14.fejezet

Hermione elhagyja a Roxfortot, nem túl vidáman... :( Most direkt nem írtam függővéget, mert úgy néz ki, hétvégén nem lesz új fejezet, ugyanis be akarom fejezni végre a Segíts megváltoznit, és talán a Penitencia 2 is elkészül majd :) Szóval várjatok türelmesen, még az is elképzelhető, hogy már vasárnap estére lesz ennek is folytatása :)

Piton úgy ült a kanapéján, mint akit eltalált egy sóbálványátok. A fiatal lány békésen aludt az ölében, a szája még kissé nyitva volt a befejezetlen csók miatt. A férfi végül magához tért révületéből, és azonnal irtózatos haragra gerjedt. Legszívesebben azonnal felébresztette volna Grangert, hogy megbosszulja a lány vakmerőségét, végül azonban sikerült uralkodnia magán, és a pálcája segítségével belebegtette a törékeny kis testet a vendégszobába. Hermione még erre sem ébredt fel, így Piton is bevonult a szobájába, de még sokáig álmatlanul forgolódott az ágyában, egyfolytában a lány tette járt az eszében. Időtlen idők óta nem csókolta meg őt boszorkány, férfiúi igényeit mugli nők körében elégítette ki, mert ők nem ismerték sötét múltját. Iskolaidőben csak ritkán járt el alkalmi partnereket keresni, nyaranta azonban nem telt el egy hete sem hódítás nélkül. Nem vágyott valódi kapcsolatra Adrianne óta, főleg nem mugli nőkkel, de tisztában volt vele, hogy a varázsvilágban nem cseng túl jól a neve, ezért nem is ismerkedett boszorkányokkal. Erre befurakodik az életébe ez a minden lében kanál, okoskodó griffendéles, aki bejelenti, hogy nem fél tőle, hősiesnek nevezi, és még meg is csókolja.

„Nem fogja zsebre tenni, amit tőlem fog kapni holnap az ostobaságáért…”

Hermione reggel arra ébredt, hogy forog körülötte a világ, a feje pedig felrobbanni készül. Sokáig tartott, mire felidézte magában az elmúlt napokat, lassan jutottak eszébe az emlékei.

„Pitonnál vagyok, egy bájitalon dolgoztunk, kész is lettünk vele, azt ünnepeltük tegnap… Vajon mennyi bort ittam? Úristen, remélem, semmit nem mondtam el neki! Nem tudhatja meg, hogy tetszik nekem! Ugye semmi ostobaságot nem csináltam?”

Félve ment ki a nappaliba, ahol Piton már a reggeliző asztalnál ült, de még nem nyúlt az ételhez. Hermione a fejét fogva botorkált el a férfival szemben levő székhez, és le is huppant rá.

- Jó reggelt! – próbált mosolyogni, de az arcizmai nem engedelmeskedtek neki, túlságosan megzavarta Piton szúrós pillantása.

- Magának is… Elárulná, hogy tegnap mi ütött magába? – kérdezte vészjósló hangon a férfi.

- Tessék? Mire gondol? Nem nagyon emlékszem a tegnap estére, csak arra, hogy beszélgettünk, aztán egy kicsit sok bort ittam.

- Valóban? – kérdezett rá újra Piton, a tekintetét a lány szemébe fúrva.

- Hé, mit művel? Ne turkáljon a fejemben! – kiáltott fel dühösen Hermione.

- Csak ellenőriztem, hogy igazat mondott-e…

- Mégis mire kéne emlékeznem?

- Semmire… - a férfiből ezután egy szót sem lehetett kihúzni, csak adott a lánynak egy fejfájás-csillapító bájitalt.

Pitonnak volt ideje éjszaka átgondolni a lehetőségeket: bár nagyon csábítónak tűnt Granger porig alázása, tartott tőle, hogy a lány képes lenne mindenkinek beszámolni a történtekről, ő pedig nem akarta, hogy a bűnlajstromára felkerüljön a fiatal lányok leitatása. Így arra is kész lett volna, hogy módosítsa a griffendéles emlékezetét, a jelek szerint azonban ez szükségtelen lett volna. A lány egy darabig faggatta az este történtekről, végül azonban ő is feladta, és enni kezdett. Hosszú percekbe telt, míg rájött, hogy már megint a lányt bámulja. Mi vihet egy ilyen fiatal, intelligens és ráadásul csinos nőt arra, hogy őt megcsókolja. Persze, részeg volt, de ez még nem ok arra, hogy olyan ostobaságokat beszéljen, hogy „belezúgott”. Figyelte őt a bálon, fiatal és jóképű rendtagok táncoltak vele egymás után, mégis őt csókolta meg. Látszik rajta, hogy még mindig nem dolgozta fel a szülei halálát, de egyáltalán nem tűnik elmebetegnek – ezt a tettét leszámítva.

- Most mi legyen? – Hermione kérdése végre visszazökkentette a férfit a valóságba.

- Mivel mi legyen? – kérdezett vissza ingerülten.

- Szüksége van még rám, vagy hazamehetek?

- Felőlem azonnal indulhat, csomagoljon össze, aztán segítek kivinni a birtok határára a holmijait, onnan már talán egyedül is képes lesz haza hoppanálni.

Hermione visszatért a szobájába, ahol végre egyedül maradhatott a gondolataival. „Valaminek történnie kellett este, hiszen tegnap még teljesen normális volt velem, sőt, szinte egyenesen barátságos volt. De ha valami hülyeséget csináltam volna, biztos, hogy nem állta volna meg szó nélkül, legalább kiabált volna velem. Akkor lehet, hogy ő is részeg volt, és ő csinált vagy mondott valamit, ami kínos rá nézve, és nem akarja, hogy emlékezzem rá? Ez már inkább elképzelhető… De mi lehetett az?”

Szomorúan pakolászta a ruháit és a könyveit, szívesen maradt volna még a professzorral, de már nem csak azért, hogy tanulhasson tőle. Kénytelen volt maga előtt beismerni, hogy határozottan megtetszett neki a férfi, alig bírt másra koncentrálni. A szíve gyorsabban vert a közelében, nem tudta róla levenni a szemét, folyton meg akarta érinteni, és egy-egy gúnyos megjegyzés olyan volt számára, mintha a férfi tőrt szúrt volna a szívébe. „Talán ha egy ideig nem látom, és nem beszélünk, akkor majd elfelejtem… Ki kell belőle ábrándulnom, mert nem szerethetek bele! Ő soha nem viszonozná az érzéseimet, és ha megtudná, hogy viszonyulok hozzá, még gonoszabb lenne velem…”

Fél óra alatt végzett a készülődéssel, Piton már a nappaliban várta, és szó nélkül emelt fel két táskát, majd indult kifelé a lakosztályból. Mikor kiléptek a Roxfort birtokának kapuján, lerakta a földre a csomagokat, és Hermionéhoz fordult.

- Köszönöm a segítségét! – szólalt meg semmitmondó hangon.

- Én köszönöm, hogy tanulhattam Öntől… Viszontlátásra! – Hermione lábujjhegyre állt, és egy puszit akart adni neki, de a férfi leállította őt.

- Már többször kérni akartam, hogy ne puszilgasson… Viszlát!

- Elnézést… - azzal a lány a csomagjait szorítva eltűnt a semmiben…

15.  fejezet