Megint gyors voltam, dicséretet kérek:D Jó olvasást!

Péntek délután Hermione épp egy könnyebb bájitalon dolgozott, maikor kivágódott a labor ajtaja, és Ron szaladt be rajta. Már épp kiabálni akart vele a lány, amiért megzavarta, de a szeplős fiú belé fojtotta a szót.

- Harryék végre visszajöttek!

Hermione gyorsan eloltotta a lángot az üst alatt, és ő is felsietett a főhadiszállás előszobájába, ahol a ház lakói Mrs Weasley-vel az élen már lelkesen ölelgették Dumbledore-t és Harryt, így a lány csak nehezen férkőzhetett a közelükbe.

- Minden rendben van? Találtatok valamit? Ugye nem sérültetek meg?

- Egyszerre csak egy kérdést, ha lehet! – nevetett rá Harry. – Minden rendben, semmi bajunk, de egyelőre nem találtunk semmit… Úgy néz ki, rossz úton indultunk el…

- Lehet, hogy csak valamit figyelmen kívül hagytatok…

- Jó felvetés, Hermione, én is így vélem – szólt közbe az igazgató. – De most hagyjuk a kutatást, mert farkaséhesek vagyunk! Molly, akad a konyhában egy kis citrompor?

Az előrehozott vacsora vidám hangulatban telt, leginkább a Weasley ikrek vicceit hallgatták, egészen addig, amíg Mrs Weasley el nem zavarta őket az asztaltól. Ekkor Dumbledore újra Hermionehez fordult.

- És hogy haladsz a bájitalfőzéssel?

- Remekül, igazgató úr.

- Annyira, hogy ki se lehet robbantani a laborból…

- Ronald… - szólt rá ingerülten Mrs Weasley a fiára.

- Én úgy hallottam, hogy Hermione igenis elhagyta a labort… Piton professzor mesélte, hogy meglátogatta őt a Roxfortban.

- MI??? – hördült fel egyszerre Harry és Ron.

- Igen… Problémám volt egy bájitallal, és Piton professzor volt olyan, öhm… kedves, és segített nekem…

- Örülök, hogy Perselus nem zárkózik el teljesen a többi embertől, és legalább veled barátkozik… - mondta mosolyogva az igazgató.

- Határozottan barátkozós kedvében volt…

Az este további részében a másnapi ünnepségről beszélgettek, Dumbledore mesélt a Rend legelső tagjairól, Harry pedig hol nevetve, hol elszomorodva hallgatta a szülei és Sirius kalandjairól szóló történeteket. Este kilenckor Mrs Weasley azonban félbeszakította a beszélgetést, hogy a fiatalokat ágyba küldje, ami heves ellenállást váltott ki belőlük.

- De Anya, nem vagyunk már csecsemők!

- Nem érdekel, Ron, holnap este lesz a bál, és mivel évek óta nem volt alkalmam ilyen mulatságon részt venni, nem fogunk előbb hazajönni csak azért, mert te elálmosodtál!

Az anyai szigor végül győzedelmeskedett, így a fiúk el is mentek a közös hálószobájukba. Hermione tett még egy kísérletet, hogy visszatérhessen a laborba, de Mrs Weasley őt is könyörtelenül aludni küldte.

Hermione a délelőttöt a laborban töltötte, ahol befejezte az előző nap megkezdett munkáját, aztán az ebéd után csatlakozott a barátaihoz, hogy meghallgassa Harry élménybeszámolóját. Délután csatlakozott Mrs Weasley-hez és Ginnyhez, akik az Abszol útra indultak alkalomhoz illő ruhát vásárolni az estélyre. Mr Weasley előléptetésének köszönhetően már megengedhették maguknak az effajta luxust is, így a két lány nevetgélve próbálgatta a szebbnél szebb estélyiket. Késő délután értek vissza a Grimmauld téri házba, ahonnan végül azonnal továbbindultak az iskolába, ugyanis szükség volt a fiúk segítségére a nagyterem díszítésében, a lányok pedig elvonulhattak a Griffendél-toronybeli hálószobáikba készülődni. Az este leszálltával egyre több rendtag érkezett a kastélyba, amelynek előcsarnokában egy fényképkiállítás kapott helyet. A legtöbb kép a korábbi és jelenlegi tagokat ábrázolta, mindegyik alatt fel voltak sorolva a tagok legnagyobb tettei. A bál kezdete 8 órára volt kijelölve, így egyre többen sétáltak be a nagyterembe. Harryék már türelmetlenül várták a lányok megérkezését.

- Nem igaz, hogy ennyi ideig képesek tollászkodni! – morgolódott Ron.

Piton egész nap a laborjában dolgozott, egy nagyon nehéz bájitalon dolgozott, és igen kimerítette a munka. Voltak pillanatok, amikor úgy érezte, hogy képtelen lesz folytatni, de ekkor előhúzott a zsebéből egy kis üveget, amiből a dugó kihúzása után mennyei illat áradt, és egy korty elfogyasztása után ment minden, mint a karikacsapás.

Este hétkor lett készen a főzettel, így gyorsan lezuhanyozott, a haját egy varázslattal rendbe hozta, majd törölközőjét a dereka köré csavarva a szekrénye elé állt. Először automatikusan a fekete dísztalárját húzta elő, de ekkor eszébe jutott Granger egy mondata. „Én legalább nem csak a fekete színt ismerem…” Ekkor vette észre a sok fekete talár között feltűnő csillogást. Ezt a talárt még nagyon régen vásárolta, egy igencsak különleges alkalomra, de végül egyszer sem viselte. A ruha színét lehetetlen lett volna meghatározni, úgy nézett ki, mintha a szálak közé ezüstöt szőttek volna. Nem csillogott vakítóan, de mégis felsőbbrendűséget sugárzott. Egy pillantra elgondolkodott azon, nem lenne-e jobb a megszokott dísztalárt viselni, de úgy érezte, képtelen lenne kihagyni a csodálkozó pillantásokat. Hosszú, váll alá érő haját egy laza mozdulattal hátrakötötte, és sietve elhagyta a lakosztályát, hiszen már csak tíz perce maradt Dumbledore nyitóbeszédéig.

A pincéből a nagyterembe az előcsarnokon át vezetett az út, a lépcsőn felérve határozott léptekkel indult el az ünneplő tömeget rejtő, nagy ajtó felé, de egy pillanatra oldalra fordította a fejét, és a látvány hatására kénytelen volt megállni.

A lépcsőn éppen a Griffendél-toronyból érkező Ginny Weasley és Hermione Granger lépkedett lefelé. Ginny is csinos volt a mélyzöld estélyiében, de kislányos alkatával teljesen eltörpült Hermione mellett. A lány öltözete nem volt túlságosan kihívó, de a világos ezüstös anyag angyali fénnyel vonta körbe nőies alakját. A ruha szabása teljesen egyszerű volt, csak a földet kis híján érintő alsó részén volt egy kis fodor, felül az egyik vállát szabadon hagyta, míg a másik oldalon csak egy kristályból készült virág tartotta egyben az anyagot az ókori görög istennők szépségét felelevenítve. Hermione a hajával is kezdhetett valamit, mert nem a megszokott kóctömeg omlott a vállaira, hanem szépen elrendezett hullámos tincsek cirógatták a fedetlen vállát és nyakát. A sminkje sem volt eltúlzott, de mégis kihangsúlyozta a meleg, barna szemeit és a szépen ívelt ajkait.

Piton pár másodpercig megdermedve bámulta a földöntúli tüneményt, majd nagy nehezen elszakította róla a tekintetét, és már indult is volna befelé, de ekkorra a lányok leértek a lépcsőn, és üdvözölték őt.

- Nahát, Piton professzor! Hol a megszokott feketeség? – kérdezte színlelt, és meglehetősen gúnyos csodálkozással Hermione.

A professzor épp készült volna a csípős válaszra, de ekkor a nagyteremben felharsant Dumbledore mágikusan felerősített hangja, vagyis a nyitóbeszéd elkezdődött, és így kénytelenek voltak mindhárman besietni a terembe.

Az igazgató nem beszélt túl hosszan, csupán megemlékezett azokról a rendtagokról, akik már nem voltak az élők sorában, majd a beszéd végeztével kezdetét vette az ünnepi lakoma. Piton nagy bánatára Hermione túlságosan távol ült tőle, így nem volt alkalma megszólítani a lányt. Miután mindenki jóllakott, Dumbledore eltűntette az asztalokat, és az estére meghívott zenekar elkezdte az első lassú keringőt. Piton csak erre az alkalomra várt, így rögtön odalépett „kedvenc” griffendéleseihez.

-         Miss Granger, szabad egy táncra?

5. fejezet