|
Lily és az öngyilkosság?
Sophie Potter 2008.08.13. 18:13
Szereplők:
Lizi- fatuskó, érzései nincsenek
Sophie- érzelemmel dús, vidám, érzékeny
Lily- szomorú, makacs, éneklős típus
Megan- vad, okos, ravasz és érzései nem kimutathatóak
James- hibrid faj, nem megállapítható melyik nem felé húzódik
Sirius- hibrid faj ő is, tökéletesnek hiszi magát miközbe a haja lassan hullani fog
Peter- elnyomott, nem kibontakozott tojás burkolatú félénk kölyök
Remus- Nem elnyomott, nemi élete megállapítható de néha kileng. Olyan, mint Sophie.
Na most, hogy ismertettük a szereplőket és tulajdonságaikat, elkezdhetjük. De most szólok, ebbe minden lesz! És lesz még pár pluszszereplő, de azok nem lényegesek annyira. Most pedig kezdjük, amit vártunk. Nézzük csak, szerintetek, mi legyen? Napló, saját szemszögből írkálmány vagy pedig csak kívülről szemléljük? Tudjátok mit, NAPLÓ lesz. De végre kezdjük el, mert mindenki elül innen. Minden szereplő írni fog egy naplót, de nem egyszerre, hanem ha az egyiknek lezárul a naplója, akkor írja a másik.
Lily Evans:
Sziasztok! A nevem Lily Evans, 17 éves és 6.-ik év elején. Vörös hajú, zöld szemű vagyok. Ez az évem szomorúan kezdődött, és állítólag egy méregzsák vagyok. Nem is vagyok az, csak mindenki folyton piszkálgat.
Idézem: „Nézzétek már, itt van Lily Evans aki kwidicsezik. Fúj”
Nem értem, mi ez a rasszista megfogalmazás? Mért baj az ha valaki Kvidicsezik és lány? Semmi! Utálom ezt az iskolát, csak a barátnőimért vagyok itt. De ők is kezdenek megutálni, kivéve a hűséges Lizi Eyre na és persze Sophie. De idő kérdése mikor utálnak meg. James is utál, mert megkértem az igazgatót, hogy beállhassak a Mardekár csapatba. És ezt meg is engedte. De mindegy, nem szeretem a Griffendél-t MÁR. Eddig azt hittem, milyen boldog leszek itt. De hát mégsem. Talán majd egyszer! De most elindulok lefelé, mert van egy-két dolgom. Pl. Könyvtár meg ilyenek. Nézzük csak, lementem a Klubhelyiségbe és itt van James. Elmegyek előtte … Kigáncsolt! Elegem van, kitörök magamból.
- Idefigyelj James Potter! Ha azt hiszed éveken át szívathatsz, mert nem akartam a te béna csapatodba járni hát tévedsz!- ajjaj kihúztam a gyufát. Felpattant.
- Na figyelj csak Lily Evans kisasszony (Nem jól kezdődik). Ha te meg azt hiszed, hogy azt csinálsz, amit akarsz, és cserbenhagyod a házad, akkor menj át Mardekárba vagy bármi!
- Ezt akarod? –néztem rá szinte hitetlenül.
- Igen, ezt. –ezzel én hátat fordítottam és sírva kirohantam.
Tudom, elég dilis vagyok, de ilyet soha senki nem mondott. Azt hittem, hogy megtűrnek itt. De úgy látom nem! Elegem van, összepakolok, felmegyek az igazgatóhoz. Átmegyek a másik házhoz és ÁDIOSZ Griffendél. Ezzel elindultam az igazgatóhoz, nem érdekelt a Griffendélesek csúfolódása sem. Egy célom volt, az Igazgatói. Lassan megérkeztem oda és bekopogtam.
- Tessék- hívatott be Dumbledore.
- Jó napot! –léptem be szomorúan.
- Mi a baj kislány?
- A házam, nem akarom. Át szeretnék iratkozni- hajtottam le fejemet.
- Jajj de mért?
- Mert, mindenki bánt. Ma James is kigáncsolt és közölte velem, hogy menjek át a Mardekárba.
- De tudod mért van ez.
- Igen, de akkor sem igazságos!
- Hát figyelj, én átengedlek a Mardekárba. De akkor soha többé nem mehetsz vissza a Griffendélbe. Dönts. Igen vagy nem?
- Igen! Átmegyek. –ezzel kivonultam és valamiért sírni kezdtem és rohanni a park felé.
Éppen futottam, mikor beleütköztem James Potterbe. Aki flegmán földre lökött.
- Mit bögsz? Nem jár veled Lucius?
- Gyülöllek! Remélem örülni fogsz, ha holnaptól nem zavarom a Griffendél légkörét! –láttam, hogy James megrökönyödött és csak nézett zavartan. –Mi az? Nem te kérted? Hüm?
- De igen, jó menj. Viszlát- ezzel elment.
Ezután visszaindultam a házamba, egyelőre. Felmentem a lány hálóba és előkaptam a böröndöm. Eközben Lizi ért be az ajtón.
- Hát te hová pakolsz? Nincs nyaralás idő.
- Elmegyek.
- Haha, móka mester vagy. Most komolyan!
- Átmegyek Mardekárba.
- Lily ne ijeszgess! Kezdem elhinni.
- Jól is teszed- ezzel összezártam a böröndöm és elindultam az ajtó felé.
- Ne menj!
- De, itt nincs rám szüksége senkinek se. Szia.
Ezzel elindultam lefelé a klubhelyiségbe, ahol Sirius és Remus ült. Mért kell ezeket még látnom?
- Mi az, költözöl Evans? –Sirus beszólt, megölöm.
- Igen költözöm, Sziasztok.
15 perc múlva… Elértem a Mardekár ajtajához. Már megmondták nekem a jelszót, de mégse akaródzom belépni. Vajon mért? Mindegy, nincs visszaút. Kimondtam a „boldogító” igent. Olyan szomorú vagyok! Tudom, hogy Megan és Sophie is itt van, de akkor sem az igazi. Mindegy, bemegyek. Ezzel be is mentem, ahol mindenki rám nézett.
- Öh… hello!- zavarban voltam.
- Szia –morogták oda.
Nem is próbáltam csevegni, elindultam a háló felé.
- Állj! –állt elém Narcissa.
- Mi a baj? Ott a lányháló- voltam zavarban ismét! Elegem van.
- Na igen, de te nem fogsz ott aludni.
- Hogy?
- Mert te a fiúknál fogsz aludni. –erre nyeltem egyet.
- Ne szenyózz vele!- lépett elém Megan a megmentő.
- Maradj csöndben, vagy mész te is oda.
- Ne kötözködj. Világos? Remélem, nem akarod azt, amit múltkor- vicsorított Narcissára Megan.
- Nem, de te meg nem parancsolgatsz-, erre ellökte.- Te meg irány a fiúháló. Lucius, Steven vigyétek! –mutatott rám.
Erre felkaptak és vittek, én kapálóztam. Nem akarom, hogy ott kelljen aludnom. Áhh, belöktek a hálóba. Na és kik közé kerültem? Naná, hogy Steven és Lucius közé. De most jön a legrosszabb. Ezek falhoz löktek! Áh segítség. Na ne, Lucius hajol felém, miközben Steven veszi le a felsőjét. Meg fogok itt halni! Áh ne már csak pár centi köztem és Lucius között. Mármint a fejünk között. Áh szörnyű, hirtelen rám tapasztotta az ajkait. De én ezt nem akarom, de késő. Átkarolt, nem tudok szabadulni. Na jó, nem is olyan rossz, ahogy csókol. Áh ezt nem értem, átkaroltam. Lehet reflexből? Hüm Steven-en nincs felső. Nagyon szexi. De álljunk meg! Ezt nem tehetik, nem akarom. Na jó, nagy lendület és ellökés. Sikerült is ellöknöm.
- Na de mért tetted ezt? –nézett Luci szúrosan.
- Nem akarom! Értsd meg!
- Nincs olyan, hogy nem akarod. Mint látod, 3-an vagyunk itt. És az lesz amit mi mondunk- ezzel falhoz lökött.- Világos?
- Neem! –próbáltam ellökni, de újra megcsókolt.
Ekkor Steven, akin már csak alsó volt, helyet cserélt vele és ő csókolt meg. Ez annyira gusztustalan! Ellöktem, nem akarom. Ki akartam rohanni az ajtón, de Lucius bezárta. Én csak meredtem rájuk.
- Na figyelj! Nem tudod? Nálunk ez a szabály! Ha valaki mellénk kerül, ez lesz.
- Akkor nem kerülök mellétek!
- Késő! –lépett oda Steven és felkapott.
- Eresz, vagy kiverem a szemed!- néztem rá.
- Max lett egy jó napod, de úgyis meggyógyítom.
- Nem akarom! –kezdtem nyafogni, mert elment az életerőm.
- Ne hisztiz!- rímalt rám Lucius aki öltözött.
- Igen, inkább vedd le a ruhádat- vigyorgott Steven.
- Soha! Inkább lesmárolom Narcissát, minthogy veletek bármit is csináljak.
- Oh hát így- ezzel Steven felkapott és lerakott, az ágyra fektetett és felém ült. Majd szép lassan kikötözte a kezem és kezdte levenni a ruhám.
- Ne! Nem akarom! –sikerült leesnie, miközbe kapálóztam, de úgyse úszom meg.
Mivel nem tudom kikötni magam. Az én szerencsém, ma két felsőt vettem fel, reflexből. De ez átlátszó, nem sokat takar. Jaj ne, jön vissza Steven és újra rámül, de úgy hogy ne tudjak mocorogni. Mikor hozzá ér a derekamhoz, megremegek. Félek, de élvezem, szörnyű vagyok. Jaj ne, felhúzza a pólóm. Áh el akarom magam takarni, de nem megy. Mi az? Mosolyog? Nem bírom. Áh, de valaki beront az ajtón. Sophie az! A megmentőm! Csak, hogy porul jár. Lucius bezárja az ajtót, és őt veszi kezelésbe. De most nem tudok ezzel törődni, én fontosabb vagyok, mert Steven továbbra is tapiz. Nini, leszállt rólam. Francba, csak a nadrágom húzza le. Nem akarom, kapálózni kezdek. De késő, lent van. Jaj, itt fekszek egy bugyiban előtte kiszolgáltatva. De várjunk, felhajol és megcsókolja a nyakam. Ebbe azt hiszem, beleremegtem. Ezt ő is észrevette és mosolygott, majd még egyszer megcsókolt a nyakamnál. Erre egy sóhaj hagyta el a számat, mire ő egyre lejjebb haladt. Egyre több sóhaj hagyja el a számat. Leért a melleimhez. Szép lassan elkezdi a mellem simogatni, mire én felnyögök. Szörnyen élveztem, amit csinál, de azért félek. Ő az első férfi, és még szűz vagyok. Na szóval. Nyelvével bekapja a mellbimbómat, és szopogatni kezdi. Ez nagyon jól esett, jelezve felé felnyögtem újra. Erre felbátorodott és nyalogatni kezdte a mellem felváltva. Közben kezével is cirogatta. De eközben egyik kezével lejjebb halad és simogatni kezdi a combomat. Majd szájával egyre lejjebb halad és a hasam kezdi nyalogatni. Kezével talptól térdig simogatja. Én csak nyögök folyamatosan, mert belátom ez nagyon jó. Ekkor kezével végig simít nemi szervemen, bugyin keresztül. Ekkor megrándulok, majd ránézek. Meg akartam állítani, de nem tettem. Hagytam. Ekkor lehúzta a bugyim és kitárultam elé. Megakadt a szeme a csupaszra borotvált puncimon. Kicsit zavarban voltam, de ő jelezve, hogy tetszik neki adott egy csókot az ajkamra. Én erre elmosolyodtam és hátra dőltem. Ekkor ő megcsókolta a nagy ajkam.. Először kívülről a nagy ajkakat kezdte nyalni, majd nyelvével behatolt. Erre egy nagyot nyögtem. Elkezdett nyalni szép lassan. Én már nem bírtam magammal. Egyszer csak észrevette, hogy szűz vagyok és felnézett rám.
- Szűz vagy?
- Igen- jöttem zavarba.
- Nyugi, nincs ebbe rossz. És mostmár úgyse leszel az!
- Ne!
- Tessék? Megint ellenkezel?- nézett rám gonoszan.
- Nem, csak nem akarom elveszteni- sóhajtottam.
- Hidd el jó lesz! –mosolygott rám.
Ekkor visszahajolt, ujját elkezdte felnyomni és hirtelen éles fájdalom. Sikítottam, még szerencse, hogy némító varázslat van a szobán. Az elején nagyon fájt, de utána nagyon jó volt, ahogy ujjazott. Szép lassan ki, majd be. Folyamatosan nyögtem és rángatóztam. Mikor észrevette, hogy a végén járhatok, rám feküdt és bedugta meredező nemi szervét. És szép lassan mozogni kezdett. Nagyon fantasztikusan csinálta és én csak nyögtem. Már a hátát kapartam, annyira élveztem, mikor hangos nyögés közepette elmentem. Nem sokkal később ő is követett és rám nézve csókolt meg. Én a végén már bántam, hogy így odaadtam magamat neki. De nem tudtam visszafordítani. Illetve igen egy varázslattal, de az nem természetes. A végén, csak feküdtem az ágyon még mindig. Néztem magam elé és hirtelen egy könnycsepp gördült le. Ahogy elnéztem Sophie-t is, kifárasztotta Lucius. Bár ő nagy csitri, de ettől még fáradt. Én csak gondolkoztam, hogy tehettem ilyet. Ekkor Steve törte meg a csendet.
- Na élvezted? –erre én nem válaszoltam hanem elfordultam, de erre erős kezével maga felé rántott.- Azt kérdeztem, élvezted?
- Szállj le rólam! –lelöktem és berohantam ruháimmal a fürdőbe.
5 perc múlva… Kiléptem a fürdőből, és ők még mindig ott voltak. Sophie aludta az igazak álmát én meg körbe néztem.
- Szörnyű –néztem körül.
- Valami baj van? –terült el az ágyon Steve.
- Mért kellett megerőszakolni?
- Hey kislány! Te is élvezted! –erre nem tudtam visszavágni, csak leültem Lucius ágyára, mert a többi foglalt volt.
- Kislány! Azaz én helyem, ezért bűnhődnöd kell. – döltőtt az ágyra.
- Nemár! Most keféltek meg, hagyj békén!- akartam ellökni.
- Úgyis az enyém leszel! –szállt le és ment be Steve-el a fürdőbe.
Én ezt kihasználtam és kislisszoltam az ajtón. Szinte senki nem volt ott, csak Narcissa és a csitrijei. Én odamentem Narcissa elé és felképeltem.
- Mit képzelsz?
- Megérdemelted! –üvöltöttem rá.
De ezt rosszul tettem, mert mindenki nekem támadott és a földre kerültem. Rugdostak, tépték a hajam meg minden. A végén egyedül feküdtem a földön, mert nem bírtam felállni. Ekkor Megan lépett le a hálóból.
- Te jó isten! Mit történt veled?
- Narcissa- jajdultam fel.
- Nyugalom- ezzel begyógyította sebeimet és leültetett, én meg sírva fakadtam.
- Mi a baj?
- Semmi- fordítottam el a fejem, és kirohantam az ajtón.
Csak rohantam előre, nem akartam látni semmit se. A körülöttem levő embereket sem, és a régi barátaimat. Arra se voltam kíváncsi, hogy mit sugdolóznak rólam. Egyenesen a vonat állomás felé rohantam, ahol a víz volt. Egyszer és mindenkorra véget vetek az életemnek! Leértem a vízhez, nem látott senki. Max Dumbledore mindenlátó szeme!
Ez történt:
Egyszerűen elrugaszkodtam és már a vízben voltam. Le a vízaljára. Érzem, hogy nincs semmi levegőm. Eljött a biztos hatás. Elájultam, nem tudok semmiről a sötétség lepett el. Érzem végre véget, vetek az életemnek. Lemoshatom a mai mocskot magamról. De egyszer csak egy erős kezet érzek magam körül, azt hiszem. Nem tudom mi történt, mert elájultam.
Gyengélkedőn…
Felkelek és érzem, hogy kapkodok levegőért. De ekkor leesett, hogy nem vagyok vízben. Ki akarom nyitni a szemem, de félek a látványtól. Ezért csukva tartom és lélegzek. De várjunk csak, nem emléxek a mai napon kívül semmire sem. Ez baj! Mármint pár dologra mégis. Amnézia? Még rosszabb! De lehet, csak a sokk hatása alatt vagyok. De ekkor kinyitom a szemem és felnézek a fehér plafonra. Ekkor valaki megszólít.
- Lily, felébredtél?
Erre a hangra becsuktam a szemem és elaludtam. Nem volt erőm felkelni vagy akár két percig nyitva tartani a szemem. Az a baj, hogy felkel épülnöm, mert így olyan törékenynek tűnök. Lassan egy hete fekszek ugyan ebben az állapotban. Érzem, hogy van valaki mellettem, de nem tudom ki az. Nem is akarom tudni! De muszáj, valaki megpiszkál élek-e még. Erre kinyitottam a szemem és bámultam a semmibe. Hallottam a hangokat, de egy szó se jött ki a számon. Csak néztem, majd lassan nyüszítve oldalra fordítottam a fejem. Néztem, hogy ki az. De nem tudtam feldolgozni. Érzem, hogy próbálkozok, de nem megy. Ekkor leesett, hogy ez itt valami barát lehet. De ekkor újra vissza a fej és becsukom a szemem. Nagyon sokkos állapotban lehetek, nem megy! Ekkor valaki megitat velem valamit. Erre jobban érzem magam, megint az alak felé nézek és feldolgoztam ki az.
- Ja… James- beszéltem még bénán.
- Mond Lily- mosolygott rám azt hiszem.
- Mért vagy vagy itt?
- Mert valakinek meg kell menteni a kis méregzsákot. –erre elfordítottam a fejem és szipogtam kettőt.- Na nem úgy gondoltam- forditott vissza és a szemembe nézett.
Pár óra múlva… Tökéletesen érzem magam azt hiszem, már tudok ülni és járni is. Megmondom, hogy szeretnék menni és kilépek az ajtón. Elindulok egy irányba, de megremeg a lábam és szédülök. Nem érdekel, majd pihenek a hálóban. El is érek odáig, a fiúk nincsenek ott, sőt senki sincs. Furcsa. Belépek a hálónkba és ledőlök az ágyamra. És máris a gondolataimat kiengedem a házból, és kelnek járnak. Jól esik ez így, mert van ami kell most. Rájöttem, hogy öngyilkos akartam lenni és arra is mért. Erre kitaláltam, hogy megpróbálom újra, de nincs semmi hasznos dolog. Ezért aludni kezdtem. Már 4 óra körül járhatott mikor érzem, hogy valaki leül az ágyamra. Erre kinyitottam a szemem és Steve ült ott, kezét lábamra téve.
- Hagyjál békén.- nyögtem ki.
- Hát jól van- erre lefeküdt az ágyára.
- Na jó, segíts le a nagyterembe, nagyon nem érzem jól magam.
- Persze, hogy segítek –erre felkapott és vitt. Ez idáig mind szép és jó volt, de beájultam.
Mire a nagyterembe értünk, felébredtem és ráztam a fejem, de megfájdult. Ő letett engem a székre és kértem, hogy hagyjon ott. Megláttam egy kést, és gondolkozni kezdtem. Mivan ha érvágás lenne? Akkor nem tudnak megmenteni. Épp az eremhez tettem, mikor Steve visszanézett.
- Amúgy Lily- de erre véletlen megvágtam a kezem.- Mit művelsz? –visított és odarohant. Kikapta a kezemből a kést és rám förmedt.- Mit képzelsz? Meg akarsz halni?
- Igen! –kiabáltam neki, mire ő elejtette a kést.
- De mért?
- Miattatok, a Griffendélesek miatt, és az egész iskola miatt- erre sírva dőltem az asztalra a vérző kezemre. De már nem érdekelt, csak sírtam, mire ő odaült mellém és átkarolt.
- Sajnálom, ezek szerint a legjobb lenne, ha elmennél a suliból.- erre én rádőltem ő meg átkarolt és sírtam.
- Utálok élni! Mért mentettetek ki? –néztem fel rá.
- Mert így kellett lennie- nézett rám a csillogó zöld szemeivel.
- Nem!- üvöltöttem és kirohantam a teremből, miközbe a vérem csöpögött a földre.
Úgyis megölöm magam! Előbb vagy utóbb sikerül! Megkell tennem! Ezekkel a gondolatokkal rohantam a folyosón, ahol hirtelen összeestem, mert túl sok vért vesztettem. Ott feküdtem a földön tehetetlenül és összetörve. Lassan érzem, hogy elvesztem az eszméletemet, és hirtelen látok egy fehér kaput. De miközbe megyek felé, valaki oldalt azt suttogja, hogy NE MENJ ÁT RAJTA. Nem tudom mi rossz, lehet ebbe, de nem megyek át rajta. Csak nézem és ülök. Ekkor valaki rázni kezd. De érzem, hogy nem ébredek fel. Valamiért mindent felülről nézek, de mért? Jaj, haldoklom. Nem tudják a vérzést elállítani. Steve is ott van, meg mindenki. Mért kellett ez? Meggondoltam magam! Nem akarok meghalni! Nem! Erre sírni kezdtem és csak sírtam. Ekkor látom, hogy James is odaér, és sírni kezd felettem. Mindenki csak sír és azt mondogatja, hogy meghalt. Ekkor egy ember lép mellém és megszólal:
- Ezt akartad és megkaptad.
- De nem akarom már!
- Nincs visszaút, most nézd végig ahogy szenvedsz.
Erre a földön rángatózni kezdek, és hörögni. Kiszáradt az egész tüdőm, nincs semmi vérem már a testemben. Mindenki sír és ölelget, hogy élj. Késő, már mindennek vége. Meg fogok halni, mert öngyilkos akartam lenni. De ekkor valaki egy tűt szúr belém, és vért kezd belém pumpálni, ahogy elnézem fentről. Próbálkoznak, a másik oldalon a kezemet kötik, hogy ne vérezzek. De rendesek! Meg akarnak menteni! De ekkor valami szívni kezd a testem felé. Eltűnik a fehér kapu, és azon veszem észre magam, hogy a testemben hörgök egyet. Még kapok egy esélyt, mert látom a fehér kaput, de nem megyek át rajta. Ekkor eltűnik az esély és felraknak egy szállítóeszközre és visznek a gyengélkedőre. Ott rám raknak infúziót, de én csak hörgök. Érzem, nincs bennem erő. Megfogok halni! De egyszer csak kinyitom a szemem és körbe nézek. Látom, hogy mindenki megkönnyebbülten felsóhajt, de ettől még életveszélyben az életem és még nincs vége. Mert újra forogni kezd a föld. Ekkor eszembe jut a kedvenc dalom:
„Eljöttél velem, de nem kérem, hogy vigasztalj.
Élek, így hát nincs itt semmi baj.
És nem tudna rám szárnyat húzni 100 angyal.
A vérem mindig mást akar…”
„Forog a föld, az évszakok!
Az álmomban végre itthon vagyok!
Ez nem az a hold!
Szebb, mint máskor volt, és ha újra elmennék,
Ugye hiányoznék még?”
Ezt énekeltem magamban és gondolkoztam. Ekkor minden erőmmel kinyitottam a szemem és felültem, majd kitámasztottam magam. Körbe néztem, itt az összes volt barátom. James, Sirius, Remus, Peter, Jenny és a többi. Elmosolyodok, és újra körbe nézek, még mielőtt ismét meglátnám a fehér kaput. Ekkor már boldogan megyek a kapu felé. Tudtam, hogy ott az örök béke és a szeretet. Ugyan nem így akartam elbúcsúzni, mert elméletileg én terveztem a jövőm. De nem bánom, legyen végre vége. Megyek boldogan a kapu felé, tudom, hogy a barátaim látták hogy boldog vagyok. Ez egy öröm nekem, mindenkit együtt láthattam és mosolyogtak rám. Mielőtt elérnék a kapuhoz, visszanézek és mosolygok egyet. De összeszorul a szívem, mert mindenki szomorú. Lekötik rólam a gépeket, és sírva dőlnek egymásnak. Kicsit összeszorul a szívem, de ez megtörtént. A csúf emlékek, a boldogság az öröm a szomorúság, a megaláztatás, a verés, a magány, a veszteség. Ez mind törlődik az életemből, minden elmúlik, és újra fogok élni. Ekkor egy könny elhagyja szememet, és követi még egy. Egymás után folynak, mint egy patakocska. Mikor odaérek a kapuhoz, egy ember áll mellém.
- Szervusz.
- Szia.
- Ahogy látom, meghaltál, és át szeretnél menni.
- Igen.
- Rendben. Név?
- Lily Evans.
- Halál eset?
- Vérvesztés.
- Szándékos vagy véletlen?
- Szándékos.
- Akkor sajnálom, nem mehetsz át.- ezzel összecsukta a könyvét és én a testemben ébredtem.
Lassan kinyitom a szemem, felnyögök a fájdalomtól és felnézek. Senki nem vett észre, csak sírtak. Megpróbáltam valami jelet adni, de nem vettek észre. Ezért minden erőmmel énekelni kezdtem.
”Forog a föld, az évszakok”
Ezt meghallották és felém fordultak, mindenki sírt az örömtől. Én is mosolyogtam és feküdtem egy helyben. Egyedül hagytak Steven-el, én meg csak néztem.
- Tudod Lily, sajnálom, amit Lucius-al tettünk.
- Hát sajnálom, de nem bocsátok meg.
- Igen gondoltam.
- Rendben. Nos fáradj ki, szia. –ezzel aludni kezdtem.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
