A Szunnyadó gyilkosság az utolsó Miss Marple történet, ami nyomtatásban csak Agatha Christie halála után jelent meg. Eredetileg ugyan a ’40-es évek elején írta meg, de eleve azzal a céllal, hogy méltó búcsúja legyen kedvenc hölgyének.
Így aztán csak harminc évvel később, az 1976. január 12-én bekövetkezett halála után kilenc hónappal jelent meg nyomtatásban. Az is tény, hogy a három évtizednyi pihenés alatt legalább egy ízben frissítette a leírtakat, figyelembe véve az addig megjelent könyvek történéseit.
Christie vitathatatlanul jól választott, hiszen a történet cselekményileg végig izgalmas marad, bőszen találgathatjuk a gyilkos kilétét. Gyakorlatilag Miss Marple és egy ifjú házaspár (Gwenda és Giles Reed) révén, helyi pletykákból, Gwenda ködös gyerekkori emlékeiből, korabeli levelekből és naplókból, szemtanúk visszaemlékezéseiből ismeri meg az eseményeket.
Mindezeknek köszönhetően mozgalmasság, lüktetés jellemzi a regényt, az ember szinte sajnálja letenni a könyvet a végkifejlet előtt. A mód, ahogyan egyre többet tudunk meg a tizennyolc évvel korábbi gyilkosságról (ami kezdetben egyáltalán nem tűnik annak), az egyszerűen bámulatos.
Az alapötlet nem mondható eredetinek, hiszen Christie legalább két könyvében (Öt kismalac, Nemezis) hasonlóan régi ügyet kell leporolnia a főszereplőnek. És az sem új elem az életműben, hogy természetfeletti valamikre történik utalás (Bűbájos gyilkosok).
De ez egyáltalán nem zavaró, korántsem eredményez „felmelegített” élményt. Sőt, merem állítani: az egyik legjobb Marple történet.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
