg sem erőltette magát, hogy visszamosolyogjon.

Az erkélyen sem volt senki.
- Hát ilyet, Potter nem kíváncsi Narcissára - sóhajtottam.
- Pottet bele van zúgva Evansbe, azért nincs itt - jelentette ki Perselus.
- Hát igen... Narcissát kevesen tudnák visszautasítani - csóválta meg a fejét Lucius.
- Hé, a jelenlétemben ne dicsérj más csajokat! - álltam neki hisztizni.
- Jaj Lena - sóhajtotta. - Csak az önbizalomhiányosok állnak neki ilyenen vitatkozni.
(Történetesen én az vagyok, de ezt inkább nem kötöttem az orrára.)
- Potterék ezért még nagyon megfizetnek - jelentette ki Rod.
- Akkor Lucius most elmesélheted azt az elátkozott esvékás történetedet - mondtam.
- Voldemort elátkozta a tantárgyat még évekkel ezelőtt.
- Ki az a Voldemort? - kérdeztem.
- Egy hatalmas feketemágus. Miután végzett a Roxfortban... megjegyzem évfolyamelső volt... kérte Dumbledoret, hogy hadd tanítsa ő a sötét varázslatok kivédését. Az igazgató ezt nem engedte, Voldemort pedig bedühödött és elátkozta a tantárgyat, hogy egy tanár se tanítsa egy évnél tovább. És mióta ide járunk ez már tényleg a hetedik SVK tanárunk.
- Nekem még csak a hatodik - állapítottam meg.
- Nem kell ilyeneken fennakadni. Na megyünk? Nincs kedvem itt szobrozni.
- Oké - egyeztünk bele.

Miért nem jött el Potter és Black a randira? Pedig Narcissa odavan azért a beképzelt egoista szemétláda Potterért. Egymásnak valók lennének, az tuti.
- Ma összefutottam egy vérfarkassal - jegyeztem meg.
- Hol?
Előadtam Luciusnak a vérfarkasos sztorit. Mikor befejeztem, mindentudóan összenéztek Roddal.
- Hé, mi ez a nézés? - kérdeztem.
- Ne legyél kíváncsi Lena, jobb, ha nem tudod.
Annyira fáradt voltam, hogy erre a megjegyzésre már oda sem figyeltem. Amikor leértünk a klubhelységbe ruhástul mindenestül bedőltem az ágyamba, és meg se moccantam reggelig.

5. fejezet