VII.
A Kárpát-medence birtokbavétele

Hogyan került hazánk "füve, homokja és vize" Árpád hatalmába?

"A honfoglalás hosszabb folyamat - olvasható az 1981-ben kiadott magyar történeti kronológiában. - Eseménytörténetét, a Kárpát-medence területének megszállását ma még nem tudjuk hitelesen ábrázolni. Annyi azonban valószínű, hogy 896-ban az északkeleti Vereckei-hágón át és kisebb részben az Al-Duna vonalán ment végbe a honfoglaló magyarság benyomulása a Kárpát-medencébe."

Itt hadd említsük meg, hogy a krónikák és a tudomány világában különböző felfogások a honfoglaláshoz más-más évszámokat rendelnek mint időpontot. A Képes Krónika 677-re, Kézai Simon pedig 700-ra teszi a honfoglalást. Van kutató - Csallány Dezső -, aki az 568-as avar honfoglalást tartja első honfoglalásunknak. László Gyula véleménye szerint őseink két hullámban érkeztek a Kárpát-medencébe: előbb az onogurok 7. századi szétrajzása idején, később pedig a 9. század végén, Árpád vezérletével, amikor is a honfoglaló fejedelem katonanépe már földmíves-állattenyésztő onogur-magyarokat talált itt (az állattenyésztők főként ázsiaiak voltak). Jól megférhettek egymással, a temetőkből sejthető, hogy az újonnan jöttek az avarokat fegyveres szolgálatra fogták. A két ág egységes nemzetté fonódott össze, s az új évezred küszöbén erős, nyugati mintájú királyságot alkotott. László professzor "kettős honfoglalás" néven ismertté vált teóriája szerint a kései avarok voltaképpen a magyar honfoglalás első nagy csoportját jelentették. A nagyjából 670 után beáramló nép jelvénye a griff volt meg az inda, erről nevezik őket a griffes-indások népének. (Ez sem volt egységes nép, a két jelkép egyúttal kétféle származást jelölt: a griffesek Belső-Ázsiából, az indások a Volga partjáról származhattak; a volgaiak éppen arról a területről, ahol a magyar nép kialakult.) A Nesztor Krónika néven ismert orosz őskrónika megemlékezik a magyarok kétszeri honfoglalásáról: először jöttek a fehér ugorok a VII. században, az avarok idejében, aztán a fekete ugorok, Oleg idejében.

Az 1100 évvel ezelőtti események csúcspontját illetően történészeink egyik csoportja (Hóman, Pauler, Györffy, Fodor, Czeglédy, László Gyula stb.) 895-re voksol, míg mások (Vámbéry, Karácsonyi, Salamon, Bartha, Ligeti, Deér stb.) 896-ra. Fodor István írja: "A különböző történeti kútfők összehasonlító vizsgálatából levont történetírói következtetések közül Pauler Gyuláé volt a legmeggyőzőbb, aki 895 őszére tette a magyar történelem e fontos eseményének időpontját. Ezt a felfogást tette magáévá a magyar Országgyűlés is, és az 1892-es II. törvénycikk az ezredéves ünnepségek megrendezését 1895-re irányozta elő. 'Ezt csak később tették át opportunitási okokból 896-ra' - amint később Pauler írta, azaz: a nagyszabású munkálatok elhúzódása miatt. A millenniumi ünnepségek évének is bizonyára nagy szerepe volt abban, hogy a magyar közvéleményben - és a tankönyvekben - később a 896-os évszám rögzült."

"Minden adat arra vall - olvashatjuk Götz László Keleten kél a nap című munkájában -, hogy az etelközi szállások népe már 895 tavaszán, Árpád derékhada nyomán megindult az új haza felé, azaz a honfoglalás előre megtervezett vállalkozás volt. Árpád főserege Levente bolgár hadjáratával egyidejűleg támadta meg az erdélyi és tiszántúli bolgár tartományokat." A balkáni hadjáratot két magyar lovashadosztály, 10-12 000 harcos, legfeljebb tizenötezer ember hajtja végre. Amennyiben ez az adatokból kikövetkeztethető, a Jenő hadosztály működési területe a Duna déli, tehát jobb partja, a Nyék hadosztályé pedig a folyó északi, tehát bal partja.

Az Etelközben megalakult törzsszövetség körülbelül 50-60 ezer fős hadsereggel rendelkezett. (A fegyverre fogható férfilakosság aránya minden korban és minden társadalomban általában 20 százalék.) A honfoglaló magyarság Hóman Bálint szerint körülbelül félmillió fő, mások szerint 350-400 ezer lélek. Ez körülbelül 60-70 ezer 19-40 év közötti fegyveres. Látszólag nem sok. Csakhogy ez a szervezett embermennyiség a 9. században akkora tömeg, amekkora Európában a bizánci és a frank-római császárságot leszámítva, az Uráltól az Atlanti-óceánig terjedő tízmillió négyzetkilométeren - ahol összesen legföljebb 9-10 millióan élnek - mindössze négy van: az úz-besenyő törzsszövetség, a kazár birodalom, a bolgár birodalom és a magyar törzsszövetség.

Ez utóbbinak új hazát keresése előre megtervezett és hosszan előkészített akciója volt. Erre lehet következtetni eleinknek a Kárpát-medence térségébe irányuló hadjárataiból. 870-880 között a Volga és a Dnyeper között vannak, szállásaik központja inkább a Volgához esett közelebb. De 881-ben a magyarok és kabarok serege Szvatopluk morva fejedelem oldalán Bécs alatt harcol a frankok ellen. (Ugyanez a Nyitrán élő Szvatopluk 883-884-ben két hadjáratban elpusztítja Pannóniát.) A következő hadjárat évszáma 885. Hét évvel később, 892-ben a magyarok Arnulf keleti frank király szövetségeseként viselnek háborút Szvatopluk morva fejedelem ellen. Hadjáratot vezettek, továbbá, 894-ben is. Van kutató, aki szerint "ez a nagyobb arányú pannoniai hadjárat már a honfoglalásnak integráns része (katonai műszóval felderítésnek is mondhatnánk)". A nagyszabású katonai akciók sűrűsödése mindenesetre arra vall, hogy ezek immár előkészítő-felderítő műveletei is a tervezett ötödiknek, a betetőzésnek. Ez magyarázza a honfoglaláskor tanúsított meglepő helyszín- és terepismeretet - mai szemmel nézve az a földrajzi tájékozottság, amely a honfoglaló magyarságot jellemzi, valóban bámulatos -, amihez természetesen a csatlakozott avarok is hozzásegítették a jövevényeket. A terület földrajzi és politikai értelemben vett felderítése ugyanis a helyben lakó és barátságos avar népelem beszámítása és felhasználása nélkül jószerivel elképzelhetetlen lett volna. Velük Árpád - alapjában véve már 862 óta - állandóan fenntartja az érintkezést. Segítségükkel a hadjáratok között - békés úton - részletes adatszerzés folyik évtizedeken keresztül.

Él olyan nézet, hogy a besenyők által Árpád népére mért vereség - a magyarok Etelközben maradt családjait teljesen kiirtották volna a besenyők - indította volna el a honfoglalást és hogy Árpád magyarjai e feltevések szerint nők, gyermekek, öregek nélkül, űzött vadként, a besenyők elől menekülve érkeztek volna el az új haza határára. Ebben a hitben fogantak Illyés Gyula Árpád című versének alábbi sorai is: "...Alig volt nő. Alig egy csacsogó száj. / A bosszúállás nem kegyelmezett. / Vének se voltak. Minden elveszett... Egy csapat özvegy férfi s egy sereg / Árva siheder, ez volt a magyarság?" hadsereg szállta volna meg hazánkat.

E feltevéssel kapcsolatban három megjegyzést kell tennünk. 1.: krónikáink a besenyő vereségről említést se tesznek. 2.: Egy vert sereg csapatai néhány év múlva nemigen tarthatták volna rettegésben fél Európát. 3.: Ha csak férfiak érkeztek volna - olyan nagy lélekszámú szlávságot találva itt, mint ahogyan eddig vélték -, akkor minden bizonnyal a Kárpát-medencében talált asszonyokkal alapítottak volna új családot, és az utódok, vagyis mi ma valamennyien, anyanyelvünket - az anyák nyelvét -, azaz valamilyen szláv idiómát beszélnénk. Azaz ha Árpád népe szláv asszonyokkal állt volna össze, akkor nyelvünk "villámgyorsan", azaz egy-két nemzedék leforgása alatt átváltott volna valamelyik szláv nyelvre. A honfoglalás kori temetők - amelyekben a nők-férfiak aránya nagyjából azonos -, szintén ellentmondanak ennek a feltevésnek. Cáfolja a felfogást a honfoglalók régészeti hagyatéka, a feltárt sírokban nyugvó nők ugyanis ugyanahhoz a népességhez tartoztak, mint férjeik. Honfoglalás kori temetőinkben semmi nyoma sincs annak, hogy asszonyainkat, öregjeinket megsemmisítették, elrabolták volna a besenyők.

Besenyő támadás ide vagy oda, az előzetes, jól meggondolt és megtervezett pannóniai felderítő hadjáratokból is látható, hogy Álmos és Árpád alighanem már előre elhatározták a Kárpát-medence elfoglalását. A besenyő támadás, ha volt, csak a végső lökést adhatta meg: a terv talán valamivel előbb valósult meg, mint hitték.

Hogyan értek a honfoglalók a Kárpát-medencébe?

894 őszén törzsszövetségi tanácskozás, utána nagy sürgés-forgás, készülődés a törzseknél mindenfelé. 1500-1800 kilométeres vándorút előtt állnak, amelynek menetideje az elkerülhetetlen pihenőkkel és folyóátkelésekkel legalább négy hónap. Miért? A málha nélküli könnyűlovasság ugyan naponta 100-120 kilométer megtételére volt képes, de csordákkal és ökrösszekereken csak napi 20-25 kilométert lehetett megtenni, hiszen az állatoknak rendszeresen legelniük kellett.

A többhónapos vándorlás óhatatlanul azt is jelenti, hogy egy évi termés kiesik, vagyis minden tárolható élelmiszert tárolni és szállítani kell: húst konzerválni, lisztet előre beőrölni és a többi. A négyhónapos utazás, majd az azt követő sürgős őszi munkák idejére - tehát egy kerek esztendőre- só kell (félmillió ember egy évi sószükséglete tízezer mázsa), hiszen a sóbeszerzést az új hazában előbb meg kell majd szervezni, márpedig az emberi szervezetnek a levegő meg a víz után következő legfontosabb szükséglete a só, amely nélkül tömeges megbetegedés következnék be. Vagyis járműveket kell javítani és újakat készíteni, a csordákat, nyájakat, méneseket összevonni, rideg lovakat és ökröket betörni. Már a tél folyamán el kell csomagolni minden nélkülözhetőt és minden becsomagolhatót, hogy a tavaszi felkerekedés - indulni csak a tavaszi esőzések végén, május elején lehetett - olyan gyorsan történhessék, amilyen gyorsan csak lehet. Az új hazába érkezés után ugyanis legalább egy hónapra van szükség a közeli télre való felkészülésre. Szét kell osztani a legelőket, gondoskodni kell a télre tüzelőanyagról, el kell végezni minden őszi munkát a következő esztendőre stb., vagyis a törzseknek, ha nem akarják éhínségnek kitenni magukat, legkésőbb szeptember közepére el kell érniük "rendeltetési helyüket". Ez pedig csak úgy lehetséges, ha a tavaszi talajfelszáradás kezdetén azonnal indulnak.

A harcosoknak is rendbe kellett tenniük a felszerelésüket. Ki kellett építeni egy hadszervezetet, hiszen ez az első, mind a hét törzsre kiterjedő hadivállakozása a fiatal törzsszövetségnek. S mindezt egyetlen tél folyamán! Félmilliós tömeg elindítása, négyhónapos mozgatása, hét autonóm törzs egységes irányítása, ellátása, biztosítása, végül elhelyezése akkora feladat, hogy felkészületlen felkerekedésről, fejvesztve menekülésről aligha beszélhetünk.

A Kárpát-medencébe induló törzsek gyülekezési helye Kijev régiójában volt, lévén akkoriban itt az egyetlen átkelőhely a Dnyeperen. Meg itt volt a Megyer törzs főhadiszállása, az etelközi magyarság súlypontja. Árpád valószínűleg Kijevből irányította - minden bizonnyal felhasználva ehhez intelligenciáját és saját törzsének katonai erejét egyaránt - a többiek átkelését. Az első onogur törzs, amely Kijevnél a többieket valószínűleg hetekkel megelőzve a túlsó partra került, a Nyék törzs, amely azelőtt is a legnyugatibb, előretolt törzs volt. Az átkelés - a honfoglalás főpróbája - sikerült.

A Kárpát-medence birtokbavétele - nem egyik napról a másikra zajló, jól datálható esemény, hanem hosszan tartó folyamat - a katonai ismeretek és a hadvezetési képességek tekintetében is mesterien megszervezett és fölényes biztonsággal végrehajtott művelet volt, amely jól átgondolt stratégiai terven alapult. (A honfoglaló magyarok - mint a későbbi nyugati hadjáratok is igazolják - haditaktikában és hadászatban messze a nyugat-európai népek felett álltak.) A "megfontolt és vitéz" Árpád nagyfejedelem alattvalóival néhány év alatt megszállta az új haza területét. Már abban az esztendőben, amikor átkeltek a Vereckei-hágón, szeptember végére a törzsek rendben szétoszoltak kijelölt helyeikre. A törzsi gyepüket megegyezéssel jelölték ki. Aztán vágni kezdik a kövér másodfüvet, gyűjteni kezdik mindenfelé a tüzelőt a közelítő télre. A sátrak körül füzérekben szárad a gomba meg a vadgyümölcs, az otthonok belsejében fokozatosan a megszokott helyére kerül minden. Asszony, férfi, gyermek boldogan nyújtózik a többhónapos törődés után a megszokott fekhelyen. Nem is sejtve, hogy az új hazában immár a véglegesre is ráleltek.