Ilyenkor még nem volt se Tokio Hotel,se Gustav,se Georg.Éppen hazafelé tartottam az iskolából.Gyönyörködtem a tájban,a szép házakban,a virágokban,a felhőkben,és talán ezt mind most láthatom utoljára.Nem akartam itthagyni ezt a helyet,pedig muszáj.De aki a legjoban fog hiányozni,az Bill.Ő volt a legjobb barátom.Olyan, mithacsak a testvérem lett volna.Mindent együtt csináltatunk,nem is volt rajtakivül sok barátom,és neki sem.Furcsálták a stilusát.De engem ez nem érdekelt.Én biztam benne,támogattam hogy végrhajtsa az álmait,a terveit.Ahogyan ő is engem,én mindigis iró vagy költő akartam lenni,de azzal is beértem volna,ha csak dalszövegeket irok .Ahogy trappoltam az utcán vki megzavart a gondolkodásban,Bill volt.

-Szia Lilla.-Bill

-Hello Bill-én

-Hogy tudsz ilyen boldog lenni?-Bill

-Bill,tudod,nem érdemes szomorúnak lenni,eddig itt éltem,de most hogy elfogunk költözni,tudom hogy nem lesz minden a régi,de az élet megy tovább,és ezt a helyet sose fogom elfelejteni.-én

-Remélem tudod hogy nagyon fogsz hiányozni.-Bill

-Persze,és te is nekem.-én

-De Lilla…Nem mehetsz el.-Bill

-Bill…-sóhajtottam

-Nem,nem hagyhatsz itt,te biztattál hogy kövessem az álmaim,nélüled bele se kezdek.-Bill

-Nem Bill!Ne mondj ilyet.-tén

-Ha nem leszel itt nem megy.-Bill

-Figyelj,én mindig itt leszek veled.Ha élőben nem is,a szivedben mindig.És ha nagyon egyedülérzed magad,csak nézz fel az égre,és akkor eszedbe fogok jutni,én mindig támogatlak és bizok benned.És mikor teljesül az álmod,kiabálj!kürtöld szét a nagyvilágnak hogy”Igen!Megcsináltam,elértem az álmom!És volt valaki aki végig bizott bennem”,és akárhol is vagy,én hallani fogom,és büszke leszek rád-én

Bill átölelt.Láttam hogy könnyek szöktek a szemébe,és te is a könnyeiddel küszködtél.Elmentünk egy parkba,vagyis a parkba,a mi parkunkba. Nem járt oda már senki,eléggé kihalt volt.De mi így szerettük.Leültünk az öreg padra és beszélgetni kezdtünk.

-De szeretem ezt a heylet.-Bill

-Igen,én is-én

-Emlészel az öreg gesztenyefára?-Bill

-Hogyne emlékeznék.-én

-Megnézzük?-Bill

-Persze.-én,és elindultunk a fa felé.A kérgébe bele volt vésve a nevünk:

„Lilla és Bill,best friends forever”

-Ide fogok jönni ha nagyon hiányzol.-Bill

Elindultatok vissza a padhoz,leültetek.

-Mikor mentek el?-Bill

-Holnap reggel.-én

Bill csak sóhajtott egyet.Majd megjelent Tom.Vele nem voltál olyan közeli barátságban,mint Billel,de őt is a szivedbe fogadtad.

-Sziasztok-ült le mellénk

-Szia-én

Bill csak bólintott egyet.

-Utoljára vagyunk igy együtt.-Tom

Ezután nem beszéltünk,csak ültünk a padon,és hagytuk hogy most a természet rabjai legyünk.A szél kelemesen fujdogált,érezni lehetett a virágok illatát a levegőben.Minden olyan tökéletesnek tűnt.Tűnt…

Kezdett sötétedni,mi pedig elindultunk haza.Megálltunk a házunk előtt.

-Hát akkor…szia.-Tom-Aztán vigyázz magadra

-Szia Tom hiányozni fogsz.-én ,és megöleltem Tom-ot

-Aztán mikor odaértetek hivj föl.-Tom

-Persze,-én

És most jött Bill

-Egy ideig csak egymás szemébe néztünk majd Bill nyakába ugrottam.

-Viszlát.-én

-Lilla…ne…ne-Bill

-Ne nehezitsd meg Bill,kérlek,így is elég nehéz.-én

-Jólvan…de igérd meg hogy sose felejtessz el.-Bill

-Megigérem.-én,és elengedtem Bill-t.

Elindultam a ház ajtaja felé,egyszer még hártnéztem,és látom ahogyan a két fiu tekintetével végigkisér a bejárati ajtójig.Majd mikor beértem kinéztem az ablakon és láttam ahogy a fiuk is elindulnak befelé a saját házukba,ami srégan volt a mi házunkkal.

Összepakoltam.Nem volt sok cuccom.Holnap 10kor indul a gép.Nem költözünk nagyon messzire,100km-re kb.de ez akkor is távolság.Most azt kérdezitek miért megyünk repülővel ha nincs annyira messze?Hát azért mert apám uj főnökének itt volt egy magángépe,és mivel azt ugyis el kellett vinni hozzá,azzal a géppel megyünk.Gyorsan bepakoltam a dolgaimat,még csak délután fél 5 volt.Ledöltem egy kicsit aludni,és arra kelek fel hogy apa kiabál:

-Vacsora!-apa lentről

-Megyek.-kiáltom vissza.Mennyi lehet az idő?ránékez az órámra,fél 7.

Lassan lemegyek a konyhába,apa már ott vár.

Leülök.

-Jóétvágyat.-apa

-Neked is.-én

-Összepakoltál már.-apa

-Igen,már össze.-én

-Sajnálom hogy el kell mennünk.Nem így terveztem.-apa

-Semmi baj apa.-te(tudni kell hogy anya meghalt)

A fiuknál:

-Bill,gyere gyakorolni kell,holnap jön a tehetségkutató.-Tom

-Nem.-Bill

-Mi?-Tom

-Nem tudok.-Bill

-De Bill,mindigis erre vártunk.-Tom

-Nem érted Tom?Én szeretem őt…-Bill

-Én is Bill…de el kell engedned-Tom

-De én úgy…-Bill

-Hogy érted?-Tom

-Beleszerettem,és már most iszonyúan hiányzik,mi lesz később,nem lesz ugyanaz,eddig mikor gyakoroltunk ő is itt volt,a szemei csillogása…erőt adott,és ezután?-Bill

-De Bill,nem követelheted hogy maradjon,és hogy szeressen,ez az ő élete,ez pedig a tiéd,a miénk,és a jövönk.-Tom

-Tudom Tom,de mindem olyan zavaros most.-Bill

-Ezért kéne a zenére koncentrálnod,hogy elfelejtsd.És emlészel mit mondott?Azt hogy sose legyél boldogtalan, mindig mosolyogj.-Tom

Bill csak bólntott,felállt,és elkezdett énekelni.

Nálam:

Kimentem a házból,és leültem a kertetekbe,elővettem egy papírt,és írni kezdtem.Egy levelet,egy levelet Billnek.

Elindultam az iskola felé,a takarító beengedett,és a levelet Bill padjába tettem.Utána még járkáltam a hűvös utcákon,és hazamentem.Ledöltem az ágyba,és rögtön el is aludtam.Reggel 6kor keltem.A gép csak 10kor indul,de már 9-re ott kell lennünk.Gyorsan elkészültem,a csomagokat  az ajtóba tettem,és még egyszer elmentem egy utolsó útra.7 óra volt.Elmentem arra a helyre,a parkba.Volt nálam egy kendő,zsebkendő féle.Sose  használtam.Anyué volt.Elmentem a fához,a gesztenyefához.A kendőt az egyik ágára kötöztem.Ezután az utam a temető felé vezetett. Anyuhoz mentem.Egyre közeledek a sír felé.Legugolok a márványkő mellé és csak beszélek hozzá.Kiöntöm neki minden bánatom,és minden boldogságomat elmondom neki,hisz lehet hogy utoljára vagyok itt.Hazafelé megyek…az eső is elkezd szemerkélni,minthacsak érzné hogy milyen szomorúság van most bennem.Pedig én próbálom boldognak mutatni magam.hogy elhiggyem nem is fáj annyira,de igen.Otthon apu már vár hogy iduljunk.Már itt a taxi.

A fiuknál:

Épp az iskolába vannak.Ez mindenkinek átlagos nap,de nekünk nem.Bill nem figyel az órán,nem tud koncentrálni.Tom próbálja visszazökkenteni testvérét,az „élők közé”,de Bill nem figyel.A tanár kiabálására kapja fel a fejét:

-Bill Kaulitz!Ez magára is vonatkozik!Vegye elő a könyvet.-tanár idegesen

Bill benyúl a padba,és kiveszi a könyvet,de ekkor kilöki a levelet a földre.Felkapja és olvasni kezdi.

”Szia Bill

Mire ezt a levelet olvasod,én már valószinű a gépen ülök,de szeretném ha ezt tudnád.Mindigis jó barát voltál, mindenki közül a legjobb.Azt szeretném hogy megtudd,hogy nagyon    szeretlek.Nem csak mint barátot,hanem mint szerelmet.Nemtudom hogy te hogy érzel,de én így.Bár mostmár mindegy. Legyetek jók,és Bill,ne add fel az álmod.Nem érdemes.Puszillak téged,és Tomot is.

Lilla”

Ahogy ezt elolvasta minden átfutott az agyán.Egy pillanatig azt s tudta hol van,ujra csak a tanár zavarta meg.

-Bill Kaulizt!Most szóltam utoljára!!-tanár

-Hát ő is szeret…szeret és én hagytam elmenni.-Bill és felugrott a helyéről és rohnat ki a teremből

-Kaulitz!Azonnal jöjjön vissza!.-tanár,de ezzel már Bill nem törődött rohant tovább

Tom gyorsan utána.Megállitotta a folyosón.Bill még mindig szorongatta a levelet.

-Miaz Bill?Mi a baj?-Tom

-Lilla…hagytam….hagytam elmenni..-Bill küszködve a könnyeivel

-Nem értelek Bill.-Tom

Bill a kezébe nyújtotta a levelet.Tom gyorsan átolvasta.

-Sajnálom Bill.-Tom

-Nem…mennyi az idő?-Bill

-Fél 10.-Tom

-Akkor..még van remény.-Bill és futott le a lépcsőn,Tom utána,épp arra jött egy taxi,megállitották és beültek.

Mi ekkor már ott voltatunk,és a csomagjaitokat kérték.Lassan sétáltunk.már a repülő bejáratánál voltunk.Ekkor ismerős hangokat hallottam.

-Nem engedjenek át!Át kell mennem,kérem.-Bill hangját hallottam,hátranéztem,és a két fiut pillantom meg.Visszafutok,addig Tom lefoglalja biztonságiőröket,hogy Bill tovább tudjon menni.

-Bill?Tom?Mit kerestek itt?-én

-Lilla,megtaláltam a levelet,és és…én…szeretlek.-Bill majd egyre közelebb hajolt és megcsókolt.Az volt az első csókod.És neki is.De gyönyörű volt.Mikor abbahagytátok,az egyik biztonsági elakarta rontani a pillanatot,és Bill felé rohant,Tom gyorsan kigáncsolta.

Bill megölelt.

-Viszlát szerelmem.-mondtam majd elengedtem

-Ne hagyj itt.-Bill és gyengéden a kezem után kapott.

-Emlékezz arra amit mondtam.-én és lassan elengedtem a kezét,elindultam a repülő felé.

Bill ekkor már nem követett.Beletörődött hogy elmegyek.De azért még tekintetével követett.Integettem,ők is visszaintegettek.

-Emlékezni fogok…-suttogta Bill

Én eltűntem  a kanyarba.Bill még állt ott egy darabig,mikor…

-Bill,gyere menjünk.-fogta meg a vállát Tom

Bill bólintott.Elindultak ketten vissza a házukba,az iskolába már nem akartak…

Én addig a utaztam a gépen.Szomorú voltam,hogy el kell mennem,de egyben boldog is,mert megismerhettem a fiukat,egy gyöyörű kisvárosban éltem velük…de legfőképpen azért mert ő is szeret…Hamar odaértünk.Az a város nem volt vmi szimpatikus.Semmi boldogság nem volt benne.Az emberek,mint a robotok,ugy járkáltak. Semmi nevetés.Ez nagyon elszomorított.Apuval mentünk a házunk felé.kivülről egy rendes ház volt,kék színű,az udvar le volt kövezve.Beléptünk a házba.Átlagos volt, a fal sima fehér.Lepakoltam a cuccaiat.

-Apa,én szétnéznék a városban oké?-én

-Rendben,vigyázz magadra.-apa

Lementem az utcára.Nem volt barátságos.Mentem és mentem,mikor megláttam egy parkot.Gondoltam bemegyek,de aztán meggondoltam magam,mikor láttam hogy pár gyerek a fákat rugdossa,egy másik meg épp graffitiket rajzol a padra.Elhaladtam a park mellett. Úgy döntötttem hogy inkább hazamegyek.Szerettem irni,mintmár mondta iró akartam lenni,eddig mindig boldogsággal teli veresek irtam,és most?Nem ment,egyszerűen nem ment.Csak a fájdalomról tudtam írni.Nem is akartam folytatni,inkább felhivom Tomot és Billt.Hivtam Billék otthoni számát,mert

Csak lakástelefonjuk volt.----kicsöng----

-Igen?-szól bele Simone,a fiuk anyukája

-Jónapot,Lilla vagyok.-én

-Lilla,szia mi van veled,hogy tetszik a város?-Simone

A Lilla névre Tom felkapta a fejét,és a telefonhoz sietett.

-Hát…ami azt illet….-de nem tudtam befejezni,mert Simone közbevágott.

-Jajj…inkább adom Tom-ot,mert már itt ugrál,na jó legyél-Simone

-Oké,viszlát-én

-Szia Lilla Tom vagyok.-Tom

-Szia Tom-én

-Hogy tetszik a város,milyen,szép?-Tom

-Hát nem….nemugyanaz,itt minden más,semmi boldogság nincs ebbe a helybe,és az emberek is nagyon ellenszenvesek,és gonoszak…Tom én vissza akarok menni.-én,a végét már majdnem sírva mondtam

-Mi a baj?Bántott valaki??!-Tom

-Nem,de látnod kéne mi van itt…szörnyű,én nem tudok itt élni….már most gyűlölöm ezt a helyet.Inkább meghalok semhogy itt éljem le az életem,Tom…-én

-Nyugodj meg….és nehogy valami kárt tegyél magadban,nem lesz semmi baj.biztos jobb lesz…idővel.-Tom

-Jólvan…Bill merre van?-én

-Ő most nincs itt,asszem elment a parkba.-Tom

-Jó,akkor add át az üdvözletem neki,és sok szerencsét a tehetségkutatóhoz,biztos jók lesztek.Ja és Tom…kérlek ezt ne mondd el neki,nem akarom hogy azthiggye boldogtalan vagyok…-én

-Oké,átadom,és köszi hogy bizol bennünk,és kitartás.-Tom

-Na szia.-én

-Szia.-Tom ,és letette

Bill eközben a parkba volt,a padnál.Csak ült.

-Hogy mennyire szeretem.-kiáltotta el magát-és mennyire hiányzik.-ezt már halkan mondta

Most nem törődött semmivel.Üres volt a feje.Tom jelent meg mögötte,kicsit szomorú is volt.

-Szia Bill.-Tom,és lehuppant Bill mellé

-Hello.-Bill

-Bill, Lilla hívott…-Tom

-Mi?És mit mondott??-Bill

-Hát…azt mondta hogy….-Tom-jól érzi magát,és hogy üdvözöl-Tom,úgy gondolta jobb ha nem monjda el neki hogy szörnyen érzem magam,mert akkor nem tudna koncentrálni a tehetségkutatóra

-Az jó,örülök hogy tetszik neki a város,de te miért vagy ilyen bánatos?-Bill

-Mi?Én nem.Csak izgulok mert ma jön a tehetségkutató.-Tom,próbált hazudni,láthatóag bejött neki

-Ja télleg,na akkor induljunk.-Bill,és felállt.Jól sikerült. Máris találtak nekik egy egy menedzsert,és ekkor képbe jött Gustav és Georg is.Nagyon nagy sikerük volt.Egyre elfoglaltabbak és elfoglaltabbak lettek.1 hónap után,szinte már nem is beszéltünk.Szerintem elfelejtettek.Nem láttam őket már rég.Csak a tv-ben,aminek egyszer nagyon megörültem,mert Bill azt mondta:

-Igen!Megcsináltam,elértem az álmom,mert volt valaki aki végig bizott bennem.-mondta Bill egy koncert után

Emlékeztem ezekre a szavakra,ezt én mondtam neki.

Gyorsan telt az idő,eltelt 2 év.Én már teljesen összeomlottam,annyira megviselt az az élet,amit éltem… De egyszer télleg betelt a pohár…Láttam valami olyan amit nem kellett volna.Apa egy bácsival beszélgetett a nappaliba.Én éppen jöttem ki a szobámból,mentem volna a fürdőbe,mikor hallottam egy nagy puffanást.Lassú léptekkel közeledtem a nappali felé.Láttam ahogyan az a bácsi meglőtt szívvel a padlon fekszik holtan.És mindezt az én apám tette…ő volt…ő ölte meg.Nem birtam tovább. Elmentem a házunkból,és soha,soha nem akartam visszamenni.Elindultam a falu felé,az én falum felé.Ahol már több mint 2 éve nem jártam,és amit annyira szerettem.Nem törődtem senkivel,csak mentem a falu irány felé,de eddig még nem értem el….Apám keresni kezdett,láttam pár plakátot,ami az én képen volt,de nem akartam visszamenni,gyűlöltem azt a helyet,azt a házat,és az az életet,és bármilyen szörnyen hangzik,gyülöltem apát is…

A fiuk eközben éppen a buszban utaztak egy koncertről vissza.Georg éppen egy ujságot nézegettett.Egy darabig nézte majd megszólalt.

-Szegényke…-mondta Georg

-Hogy mondtad?-Tom

-Három napja tűnt el egy lány,és nem találják,itt nemmessze.-Georg

-Biztos hiányzik a családjának.-Gustav

-Hát…itt azt irják hogy az anyukája meghalt,rokonai nincsenek,mert elköltöztek a régi otthonukból,és eddig az apjával élt.-Georg

Itt csend következett…majd Georg lerakta az ujságot. Tom odafordította  fejét az ujsághoz,majd fevette,és ránézett a képre.

-Olyan ismerős ez a lány.-Tom

-Lehet hogy rajongó nem?-Bill

-Nem…régebbről ismerem,és szerintem te is…..hiszen….hiszen ez…..de hogy lehet?????-Tom

-Mi a baj Tom?-Bill,és kikapta Tom kezéből az ujságot

Jézusom…ez télleg ő?-Bill

-Bill!-Georg

De semmi válasz.

-Bill!!!Tom!!Hahóó.-Gustav

-Bill…..-mondta kétségbeesve Tom

-Hogy tűnhetett el?Hisz ő mindig olyan boldog volt….ezt nem hiszem el…..mivan ha vmi baja történt?-Bill

-Bill,én régebben nem mondtam el valamit….-Tom

-Mit??Róla van szó??!-Bill

-Igen….-hajtotta le a fejét Tom

-Tom,ne ijesztgess mondd már az isten szerelmére.-Bill már könnyezve

-Mikor elment…aznap felhivottt…és akkor mesélt a városról,azt mondta utálja a várost,és hogy ugyse marad ott,hogy ha kell inkább meghal….meg hogy erről ne beszéljek neked,mert nem akarta hogy azt hidd boldogtalan…..pedig nagyonis az volt-Tom,már könnyezve 

-Hogy tehetted ezt Tom??Lehet hogy már nem is él!!-Bill és sírva kiugrott a kocsiból

-Ne Bill bocsáss meg,csak nem akartam hogy emiatt legyél szomorú,mert akkor lehet hogy a bandának is vége.Nem azért tettem mert titkolózni akartam-Tom

-Tom,ha igazán bízol bennem,és testvéredként tekintessz rám akkor mindent elmondassz,érted???Főleg egy ilyen dolgot!!-Bill,és hivott egy taxit

-Most mit akarsz csinálni??-Tom

-Megkeresem,vagy segitessz vagy nem.-Bill

-De,segitek!-Tom,és beszálltak a taxiba,egyenesen a falucska felé vették az irány,ahol régebben ők is éltek…

Én eközben,már négy napja uton vagyok a falum felé,4 napja nem ettem és nem ittam,nagyon kivagyok fáradva,az utolsó lépéseket már csak támolyogva tudom megtenni.Elértem.Elértem a parkhoz.Szinte már a földön csúszva mászok el a padig,ahhoz a padig,amim még pár éve vígan ücsörögtem Billel és Tommal.Most ujra itt vagyok.A helynek még mindig volt varázsa…Most rámjött az irás,úgyéreztem ha most nem foglalom egy versbe az érzéseimet akkor egyszerűen szétpukkadok mint egy lufi.Volt nálam papír meg egy ceruza,és elkeztem írni.

’’Először vagyok egyedül a régi búvóhelyen.Még látom a falon a nevünket,de inkább letörlöm őket.Mindent megakartam osztani veled.Miért tűntél el?Gyere vissza és vigyél magaddal.

Gyere,és ments meg,mert elégek belülről.Gyere,és ments meg,nem bírom tovább nélküled,gyere,és ments meg,ments meg,ments meg.

Az álmaink hazudtak,és egy könycsepp sem volt igaz.Mondd nekem kérlek,hogy ez nem lehet.Talán hallod valahol a segélykérésemet a rádióban.Hallasz?Hallasz engem?

Gyere,és ments meg,mert elégek belülről.Gyere és ments meg,nem bírom tovább nélüled,gyere és ments meg,ments meg,ments meg.

Téged és engem,téged és engem,téged és engem.Még látom a falon a nevünket,de inkább letörlöm őket.Az álmaink hazudtak,egy könycsepp sem volt igazHallasz?Hallasz engem?

Gyere,és ment meg,ments meg,gyere és ment meg mert elégek belülről,gyere és ments meg,nem bírom tovább nélküled,gyere és ments meg,ments meg,ments meg.’’

Ahogy ezt a verset megirtam,megkönnyebültem.A papírt ott szorongattam a kezemben.Már nem nagyon láttam.

-Hát itt a vég…-sóhajtottam,de nembaj,boldog vagyok hogy itt lehetek,hogy itt kell meghalnom,nem azon a szörnyű helyen.Már lassan csukódik le a szemem,mikor kocsifékezést hallok.Két alakok látok,ahogy gyorsan közelednek felém.Próbálok észhez térni.

-Lillaaaa-kiabál egy ismerős hang

Erre egy kicsit föleszméltem,és tisztán látom a két alakot:Bill és Tom

-Sziasztok fiuk….rég láttalak titket….annyira ….örülök.-én

-Lilla,tarts ki már hivtunk mentőt.-Tom

-Nem…ugyis meghalok,tudom.-én

-Ne…ne mondj ilyet,nem halsz meg.-Bill,akinek már záporoztak a könnyei

-Bill,sajnálom…sajnálom hogy nem mondtam el az igazat.-én

-Ezzel most ne törödj,inkább tarts ki,kérlek.-Bill,és megfogta a kezem

Megérkezett a mentő.Engem betettek a kocsiba,a fiuk jöttek velem.Gyorsan odaértünk a korházba,engem betoltak egy szobába.A fiuk odakint várakoztak.Fél óra múlva kijött egy doki.

-Mi van vele?Rendbejön??-Bill

-Elég kritikus az állapota,nagyon ki volt száradva és belső sérülései is vannak,nem mondhatunk semmi biztosat,de nincs sok remény.-doki

-Uram,bemehetnénk hozzá??-Tom

-Egyszerre csak 1!És ne fárasszák ki kérem.-doki

-Oké,-Bill,és már rohant is a szobába.Én az ágyon feküdtem,észnél voltam,de mégis mindenem sajogott.

-Lilla…-Bill és átölelt

-Bill…bocsáss meg.-én és viszonoztam az ölelést

-Ne…te bocsáss meg.-Bill

Erre nem szóltam semmit,csak elengedtem,és visszadöltem az ágyba.

-Lilla,azon a napon,az a csók,az első csókom,azt komolyan gondoltam.-Bill

-Emlékszel rá?-én

-Hogyne emlékeznék…és azt akarom mondani,hogy Szeretlek.-Bill,és megcsókolt

Ugyanolyan volt mint az első,egyszerűen fantasztikus, Bill olyan gyengéd volt.Mikor abbahagytuk…

Tom lépett be az ajtón.

-Bocs,megzavartam valamit?-Tom

-Nem…semmit..-Bill

-Ok,akkor most jöhetnék én?-Tom Bill felé fordulva

-Ja,persze…akkor én most megyek…hát szia….nemsokára ujra bejövök.-Bill

-Szia.-búcsuztam el  ,Bill kiment

-Na,és hogy érzed magad?-Tom

-Jobban,köszi hogy behoztatok.-én

-Semmiség,de mi történt veled az elmúlt évekbe?-Tom

-Hát…elég rossz volt ott élni,annyi volt a gyűlölet,és amikor láttam hogy apám lelött egy embert télleg betelt a pohár,és hazajöttem.-én

-Nagy butaság volt,ha Georg nem olvas ujságot,akkor te már nem lennél.-Tom

-Honnan tudtátok hogy itt vagyok?-én

-Sejtettük,mikor ránéztünk az ujságra rögtön beugrott ki vagy.Fogtunk egy taxit és egyenesen idejöttünk.-Tom

Pár perc csend következett,majd megszólaltam.

-Örülök hogy nektek sikerült,büszke vagyok rátok.-én

-Köszönöm,de ez csak a te érdemed.-Tom

-Dehogy.-én

-Dehogynem,elolvastam azt a levelet,ha azt nem irod meg,Bill bele se kezd az éneklésbe,ezért nagyon hálás vagyok neked.-Tom

-Télleg mi történt miután elmentem?-én

-Hát…Bill először kicsit ki volt bukva,mert nem vagy vele,sokszor áradozott rólad,hogy elmegy hozzád,de az időnk nem engedte.Aztán nem sokkal később összeismerkedtünk Gustavval és Georggal,velük nagyon jóba vagyunk.-Tom

-Ahham…-én,és ásítottam egyet

-Mióta nem aludtál?-Tom

-3-4 napja…asziszem.-én

-Akkor gyerünk,aludj el.-Tom

-Na…nekem ne parancsolgass.-én

-Én?Dehogy!De mostmár télleg aludj,itt várok amíg el nem alszol.-Tom

-Oké fönök.-mosolyogtam,majd a párnára hajtottam a fejem,egyébként is álmos voltam,szóval rögtön elaludtam,de ekkor még senki sem sejtette hogy örökre…

Este Bill és Tom a korház felé haladt,mikor a szobád előtt nagy tömeget láttak.Gyorsan odarohantak,befurakodtak előre az ágyamhoz

-Mi van vele?-kérdezte Bill rémülten

-Töltés 250 és most!-doki

Erre felébredtem,már nem volt semmi erőm.Billre és Tomra pillantottam,majd az utolsó súhajtással annyit tudtam mondani:

-Sajnálom….-én majd örökre lecsuktam a szemeimet

-Csináljanak valamit.-orditozott Tom

-Sajnáljuk uram.Vége.-doki

-Neee….Lilla,ne hagyj itt kérlek.-Borult Bill a nyakamba,de ezt én már csak odafentről láttam…Mint ahogy azt is a temetésem napján történt.Nem voltak ott sokan.Bill és Tom egymás mellett álltak.Bill kezébe láttam egy papírt,azt a papírt,amire az utolsó versemet irtam.Rossz volt nézni,ahogy sokan megtörten zokognak a síromnál,de ekkor én már nem éreztem semmit…

Huhh…hát nemtudom…remélem tetszett,elég szomi lett,de ez van

Bye:Lilla