|
10. Add fel
2007.07.13. 21:09
-… a szünet utáni első órára várom az Imperius átokról szóló egy tekercses házi dolgozatot, és aki egy centiméternél nagyobb betűkkel merészel írni, annak gondolkodás nélkül rávágom a T-t a dolgozatára.
Draco rácsavarta a tintásüvegére a kupakot, majd szürke szemeivel addig követte Piton professzor suhogó, fekete talárját, ameddig a mogorva tanerő ki nem lépett a tanterem ajtaján. A RAVASZ SVK osztály azonnali robaj kíséretében szedelőzködni kezdett. A zsivaj most még a szokásosnál is élénkebb volt, hiszen nem minden nap vészeli át az ember a karácsonyi szünet előtti utolsó órát. Ráadásul, Pitonnal…
A nebulók valószínűleg úgy érezték, ennek hangot kell adniuk, ezért támadhatott fülsüketítő hangzavar abban a pillanatban, ahogy Piton professzor felállt a tanári asztaltól.
Draco is összepakolta a holmiját, majd mikor végzett, felállt a padból, és csatlakozott a kifelé igyekvő tömeghez. Míg türelmesen várakozott, tekintete rátévedt a terem másik oldalán sorakozó padok közepe tájára, ahol Weasley meg a Lavender csaj épp abban a pillanatban estek egymásnak, de olyan hévvel, mintha farkaséhesek lennének, és a másik szájában kutatnának kétségbeesetten valamiféle kaja után. Draco hangosan, gúnyosan felkacagott, miközben Weasley csőrözési technikáját figyelte, ami valljuk be: hagyott némi kívánnivalót maga után. A Weasleyék előtt ülő Potter és Granger lopva Malfoyra sandítottak, sőt, még Ron is kimászott a szőke, griffendéles lány szájából, hogy értetlenül a hang irányába nézzen. Draco csak elvigyorodott, majd a mellette álldogáló Nott és Zambini felé fordulva tökéletes paródiáját mutatta be annak, hogyan esett az előbb Ron Lavendernek, össze-visszaszállingózó végtagokkal, vadul hápogva és tátogva, mint egy groteszk, partra vetett hal. A mardekárosok eszetlen röhögésben törtek ki (Crak és Monstro nem voltak jelen, hiszen ’hitvány’ RBF-fel nem vehették fel a RAVASZ kurzust). Weasley a haja tövéig vörösödött, majd kézen fogta a barátnőjét, és a többi diákot arrébb lökdösve kiviharzott a teremből. A három mardekáros elégetten összevigyorgott, Zambini még büszkén vállon is veregette Malfoyt. Potter közben sötét arckifejezéssel súgott valamit Hermione fülébe, mire a barna lány csak megrázta a fejét. A griffendéles srác a vállára kapta a táskáját, és csatlakozott az időközben megfogyatkozott tanulókhoz. Mikor elhaladt Draco mellett, vetett rá egy futó, de gyilkos pillantást.
- Szevasz, Potty – köszönt vigyorogva Draco.
- Gebedj meg – intézte el az udvariaskodást Potter, majd kilépett a teremből.
- Csak utánad.
Malfoy ezt már csak a saját szórakoztatására fűzte hozzá, és tekintetét visszakormányozta Hermionéra. A lány csigalassúsággal pakolta a könyveit a táskájába, rajta kívül már senki sem ült a padokban. Nyilvánvalónak tűnt, hogy egyedül akart lenni. „Lám, lám… jön a karácsony, a szeretet ünnepe, és Ms Granger szóba sem akar állni a fiúkkal, akiket a barátainak nevez…”
- Nem jössz, Draco? – érkezett Nott öblös hangja Malfoy mellől.
Draco le nem véve a szemét a lányról megrázta a fejét, és jelzett a többi mardekárosnak, hogy menjenek. Nott és Zambini csak vetettek egy értetlen pillantást egymásra, majd a két utolsó hollóhátas után, ők is kiballagtak a teremből. A szőke fiú akkor halkan az ajtóhoz lépett, és behajtotta mögöttük azt.
Nem tudta, és nem is akarta levenni szemeit Grangerről egy pillanatra sem. Hermione végre becsatolta a táskáját, de nem mozdult; csak ült a padban, lehajtott fejjel, hátitáskáját az ölében szorongatva. Draco nekidőlt az ajtófélfának, és csendben nézte Granger hosszú, göndör fürtjeit és a lány hátát, amely nehézkesen, zaklatottan emelkedett fel és le. Hermione valószínűleg meg akart bizonyosodni arról, hogy egyedül van-e, mert néhány másodpercnyi néma mozdulatlanság után óvatosan hátrapillantott a válla fölött. Mikor meglátta az ajtónak támaszkodó magas, mardekáros fiút, csak bosszúsan felnyögött, és visszafordult a tábla felé. Hirtelen nem tudatosult bennük, de életükben először találkozott úgy a tekintetük, hogy utána egyikük sem reagált támadóan a másik jelenlétére.
- Nem ér annyit – szólalt meg lassan és halkan Draco.
Hermione oldalra fordította a fejét. Nem nézett Draco szemeibe, de a lány profiljából is ki lehetett venni a gondolkodó arckifejezést.
- Mit gajdolsz itt? – kérdezte magas, vékonyka hangon Granger.
- Mondom, nem ér annyit az a vesztes, hogy zabáld magad miatta – mondta higgadtan Draco.
Malfoy egy pillanatra sem tévesztve szem elől Hermionét, odaballagott a legközelebbi padhoz, és leült az asztallap sarkára. Hermione gyorsan elkapta a tekintetét, és valahová a padló irányába nézett. Egy hosszú pillanatig csak ültek csendben, öt padnyira egymástól, majd Granger felállt az asztaltól, és kezében lóbálva a táskáját az ajtó felé vette az irányt.
- Hova, hova? – kérdezte Malfoy, eléggé gúnyosra sikeredett hangnemben.
- Nem mindegy az neked? – kérdezett vissza gyilkos tekintettel Hermione.
Már épp elhaladt Draco mellett, mikor lassan megállt, és visszanézett a padon ücsörgő fiúra, aki erre, érdeklődően felvonta a szemöldökét.
- De most tényleg, Draco. Nem mindegy az neked? Mit érdekel téged, hogy mit csinálok?
Malfoy egy másodpercig még gondolkodni is elfelejtett. A feje üresen pangott, csak halkan visszahangzott agyának egy hátsó, rejtett zugában a lány hangja: „Draco… Draco…” Gyorsan visszakapaszkodott a valóságba, és miután pislogott egyet, fókuszálatlan tekintetét a mellette álldogáló lányra emelte. Hermione enyhén összeszűkült szemekkel méregette. Malfoynak az az érzése támadt, a lány egyáltalán nem volt tudatában annak, hogy - életében először - a keresztnevén szólította.
- Nekem tök mindegy, hogy mit csinálsz – felelte gyorsan, szemrebbenés nélkül Malfoy. – De mindenféleképpen meg akartam jegyezni, hogy azt azért túlzásnak találom, hogy Weasley után futsz.
Granger, ezt hallva, alig észrevehetően összerezzent. Elkapta a tekintetét, és segélykérően az ajtó felé pillantott. Pár másodpercig csak állt így, kitekeredett nyakkal, majd mikor visszafordult a fiú felé, Draco nem bírta megállni, hogy el ne mosolyodjon: Hermione arca lángvörösen izzott.
- Te teljesen hülye vagy – jelentette ki nemes egyszerűséggel Hermione, és kényszeredetten felnevetett. – Mondjuk, sosem voltál normális, szóval nem is tudom, miért lep meg…
- Mert ha legalább Potter lenne! – szakította félbe Draco, és lemondóan széttárta a karjait. Hermione tekintetében fel-felvillant a gyűlölet. – Hát ő sem egy szépségdíjas, de legalább híres. Na, de Weasley… A lehető legrosszabbat választottad, Granger. Krum nem volt olyan rossz döntés, és tudom, hogy engem is akarsz. Ez ad valami reményt arra, hogy talán mégsem olyan botrányosan rossz az ízlésed…
- Akar téged a halál! – fortyant fel Hermione szikrázó tekintettel.
Draco féloldalasan elvigyorodott, majd egy olyan pillantást küldött Hermione felé a szeme sarkából, hogy a lány térdei láthatóan megremegtek. A szőke fiú lecsusszant a padról, és Granger elé lépett, toronyként magasodva a griffendéles felé, aki résnyire nyitva felejtett szájjal, hátradöntött fejjel nézett fel rá. Draco lassan, alaposan végigjárta Hermione arcának minden szegletét és domborulatát. A testében fészkelő fenevad szinte mardosta belülről, követelve a lány érintését, miközben szemei elidőztek Hermione szép vágású ajkain. Mikor újra belenézett Granger barna szemeibe, a lány gondolatai és érzelmei nyitott könyvként feküdtek előtte...
… ugyanazt akarta, amit ő.
Malfoy és Hermione egy ideig csak álltak így csendben, mélyen egymás szemébe nézve, majd a szőke fiú lassan közelebb hajolt a lányhoz. Hermione eleinte kemény, utálkozó arckifejezése minden egyes elfogyott centiméterrel egyre zavarodottabb lett. Malfoy addig hajtotta lefelé a fejét, míg olyan közel nem került Hermionéhoz, hogy érezhette az ajkai között kiáramló forró levegőt.
- Fuss – szólalt meg alig hallhatóan Draco. Hermione kába tekintete vadul ide-oda cikázott a fiú arcán. – Most fuss el, ha akarsz.
Hermione ugyan kipréselt magából egy értelmezhetetlen nyögést, de nem mozdult. Draco még utoljára belefúrta tekintetét a lány barna szemeibe, majd még egy fokkal lentebb döntötte a fejét, és ajkai rázárultak a szájára.
Csak egyetlen pillanatig tartott az egész. Hermione vadul felhördült, és szinte hátraugrott. Hatalmasra nyílt szemekkel, ziháló mellkassal meredt Malfoyra, akinek tekintete hirtelen olyan kemény lett, mint még soha korábban. Hermione nyugtalanul forgatta körbe-körbe a fejét, hátha lapul valamilyen megoldás erre az agyrémre az egyik sarokban, de mikor nem talált senkit és semmit a teremben a szúrós szemű Draco Malfoyon kívül, akkor gyorsan sarkon perdült, és az ajtó felé kezdett szaladni. Draco azonnal utána rohant, és elkapta a lány szabad kezét, még mielőtt az elérhette volna a kilincset. Maga felé fordította, és két kézzel megragadta Hermione arcát.
- Azt hiszed, hogy nekem ez könnyű?! – kérdezte élesen Draco.
Hermione a szürke szempár bűvöletében tett egy erőtlen kísérletet a szabadulásra; megpróbált hátrálni, de Draco ekkor bal kezével elengedte a nyakát, helyette villámgyorsan elkapta a derekát, és egy rántással magához húzta a lányt. Ahogy Hermione teste az övére simult, a Dracóban lakozó vadállat marcangolni kezdte, toporzékolva kívánva még többet a lányból.
- Tényleg azt hiszed, Granger, hogy nekem ez egy leányálom?! – sziszegte Hermione arcába, míg egyik kezével szorosan körbefonta a derekát és csípőjét, a másikkal pedig beletúrt Hermione tarkóján a hajába. – Nekem is rohadt nehéz, nemcsak neked! Azt hiszed, én nem utálom magam azért, mert egy sárvérű jár folyton a fejemben? Tudom, hogy neked sem könnyű, de azt hittem, okosabb vagy, és képes leszel belátni, hogy ez olyasvalami, ami ellen nem tudunk küzdeni!
Hermione mondani szeretett volna valamit, hiszen ajkai újra és újra erőtlenül kinyíltak és összezárultak, de egy hang sem hagyta el a torkát. Csak állt Draco ölelésében, és nagyra nyílt, kába tekintettel nézett a fiú szürke szemeibe. Dracónak már szabályosan fájt minden tagja. A gyomra lángba borult, a térdei furcsán gyengének tűntek, az ujjai pedig olyan hidegek lettek, mintha kifutott volna belőlük az összes vér; Hermione nyakának forró bőre szinte égette a tenyerét. Draco tudta, hogy egyetlen módon szelídítheti meg a belsejét marcangoló erőt, így még közelebb húzta magához a lányt, és erőből megcsókolta őt.
Kopp. Hermione táskája kiesett a lány ernyedt kezéből, és tompa puffanással a parkettán landolt. Állt a két rivális tanuló a sötét varázslatok kivédése tanterem végénél; Draco szűnni nem akaró vággyal körülfogva Hermionét, aki csak állt tehetetlenül a magas, szőke fiú karjaiban. Granger a legelső döbbenet után ugyan megpróbálta elfordítani a fejét, de Draco szorosan tartotta a tarkóját, egyre csókolva a résnyire nyitva felejtett szájat. Ezt leszámítva azonban a lány nem nagyon tiltakozott. Nem érintette meg Malfoyt, és nem viszonozta a csókját, de nem is akarta ellökni magától. Csak állt mozdulatlanul, karjai erőtlenül lógtak az oldala mellett.
Draco ekkor erőt vett magán, és megpróbált uralkodni felgyülemlett, heves érzésein. Szájának mozgása lelassult, nem erőből csókolt ezután, hanem lágyan, de szenvedélyesen. Újra és újra ajkai közé vette Hermione alsó ajkát, gyengéd csókokat lehelve rá. Hermione kissé nyitott száján át kisurrant egy halk sóhaj. Draco tenyere teljes felületével lassan simogatni kezdte Hermione hátát és derekát, másik kezének ujjait pedig újra meg újra végigfutatta a lány hullámos, selymes hajában. Mikor Malfoy szája egy pillanatra elvált a lányétól, a szőke fiú lassan végigsimított forró nyelvével Hermione alsó ajkán. Mikor szája újra lágyan a lányéhoz ért, Hermione ajkai is rákulcsolódtak az övére, viszonozva a gyengéd csókot…
Következő
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
