1. Mindhárom rész forgatását úgy kezdték el, hogy nem voltak készen a forgatókönyvek!
2. Keira haját az összes részben póthajjal egészítették ki!
3. A második rész bevétele több, mint 1 milliárd volt! Ezzel minden idők harmadik legnyereségesebb filmje lett a Titanic és A Gyűrűk Ura: A király visszatér után!
4. A második részben egy 800 kilós, 5 és fél méter magas fakeréken kardozik egymással Will Turner (Orlando Bloom) és Norrington (Jack Davenport)
5. Keira Knightley a forgatási szünetekben Joachim Fest könyveit és a chilei Pablo Neruda költő verseit olvasgatta.
6. A kockajátéknak - amit Will Turner Davy Jonesszal a második részben játszik - a neve: Liar's Dice, azaz a hazugságok kockája.
7. A Holtak Kincsében a kannibálok szigeténél horgonyzó Fekete Gyöngy számítógépes animációval készült. Azon a helyszínen soha nem volt sem hajó, sem pedig hullámok.
8. Több Tortugában játszódó jelenet az első részhez készült, ám ezeket nem használták fel, így a másodikban hasznosították őket!
9. Mindhárom filmet Gore Verbinski, amerikai filmes rendezte!
10. A nemrég bemutatott A Világ Végént és a Holtak Kincsét szinte egy időben forgatták. Amikor a második fejezet a moziban debütált, a harmadik jeleneteinek nagy része már készen volt!
11. A csontháló, amivel Will Turnert és társait a kannibálok fogva tartják, kemény habból készült.
12. Disneyworldben és Disneylandben kiegészült a Karib-tenger Jack Sparrow kapitány, Barbarossa és Davy Jones alakjával.
13. Az első részt összesen 5 Oscar-díjra jelölték, de egyet sem nyert. A második 4 jelölést kapott, ebből a speciális effektekért járót megnyerte.
14. A rendező nem árulta el a színészeknek, hogy Geoffrey Rush visszatér Barbarossaként, így a meglepődés az arcukon valódi (!) volt.
15. Az első rész forgatásánál tűz ütött ki, ami 350 000 dollár kárt és néhány napos forgatási leállást eredményezett!
16. A stábtagoknak naponta 2000 adag melegételt szolgáltak fel!
17. Johnny Depp karakterének, Jack Sparrow kapitánynak a forgatókönyv szerint aranyfogai vannak. Ezeket Depp fogorvosával tényleg elkészíttette a produkció kedvéért.
18. A második és a harmadik rész forgatásán összesen 120 statiszta vett részt!
19. A forgatásokon Johnny olyan kontaklencsét viselt, amely fény hatására elsötétült. Ezért nem kellett hunyorognia, ha épp verőfény volt, és a harcjelenetekben sem verte le senki az orráról.
20. A három rész közül az első volt a legolcsóbb, a második és a harmadik forgatása 70 millió dollárral többe került!
21. A vízi jeleneteket egy a Bahamákon felépített óriási tartályban vették fel, melybe 220 millió (!) liter víz fért bele.
22. A második részben, a vásznon összesen 82 ember halt meg.
23. Az első részben Keira színes kontaklencsét viselt, de annyira zavarta, hogy meggyőzte a készítőket, a folytatásban ne kelljen hordania őket!
24. A történet szerzői, Ted Elliot és Terry Rossio a '90-es években már próbálkoztak eladni ötletüket, de mindenütt visszautasították őket.
25. Az első részben a Fekete Gyöny Port Royal-i támadásakor az utolsó ágyúlövés robbanásakor egy Mickey Mouse-fej rajzolódik ki az égen.
26. 2005-ben a Wilma hurrikán pont a forgatási helyszínen tombolt, ezért a komplett stábot Los Angelesbe evakuálták.
27. A különbözű "eunuchos" szövegek Johnny Depp improvizációi.
28. Keira a tengeribetegség ellen gyógyszert szedett, amitől nagyon fáradékony lett, és előfordult, hogy a forgatási szünetekben is aludnia kellett!
29. A por, ami az első részben Will arcába szállt, miközben Jackkel harcolt, kakaópor volt!
30. A stáb a második és a harmadik rész forgatásán 200 napot dolgozott. A forgatási munkálatok 2005 februárjában kezdődtek és 2006 decemberéig tartottak.
31. A Fekete Gyöngyöt az életben is megépítették. Valódi mérete 35 méter, két dízelmotor hajtja, de végsebessége összesen 16 km/h.
32. Johnny Depp a forgatási szünetekben mindig teázott.
33. Keira majdnem lekéste a szereplőválogatást, mert hatalmas dugóba került.
El ne merd lopni, mert én gépeltem be!
Thanks: BRAVO
|