Hermione arra ébredt, hogy valaki szólongatja őt, és az arcát simogatja.

- Hermione, ébredjen!

Mikor kinyitotta a szemét, Piton ült mellette, a férfi keze pedig még mindig az arcán volt.

- He… Hermionénak szólított?

- Elnézést, de gondoltam, arra jobban hallgat… Már negyedórája próbálom felébreszteni… - válaszolta zavartan Piton.

- Semmi gond, én örülnék neki a legjobban, ha a keresztnevemen szólítana… - Hermione kezdett lassan magához térni, ezért sietve hozzátette. – Persze csak, ha Miss Duboist nem zavarja.

- Miért jön mindig azzal az ostoba nővel? Teszek rá, hogy őt mi zavarja, és mi nem! – A férfi hangja ingerült volt, közben pedig gyorsan beadta a lánynak a gyógyító főzetet.

- Ő az, akire hasonlítottam a bálon? – kérdezte félénken Hermione, miután lenyelte a bájitalt.

- Ehhez meg magának nincs köze! – ripakodott rá Piton. – Inkább azt mondja el, hogy érzi magát.

- A végtagjaim zsibbadnak, nem hiszem, hogy lábra tudnék állni… - válaszolta kelletlenül a lány.

- Ez várható volt, ez a főzet mellékhatása, ha megengedi, megmasszírozom, ugyanis ezen varázslat nem segít.

- Hát, ha hajlandó erre, akkor köszönöm…

- Kezdjük a kezével, hogy aztán képes legyen önállóan elfogyasztani a vacsoráját. – Azzal lehúzta Hermionéről a takarót.

A lány felsikkantott, ekkor vette észre, hogy az egyik legkihívóbb hálóinge van rajta.

- Ez… Mégis hogy? – dadogta elsápadva.

- Ne ijedjen meg, Miss Weasley küldött el magának pár ruhát a főhadiszállásról, és Madam Pomfrey öltöztette át. Most pedig nyújtsa ide az egyik kezét.

Hermione ezután szó nélkül tűrte, ahogy a férfi végigmasszírozta a karjait. Piton nagyon szakszerűen végezte a dolgát, a ő pedig azon imádkozott magában, hogy a férfi ne érezze meg, ahogy minden érintésétől megremeg. „Ginny biztos remek viccnek tartotta, hogy ezt a kivágott hálóinget küldte el… De ezt még visszakapja, megfojtom! Mindenem kilóg ebből a vacakból! Úristen, Piton a mellemet nézi? Nem, az nem lehet, biztos csak elgondolkodott…”

Piton igyekezett minél gyengédebb lenni a lányhoz, végül aztán ő is belefeledkezett a mozdulatokba. Végignézett Hermionén, akit végre legalább deréktól felfelé nem fedett el a takaró.

„Miss Weasley ezért jutalmat érdemel… Még szerencse, hogy nem azt az ostoba medvés pizsamát küldte el… Ez a finom anyag nagyon jól kiemeli a vonalait. És ez a csipkeszegély… Merlinre, bármikor észreveheti, hogy a dekoltázsát bámulom!” Piton gyorsan elkapta a tekintetét a lányról, és hamarosan végzett a karjaival.

- Hermione, kezdjen el vacsorázni, addig én kezelésbe veszem a lábait…

- Köszönöm, Piton professzor!

- Ha akar, szólíthat a keresztnevemen is, már nem vagyok a tanára…

- Öh, rendben, Pi… Perselus… - furcsa volt kiejteni a férfi keresztnevét, hiszen eddig csak gondolatban merte így nevezni… Meg persze az álmaiban.

Elkezdte kanalazni a levest, a férfi pedig lehúzta róla a takarót. Hermione teste hirtelen lett libabőrös, Piton pedig szintén megdermedt pár másodpercre a látványtól. A lány gyorsan lesütötte a szempilláit, és úgy folytatta az evést, a férfi pedig nyelt egyet, és a lány talpát fogta a kezei közé. Míg próbálta enyhíteni Hermione fájdalmait, volt ideje megszemlélni a fiatal női testet. Egyszerre várta, és rettegett is a pillanattól, amikor feljebb barangolhat, a szép lábakon, végül azonban erőt vett magán, és elszakította a tekintetét a rövid hálóingből kilógó combokról.

- Elárulja végre, kicsoda Miss Dubois?

- A menyasszonyom volt tizenhat évvel ezelőtt…

- És aztán mi történt?

- A Nagyúr bukása után ugyan felmentettek a vádak alól, de akkoriban akit megvádoltak, elvesztette a vagyonát. Csak a legbefolyásosabbak úszták ezt meg, például Malfoyék. Tőlem az anyai örökségemet kobozta el a minisztérium, engem azonban nem zavart különösebben, eszem ágában sem volt beköltözni a házba, ahol felnőttem, akkor már a Roxfort tanára voltam, és Dumbledore azt is megengedte, hogy a házasságunk után Adrianne ide költözzön. Az ő szülei is halálfalók voltak, de a harcok során az életüket vesztették. Adrianne ennek ellenére sem tarthatta meg a vagyonukat, amikor pedig megtudta, hogy én is „földönfutó” lettem, elhagyott. Túlságosan hozzászokott a fényűzéshez, a szép ruhákhoz, az elegáns bálokhoz. Azóta nem találkoztunk.

- Sajnálom, nem tudtam, hogy ennyire közel álltak egymáshoz.

- Pont ez az, nem álltunk közel egymáshoz, csak azt hittem. Rájöhettem volna, hogy Adrianne-nak nem az érzelmek a fontosak, hanem a vagyon, a pompa… Persze igazából ezt már akkor tudtam, de elvakított az önteltség, élveztem, hogy egy ilyen fiatal és gyönyörű nő a menyasszonyom.

- Mégis még mindig haragszik rá…

- Igen, mert a múltamra emlékeztet…

- Értem, Perselus… Kérdezhetek még valamit? – Hermione meg sem várta a választ. – Miért hagyott ott Ainsdale-ben?

- Ha jól emlékszem, akkor már megindokoltam… - felelte kimérten a férfi.

- Ugyan már, tudom, hogy azt csak kitalálta. Maga túl intelligens ahhoz, hogy így beszéljen a nőkről. Szóval?

- El kellett jönnöm, mert… - Ekkor hirtelen kopogtattak, Piton pedig felpattant, és elsietett ajtót nyitni. Hermione remegve nézett utána, biztos volt benne, hogy a férfi valami fontosat akart mondani.

 Következő