Hogy összeszedje az erejét, még sóhajtott egy nagyot, aztán kilépett a nappaliba. Hermione háttal állt neki, épp a könyvespolcon levő vaskos köteteket nézegette, de amikor meghallotta a férfi lépteit, megfordult.

- Már kezdtem azt hinni, hogy nem mer kijönni…

- Mitől kellene félnem a saját lakosztályomban? – mordult fel Piton. – Különben se ácsorogjon ott, megmondtam, hogy ágyban kell maradnia! Legalább üljön le a kanapéra!

A lány azonnal engedelmeskedett neki, de a férfinak még ez sem volt elég.

- Igazán fel is öltözhetett volna, nem hiányzik, hogy még meg is fázzon!

- Nem fázom. És rátérhetnénk végre az eredeti témára? Miért hagyott ott Ainsdale-ben?

Piton nem válaszolt, pár lépésre megállt a kanapétól, és mérgesen nézett Hermionéra. A lány ezt egy idő után megunta, ezért felkelt, és odasétált a férfihoz. Piton kivételesen nem szólt rá, némán tűrte, hogy a lány végigsimítson a karján.

- Miért? – suttogta Hermione, de továbbra sem kapott választ a kérdéseire, a férfi inkább elfordította az arcát. – Perselus… - A lány a kezei közé vette Piton arcát, és gyengéden maga felé fordította.

A férfit teljesen elvarázsolták a hatalmas barna szemek, a várakozástól szétnyílt ajkak, többé nem volt képes gondolkodni, magához rántotta Hermionét, és megcsókolta. A csókja olyan vad volt, hogy a lány kis híján összeesett, csak Piton szorosan ölelő karjai tartották meg. Hamarosan szétnyitotta ajkait, nyelveik vad csatába kezdtek. Egymás érintéseitől, illatától szinte extázisba kerültek, mindketten úgy érezték, izzik körülöttük a levegő. Hermione azt sem tudta, hogy percek, vagy órák teltek el, mire Piton elengedte őt, és vágytól csillogó szemekkel várt a reakciójára, A lány nem tétovázott sokáig, most ő ölelte magához a férfit, és lágyan megcsókolta. Ez teljesen más volt, mint az első csókja Krummal, amikor csak arra tudott gondolni, hogy valamit biztos rosszul csinál. Ez a csók természetes volt, a külvilág megszűnt számára, hagyta, hogy minden porcikáját átjárja a boldogság. Az ajkaik újra szétváltak, de Piton nem engedte őt el, inkább csókokkal borította be a lány nyakát és vállait, miközben gyengéden simogatta a hátát és a derekát. Hermione sóhajtozni kezdett a kényeztetés hatására, majd hamarosan az ő kezei is vándorútra indultak a férfi testén. Félénken kezdte el kigombolni a fekete inget, ami hamarosan a földön landolt. Már el is felejtette, hogy mennyire tetszett neki a férfias felsőtest, nem is akarta elhinni, hogy most hozzábújhat, és végre nem csak a képzeletében érintheti meg az ujjaival, és az ajkaival.

A gyengéd érintések közben Piton alaposan megnézhette a lányt, a szenvedélyes ölelkezés során összekócolódott barna fürtöket, a vágytól remegő törékeny testet. Nem bírt tovább uralkodni magán, felkapta Hermionét, és a karjaiban vitte be a közelebb lévő vendégszobába. Lágyan az ágyra fektette a lányt, Hermione pedig magához húzta. Teljesen belefeledkeztek egymás testébe, minden apró mozdulat természetesnek tűnt számukra, mintha már régóta összetartoznának. Piton lassan lehúzta a lányról a hálóinget, akit ezután már csak a szolid fehérnemű takart.

A csók óta most érzett először bizonytalanságot Hermione, félt, hogy a férfinak nem tetszik a látvány. „Miért nem valami nőiesebbet vettem fel? Legalább a melltartón lehetne valami csipke, ez így olyan kislányos.”  Perselus pillantása azonban minden aggodalmát eloszlatta, a fekete szemekbe ilyen mélyen még soha sem látott bele. A férfi ezután az ajkaival kényeztette a melltartóból előbukkanó fehér halmokat, újabb nyögéseket előcsalva a lányból. Végül újra visszatért a lány ajkaihoz, ismét csókolózni kezdtek. Hermione bőre libabőrös lett a vágytól, nem bírta tovább elviselni a lassú tempót. A kezeivel kitapintotta Perselus övcsatját, majd megpróbálta kicsatolni. Mikor véletlenül hozzáért a nadrágon keresztül a merevedő férfiassághoz, Piton végre magához tért.

- Ne, Hermione, ezt nem szabad! – szólalt meg hirtelen.

- Perselus, én szeretném… - suttogta a lány.

- Nem lehet! Értse meg, hogy maga túl fiatal hozzám! Eddig is inkább el kellett volna kerülnöm magát, nem lett volna szabad így elveszítenem a fejem.

- Ezek után még képes vagy magázni? Miért akarsz ellökni magadtól? Már nagykorú vagyok, azt csinálunk, amit akarunk! – szólt rá dühösen Hermione.

- Nem lehet, jobbat érdemelsz nálam, túl fiatal vagy… - válaszolt halkan a férfi.

- Persze, Adrianne-hoz képest túl fiatal vagyok, és én nem tudnám kielégíteni az igényeidet… Tudhattam volna, hogy erről van szó. Legalább a szemembe mondanád, de te még ahhoz is gyáva vagy! – kiabálta a sírva a lány, majd lelökte magáról Pitont, aki a megdöbbenéstől meg sem tudott szólalni.

Hermione felkapta a hálóingét, és kirohant a szobából.

- Hermione, félreértesz… - kiáltott utána a férfi, de a lány már nem hallotta őt.

Hermione sírva dőlt le az ágyára, még a bőrén érezte Perselus érintéseit, simogatását és csókjait. „Hogy lehettem ilyen ostoba? Tudhattam volna, hogy csak Adrianne-t akarta elfelejteni velem… Aztán persze rájött, hogy én úgysem tudnám neki azt nyújtani, amit az a nő… Most meg majd még ő várja el, hogy hálás legyek neki, amiért mégsem használt ki!” Dühösen püfölte a párnáját, és jó sokáig tartott, mire sikerült lehiggadnia. Miután elfogytak a könnyei, rájött, hogy mit kell tennie. Összepakolta a holmiját, felöltözött, majd halkan kiosont a szobájából, majd a lakosztályt is elhagyta. Minden lépés után úgy érezte, hogy össze fog esni, de tudta, hogy muszáj elmennie a férfi közeléből.

Piton reggel rosszkedvűen ébredt, beletelt pár másodpercbe, mire felidézte az éjszak történéseit. Azonnal a lány szobájába sietett, hogy tisztázza vele a helyzetet, de nagy rémületére a szobát üresen találta, és Hermione holmijai is eltűntek.

Következő