Ez most egy átvezető fejezet, mielőtt még egyszer utoljára felpörögnek az események. A történet ugyanis hamarosan véget ér! :( Jó olvasást!

Hermione érezte, hogy kiszáll a testéből minden erő. A kezdetektől tudta, hogy eljön ez a pillanat, de nem számított rá, hogy Voldemort ilyen hirtelen feldúlja a békés életüket. Perselus arcán nem látott semmilyen érzelmet, a férfi hosszú másodpercekig nem is szólalt meg. Úgy látszott, a Jegy felizzása miatti fájdalom már enyhült, hiszen már nem szorította az alkarját. Draco korántsem volt ilyen higgadt, ideges pillantott a keresztapjára.

- Már most sem jelensz meg előtte? – kérdezte nyugodtnak szánt hangon, de Hermione így is kihallotta belőle az idegességet.

Perselus egy pillanatig habozni látszott, végül azonban megrázta a fejét.

- Nem veszélyeztethetem Hermione biztonságát. Már elég felkészült vagy, hogy teljesen átvedd a helyem.

- A Nagyúr szörnyen dühös lesz, ha nem jelensz meg előtte. Kerestetni fog…

- Nos, a Roxfortban nem érhet el, és különben sem félek az ölebeitől, akiket a nyakamra küldene.

- Mit feleljek, ha engem kérdez? – kérdezte Draco.

- Valószínűleg most még nem fog keresni. Már megszokta, hogy nem mindig tudok azonnal megjelenni előtte, hiszen elhitettem vele, hogy nem mindig tudom feltűnésmentesen elhagyni a Roxfortot. Az viszont biztos, hogy később te leszel az első, akinél érdeklődik felőlem. Azt kell mondanod, hogy egész nyáron nem találkoztunk.

- Rendben, itt az ideje, hogy induljak, nem ajánlatos megváratni.

- Előbb ezt idd meg! – Perselus egy üveg erősítőfőzetet nyújtott át a keresztfiának. Míg a szőke fiú ledöntötte a bájitalt, a férfi aggódve nézte. – Draco, még indulás előtt zárd le az elméd.

A fiú bólintott egyet, majd sietve elhagyta a lakosztályt. Perselus ökölbe szorított kézzel nézett utána, azt sem hallotta meg, hogy Hermione közben felállt, és odament hozzá. Csak akkor eszmélt fel, amikor a lány átölelte.

- Ne aggódj, Draco vérbeli mardekáros. Elég ravasz, hogy ne bukjon le…

- Sajnos a Nagyúr is vérbeli mardekáros…

Perselus egész este ideges volt, ha Hermione kérdezett valamit, egy-egy szóval, morogva válaszolt, mikor lefeküdtek aludni, hagyta ugyan, hogy a lány átölelje, de Hermione érezte, hogy a férfi nagyon feszült. Sokáig nem jött álom a szemükre, Hermione sejtette, hogy a férfi is Dracóra gondol, hogy vajon hogy teljesít a fiú kémként, és abban is biztos volt, hogy Perselusnak minden akaraterejére szüksége van, hogy ne képzelje el, milyen szörnyűségek történhetnek a keresztfiával, ha lebukik Voldemort előtt. Hermione nagy nehezen elaludt, de hamarosan arra ébredt, hogy Perselus hangosan nyöszörög mellette. A férfi arcát beborították a verejtékcseppek, fájdalmasan vonaglott az ágyban, jobb kezével a bal alkarját szorította. A lánynak csak nehezen sikerült felébrednie, és látta, hogy Perselus először azt is nehezen fogja fel, hogy hol van.

- Mi a baj? Újra hív? A karodat szorítottad álmodban… - kérdezte ijedten Hermione.

- Sajnálom, hogy felébresztettelek. Ez most egy darabig így lesz. És egyre dühösebb lesz, amiért nem jelentkezem.

- Tudok valahogy segíteni? Nincs valami szer, ami enyhíti a fájdalmat?

- Semmi sem szakíthatja meg a Sötét Jegy miatti mágikus kapcsolatot. Mint ahogy Potter sebhelye miatti fájdalmait sem lehet megszüntetni bájitalokkal – válaszolta keserűen a férfi. Igyekezett nyugodt hangon, rezzenéstelen arccal beszélni, de látszott rajta, hogy még mindig fájdalmai vannak.

- Bárcsak tehetnék valamit… - suttogta könnyes szemmel Hermione, Piton azonban magához húzta és átölelte.

- Csak bújj hozzám, nem lesz semmi baj…

A következő két napban Voldemort többször is megpróbálta magához hívni Pitont, de a férfi már megszokta a fájdalmat, sokkal jobban aggasztotta, hogy Draco még mindig nem jelentkezett. Már ahhoz sem volt türelme, hogy a laborban dolgozzon, naphosszat körbe-körbe járkált a nappaliban, éjszaka pedig csak későn feküdt be Hermione mellé az ágyba. Már épp elaludt volna, amikor hirtelen zajt hallott a nappaliból.

„Nem hatolhattak át a Roxfort védelmén, az lehetetlen… Legalább Hermione ne lenne itt!”

Felkapta az éjjeli szekrényen fekvő pálcát, és néhány védőbűbájt szórt az alvó lányra, aztán mindenre felkészülten a hálószoba ajtajához sétált, és egy hirtelen mozdulattal kinyitotta azt. Már épp kimondta az elsőként eszébe jutott kábítóátkot, amikor az éjszakai behatolóban felismerte a keresztfiát. Draco igencsak fáradtnak és meggyötörtnek látszott…

Következő