|
14. Az érem két oldala
2007.07.13. 21:18
Saját, forró lehelete égette a bőrét. Draco arcának jobb oldalával a párnára roskadt. A tüdejéből kiáramló meleg levegő visszaverődött a selyempárnáról, és ahogy szaporán zihált, lehelete visszasiklott az arcába. Újra. Újra. Újra… és újra… lassan csillapodni kezdett.
Nehézkesen nyelt egyet. Teljesen kiszáradt a torka. Furcsa volt, hogy testének minden felületét nedvesség borította, csak épp a torkát nem. A fiú halántékán gyöngyöző verejtékcseppek csillogtak, tenyerei is nyirkosak voltak. Mellkasa még mindig hevesen emelkedett fel és le, alatta pedig egy másik test mozogta ugyanezt a ritmust, csak más ütemben. Hermione hasa és mellei újra meg újra hozzányomódtak a fiú izzadt testéhez. A lány is nehezen vette a levegőt; Draco hallotta közvetlen közelről.
Malfoy, miután feldúlt teste lecsendesedett, lehengeredett a lányról. Elnyúlt Hermione mellett az ágyban. Szürke szemeit a zöld baldachinnal keretezett plafonra függesztette, és hosszú másodpercekig csak feküdt így, hallgatva sajátja és Hermione légzését. Végül a szeme sarkából oldalra pillantott. Hermione a hátán feküdt, fejét a Dracóval ellenkező irányba fordítva; fedetlen, csinos melleit bevonta ezüsttel a csillagfény. A szőke fiú egy ideig csak nézte Hermione göndör hajzuhatagát, és a hevesen emelkedő és süllyedő mellkast, de ekkor Hermione megmarkolta a szürke takarót, a derekáig magára húzta, majd az oldalára fordult. Malfoy végigjártatta szemeit a lány sima hátán, majd tekintetét visszakormányozta a plafonra.
Nem gondolkodott. Nem voltak válaszra váró kérdések a fejében, nem kínozta a lelkiismerete, nem érzett bűntudatot. Testét és lelkét átjárta a legtökéletesebb érzés, amelyben valaha része volt: úgy érezte, ez a vég, a legfőbb jó. Olyan egésznek, olyan épnek érezte magát, mint még soha korábban. Kisimította a homlokából izzadt hajtincseit, majd felült az ágyon. Ránézett a mellette fekvő lányra, Hermione azonban nem mozdult; csak feküdt a szürke ágynemű között, hátát a fiú felé fordítva. Draco kikászálódott az ágyból, majd miután felegyenesedett, végignézett magán.
- Basszus… - dörmögte halkan Draco, és kézfejével törölgetni kezdte a combján lefelé csordogáló testnedveket.
Két lépéssel Crak íróasztala mellett termett, felvette az asztallapról a pálcáját, és egy könnyed pöccintéssel megszárította magát. Háta mögül közben selyemágynemű halk zizegése hallatszott. Hátrapillantott a válla fölött, és látta, ahogy Hermione is felült az ágyban, a takarót szégyenlősen maga köré csavarva. Draco egy másodpercig csak nézte őt, majd visszaindult az ágya felé. Felkapta mellőle a földről a pizsamaalsóját, majd ráérősen belebújt. Közben végig Hermione hátán tartotta a szemeit. Hermione csak ült az ágy szélén mozdulatlanul, mellei előtt szorongatva a takarót. Majd megköszörülte a torkát, és magas, vékonyka hangon megszólalt.
- Ideadnád a ruháimat?
Draco kibillent a révedezésből, majd körbenézett a földön. A lány ruhadarabjai a legkülönbözőbb helyeken feküdtek. Malfoy egy másodpercig tanácstalan tekintettel bámulta a padlót, majd szó nélkül lehajolt, és elkezdte összeszedegetni Hermione ruháit. Mikor mind a kezében voltak, az ágy végéhez sétált, és letette őket. Hermione gondosan kerülve Malfoy pillantását lassan a pulóvere és a melltartója felé nyúlt. Draco illedelmesen elfordult. Mikor átfutott az agyán, hogy mit is csinált, meglepődött saját viselkedésén. Elfordult, hogy ne lássa, amint Hermione felöltözik... pedig félórával azelőtt bebarangolta a lány minden porcikáját.
Draco kicsit kényelmetlenül érezte magát, és bizonytalan, tétova léptekkel az ablak felé indult. Nem tudta, mit kellene most csinálnia. Ilyen szituációban neki még sohasem volt része, és fogalma sem volt arról, mi lenne most a helyes lépés. „Grangernek nem idegen ez a helyzet, mi?” – gondolta magában Draco. - „Weasleyvel is valami hasonló volt. Tudom, hogy vele is zavarban volt utána… de most… mit? Beszélgessek vele? És mégis mit mondjak…?” Draco tehetetlen volt. Csak hogy csináljon valamit magával, az éjjeliszekrényéhez lépett, és kihalászott az ott található cigarettásdobozból egy szálat. Megkoppintotta a pálcájával, mire a dohány lángra kapott. Letette a pálcáját, majd az ablakhoz lépett és az üvegre fújta a füstöt.
- Megszeged a házirendet – érkezett a lány halk hangja Malfoy háta mögül.
Draco megkönnyebbülten elvigyorodott. Nagyon örült, hogy nem neki kellett megtörnie ezt a nyomasztó, kínos csendet. „Na, Miss Éljenek-A-Szabályok megszólalt…”
- Én is prefektus vagyok, tudom, mi van a házirendben.
Draco újra mélyet szippantott a cigijéből, és mosolyogva várt. Talán arra, hogy Hermione mondjon még valamit… minden idegszálával azt kívánta, hogy a lány újra megszólaljon, de ha Draco azt hitte, ezzel sikerült beindítani a társalgást, akkor túlságosan bizakodó volt.
Ahogy az apró dialógus lezajlott, újra rájuk telepedett a feszült csend, és nem akart tágítani. Malfoy, jobb híján, csak szívta a cigarettáját. Így telt el több, mint két perc, a fiú életének egyik legkínosabb két perce.
A cigi felénél Draco hátrapillantott Grangerre. Hermione már visszavette minden ruhadarabját; épp akkor bújt bele a pulóverébe. Miután ezzel is megvolt, sóhajtott egy reszketeget, de nem mozdult. Továbbra is csak ült némán az ágy szélén.
Draco újra kinézett a sötét égboltra. Kezdett elhatalmasodni rajta a tehetetlenség. Ha valamit nagyon utált, akkor az a cselekvésképtelenség. Ő nem az a típus, akinek elakad a szava… őt nem lehet csak úgy zavarba hozni… és mégis, most teljesen leblokkolt.
- Mondj már valamit, a francba… - bukott ki Dracóból a keserves mondat.
És ahogy kimondta ezeket a szavakat, hirtelen mindenét elöntötte az utálat. „Merlin szerelmére, ezt tényleg én mondtam?!” Malfoynak kedve lett volna a föld alá süllyedni. Még soha korábban nem hagyta el a száját ennél szánalmasabb mondat.
- Mit mondjak? – érkezett Hermione halk hangja.
- Mit bánom én… akármit.
Granger nem válaszolt azonnal. Draco szívverése felgyorsult, minden porcikáját átjárta a méreg, és már majdnem ott tartott, hogy kizavarja a lányt a szobából, vagy ő maga menekül ki onnan, mikor Hermione újra megszólalt.
- Most mi lesz?
Ahogy Granger ajkait elhagyták ezek a szavak, Malfoy egy csapásra felszabadult a kínzó dermedtségből. A boszorka hangjából olyan mértékű kétségbeesés hangzott ki, amilyet ő sohasem engedett volna meg magának, inkább ugrott volna le az északi toronyból… Hatalmas kő esett le a szívéről, mikor megbizonyosodott róla, hogy Hermione is legalább annyira tehetetlen ebben a helyzetben, mint ő.
- Gondolom, te sem hiszed, hogy ennek lesz folytatása – felelte higgadt hangon Draco, és elnyomta a csikket a párkányon álló hamuzóban. Aztán csak állt mozdulatlanul, mint egy szimatot fogott vadászkutya, és feszülten várta a lány válaszát.
- Nem… én is így gondolom.
Draco felsóhajtott. Hogy megkönnyebbülten vagy szomorúan, azt maga sem tudta volna eldönteni. Hermione nem szólt többet. Dracót nagyon zavarni kezdte a tehetetlen némaság, így megköszörülte a torkát, és szemeit a Rengetegen jártatva újra megszólalt.
- Örülök, hogy erről hasonlóan gondolkodunk. Ez… ez így van rendjén. Mint ahogy én sem, úgy te sem lennél képes feladni az egész eddigi életedet. Mert ez ezzel járna. - Draco lehorgasztotta a fejét, és a lábait kezdte bámulni meredten. - Annyit bántottuk már egymást. Ne mondd, hogy nem visszhangzanak a fejedben a… a gúnyos szavaim. Én is érzem még az arcomon, ahol megütöttél….
Draco hirtelen elhallgatott. Háta mögül halk szipogás hallatszott. Malfoy lassan megfordult, és láthatta, amint Hermione ekkor a kezeibe temette az arcát. Pár másodperccel később Malfoy arra lett figyelmes, hogy a háta rázkódik. A szőke fiú összevonta a szemöldökét, és töprengve nézte a lányt, akinek a hangja el-elcsuklott. Draco fáradtan az égre emelte a tekintetét. Nekidőlt az ablakpárkánynak, és összefonta a karjait. „Most nekem kell megvigasztalnom? Hermione Grangert?! Ez már több, mint amire vállalkoztam…”
- Mi van? – kérdezte Draco, de mikor átfutott az agyán, mennyire durva ez a kérdés azok után, ami közöttük történt, gyorsan korrigált. – Mi a baj?
- Úristen… - nyögte Hermione cincogó hangon két hangos szipogás között, majd minden átmenet nélkül kitört belőle a sírás. – Úristen! Hogy leh-lehettem ilyen! Ha-ha nincs folytatása, és… és pedig tudtam, ho-hogy így lesz! Mégis idejöttem… ÚrIsten, mit tettem! És pont veled! - zokogta Hermione, és lassan előre-hátra ringatni kezdte magát az ágyon. Draco kifürkészhetetlen tekintettel nézte a szenvedését. – Istenem… egy kurva vagyok…
Malfoynak elkerekedtek a szemei. Azonban nem sokáig gondolkodott a válaszon, a szavak olyan természetességgel bújtak ki a száján, mintha előre begyakorolta volna őket. Pedig erről szó sem volt.
- Micsoda?! – érkezett Draco döbbent hangja. - Jaj, ne mondd már, dehogy vagy az! Mitől lennél? Nem csaltál meg senkit, nem tartozol számadással senkinek. Nekem sincs senkim, így még azt sem lehet rád fogni, hogy elcsábítottál egy foglalt pasit – folytatta Malfoy higgadt, őszinte hangon. Hermione abbahagyta a ringatózást, és fejét oldalra fordította, úgy figyelt a fiú szavaira. - Azért pedig senkinek sincs joga téged megkövezni, mert együtt voltál valakivel, aki ugyanúgy akart téged, mint ahogy te őt. Mert… javíts ki, ha tévednék, Hermione, de azért voltál ma velem, mert így akartad, nem?
Hermione zokogása a fiú szavainak hallgatása közben sírdogálássá csendesült. Könnyáztatta arcát Draco csak profilból látta, de így is könnyen kivehető volt szomorú tekintete. Aztán lassan bólintott.
- Igen… - válaszolta rekedten Granger. – Én is akartam. Milyen furcsa… – A lány hirtelen elmosolyodott. Könnyekkel csíkozott arcát hihetetlenül megszépítette ez a gesztus; Draco ajkai is mosolyra húzódtak. – Szerintem még sohasem szólítottál korábban Hermionénak.
- Megígérem, hogy többé nem fordul elő – vágta rá nagy komolyan Malfoy, mire Hermione halkan felnevetett.
Megtörölte a szemeit, majd ültében a fiú felé fordult. Draco már újra mosolytalan arccal nézett rá vissza. Egy ideig csak néztek némán egymásra, majd mikor Dracót zavarni kezdte a hosszú szemkontaktus, elfordította a tekintetét, és szavait az ágyához intézte.
- Ne érezd magad könnyűvérűnek. Nincs miért. Hidd el… - Malfoy hangja itt megbicsaklott. Minden erejét össze kellett szednie, hogy képes legyen őszintén befejezni a mondatot. – Ha más körülmények között lennénk, akkor… akkor nem lenne kérdés, hogy akarnám-e a folytatást vagy sem.
Malfoy óvatosan felpillantott. Hermione meredten nézett maga elé, és lassan bólogatott.
- Nem is vagy te olyan rossz fiú, mint amilyennek gondolunk…
Draco nem bírt uralkodni magán, és gúnyosan felhorkant ezt hallva. Hermione tekintete kitisztult, és fürkésző szemeit a gunyorosan vigyorgó fiúra függesztette. Draco tekintetébe visszatért a megszokott „malfoyosság”.
- Micsoda többes szám… gondolunk - mosolygott gúnyosan Draco. – Persze Potterre meg Weasleyre gondolsz, mi? Rossz fiúnak hisztek… helyes. Jól mondod, Granger, az is vagyok.
- De változhatnál – érkezett Hermione határozott hangja. Draco a szeme sarkából olyan pillantást küldött felé, hogy ha valaki másra nézett volna így, az valószínűleg azt se tudta volna, merre szaladjon. De Hermionét keményebb fából faragták. – Épp most mondtad, hogy te is tudod, hogy a rossz oldalon állsz. Miért nem próbálsz a jó ügyért harcolni…?
- Jó ügy? – vágott a szavába Draco. – Granger, van ember ezen a Földön, aki tudja, mi a jó ügy? Nézz csak ránk, mi is ellenkező oldalon állunk. Neked is megvan a magad jó ügye, meg nekem is megvan a sajátom. És ezek nem egyeztethetőek össze. Az én szememben ti vagytok a rossz oldalon.
- De nem gondolhatod komolyan, hogy gyilkolni, zsarolni, kínozni az jó! – csattant fel Hermione. Draco türelmetlenül megforgatta a szemeit.– Tudnál változtatni, ha akarnál! Nem kényszeríthetnek, szabad ember vagy…
- Mit tudsz te rólam?! – kiáltotta türelmét vesztve Draco. Hermione arcán átsuhant egy riadt pillantás, de nem futamodott meg; állta Malfoy dühös tekintetét. – Fogalmad sincs arról, hogy ki vagyok, honnan jöttem vagy hova tartok! Nem tudsz rólam semmit! Amit látsz belőlem, az igaz, hogy mind én vagyok, de az még nem minden! Az éremnek mindig két oldala van, Granger! Ha csak az egyik felemet ismered, akkor nincs jogod véleményt formálni rólam…!
- De azt látom, hogy nem jó, amit csinálsz! – most már Hermione is kiabált. Malfoy idegesen ellökte magát a párkánytól, és elkezdett fel-alá mászkálni az ablak előtt. A lány kitartóan folytatta. – Te egy okos srác vagy, Draco, nem értem, hogy nem látod be, hogy ROSSZ az, amit csinálsz…
- Ne akarj megváltoztatni, Hermione! – csattant a szőke fiú. Két hatalmas lépéssel az ágyánál termett, és tenyereivel rátámaszkodott az ágyra. Hermione megszeppenten hőkölt hátra, mikor a fiú hirtelen rátámadt. – Nekem EZ az életem, és megelégszem vele! Engem a fekete mágia nevelt fel, és soha semmit sem ártott nekem! Én ebben hiszek! Az egész életemet a sötét oldal irányította, ennek köszönhetek mindent! Nem érdekel, hogy te meg a többi Rendes mit gondoltok, én a saját ügyemért harcolok, és utolsó erőmmel is védeni fogom azt, ami az életemet adta!
Hermione némán meredt a vele farkasszemet néző Malfoyra. A lány szemében már nyoma sem volt a korábbi érzéseknek. Nem tükröződött benne sem a düh, sem a sóvárgás, sem a kétségbeesés. Tekintete határozott, nyugodt volt.
- Mi történt a kezeddel? – kérdezte halkan Hermione, és lepillantott az ágyra tenyerelő Malfoy bal alkarjára, amelyet most is vastag kötés borított. Draco ellökte magát az ágyról, és hátat fordított.
- Ne ártsd bele magad.
- Harry már tudja…
- Tényleg? – dörmögte maga elé Draco, és egy mosolyféle suhant át az arcán. – Annál jobb.
- Ne csináld, Draco… - Hermione hangja megtelt szelídséggel. – Belehalhatsz.
- Tényleg érdekel, hogy belehalok-e? – kérdezte lemondóan Draco, és újra a lány felé fordult. Hermione nagyra nyílt szemekkel nézett rá. – Ne érdekeljen, Granger. Ne legyen hozzám semmi közöd. Mindkettőnknek jobb lesz így.
A két fiatal csendben nézett egymásra egy ideig. Hermione végül elfordította a tekintetét, és nagy nehezen feltápászkodott az ágyról. Beletúrt hosszú, göndör hajába, majd csípőre vágta a kezeit, és mélyet sóhajtott. Ahogy hullámos tincsei szép arcába hullottak, a Dracóban lakozó vadállat éhesen felmordult. Malfoy azonban magára parancsolt, és elhallgattatta a követelőző hangot. „Nem… soha többet.”
- Gondolom - kezdte Hermione, miközben lassan megindult az ajtó felé; Draco hangtalan léptekkel követte –, ez az egész… kettőnk között marad.
- Félsz, hogy Weasley megtudja? – kérdezte élesen Malfoy.
Hermione lecövekelt és hátraperdült, gyilkos pillantást küldve Draco felé. A szőke fiú csak egy pillanatra torpant meg, majd felzárkózott a griffendéles lány mellé.
- Ha azt hiszed, ezek után szándékosan elmondanám a… basszus, a barátaidnak - folytatta Draco, és az utolsó szónál unottan megforgatta a szemeit –, akkor tényleg nem ismersz. Mellesleg az én jó híremnek sem használna, ha kiderülne, hogy együtt voltam egy sárvérűvel. Az én köreimben ez halálos bűn. Eszem ágában sincs beszélni erről, amíg élek.
Hermione és Draco lassan az ajtóhoz értek. Ott aztán a lány kicsi, formás kezét a kilincsre tette, de mielőtt még kinyitotta volna az ajtót, felnézett a mellette álló magas, szőke fiúra. Draco nekidőlt a falnak, és kiolvashatatlan tekintettel méregette Hermionét.
- Akkor ugye köztünk marad? – kérdezte ismét, barna szemeit a fiú szürke tekintetébe fúrva.
- Igen – felelte higgadtan Draco. – Tőlem senki sem fogja megtudni, milyen gyönyörű vagy szeretkezés közben.
Draco arcán gonosz, de hihetetlenül kedves mosoly terült el, mikor Hermione arcát ennek hallatán elöntötte a pír. A lány idegesen viszonozta a mosolyt, majd lenyomta a kilincset, és résnyire nyitotta az ajtót. Draco kilépett az nyíló ajtó mögül, mikor Hermione kislisszolt a résen.
- Egy élmény volt, Granger – szólt utána Malfoy vigyorogva.
- Rohadj meg – jött Hermione félig komoly, félig nevetős hangja a folyosóról, majd Draco becsukta az ajtót.
Nekidőlt a tömör fának, és addig hallgatta távolodó léptek hangját, míg el nem haltak. Akkor aztán visszabattyogott az ágyához, és hanyatt belevágódott a szürke ágyneműbe. Még érezte Hermione illatát a párnán.
Draco az oldalára fordult, és kinézett az ablakon az égre. A Hold most még a korábbinál is fényesebben ragyogott. Draco addig gyönyörködött a csillogó égitestben, míg el nem nyomta az álom.
Következő
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
