Hehhe, rossz hatással van rám az Angel oldalán levő társaság :P Ezt a fejezetet szeretettel ajánlom nekik!

Hermione reggel meglepve tapasztalta, hogy az előző napi ruháiban fekszik az ágyán, ráadásul arra sem emlékezett, hogyan jutott be a szobájába. Továbbra is fáradtnak érezte magát, ezért gyorsan zuhanyozni indult a számára kialakított aprócska fürdőszobába. Először langyos, majd fokozatosan egyre hidegebb vizet engedett magára, élvezte, ahogy felélénkül a szervezete. A zuhany alól kilépve nem nyúlt törülközőért, hagyta, hogy a vízcseppek lassan végigfolyjanak libabőrös testén. Lassú ébredezését Piton kiabálása zavarta meg, aminek hallatán összerezzent.

- Granger, ne tollászkodjon annyit, inkább jöjjön reggelizni, mert folytatnunk kell a munkát!

Gyorsan megtörölközött, magára kapta a talárját, majd kilépett a szobájából. Piton már megkezdte a saját pirítósát, csak egy morgással üdvözölte a lányt.

Hermione mosolyogva köszönt a tanárának, de az nem reagált a gesztusra, ezért inkább ő is a reggelijével foglalatoskodott, szerencséjére Piton jó sokáig evett, így nem kellett attól félnie, hogy újabb sértésekre kell számítania, ha megvárakoztatja a férfit.

A reggeli befejeztével a laborba vonultak, ahol csendben folytatták a munkájukat.

- Miss Granger, idehozná a polcról a ginzenglevet?

Hermione elindult a polc irányába, de meg kellett kerülnie az asztalt, és ezt a műveletet nem sikerült a megfelelő tempóban végrehajtani, legalábbis erre utalt Piton gúnyos ciccegése.

Mire odaért a polchoz, már a férfi is ott állt mellette, így egyszerre nyúltak a szükséges hozzávalóért.

- Ostobaság volt magát megkérnem, hiszen sejthettem volna, hogy ilyen nehezen mozog. Volt alkalmam tegnap este megtapasztalni a súlyát, amikor az ágyáig cipelhettem…

„Úristen, ágyba vitt engem?! Mármint csak bevitt az ágyamra, vagy más is történt?” Hermione rémületében akaratlanul is visszarántotta a kezét, és ezzel a mozdulattal lesodort egy bájitalos üveget, ami a fejük feletti polcon széttört, és a bájital lassan a fejük felé csordult…

Bunny Edition (Alternatív folytatás Macs, Nevotil és Nemesis útmutatásai alapján) - Kizárólag erős idegzetűeknek, ha el akarod olvasni, jelöld ki!

Mindketten próbáltak elugrani a cseppek elől, de összegabalyodtak, és végül az üveg egész tartalma a fejükre ömlött, és a következő pillanatban a földre hullott ruhakupacok közül két édes, aprócska rózsaszín nyuszi bújt elő, pink illetve babakék masnival a nyakukban.

„Hmm, de helyes kis nyuszifiú… Szívesen beköltöznék az üregébe…”

„Ezek a formás nyuszifülek, ez a nedves orrocska és ez a nyuszihátsó… Szent Répa, én mindjárt ráugrom erre a nyuszi-szexbombára…”

A Roxfort bájitaltantanárának magánlaborjában, két bájos, rózsaszín nyuszi félénken kerülgette egymást, majd egy kicsit közelebb lépve a másikhoz, összeérintették aprócska nózijukat, majd szagolgatni és nyalogatni kezdték egymást. Ahogy haladtak előre a játszadozásukban, füleik egyre inkább felfelé meredeztek, a lánynyuszi pedig hirtelen megmerevedett. Újdonsült partnere ki is használta a kínálkozó lehetőséget, és mellső mancsaival szőrös kis párja hátára támaszkodott, majd szélvészgyors mozgásba kezdett.

Az alul lévő nyuszi nyüszítve vette tudomásul a számára eleinte cseppet sem kellemes helyzetet, végül aztán ő is ráérzett a dolog lényegére. Ekkor azonban egy hangos pukkanás megzavarta a nászukat, és a következő pillanatban már Perselus Piton professzor és Hermione Granger volt a nyuszik helyén, mindkettőjük számára félreérthetetlen helyzetben. Elsőként a férfi tért magához, felpattant, majd legféltettebb testrészét takargatva ordítani kezdett a földön heverő talárja alá bújó, feje búbjáig elvörösödött Hermionével.

- Maga kétbalkezes, ostoba liba! Azonnal takarodjon el innen, és ne merészeljen még egyszer idejönni!

A lánynak nem volt szüksége további noszogatásra, azonnal kirohant a laborból, magára rángatta a ruháit, és igencsak sietősen távozott az iskolából, és soha többé nem is tért vissza, a két „nyuszi” pedig ezentúl egy rendgyűlésen sem vett részt…

És most térjünk vissza a valóságba…

Piton az utolsó pillanatban rántotta elő a varázspálcáját.

- Evapores! – Abban a pillanatban a lefelé csöppenő bájital eltűnt. – Hogy lehet ilyen idióta, Granger! Minek hadonászik folyton! Kár, hogy nem hagytam magára ömleni azt a vacakot, most csodálatos kelések díszítenék a fejét…

- Sajnálom, véletlen volt! Csak nem tudtam, hogy este maga vitt be az ágyamba… Elmondaná, hogy mi történt pontosan?

- Nem kell félnie. A világ minden kincséért sem nyúlnék egy ujjal se egy ilyen igénytelen, ronda, okoskodó, szerencsétlen…

Hermione keze ekkor újra a magasba lendült, és kis híján megpofozta volt tanárát, de a férfi az utolsó pillanatban leszorította a karját.

-  Soha ne merészeljen engem megütni!

Hosszú másodpercekig dühtől szikrázó szemekkel nézték egymást, egyikük sem szólalt meg, de Piton még mindig szorította a lány karját. Ha szemmel ölni lehetne, már mindketten holtan feküdtek volna, végül azonban Hermione egy fájdalmas szisszenéssel lerázta magáról a professzor kezét, majd szó nélkül visszatért az üsthöz…

Piton még egy darabig dühösen, de csodálkozva nézett utána, majd eszébe jutott, hogy a bájitalt így is túl sokáig hagyták magukra, ezért folytatta a munkát. Hamarosan újra olyan fázisba érkeztek, ahol nem volt szükség komolyabb koncentrációra, így a férfi is hagyhatta elkalandozni a gondolatait.

„Már tényleg nem fél tőlem… Hosszú évek óta senki sem mert rám kezet emelni, sőt, ilyen módszerekhez eddig csak egy ember folyamodott…” – Erre a gondolatra ökölbe szorította a kezét. – „Látszik rajta, hogy nagyon megbántottam… Durva sértések voltak, de lehet valami oka, hogy ennyire érzékenyen reagált… Ő az eddigi legtehetségesebb diákom, mégis mindig kihoz a sodromból… Meg tudnám fojtani, amikor könnyes, vagy éppen dühtől szikrázó szemekkel bámul rám…”

„Miért gyűlöl engem ennyire? Soha nem ártottam neki, mégis mindig engem sérteget… Biztos azért, mert emlékeztetem arra a valakire… De ki lehet az?” – Hermione is a gondolataiba mélyedt, egészen addig, amíg Piton nem közölte vele, hogy 24 órán keresztül csak annyi dolguk lesz, hogy nem hagyhatják el a lakosztályt.

Az ebédet és a vacsorát leszámítva különvonulva töltötték a napot, Piton magára zárta a hálószobája ajtaját, Hermione pedig az ágyára dőlve olvasgatott, de valójában mindkettőjük a nap történésein gondolkodott. Este a lány unalmában bekapcsolta a számítógépet, reménykedett benne, hogy újra tud Harryvel beszélni, de amikor belépett, nem a fiú kattant rá, és nem is valamelyik barátja, hanem maga Piton professzor…

 10. fejezet