A vacsora, és a következményei

Népharc tört ki a kocsik birtoklási jogáért. Mintha nem egyformák lennének! Mindegyik fekete és a nagy semmi húzza... vagyis thesztrálok, de ez már csak részletkérdés.
- Mitől félnek ezek? - fakadtam ki Bellának. - Úgy csinálnak, mintha nem lenne elég hely, és akinek nem jut kocsi, azért egy szamár által húzott szekér jönne.
- Nyugodj meg! Látod, Rod kerített nekünk egyet - mutatott az egyik kocsiból félig kihajoló fiúra.
- Jupí.

- Jaj de jó, újra Roxfort. Már úgysem bírtam az otthoni légkört - mondtam, miközben a kastély felé haladtunk.
- Mi a baj az otthoni légkörrel? - kérdezte Rod.
- Tulajdonképpen... apám folyamatosan parancsolgat, anyám engedelmeskedik neki, a bátyám a jókisfiú én pedig a világot meg nem értő kitaszított tinédzser.
- Ezt ki mondta?
- Én. Mármint azt, hogy kitaszított vagyok még apa vágta a fejemhez nyáron, egy veszekedés közben.
- Jaj te szegény kitaszított meg nem értett kicsi lány - hajtotta a vállamra a fejét.
- Rod, légy szíves ne baszogass ezzel, mert a szívemre veszem, jó? Akármi mással, csak ezzel ne...
- Rendben - emelte fel a fejét.
- Fú, már alig várom, hogy újra közelharc törjön ki köztünk és Siriuskácskáék közt - mondta angyali képpel Bella.
- Jupí.

Kibámultam az ablakon. Megpróbáltam nem odafigyelni arra, amit a többiek dumálnak. Otthon nem volt jó, mindenki meg akarta mondani, milyen legyek, mit hogy csináljak, mit vegyek fel és hogy viselkedjek. Itt legalább felszabadulhattam egy kicsit, simán azt vehetek fel a talár alá, amit akarok, és ha ahhoz van kedvem nem szólok egész nap senkihez. Egy bagoly verődött a fiáker ablakának én pedig felsikítottam.
- Mi történt? - kapta elő Rod a pálcáját, Bella csak riadtan pislogott.
- Egy bababa... bagyol izé bagoly - mondtam vékony hangon.
- Van olyan, amitől te nem ijedsz meg?
- Aha... például egy lekvárosfánk tuti ártalmatlan - vigyorodtam el. Végignéztem a barátaimon. Nem szerettem őket úgy, ahogy egy barátot kell. Nem tudom a pontos okát. Ők tökéletesen kijönnek a szüleikkel, ráadásul Bella okos, Rod pedig tök jó kviddicsben. Lehet, hogy féltékeny voltam rájuk, de szerettem volna, ha ez az állapot megváltozik. Tulajdonképpen az egész csak rajtam múlik.
- Juhú Lana - integetett Rod - Itt vagyunk.
- Bocs, elkalandoztam egy kicsit - mosolyodtam el.

- Éhen pusztulok - ültem le szokott helyemre Bella és Lucius közé a nagyteremben.
- Én is - mondta Rod. - Á hello Perselus - köszönt az időközben helyet foglaló magas, fekete hajú, barna szemű fiúnak. Bírtam Perselust, bár nagyon szűkszavú volt, ha egyszer hajlandó volt kinyitni a száját és hangot kiadni rajta, tökéletesen el lehetett vele beszélgetni komoly dolgokról. Rod és Jared általában mindenből viccet csinált, Luciussal meg nem szívesen osztottam meg a titkaim. Bella is mindenről tudott, de ő mindig az én pártomon állt, míg Piton megmondta a saját véleményét.
- Hol voltál, amíg nem velünk ültél a vonaton? - kérdezte Jared.
- Beszélgettem.
- Kivel?
- Lily Evans-szel.
- Ő az a griffendéles, vörös hajú csaj?
- Aha.
- És jó fej?
- Az. Kis szende, szűkszavú, de nagyon aranyos.
- Akkor jó - mosolyodott el a bátyám.
Nem hiába volt érte odáig a fél suli. Lucius és Rod is népszerű volt, a Griffendélből pedig Potterért és Blackért döglöttek a csajok, de szemmel láthatóan Jared volt a befutó. A lányok közül Bellát, Narcissát és Andromedát szerették. Bella vad volt, Narcissa kislányos, Andromeda pedig okos, mindenki tudott választani közülük.
- Gyorsan osszák be az elsősöket - borultam az asztalra. - Az éhhalál szar dolog.
Persze az egész elhúzódott minimum öt óra volt, amíg egy embert beosztanak.

- Na tök hamar végeztünk - jegyezte meg Bella.
- Miiii? Több óra volt, míg beosztanak valakit.
- Drágám, az egy főre jutó beosztási idő maximum öt perc volt. Még meghallgatjuk az igazgató beszédét és ehetsz is.
- Kedves mindenki! - állt fel a diri. - Szeretettel köszöntök mindenkit újra a Roxfortban. Remélem ez az év is sikerekben gazdag lesz.
- Lana - suttogta a fülembe Lucius.
- Igen?
- Téged is piszkálnak Blackék, ugye?
- Persze - vontam meg a vállam. - Miért?
- Csak mert... Perselus nagy nehezen elmesélte, mi történt vele a vonaton. Mit szólnál egy kis bosszúhoz?
- Azt mondták, hogy engem is Piton sorsára juttatnak.
- A bosszú édes - hajolt még közelebb.
Ha most ezzel fel akarta bennem ébreszteni a bennem lakozó, vérengző tengerimalacot, hát nem sikerült.
- Felőlem - legyintettem és belenéztem az acélszürke szemeibe. Lucius elég... khm... érdekes ember volt. Olyan kisugárzása volt, amilyet ő akart. Mindig ugyanúgy nézett rám, de mégis máshogy... barátságosan, ellenségesen... most épp meggyőzően.
- Rendben, akkor éjfélkor találkozzunk a klubhelységben.
De jó nekem... éjféli randi Potterrel és Blackkel.
- Ki jón még? - kérdeztem.
- Hát...Perselus, Rod te meg én.
- Oké.

Megjelent a kaja az asztalon, és én rávetettem magam, mint kisnyúl a répára.
- Lana, komolyan úgy csinálsz, mint aki öt napja éhezik - csóválta a fejét Christina.
- Bocs.
- Ki jön hétvégén Roxmortsba shoppingolni? - kérdezte Narcissa.
Jaj ne. Narcissa volt a shopping-lady. Minden hétvégén Roxmortsban volt a barátnőivel, és vásároltak. Nem tudom, mi az, ami neki még nincs.
- Pfff - sóhajtott Bella lemondóan.
- Hát én nem, az biztos - ráztam meg a fejem.
- Senki? - kérdezte Narcissa elkámpicsorodott fejjel.
- Ez van aranyom - mondtam olyan halkan, hogy csak Bella hallhassa, aki horkantva felröhögött.
- Jaj drágám, jobb dolgunk van a hétvégén - mondta Bella. - Az az új sötét varázslatok kivédése tanár? - bökött a fejével egy nőre aki a tanári asztalnál ült.
- Megint új van? - kérdeztem.
- Aha. Állítólag el van átkozva a tantárgy.
- Igen? Ki az az elmebeteg, aki elátkoz egy tantárgyat? - pislogtam nagyokat.
- Majd elmesélem egyszer. Egyél.
Folytattuk a kajálást.
- De tényleg ki átkozta el a tantárgyat?
- Voldemort - suttogta a fülembe Lucius.
Hallottam már a nevét, csak nem tudom, hol.
- Aha.
- Gőzöd nincs, kiről van szó igaz? - kérdezte.
- Hát nincs.
- Majd este elmondom - mosolygott rám.
- Amúgy mit tervezünk Potterék ellen? - kérdeztem.
- Majd meglátod - suttogta sejtelmesen.
Utálom a majd megtudod, majd meglátod és majd ez meg az lesz szövegeket, de inkább nem szóltam be semmit. Lucius elég sértődékeny tud lenni.

Kaja után lementünk a klubhelységbe.
- Víííííííí - sikítottam és levetődtem a kedvenc fotelomba.
- Na Lana ott folytatja, ahol abbahagyta - zuttyant le egy puffra Rod.
- Természetesen.
- Nincs kedvem aludni - állt fel a kanapéra Bella, és elkezdett ugrálni rajta. - Valahol le kell vezetni az energiát. Nem jössz Lana?
- Dehogynem - kezdtem el én is ugrálni.
- Nem a húgom - jelentette ki Jared.
- Mi lenne, ha úgy viselkednétek, mint a normális tizenhat éves lányok szoktak? - kérdezte Lucius, de mi idvezülten ugráltunk tovább. Egyszer csak éreztem, hogy elvesztem az egyensúlyom és lerepülök a kanapéról... egyenesen Luciusra. Mindketten hátraestünk.
- Mit csinálsz, te idióta? - ripakodott rám.
- Normális vagy? Nem direkt volt! - védtem meg magam.
- Bocsánat, ne haragudj, csak elkapott a hév - mentegetőzött.
- Kapjon el a... - nem fejeztem be a mondatot, nem akartam okot adni arra, hogy összekapjunk valamin.
- Gyere segítek felállni - nyújtotta a kezét Rod.
- Köszi - fogadtam el.
Sikeresen bevágtam a buksim Lucius vállába. Szuper.
- Fáj a puklim - tapogattam a fejem.
- Hol? - kérdezte Rod.
- Itt.
- Hú Lucius, jó kemény vállad van - tapogatta meg Rod frissen szerzett sérülésem.
- Az ő hibája - közölte Lucius és elvonult a bátyámmal a háló felé.
- Unatkozom - nyögte Bella.
- Én is.
- Mit csináljunk?
Öt percig törtük a fejünk, persze nem jutott az eszünkbe semmi.
- Mi történt veletek? - kérdezte Rod mosolyogva. - Úgy ültök ott a kanapén, mint két kisgyerek, akiktől elvették a macijukat.
- Unatkozunk.
- Gyertek csajok, olyat csinálunk, amitől egyből feldobódtok.
- Ez nagyon kétértelműen hangzik - mondtam.
- Azt a mocskos fantáziád - pattant föl Bella.
- Nyugi drágáim, semmi perverzió - kacsintott ránk, és elindult a kijárat felé.

4. fejezet