...és megint minden kezdődik előlről...

10 dolog, amit utálok abban, hogy vissza kell menni a Roxfortba:


1. Újfent el kell viselnem imádott háztársaim. Fantasztikus és felemelõ, nem? Miért kerültem a Mardekárba? Tuti defektes volt a Süveg, amikor engem osztott be.

2. Megint el kell tûrnöm Lucius Malfoy és Bellatrix Black társaságát. Állítólag én jóban vagyok velük, de inkább fojtom bele magam egy kanál vízbe, minthogy megint együtt lógjunk. Habár... nincs más választásom.

3. Hallgathatom Lucius aranyvér- mániáját. Az õrületbe kerget vele. Most komolyan, mit számít a származás?

4. Reggel korán kell kelni. A halálom. Ráadásul a pince miatt mindig hideg van.

5. A vonatút. Szörnyû, és borzalmas, köszönhetõen a klausztrofóbiámnak, ami elég gyakran elõjön.

6. Mindenki elvárja tõlem, hogy jó legyek... nem, nem is ez a legmegfelelõbb szó... nem jó, hanem... tökéletes lánya anyáéknak. Nem tudok olyan lenni, mint õk... nem akarok származásmániás, pénzfüggõ, magát elitnek képzelõ sznob és ezáltal szánalmas senki lenni.

7. A bátyám és Lucius legjobb barátok, ez azt eredményezi, hogy Lucius MINDENT tud rólam. Nem egy jó dolog, fõleg, hogy õ ezt ki is használja...

8. Sirius Black. Bellácskácska unokatesója. Mivel õk utálják egymást Sirius engem is utál, és mindent elkövet, hogy ezt éreztesse velem. Annyira de annyira elegem van! Nem én tehetek arról, hogy Bella olyan, amilyen.

9. James Potter. A duó második fele, állandóan Siriussal mászkál és húdenagyfiúnak képzelik magukat. Szánalmas.

10. Két szó: kviddicsbajnokság és pontverseny. Kviddicsezni jó, szurkolni még jobb, de nem kéne kékre meg lilára verni a másikakat, pusztán azért, mert az a csapat nyert, aminek õk szurkoltak. A pontverseny is hülyeség, csak a rivalizálás folyik mindenütt, és mindenki utál mindenkit.



- Alana kisasszony ébredjen, mindjárt kész a reggeli - jött be a szobámba Emma, a szobalány.
- Nem akarom! - nyögtem és átfordultam a másik oldalamra. - És nem Alana, hanem csak Lana.
Emma odament az ablakhoz és széthúzta a függönyt.
- De de kisasszony. És örüljön, hogy nem a házimanó ébresztette a sipítozásával.
- Meg fogok vakulni ebben a fényben! - mondtam a takaró alól.
- Még fel sem kelt teljesen a Nap. Kimegyek, készüljön el, és szóljon ki, ha jöhetnek a ládájáért.

Hát igen... ez az én életem. Gondolom az emberek nagy többsége elégedett lenne, ha olyan élete lehetne, mint nekem van. Házimanók, szobalányok, saját sofõr... nekem semmit nem jelentenek, az egész csak formaság.
Morcosan kimásztam az ágyamból, bementem a fürdõszobába és teleengedtem a mosdót jéghideg vízzel.
- Ajj, mehetek vissza a Roxfortba... bár... itthon se jobb, szóval tökmindegy - mondtam a tükörképemnek, ami pajkosan rámkacsintott.
Miután végeztem, felöltöztem, és lementem az ebédlõbe.
- Jó reggelt kisasszony - köszönt Orlando, a sofõr.
- ’Reggelt! Szia anya! - adtam egy puszit anyunak, aki épp reggelizett.
- Siess az evéssel lányom, lekésitek a vonatot.
- Jared?
- Már reggelizett, felment bepakolni. Jó lenne, ha követnéd a példáját.
Jajdejó. Mondtam már, hogy az a kedvencem, amikor a bátyámhoz hasonlítgatnak?
Gyorsan megreggeliztem, és felszáguldottam az emeletre leellenõrizni, hogy tényleg mindent betettem-e.
- Lana! - kiabált Jared a szobájából.
- Itt vagyok, ha akarsz mondani valamit, akkor gyere be!
- Nem láttad a Vér és Becsület címû könyvem? - dõlt neki az ajtófélfának. Ha nem a testvére lennék, már tuti fülig belezúgtam volna... félhosszú szõke haj, zöld szemek, gödröcske az arcán mosolyogás közben...
- Nem. Nem olvasok aranyvér-éltetõ dolgokat. Annak itt vagy te.
- Most miért vagy ilyen? - kérdezte.
- Milyen?
- Egybõl leoltasz. Szólásszabadság van, na de hogy ennyire?
- Jaj Jared!
- Nyugi hugi, nem akartalak kiakasztani - emelte fel a kezeit védekezõleg.
- Bocs, már megint felkaptam a vizet, ne hari - öleltem meg.
Amikor ketten vagyunk tök jó fej, meg szeretem is, de ha ott van Lucius, vagy valamelyik barátja egybõl hülye bunkóvá változik.
- Semmi baj - mosolygott.
- Kész vagytok már? Tíz perc, és indulunk! - hallottam a földszintrõl anya hangját
- Megyek! - kiabáltam, kituszkoltam Jaredet a szobából és még bedobáltam pár cuccot a ládámba. Az, hogy valószínûleg az egész év folyamán nem fogom használni a dolgok felét, amiket magammal cipelek, más dolog.
Utálom, ha valaki helyettem végez el valami munkát, úgyhogy mire letuszkoltam a tíztonnás ládát a bejárati ajtóig elég rendesen kimelegedtem.
- Miért nem szólt, hogy menjek a ládáért, kisasszony? - csóválta meg a fejét Orlando.
- Nem... árt... egy... kis... testmozgás - lihegtem.
- Indulás! - szólt be anya az udvarról.
- Izé... Orlando, légyszi berakod a kocsiba? - mutattam a csomagomra, miközben édin vigyorogtam.
- Persze - mosolygott rám, és kilebegtette a ládát.
- Én hülye! - csaptam a homlokomra. Állandóan a nehezebb utat választom... simán lehozhattam volna a ládám mindenféle erõlködés nélkül.
- Nem én mondtam! - ment el mellettem Jared.
Nagy nehézségek árán végül sikerült bepréselõdnünk a kocsiba, ami még tértágító bûbájjal ellátva is szûkösnek minõsült, és elindultunk a King’s Cross felé.
- Biztos nem hagytok itthon semmit? - kérdezte anya.
- Igen - sóhajtottam.
- Max Lana hagyja hátra a megmaradt agysejtjeit, ugye hugi? - vágott oldalba kedvenc bátyám.
- Jaj Jared, olyan vagy! - hisztiztem.
- Abbahagyni! - dörrent ránk apa, és egybõl olyanok lettünk, mint két szende és ártatlan angyalka.
Apám elég kemény dió volt. Tulajdonképpen soha nem tett semmit azért, hogy megismerjen, és hogy erõsítse az apa-lánya kapcsolatot, és ez engem már egy idõ után nem tudott izgatni. Másrészrõl pedig féltem tõle. Ha bántani akart, ott és úgy tette, ahol és ahogy a legjobban fáj. Nem testileg szívatott, hanem lelkileg, úgyhogy igyekeztem megfelelni az elvárásainak, bár ez nem mindig sikerült. Persze a bátyám tökéletes volt mindenben. Nyáron jegyezte el a barátnõjét Christinát, aki szintén aranyvérû. Gondolom apa tõlem is elvárja majd, hogy „hozzám méltó” társat találjak. Azt hiszi, hogy azért, mert neve és pénze van õ a kisisten, és mindent befolyásolni tud. Márpedig a szerelmet nem lehet. Amikor jön, akkor jön, és nem lehet neki ellenállni. Anya persze mindenben az õ elveit követte, és úgy viselkedett, ahogy azt az „aranyvér-etikett” tõle megkívánja. Fantasztikus, nem? Na jó leszállok errõl az aranyvér- baromságról, csak zavar, hogy nem tudom megérteni a nézeteiket. Biztos bennem van a hiba.
- Itt vagyunk! Hugi! - integetett Jared az arcom elõtt. - Merre jársz éppen?
- Bocs, csak elgondolkodtam. Tudod ÉN erre is képes vagyok, ellentétben EGYESEKKEL - mosolyogtam rá ártatlanul.
- Remélem tudod, hogy mi lenne, ha anyáék most nem lennének itt - mondta hûvösen, kiszállt az autóból, és olyan erõsen csapta be az ajtót, hogy majdnem kidurrant a dobhártyám.
- Hülye idióta, ha megsüketülök az a te lelkeden szárad.
- Hol érdekel az engem?
- Abbahagyni! Egy fiatal hölgy nem beszélhet így - nézett rám szigorúan apa. Inkább nem válaszoltam vissza, pedig már nagyon a nyelvem hegyén volt egy jó kis visszavágás. Ehelyett feltuszkoltam egy kocsira a ládám, és õrülten száguldani kezdtem a kilences és tízes vágány között lévõ faldarabnak, aminek egy nagy esés lett a következménye, ugyanis a túloldalon elállta valaki az utat.
- Ááá nem tudsz vigyázni? Forgalmi dugót okozol! - poroltam le a talárom.
- Jaj ne haragudj, megütötted magad? - kérdezte megszeppenve egy griffendéles évfolyamtársam.
- Bocs, nem akartam leüvölteni a fejed, csak egy kicsit rossz passzban vagyok.
- Semmi baj - mosolygott rám.
Szép lány volt, hosszú vörös hajjal és zöld szemekkel. Azt is tudtam róla, hogy prefektus, és nagyon jó tanuló.
- Lana Foster - nyújtottam kezet
- Lily Evans - mosolygott rám. - Semmi baj - tette hozzá gyorsan.
- Áááá Evans, vigyázz még a végén elkapod a Foster- szindrómát - hallottam egy kaján hangot.
- Kuss legyen, Black! - forgattam meg a szemeim az odaérkezõ kétfõs csapat láttán.
- Kussz leden Blekk - figurázott ki.
Hátat fordítottam nekik, és odamentem anyáékhoz.
- Hogy én hogy utálom azt az öntelt... - kezdtem bele, de apának elég volt egy pillantást vetnie rám, hogy befogjam a pofikámat.
- Mi távozunk, remélem jó évetek lesz, tanuljatok szorgalmasan, a munkának meg lesz a gyümölcse - kezdett bele apuci a Hegyibeszédbe, amit még öt percig folytatott is. Arra eszméltem fel, hogy anya épp ölelget.
- Aztán jó legyél kicsim - mosolygott el, miután leszállt rólam.
- Az leszek.
- És viselkedj úgy, mint egy Foster. Tanulj sokat, és amint egy rossz szót hallok rólad mész Svédországba, a leányneveldébe.
Már csak az hiányzott, hogy egy csupa csaj suliba járjak, ahol etikettet, meg egyéb „extrafontos” dolgokat tanuljak. Úgyhogy jó leszek.
- Nem láttad Luciust? - kérdezte Jared.
- Nem. Menj, és keresd meg, ha annyira szeretnéd.
- Nem tudom, mi bajod van mostanában. Elõször a menstruációra gyanakodtam, de rá kellett, hogy jöjjek, két hónapon keresztül lehetetlen a dolog.
Ilyenkor van az, hogy nem tudok visszaválaszolni. De most komolyan, mit lehetne erre mondani? Szerintem semmit.
- Lana! Szia! Jared! - jött oda Bella, és mindkettõnk nyakába ugrott.
- Hali - köszöntem.
- Nem láttad Luciust? - kérdezte Jared.
- De... valamerre arra van, már beszéltem is vele - mutatott Bella a vonat irányába, és kedvenc bátyám volt olyan kedves és aranyos, hogy lelépett.
- Mesélj valamit, mit csináltál a nyáron? - kérte Bellatrix.
- Az összes dolgot leírtam neked levélben - válaszoltam.
- Mindjárt indul a vonat, keressünk egy fülkét, mielõtt be kellene ülnünk valami söpredék mellé.
- Rendben - sóhajtottam. Bella kezdte átvenni Lucius származásmániáját. Naggggyon boldog vagyok tõle. A vonat végében találtunk egy üres kupét. Az elsõ dolgom az volt, hogy kiengedjem Vazult, a kaméleonomat.
- Nem tudom, hogy bírsz te ezzel élni - fintorgott Bella.
- Könnyen és egyszerûen.
Kinyílt a fülke ajtaja és bejött rajta Lucius és Jared.
- Alana, örülök, hogy újra látlak - csókolt kezet nekem Lucius - Most is olyan vagy, mint egy csokor frissen szedett hóvirág.
- Halott?
- Nem. Szép és tiszta.
Jaj de gáz duma, hát könyörgöm, nem 1723-ban vagyunk!
Miután hajlandó volt elengedni, észrevétlenül a taláromba töröltem a kézfejem.
- Itt van valaki? - dugta be a fejét az ajtón Sirius és James.
- Mint láthatod...
- Jaj csak ti? Na James, azt hiszem a folyosón utazunk - mondta Sirius és becsukta maga mögött az ajtót.
- Nyáron megvertem párbajban - kacagott Bella. - Azt hitte el tud bánni VELEM.
- Sziasztok - jött be Christina - Na mi a helyzet sógornõ- jelöltem, rég láttalak! - adott egy puszit.
- Semmi extra - mosolyogtam rá. Bírtam Christ. Olyan kis aranyos volt. Mindenkinek jó kedve lett, amikor meglátta. Mézszõke haja volt, és kék szeme, az arcán pár szeplõvel. Úgy nézett ki, mint a legkisebb királylány a tündérmesékben. Nem tudom, mit talált vonzónak a bátyámban. Az oké, hogy jó pasi, de belsõleg kiszámíthatatlan és mindig a saját feje után megy.
A vonat szépen lassan zakatolva elindult.
- Á itt még van hely! - vágódott ki a kupé ajtaja. Rodolphus Lestrange állt az ajtóban - Ugye bejöhetek?
- Persze - válaszoltuk.
Hova csöppentem, már megint?

2. fejezet