Dumbledore végre észrevette a férfit, az őt takaró álarc miatt azonban nem ismerte fel azonnal.

- Ne aggódjon, a Herceg vagyok! – szólt kissé elváltoztatott hangon.

- Rendben, vigye magával a két nőt, és lássa el őket! Ha itt végeztünk, majd megbeszéljük a továbbiakat.

Piton vágott egy grimaszt az álarc alatt, de végül felemelte mindkét nőt, és elindult velük kifelé, amíg Dumbledore és Harry fedezték őt.. Látta, hogy az idősebbik Malfoy gyanakodva méregeti őt a harc közben, de biztos volt benne, hogy a halálfaló nem ismerte fel. Mikor elérte a birtok határát, egyenesen a Roxfort kapuja elé hoppanált. Sietve feloldotta a bejáraton levő bűbájt, végül a cipekedést megunva maga előtt lebegtette a két ájult testet, és így jutottak el a lakosztályába. A Hermione számára kialakított vendégszobát még nem tűntette el, így csak annyi dolga volt, hogy még egy ágyat elhelyezzen a helyiségben, aztán lefektette a két nőt. Az idősebbiket valóban csak egy kábító átok találta el, Hermione esetében azonban tévedett, hiszen a lány egy súlyosabb ártás miatt volt eszméletlen. Úgy döntött, hogy Adrianne-t egyelőre nem ébreszti fel, tartott tőle, hogy csak hátráltatná Hermione ápolásában. Szerencsére ismerte az átkot, tudta, hogy a lány pár nap múlva fel fog épülni, de azzal is tisztában volt, hogy addig még egy lázálmokkal nehezített éjszaka áll előttük. A griffendélesen már most látszottak a szenvedés jelei, halkan nyöszörgött, a homloka pedig verejtékezett a láztól. Piton egy korty nyugtatószérumot öntött a szájába, majd akaratlanul is simogatni kezdte a lány arcát. Teljesen belemerült Hermione tanulmányozásába, így nem hallotta meg a halk lépéseket, csak arra eszmélt fel, amikor a másik nő a vállára tette a kezét.

- Máris felébredtél? – mordult rá a férfi.

- Látom a kislány miatt jobban aggódtál… Pedig az én arcomat is simogathattad volna… - súgta lágy hangon Piton fülébe Adrianne, a férfi azonban felpattant az ágy mellé húzott székről, majd egy intéssel jelezte, hogy a beszélgetést a nappaliban kívánja folytatni, aztán rögtön kiviharzott a szobából.

A nő lassan követte őt, így volt alkalma végigmérni hajdani szerelmét. Adrianne nem sokat változott az elmúlt tíz év alatt, az alakja ugyanolyan karcsú volt, a haja fényessége sem halványult el, egyedül a pillantása tükrözött nagyobb élettapasztalatot. Miután becsukta a vendégszoba ajtaját, Adrianne kecsesen a férfihez sétált, és alig pár centiméterre állt meg tőle.

- Jó újra látni téged, Perselus… - mondta mosolyogva, de Piton ugyanolyan rideg maradt.

- Akkor legalább egyikünk örül a viszontlátásnak – morogta a férfi.

- Nehogy azt mondd, hogy még mindig haragszol rám! – nevetett fel a nő, majd a selymes kezével végigsimított Piton arcán, aztán az ajkaihoz hajolt, de a férfi elfordította a fejét.

- Nem haragszom… Egyszerűen nem érdekelsz – felelte higgadt hangon Piton.

- Mégis megremegtél az érintésemtől…

- Nem szeretem, ha idegenek hozzámérnek.

- De én nem vagyok idegen… Régebben egyenesen te követelted, hogy simogassalak… És nem csak az arcodat… - mosolygott kacéran a nő.

- Jól mondod: régebben. Mit akar tőled Dumbledore?

- Hagyjuk most Dumbledore-t… Ha jól tudom, nem nősültél meg…

- Nem sok kedvem volt azután, hogy az első menyasszonyom az anyagi körülményeim megváltozása után elhagyott – gúnyolódott a férfi.

- Te is beláthatod, hogy miért mentem el. A Nagyúr bukása után az én családom is elvesztette a vagyonát, nem mehettem hozzá egy földönfutóhoz.

- Most viszont mégis jól jött, hogy az a földönfutó elhozott a halálfalóktól… Hogyhogy nem a férjed jött el érted?

- Már rég meghalt… Ne aggódj, már öreg volt szegény, de szép örökséget hagyott rám… És most már újra szabad vagyok, és azzal sem kell törődnöm, hogy csak egy tanár vagy – A nő hangja beszéd közben unottról újra kacérrá változott.

- Valóban, nem kell a foglalkozásommal törődnöd, ugyanis semmi közöd hozzám. Sajnos egyelőre el kell viselnünk egymás társaságát, de ha Dumbledore megérkezik, majd ő dönt arról, hogy hol leszel biztonságban. Addig is: Ismered a járást, sétálj egy kicsit a parkban, és hagyj békén, hogy végre Miss Grangerrel foglalkozhassak. Majd értesítelek, ha Dumbledore megérkezett.

Adrianne azonban nem mozdult, csak a fejével intett a vendégszoba felé.

- Szóval Miss Granger… Talán ő az új szeretőd? Régebben válogatósabb voltál a nők terén… Vagy csak az idő múlásával az ízlésed is romlik? – A beszélgetés során most jelent meg először harag a boszorkány tekintetében.

- Semmi közöd a magánéletemhez, ha Miss Granger a szeretőm lenne, akkor sem lenne kötelességem beszámolni róla. Mellesleg nem szokásom frissen végzett diáklányokkal kezdeni.

- Én erre másképp emlékszem – nevetett fel újra a nő, a férfi azonban nem válaszolt, csak kitárta a lakosztálya ajtaját, majd várakozóan Adrianne-ra nézett. A nő végül elhagyta a helyiséget, Piton pedig nagyot sóhajtva csukta be utána az ajtót.

Hermione ugyanúgy feküdt az ágyon, ahogy hagyta, a nyugtató hatására már nem hánykolódott az ágyban. Visszaült a székre, majd újra a lány homlokára a tette a kezét, megállapította, hogy Hermione láza még mindig nagyon magas. Szórakozottan igazgatni kezdte a lány arcába hulló hajtincseket, az ujjai közé véve játszadozott velük, és élvezte, hogy újra gyönyörködhet a griffendéles természetes szépségében. Tudta, hogy nem lenne szabad ilyen szemmel néznie Grangerre, aki túl fiatal és túl ártatlan volt hozzá, de a hosszú szempillák, a láztól kipirult selymes bőr és az apró, cseresznyepiros ajkak teljesen megbabonázták. Nem is érzékelte az idő múlását, nem tudta megállapítani, hogy másodpercek, vagy órák teltek el, mire Dumbledore megérkezett, de nagyon nehezére esett magára hagyni Hermionét. Az igazgató fáradtan lépett be a nappaliba, miután Piton kinyitotta neki az ajtót, majd mindketten leültek.

- Ilyen sokáig tartott a harc?

- Nem, csak nem tudtam rögtön idejönni, van pár sérültünk, ezért előbb őket akartam biztonságban tudni. A hölgyekkel minden rendben?

- Miss Dubois-t csak elkábították, ő már jól érzi magát – „Túl jól”- tette hozzá gondolatban – Miss Granger azonban még egy-két napig ápolásra szorul, most is lázasan fekszik. Miss Dubois sétálni indult, mindjárt utána küldöm a baglyomat, hogy visszajöjjön.

 - Nem olyan sürgős, előbb veled szeretnék beszélni, Perselus. Remélem, nem haragszol, amiért megkértelek, hogy őt is hozd magaddal. Biztonságba kellett őt helyeznem.

- Remélem, nem óhajtja, hogy továbbra is én lássam vendégül…

- Nem, de azt se szeretném, hogy elhagyja a Roxfortot…

- Miért nem viszi el a főhadiszállásra? – kérdezte ingerülten Piton.

- Nem szeretném, ha túl sokat tudna meg a rendről, és a Grimmauld tér mellett az iskola az egyetlen biztonságos hely, ahol Voldemort nem érheti őt el.

- Mit akar tőle a Nagyúr?

- Azt, amit mi. Miss Dubois szülei az ő hűséges követői voltak, és Voldemort valószínűleg rájuk bízta az egyik horcruxát… Persze ezt ők nem tudták, csak azt, hogy egy fontos értéket kell megőrizniük a vezetőjük számára. Voldemort bukása után a Dubois házaspárt megölték az aurorok, a horcrux pedig eltűnt, de gyanítom, hogy a kisasszony sokat tudna segíteni a megtalálásában.

- Akkor talán jobb lenne, ha magával és Potterrel tartana… - próbálkozott újra Piton.

- Természetesen kapcsolatban maradok vele, de jobbnak látom, ha az iskola falai őrzik őt. És persze te… - a fiatalabb férfi közbe akart vágni, de Dumbledore folytatta a mondandóját – Tudom, hogy haragszol rá, de nem kérnék ilyet, ha nem lenne nagyon fontos. Kap egy külön lakosztályt, és megkérem, hogy lehetőleg keveset zavarjon, hiszen Miss Grangert kell ápolnod.

- Nem hiszem, hogy figyelembe fogja venni ezt a kérést… - morogta sötéten Piton, de Dumbledore nem foglalkozott vele.

- Most mennem kell, megkeresem Miss Dubois-t, hogy végre nyugodt körülmények között beszélhessek vele – az igazgató meg sem várta a férfi válaszát, azonnal elhagyta a lakosztályt, így Piton újra visszatérhetett az eszméletlen Hermionéhoz.

Következő