Ez a tény már önmagában is elég fejfájást okoz a tulajdonosnak, a nyugállományú Bantry ezredesnek, a rendőrségnek, a feleségének és természetesen a jó öreg Miss Marple-nak, aki mint az előbbi barátnője kerül közel az eseményekhez.
Kezdetben mindenki tanácstalan, s a rendőrség hiába indul el a különféle vélt vagy valós nyomokon, hamarosan mindegyikről kiderül, hogy nem vezet sehová. Talán csak az javít egy kicsit az egyébként eléggé elkeserítő helyzeten, hogy sikerül kideríteni az áldozat személyazonosságát, illetve azt, hogy táncosnőként dolgozott egy közeli szállodában.
Ám ahelyett, hogy a fiatal lány környezetében megfordult emberek segítenék a nyomozást, újabb rejtélyeket teremtenek. Egyesek hazudnak, mások túl sokat beszélnek, s van, aki szándékosan elhallgatja azt, amit tud. Pedig csak arra kellene megtalálni a választ, hogy ki, miért és hol végzett az áldozattal.
Szerencsére a kedves idős hölgy, vagyis Miss Marple - aki hol csendben figyel, hol pedig feltesz egy-egy jól irányzott kérdést - elég tehetséges és kíváncsi ahhoz, hogy választ adjon a felmerült kérdésekre. Az, hogy közben többen a pokolba kívánják, már nem a mi problémánk. De nem is az övé.
A történet tartja a szokásos Agatha Christie színvonalat, és mindenképpen üdítő, tiszta színfolt a mai vértől tocsogó bűnügyi történetek palettáján.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
