A vonatút, vagyis betetőzik a betetőzhetetlen

Végül elég zsúfoltan fértünk csak el a kupéban.
- Nézd, Rod, mi lenne, ha arrébb tennéd a segged? - fészkelődtem mellette. - Rohadtul nem férek el.
- Te bajod - vont vállat.
Szerencsére egész nyáron nem találkoztunk. Akkor biztos nem lenne ilyen szép hosszú a sötétbarna haja, mert állandó vitáink közben tuti átszabtam volna valami tépettebb fazonra.
- Akkor viszont kénytelen leszel elviselni a kornyikálásomat, meeeert moooost szerenád következik, csak most, csak neked, csak tőlem, csak a leghamisabb hangomon.
- Jaj ne! Bármit megteszek, csak ne énekelj! - mondta riadtan, és összébb húzta magát.
- Így kell ezt csinálni - vert hátba Bella.
- Mikor jön már a büfés boszi, éhes vagyok! - kezdtem el hisztizni.
- Jaj Lana, könyörgöm, hagyd abba! Tudjuk, hogy gyógyíthatatlan betegségben szenvedsz, de attól még igazán nem kéne ilyen frekvenciájú hangokat kiadni! - oltott le Jared.
- Milyen betegségben? - kapta fel a fejét Lucius.
- Gyógyíthatatlan. Az a neve, hogy Feltűnési Viszketegség.
Na ezt megkaptam. Az tuti, hogy egy árva szót sem szólok majd az úton.
- Mi van, némasági fogadalmat tettél? - kérdezte Jared, miután már negyed órája egy hang sem hagyta el a torkomat.
Bólintottam.
- MILYEN fogadalmat? - kérdezte Lucius.
- Némaságit. Ne gondolj rögtön a legrosszabbra - kacsintott Christina.
Sóhajtottam egyet és a kezembe temettem az arcom. Hogy ezek mennyire, de mennyire idióták!
- Most tényleg nem szólalsz majd meg? - kérdezte Rod.
Bólintottam.
- Hip-hip HURRÁ! - emelte a levegőbe a kezeit. - Szóval, most akármit mondok, nem válaszolsz rá, nem oltasz, vagy üvöltesz le, igaz?
Bólintottam.
- Bár tulajdonképpen tőled tényleg ennyi telik. Ilyen gyerekes viselkedést, höhh... De hát mit várjon tőled az ember... - sóhajtotta színpadiasan.
- Rod, szerintem ne idegesítsd a húgom, mert annak tuti nem lesz jó vége - mondta Jared.
- Én csak őszintén megmondom neki a véleményem a viselkedéséről. Baj?
Igen, baj, főleg, hogy most nem válaszolhatok vissza.
- Pedig Lana tudja, hogy milyen elviselhetetlen kis hárpia tud lenni...

Na itt volt elegem. ELVISELHETETLEN KIS HÁRPIA? ROD ELFELEJTETTED, HOGY... VÁÁÁÁÁÁ!
- Mi bajod van? - kérdeztem dühösen.
- Semmi, miért? De megszegted a némasági fogadalmad.
- Csodálkozol?
- Nem.

Hirtelen túl szűk lett, a hely, és alig kaptam levegőt.
- Hoppá, klausztrofóbia. Nagyon fehér vagy - nyitotta ki az ajtót Jared, és pánikszerűen kirohantam a folyosóra. Ott sem volt nagyobb a hely, de legalább nem volt akkora tömeg.
- Nicsak, nicsak, Foster. Mit keresel errefelé? - Potter, Black és Lupin tényleg a folyosón utazott.
- Közöd? - nyögtem.
- Csak nem fáj valamid? Esetleg FÉLSZ valamitől?
Mióta egyszer esvékán mumust kellett elűzni, és persze nekem egy miniszekrény jelent meg, aminek karja volt és be akart magába tuszkolni valahogy mindig felhozzák a klausztrofóbiám. De jó nekem!
- Ágas, pajtás, mit szólnál hozzá, ha Pipogyusz sorsára juttatnánk? Ő is valahol a vonaton van... egy kukában.
- Jaj ne csináljátok már ezt vele! James, Sirius, maradjatok nyugton! - kérte Lupin.
Ő legalább jó fej volt, el lehetett vele dumálni, ha nem volt ott Potter és Black. Bár néha elég furcsán viselkedett, és kimerült volt, de lehet, hogy hajnalig tanult, vagy olvasott.

- Mi ez a hangzavar? - jött ki Lily az egyik kupéból. - Á, csak ti? - nézett a triumvirátusra. - Szia Lana! - köszönt.
- Hali! - intettem.
- Mi a baj?
- Klausztrofóbia.
- Szegény. Mi lenne, ha bejönnél hozzánk? Csak hárman vagyunk, kényelmesen elférünk négyen is.
- Oké.
Ezért szerettem meg később Lilyt. Határtalanul nagy szíve és előítéletektől mentes gondolkodása volt, ráadásul mindenkiben csak a jót kereste először.
- Ők itt Anne és Monica - mutatta be nekem a csajokat.
Tudtam, hogy kik ők, ugyanis Bella szívesen élcelődött rajtuk, ők voltak az Apácák. Mindig tanultak, és pasi nevét még csak ki sem ejtették a szájukon. Na jó, azért ennyire nem voltak durvák, de... majdnem.
- Ő itt Lana - mutatott be engem is.
Sajnos tudták, hogy ki vagyok, mindketten vágtak egy fintort és visszatemetkeztek a könyveikbe. Inkább oltogasson még Rod három órán keresztül, minthogy még tíz másodpercig az Apácák társaságát kelljen élveznem. Mivel nem volt mit tenni, kénytelen voltam leülni. A bezártságérzetem már múlóban volt.
- Öhm... hogy telt a nyaratok? - kérdeztem.
- Jól. Bár anya eléggé lefárasztott, és a nővéremről pedig ne is beszéljünk...
- Miért? Ki a nővéred? Roxfortos? Ismerem?
- Nem hiszem, hogy ismered, ugyanis ő mugli. Petuniának hívják. Van egy új barátja, Vernon. Ilyen goromba embert is rég hordott hátán a Föld. Mindenkit ugráltat, főleg engem. Nagyon idegesítő.
- El tudom képzelni. Akkor én szerencsés vagyok, a bátyám barátnője tök aranyos, nagyon bírom. Bár, ha nem bírnám se lenne más választásom... el kéne viselnem valahogy.
- Ez igaz.
- Tudod mi a legrosszabb az egészben? Ha Chris és Jared utálnák egymást, akkor is össze kéne házasodniuk.
- Hogyhogy?
- Apám ilyen... izé. Szóval. A mi faterunk és Christina faterja nagy haverok, és amikor megszülettek már eljegyezték őket. Tudod, nem hal ki az aranyvér satöbbi satöbbi.
- Értem. És neked is van ilyen „jegyesed”? - kérdezte.
- Nem, hála Istennek nincs. Már csak az hiányzik. Tuti belehalnék, ha nem ahhoz mennék hozzá, akit szeretek.
- Igaz. Én is.
- Van barátod? - kérdeztem.
- Nincs. Nem túl nagy a választék - mosolygott.
- Dehogynem. Valaki csak tetszik! Összehozzalak vele?
- Jaj Lana dehogy is! Már csak az hiányozna! - pirult el.
- Áháá, szóval ki az illető?
- Senki.
- Nem akarod elmondani?
- De hidd el, hogy senki! Tényleg!
- Pedig Potter és Black sem annyira csúnyák... az már más kérdés, hogy mennyire utálatosak.
- Jaj ne, csak őket ne! Neked van barátod?
- Nincs. Rod után valahogy elegem lett a pasikból. Egy évig jártunk. Szívesen kihagynám az életemből, ha vissza tudnám pörgetni az időt.
- Miért? Aranyosak voltatok.
- Lehet... csak tudod... Rod túl... szóval... hozzám idegek kellenek, azt tudom, és amikor nagyon lefárasztottam és gorombán szólt vissza, az nagyon szarul esett. Ezt most elég érthetetlenül magyaráztam el, de azért remélem sikerült kibogozni, hogy mit akartam.
- Ja persze, értem, mire gondolsz.
- Jól van akkor - mosolyodtam el.
- Jobban vagy már?
- Aha, kösz, hogy megmentettél. Asszem visszamegyek a többiekhez.
- Oké.
- Na pápá!
- Szia! - csak Lily köszönt vissza.

Szerencsémre Potterék eltűntek a folyosóról. A fülkénkből kornyika hangjai szűrődtek ki. Erősen el kellett gondolkoznom azon, hogy benyissak-e, de végülmegtettem. Rod az ülés tetején állt, és összevissza dobálta frissen növesztett sörényét.
- BORN TO BE WILD! - üvöltötte.
- Jaj de jó nekem - sóhajtottam fel.
- Mióta kimentél ezt csinálja - jegyezte meg Jared.
- Szupi, akkor legalább az első fél óráról lemaradtam. Jah és ahogy látom, helyem sincs.
- Ülj az ölembe - mondta Lucius.
- Le fogsz szakadni.
- Nem. De ha végig akarod állni az út hátralévő felét, nekem úgy is jó.
Leültem. Nem volt más választási lehetőségem, pedig ha lett volna...
Nem szerettem Luciust. Valahogy ő nekem túl... komoly volt.
Miután elhelyezkedtem, ő átkarolt a hasamnál és a hátamhoz nyomta a homlokát.
- Hé Lucius ez így kényelmetlen! - fészkelődtem.
- Jaj ne hisztizz már - csóválta meg a fejét. - Ilyen jó széked úgysem lesz egy darabig.
- Honnan vagy te ebben olyan biztos?
- Tudom.
- Mi vagy te, jós? - ugrottam ki az öléből. - Ó nagy Kasszandra, mondd meg a jövőt! - hajlongtam.
- Hagyd abba! Könyörgöm! - kérte Jared.
- Ha nem tetszik ki lehet menni.

Kopogtattak az ajtón, és megjelent a büfés boszorkány.
- Juppí! - kiáltottam fel.
Vettem magamnak egy tonna Mindenízű Drazsét, Csokibékákat meg mindenfajta finom dolgot.
- Legalább csöndben marad, amíg eszik - mondta Rod, aki már abbahagyta az egyszemélyes nézzétek-hogy-csinálok-hülyét-magamból-játékot.
- Alana, nem gondolod, hogy ez a falás nem éppen nőies viselkedésforma? - kérdezte Lucius.
- Dem érdegel - mondtam teli szájjal.
- Vettem észre. De egy fiatal hölgynek nem így kéne viselkednie.
Lenyeltem a falatot.
- Ne legyél már olyan, mint apa! - vágtam hozzá egy csokibékát. - Ő is mindig ezzel a hülye dumával jön. Legalább most hadd élvezzem az életet!
- De akkor is...
- Lucius, légy szíves. Legyél normális - énekeltem.
- Jaj te lány! - fogta a fejét Jared. - Leragadtál az öt éves szinteden, és nem tudsz továbbfejlődni.
- Pontosan bátyuskám - bújtam oda hozzá.
- Mi ez a hirtelen szeretethiány? - mosolygott.
- Öt évesen törődésre van szüksége a gyerekeknek. Így nekem is. Cejetlek Jared - nyaltam meg az arcát.
- Szörnyű vagy - törölte meg magát.
- Mintha ezt már mondtad volna.
- Énekelni akarok! - üvöltöttem fel.
- Ajjaj, bekattant - fogta be a fülét Jared.
- Pontosan! Gyerünk Rod, készítsük ki az idegeiket.
- Nem ismerem őket - sóhajtott fel Bella.
Elkezdtünk énekelni. Bírták kábé... öt percig.
- Most. Hagyjátok. Abba. Könyörgöm. Akármit. Megteszek - mondta Lucius.
- Jaj olyan ünneprontó vagy! - fakadtam ki.
- Jobban bírom a port... - mosolygott.
- He? - néztem értetlenül.
- Ha táncolsz akkor por lesz. Inkább az, minthogy a hangotok hallgassam.
- Gyere táncoljunk! - nyújtottam a kezem neki.
- Te vagy az ügyeletes bohóc - mosolygott.
- Naaaaaa csak egy piciiiiiiit.
- Nem.
- De meg akarom mutatni, mit tanultam nyáron Kubában - mosolyogtam rá.
- Nem tudok salsázni.
- Majd megtanítalak. Na?
- Jaj Lana baba hiába töröd magad, Lucius olyan, mint egy jégcsap - mondta Bella.
- Jégcsaaaap vaaaaagy - mutogattam.
- Óvoda középső csoport - röhögött Jared.
- Kubában voltál nyáron? - kérdezte Lucius
- Jókor fogtad föl a dolgot - röhögtem. - Igen, ott. Tudod, a nagyszüleim ott laknak.
- Tényleg, anyud is kubai - csapott a homlokára. - Mondjuk rajtad látszik. Sötét haj és szem... de Jareden nem.
- Ő a selejt - legyintettem. - Apától örökölte a szőkeségét.
- Szerintem jó, hogy szőke - adott egy puszit a bátyuskám fejére Chris.
Szép dolog a szerelem.

- Ha már a szőke hajnál tartunk - néztem Luciusre - Van BARNA HAJÚ rokonod?
- Tényleg, ez egy érdekes kérdés - kapta fel a fejét Bella. - A Malfoyok védjegye a hidrogénezett haj.
- Nem hidrogénezett - vágott vissza Lucius. - Természetesen ilyen. És tejfölszőke. Hidrogénezett hahh Bella, ne nevettesd ki magad, nem vagyok rászorulva a mugli hajápolási termékékre. Egyébként nincs barna hajú rokonom - nézett rám.
- Mugli hajápolási termékek - röhögtem. - Ez aztán a választékos beszéd, hajrá Luc.
- Lucius, ha megkérhetlek.
- Ó bocsás meg nagy és nemes Lucius Malfoy, hogy le mertem rövidíteni a neved. Leborulok nagysádod előtt - vetődtem térdre.
- Jaj Lana, hagyd abba, könyörgöm.
Felálltam, de a vonat lassítani kezdett, és sikeresen seggre ültem.
- Ez aranyos volt - röhögött Rod.
- El tudom képzelni - tapogattam sajgó tomporom.
- Ez azt jelenti, hogy odaértünk - mosolygott Bella.
- Mi, az hogy fáj a popsim? - kérdeztem.
- Nem. Az, hogy lassít a vonat. Érdekel is engem a te segged! Na gyere csaj, menjünk! - segített felállni.
Kimásztunk a vonatból.
- Újra itt, újra együtt - jött oda mellém Rod.
- Aha. Tök jó - vigyorogtam.
Remélem jó évünk lesz... együtt vagyok a "barátaimmal" akik eddig tényleg nagyon aranyosak voltak, remélem ez nem változik meg és sikerül igazi barátokká válnunk. Hogy én milyen költői vagyok ma!

3. fejezet