Hosszas küzdelmek után végre sikerült ide is feltöltenem:) Remélem tetszeni fog, jó olvasást!

Hermione kissé aggódva lépett be a Roxfort kapuján, ismerte már Pitont annyira, hogy tudta, ha épp a legrosszabb kedvében találja a férfit, akkor mindenre fel kell készülnie. Lassan lesétált a pincébe, végül egy nagy sóhajtás után bekopogtatott Piton lakosztályának ajtaján.

- JÖJJÖN BE! – szólt az ingerült válasz.

Korábban még soha nem járt a professzornál, hiszen a büntetőmunkákat a férfi irodájában, vagy a tanteremben kellett végrehajtani. Az ajtó egy kissé szűkös, de ízlésesen berendezett nappaliba nyílt, csupán egy-két bútor volt benne, egy kényelmesnek látszó fotel, és egy méregzöld kanapé, ami tökéletesen passzolt a falak színéhez. Az egyik sarokban egy fekete zongora állt, ami rögtön felkeltette a lány kíváncsiságát. A helyiségből három ajtó nyílt, amelyek közül csak az egyik volt nyitva, az is a laborhoz vezetett, ahonnan valamilyen furcsa illat áradt. Minél közelebb ért Hermione az üsthöz, annál jobban érezte a lelkében szétáradó békességet. Átszellemülten állt a főzet mellett, de harmóniát megszakította egy dühös hang.

- Menjen el az üst mellől, amennyiben nem akar elkábulni…

Hermione értetlenül pislogott a férfira.

- Ez egy erős nyugtató bájital, a sokkos állapotban levő betegeknél alkalmazzák, a Szent Mungónak készítek egy adagot.

- Az illata valahogy olyan, mint a mennyország… - sóhajtotta még mindig kissé bágyadtan Hermione.

- Persze, persze… - dörmögte a férfi. – Menjen ki a parkba egy kicsit kiszellőztetni a fejét, aztán húsz perc múlva jöjjön vissza, addigra kész leszek, és nekiállhatunk a maga roppant bonyolult bájitalának is.

Miután kiért a friss levegőre, a lány feje azonnal kitisztult, és lassan azt is felfogta, hogy a volt professzora gúnyolódott vele. Egy kicsit még mindig bántotta ez a stílus, de az évek során volt alkalma megszokni, és már nem is számított jobbra. Végül úgy döntött, hogy a húsz percet Hagridnál tölti el, de a vadőrt nem találta a kunyhójában, így ücsörgött egy kicsit a tó partján, majd visszaindult a kastélyba. Nem akart újra kopogni, mert félt, hogy Piton újra kiabálni fog, ezért engedély nélkül lépett be a nappaliba. Piton épp egy nagy üvegbe öntötte a nyugtató főzetet. Majd egy kanalat merített a maradékba, és a következő pillanatban már le is nyelte a bájitalt.

- Mit művel?! – kiáltott fel rémülten Hermione.

A férfi dühösen fordult felé, és azonnal kiabálni kezdett.

- Ki engedte meg, hogy csak úgy besétáljon hozzám?

- Ez nem válasz a kérdésemre! Miért ivott a bájitalból?

- Lássuk csak… Talán azért, mert meg kellett győződnöm róla, hogy tökéletes-e a főzet, mielőtt még elküldöm a kórházba… Nem is fog megártani, ha a következő órákban még magát is el kell viselnem.

Hermione elvörösödött, szégyellte magát, amiért azt gondolta a volt tanáráról, hogy „gyógyszerfüggő”. Úgy döntött, inkább megpróbálja másfelé téríteni a beszélgetést.

- Akkor talán elkezdhetnénk a munkát…

- Meg akar ölni?! Még nem hatott a nyugtató! – gúnyolódott a professzor. – Megnéztem a könyvben az említett oldalt. A belső vérzést elállító főzet elkészítése valóban nehézséget jelenthet Önnek, Miss Granger – folytatta ugyanolyan sértő hangsúllyal. - Talán az első lépéseket önállóan is végre tudja hajtani, addig én felviszem Madam Pomfrey-nek a nyugtatót, ő küldi el a Szent Mungóba. Mindent előkészítettem, nem ajánlom, hogy az értékes hozzávalóim között turkáljon. És lehetőleg ne tegyen tönkre semmit…

A lány gyorsan tüzet gyújtott a hatalmas üst alatt, majd az első hozzávalókat beleöntötte. Ezek után egy darabig nem kellett semmit sem csinálnia, és azzal is tisztában volt, hogy Pitonnak legalább negyedórájába telik, míg visszatér a gyengélkedőről, így végül engedett kíváncsisága csábításának, és kihasználta az alkalmat, hogy egy kicsit körülnézzen a férfi lakrészében. Mindig is érdekelte, hogy Piton a magánéletben is olyan merev és nyers-e, mint amilyen az órákon. A nappali viszonylag kellemes légköre, és a zongora jelenléte nem erről tanúskodott. A laborban semmi személyességre utaló tárgyat nem talált, így végül elhatározta, hogy megnézi, mit rejt a nappaliból nyíló másik két ajtó. Először a tanár fürdőszobájába lépett be, ami meglepően tiszta és jól felszerelt volt. Csak most jutott eszébe, hogy Piton haja most egyáltalán nem zsíros, inkább kifejezetten ápoltnak tűnt a férfi.

„Úgy látszik a rémisztő külsőt csak a diákoknak tartogatja…”

A másik ajtó végre egy igazán izgalmas helyiségbe, a tanár hálószobájába nyílt. Ez sem volt túldíszített, szinte az egészet elfoglalta egy hatalmas, és nagyon is kényelmesnek tűnő franciaágy – természetesen zöld ágyneművel.

„Akkor hát mégsem igaz az a pletyka, miszerint egy fakíroknak való szöges ágyon alszik…”

Még egy pillantást vetett az ágy mellett tornyosuló könyvhalmokra, amikor valaki megragadta a karját. Természetesen az a valaki nem volt más, mint Piton.

- Megmondtam, hogy ne merészeljen a holmijaimhoz nyúlni! – A lány a feje búbjáig elvörösödött, és kissé remegő hangon válaszolt a dühtől tajtékzó férfinak.

- El… Elnézést, Pi… Piton professzor! Csak a mosdót kerestem…

- A kezét a laborban is megmoshatta volna…

- Ööö, más okból kerestem a fürdőszobát.

- Akkor, mint látja, rossz helyen jár. A másik ajtón kellett volna bemennie!

- Elnézést!

Hermione gyorsan besietett a mosdóba, és némán átkozta magát, amiért nem gondolt arra, hogy Piton nem olyan fecsegős típus, így várható volt, hogy hamar visszatér a gyengélkedőről. Várt pár percet, amíg elmúlt arcáról a pír, aztán visszatért a laborba. A férfi már az újabb hozzávalókat aprította, és szerencsére nem emlegette fel az előbbi incidenst. Hermione eleinte tétlenül ácsorgott a tanár mellett, egészen addig, amíg az rá nem mordult.

- Ha azt akarja, hogy egyedül készítsem el a bájitalt, akkor nyugodtan menjen el innen, idegesít, ha semmittevők bámulnak munka közben.

- Elnézést! Miben tudok segíteni?

- A leginkább azzal, ha nem mondja többet, hogy elnézést…

- Elné… Oh… A bájital készítésére gondoltam…

- Ha mindenképpen bele akar kontárkodni, szeletelje fel ezt az angolnát… - Azzal a lány kezébe nyomta a nyálkás állatot.

- Ebbe a főzetbe nem is kell angolna… - válaszolta undorodva Hermione, miközben undorodva lerakta az asztalra.

- Pedig illene magához ez a komoly összpontosítást igénylő munka… Akkor aprítsa fel ezeket a gyökereket, addig én hozok a tantermi laborból a szükséges őrleményekből… Ha megoldható, addig ne feküdjön be az ágyamba, és a ruhásszekrényemet se túrja át…

- Én nem… Rendben, értettem – válaszolta egy lemondó sóhajjal a lány.

Piton távollétében Hermione már nem tett több kísérletet a férfi személyes tárgyainak felkutatására, inkább csendben dolgozott, majd lassan hozzáadta a kockákra vágott gyökereket a készülő főzethez, aztán kavargatni kezdte a bájitalt. Csak akkor vette észre, hogy Piton visszatért a laborba, amikor a férfi hirtelen megfogta a karját, ekkor derült ki, hogy már egy ideje a háta mögött állt.

- Túl gyorsan, és darabos mozgással keveri. Ezt a főzetet lágyan kell készíteni, mert nem szabad, hogy túl erős legyen… Még lassabban… Szinte csak simogatnia kell a bájitalt… Rendben, így már jó lesz… - A férfi ezután rögtön elengedte a lányt, és szó nélkül folytatta a hozzávalók darabolását.

Hermionénak még a lélegzete is elállt. Piton még csak nem is ordított vele, végre úgy viselkedett, mint egy igazi tanár. Már épp azon gondolkodott, hogy a féri talán igazából nem is olyan rideg és kegyetlen, mint amilyennek mutatja magát, de a következő másodperc már vissza is rángatta a valóság rideg talajára.

- Nő létére nem túl kecsesek a mozdulatai… Magánál még Longbottom is nőiesebb…

Hermione alig bírta megállni, hogy ne reagáljon a sértésre, de végül visszafogta magát, és méltóságteljesen folytatta a munkát.

- Legalább az önuralma fejlettebb más griffendélesekénél, ha már a nőiessége nem…

Hermione a huszadik sértéstől már abbahagyta a számolást, az együtt töltött idő végére már szinte teljesen el tudta engedni a füle mellett a gúnyos megjegyzéseket. Néha azért hasznosnak is bizonyult a közös munka, a lány úgy érezte, többet tanult ezalatt a pár óra alatt, mint korábban egy teljes tanév alatt. Piton ráadásul még a bájitalos könyvet is neki adta, mondván, hogy ő már az összes receptet fejből tudja belőle. Hermione elégedetten hagyta el hajdani iskoláját, és megfogadta, hogy hamarosan újra ráveszi a professzort egy kis közös munkára. A nap hátralevő részét a férfitól kapott könyv lapozgatásával töltötte, a receptek mellett Piton kiegészítéseit is tartalmazta a kötet. Az olvasás befejezése után reménykedve kapcsolta be a számítógépét, de nem igazán hitte, hogy Piton pont az MSN előtt ücsörög. Annál nagyobb volt a meglepetése, amikor meglátta, hogy a férfi is be van jelentkezve.

Hermione üzenete:

Jó estét, professzor!

Félvér Herceg üzenete:

Magának is, Granger…

Hermione üzenete:

Nem gondoltam volna, hogy ilyen gyakran használja a számítógépet…

Félvér Herceg üzenete:

Nem önszántamból vagyok itt… Az igazgató úrral is értekezek…

Hermione üzenete:

Oh, adja át neki az üdvözletem!

Félvér Herceg üzenete:

Ennél fontosabb témákról beszélek vele…

Hermione üzenete:

Elnézést…

Félvér Herceg üzenete:

…

Hermione üzenete:

Bocsánat… Hopp, már megint! Na mindegy. Remélem nem voltam ma túlságosan a terhére…

Félvér Herceg üzenete:

Túléltem…

Hermione üzenete:

Köszönöm a hasznos tanácsokat, megpróbálom betartani őket!

Félvér Herceg üzenete:

Felettébb örülök, hogy fáradozásom nem volt felesleges.

Hermione üzenete:

Esetleg megismételhetnénk valamikor…

Félvér Herceg üzenete:

Rendben, de csak akkor, ha újra előjön a mazochista hajlamom... Az ügyetlenkedése néha fizikai fájdalmat okoz…

Hermione üzenete:

Én nagyon hálás lennék. És egy idő után ketten gyorsabban tudnánk dolgozni, és az a Rendnek is jót tenne…

Félvér Herceg üzenete:

Már tegnap megmondtam, hogy eszem ágában sincs bárkivel is megosztani a laboromat, főleg nem egy olyan kétbalkezes, ügyetlen, okoskodó griffendélessel, mint maga.

Hermione üzenete:

Rendben van, nekem sem a legnagyobb vágyam, hogy egy ilyen házsártos, kötekedő és elviselhetetlen férfival töltsem a napjaimat!

Félvér Herceg üzenete:

Ezt nem kell mondania, mindenki számára egyértelmű, hogy jobban élvezi a könyvek társaságát, mint a férfiakét. Persze ennek az is lehet az oka, hogy a férfiak nem keresik a maga társaságát, ezt nem is csodálnám…

Hermione dühösen kapcsolta ki a számítógépét, szíve szerint egy átokkal darabokra zúzta volna, de semmi kedve nem volt ahhoz, hogy a ház lakóinak magyarázkodjon a dühkitörése miatt. Egy darabig tehetetlenségében fel-alá járkált a szobában, végül úgy döntött, hogy egy hosszú fürdőzés megnyugtatná. Miután megnyitotta a vizet, felegyenesedve pont a falon lévő tükörrel találta magát szembe. Hosszú percekig bámulta a képmását, és azon tűnődött, igaza van-e Pitonnak a nőiességének hiányával kapcsolatban…

3. fejezet