Hehhehe, olyan vagyok mint a villám! és olyan gonosz, mint... mint...hát, mint Piton:P

„Miss Granger, szabad egy táncra?”

Piton felvezette őt a táncparkettre, és szorosan egymáshoz simulva keringőzni kezdtek. Hiába mondják, hogy ez a tánc, merev és arisztokratikus, mégis tűz és vadság áradt a mozdulataikból. A férfi szinte magához préselte a partnerét, így Hermione még a volt tanára szívverését is érezte. Izzott körülöttük a levegő, és mire elhallgatott a zene, szinte teljesen kifulladtak.

- Nincs kedve egy kicsit levegőzni?

- De, rám férne egy kis friss levegő…

Piton egy eldugott kis lugasba vezette a lányt, amit szinte minden oldalról fák és bokrok takartak, a közepén pedig egy szép kerti pad is helyet kapott, végül itt pihentek le.

- Még soha nem jártam a parknak ezen a részén…

- Bizonyára azért, mert inkább a könyvtárban kuksolt…

- Jajj ne, már megint kezdi? Olyan kellemes itt, nem akarja inkább befogni a száját?

- Ahogy óhajtja… De mégis mivel?

- Hogyhogy mivel? – értetlenkedett a lány.

- Nekem lenne pár ötletem… - azzal Hermione szájára tapasztotta az ajkait, majd nyelveik hamarosan vad csatába kezdtek.

- ÚRISTEN!

Hermione zihálva ült fel az ágyában, és próbálta megértetni magával, hogy csak álmodta ezt az ostobaságot. Hogy megnyugtassa magát, felidézte a bál legfontosabb történéseit…

***

Mikor a zenekar elkezdte játszani az első keringőt, Piton odalépett hozzájuk.

- Miss Granger, szabad egy táncra?

- Mármint én? Ööö, természetesen… - felelte elpirulva Hermione.

Belekarolt a férfiba, aki a táncparkettre vezette, meghajolt előtte, majd keringőzni kezdtek. A lány először nem mert a volt professzora szemébe nézni, inkább a cipője orrát bámulta, de még idejében eszébe jutott, hogy a testtartása így bizonyára nem túl nőies, így gyorsan kihúzta magát, és feltekintett a férfira, majd a látványtól önkéntelenül is hátrébb lépett. Piton tekintete a megszokott hidegséget tükrözte, de most belekeveredett valami, ami leginkább haraghoz, sőt, egyenesen gyűlölethez hasonlított.

- Talán megijesztettem valamivel? – kérdezte vészjósló hangon.

- Hát… Igen. Miért néz rám ilyen sötéten? – kérdezte kissé megremegő hangon Hermione.

- Az előcsarnokban megkérdezte, hogy hol a megszokott feketeség. Most már láthatja, hogy a sötétség, a hidegség nem a ruhákból, hanem az emberekből árad. Mint ahogy maga is felvehet egy ilyen ruhát, mégsem lesz egy szemernyit sem nőiesebb. Maga legalább olyan abszurdan fest ebben az öltözékben, mint én ebben a csillogó talárban.

- Én nem kritizáltam a maga ruháját…

- Én se a ruháját kritizálom…

Nem hiába volt Hermione a leghiggadtabb griffendélesek egyike: Szíve szerint minimum bokán rúgta volna gyűlölt professzorát, mégis jólnevelten végigtáncolta vele a keringőt, csak magában imádkozott, hogy minél hamarabb érjen véget a kínzása. Szerencsére Piton is csendben maradt, majd miután az utolsó akkord is elhangzott, megköszönte a táncot, és faképnél hagyta a lányt, aki mellett rögtön megjelentek a barátai.

- Képes voltál először a vén denevérrel táncolni? – kérdezte tettetett öklendezés közben Ron.

- Hogy kicsípte magát… Talán szerelmes… - jegyezte meg nevetve Ginny.

Hermione szerencséjére nem zaklatták őt további kérdésekkel, bár Harry furcsán méregette őt, de nem szólt semmit.

„Nem csoda, hogy Dumbledore hajlandó magával vinni a kutatásokra… Harry mindent észrevesz, még azt is, hogy rosszabb kedvem lett… Egyáltalán miért van ez így? Azt se tudom, mi ütött belém! Bosszút akartam állni Pitonon, ezért szóltam be neki, pedig tudtam, hogy ebben sokkal ügyesebb nálam… De vajon miért gyűlöl ennyire? Ennyire nem voltam sértő!”

Nem volt több ideje ezen gondolkodni, mert Ron már fel is kérte táncolni, majd szinte az összes ismerősük megforgatta a táncparketten, de egyáltalán nem lett jobb kedve, így alig várta, hogy végre hazamenjenek

Már hajnali kettő is elmúlt, mire végre rászánták magukat az indulásra, hiszen az is nehezítette a dolgukat, hogy Harryt és Ginnyt is elő kellett keríteniük, mert ők romantikus sétára indultak a parkba, és csak nem akartak időben visszaérni. Hermione holt fáradtan dőlt be az ágyába, és azonnal el is nyomta az álom…

***

- Oh, hála az égnek, csak egy álom volt! – suttogta maga elé, majd a fal felé fordulva újra elaludt, és másnap nem emlékezett a rémálomra…

 6. fejezet