VI.
Ki volt Árpád?

A kérdésben az őseink kiléte iránti kíváncsiság fogalmazódik meg. A vágy, hogy ismerjük népünk eredetét, tisztában legyünk a magyarság származásával, kiemelkedő személyiségeivel.

Vagyis: ki volt Árpád? Lexikonjaink, kisebb-nagyobb eltérésekkel ugyanazt a keveset írják: "magyar fejedelem, Álmos fia, a honfoglaló törzsszövetség vezetője, a róla elnevezett uralkodóház alapítója. Nevéhez fűződik a magyarok honfoglalása".

A honfoglaló magyarság fejedelme, a törzsszövetség nevét adó Magyar ~ Megyer törzs vezére az 1301-ig uralkodó Árpád-ház őse. Róla hívják Árpád-háznak a tőle származó magyar uralkodócsaládot, amelynek első tagjai fejedelmek voltak. (Itt jegyezzük meg, hogy az "Árpád-ház" elnevezés utólagos, XVIII. századi megjelölés, melyet a család ténylegesen soha nem viselt.)

A Kárpát-medencében végleges hazát teremtő hős férfiúról a hálás utókor települést, városrészt, hidat, utakat nevezett el. Művészi képzelet szülte alakját ugyan láthatjuk Zala György alkotásaként a millenniumi emlékművön éppúgy, mint Munkácsy Mihály Honfoglalás című festményén vagy olvashatjuk költeményekben. Vörösmarty óhaja, hogy "késő százak után méltán láttassa vezérlő / Párducos Árpádot s hadrontó népe hatalmát". Adynál "eltévedt lovas" a honalapító, Tóth Árpád "egy barna, halk lovasra" emlékezik. "Voltaképpen, ha mai régészeti ismereteinkkel nézzük ezeket a műveket, egyetlen négyzetcentiméterük sem hiteles" - hűti le lelkesedésünket a tudós (László Gyula) tárgyilagos ítélete.

Tovább ágaskodik tehát a kérdés: ki volt Árpád?

Árpád nemzetsége a Megyer törzsbe tartozott, bár akad kutató, aki úgy véli, a Nyék törzs népszerű kánja az, akit kazár módra pajzsra ültetnek. E felfogás képviselői szerint az ifjú Árpád 1860 körül - valószínűleg férfi utód hiányában - előbb anyja törzsének, a Nyéknek az irányítását vette át hosszú időre, majd: "Mikor Árpád 892-ben átveszi apja után a család ősi törzsének, a Megyernek a vezetését, a Nyék törzs vezetése elsőszülött fiára, Leventére száll. A honfoglalás támogató hadműveletét a második fronton - a 895. évi bolgár háborút - a Nyék törzs élén Levente vezeti, a horka, a kisebbik király, a család második számú törzsének feje. ... talán 907-ben, amikor Levente elsőszülöttje, Bogát teljes korát eléri, átveszi a törzs vezetését. (Bogát fia Bulcsu, aki majd Árpád egy másik dédunokájának, Tormásnak a társaságában jár Bizáncban.)"

A krónikák szerint Árpádot még Etelközben választották fejedelemmé a törzsfők, és pajzson vállukra emelve mutatták meg a népnek. De ezzel együtt is keveset tudunk róla. Az Árpád család Attila ivadékának tartotta magát. Ám a mitikus korban nem léteztek még hitelesítő anyakönyvek, oklevelek vagy más dokumentumok. A távoli ősökről való hagyományok sem őrződhettek meg hitelesen. Árpád nevével valójában egyetlen nyugati kútfőben sem találkozunk. Ezek a források a honfoglalás és kalandozás eseményeivel kapcsolatban Kurszán nevétől hangosak egészen 904-ig, amikor is a bajorok tőrbe csalva gyilkolták meg a külföldön kalandozó seregei élén jeleskedő magyar hadvezért: előbb egy lakomára invitálták, majd orvul lemészárolták. Árpád csak Kurszán halála után ragadta magához a kende méltóságot ennek székhelyével együtt.

E megállapítással azonban megint ingoványos területre tévedünk (mint még annyiszor millecentenáriumi sorozatunkban). A tudomány álláspontja ugyanis a tekintetben sem egységes, ki volt valójában Árpád: kende vagy gyula? (Ismerve a kazároktól "örökölt" kettősfejedelemség rendszerét, tudjuk, hogy a katonai hatalom nem a kende vagy kündü, hanem a gyula nevű méltóság kezében összpontosult.) Egyesek úgy gondolják, a honfoglalás hadműveleteit valószínűleg inkább Kurszán irányíthatta. Mások homlokegyenest az ellenkezőjét, vagyis hogy Árpád "A honfoglalás első szakaszában valószínűleg a nomád kettős királyságban Kurszán kende mellett a gyula tisztét viselte, amely a tényleges katonai hatalom birtoklását jelentette." Györffy György elmélete szerint is Kurszán lett volna a főfejedelem, Árpád pedig a végrehajtó hatalom. Az ellenérv: Kurszán semmiképpen sem lehetett "honfoglaló, szakrális főfejedelem", hiszen méltóságának szigorú elzártságában élt és még alattvalóival is ritkán "lakomázott".

Egy újabb vélekedés szerint "Álmos rituális feláldozása után, úgy látszik, fia, Árpád lett a kende (kündü), míg a gyulai méltóságot továbbra is Levedi fia, Kurszán birtokolta". De arról is olvashatni a honfoglalással foglalkozó bőséges szakirodalomban, lehet, hogy Álmosból a kazár kagánhoz hasonlatosan visszavonult, szakrális fejedelem lett. De ebből csak az következik, hogy annál nagyobb hatalomhoz jutott fia, Árpád. Őt már egykorú, bizánci források is emlegetik még Álmos életében, 894-ben, a bolgár hadjárattal kapcsolatban. Ekkor kitűnik, hogy Árpád is mint trónörökös saját fiával, Leventével együtt volt seregvezér. Élen járt tehát az alattvalók közül származó sereg vezéreivel maga a trónörökös, a főkirály fia is, hogy hadvezető képességét gyakorolja, és hogy a hatalmat a gyakorlatban is megtartsa a dinasztia számára. "Árpád élenjáró szerepe, melyet a krónikák is említenek mint családja kiváltságát, valójában erre a tényre: a megválasztott dinasztiák szakrális és ugyanakkor tényleges hatalmára figyelmeztet."

Árpád korának viszonyai között nagy kulturáltságot és érzékenységet mutató férfiú volt. A honfoglalást előkészítő, Nyugat felé orientálódó diplomáciai és katonai akcióinak egyike, hogy 892-ben már Arnulf német király szövetségese. Ekkor hatolnak be először Álmos és Árpád hadai a Kárpát-medencébe, és a Duna bal partján haladva Nyitra vidékére vonulnak, segíteni Arnulfnak a morva Szvatopluk fejedelem elleni hadjáratban. 894-ben a magyarok ismét járnak Pannóniában, tehát eléggé ismerik már a földet, melyet a következő évben véglegesen kezdenek megszállni.

Mint hadvezér Árpád 895-ben a Vereckei-hágón át bevonult a Kárpát-medencébe népével és seregével. A hadművelettel felérő akció történelmi jelentőségét ismerjük, a hadászatit azonban annál kevésbé. Pedig a Don-kanyartól a Dnyeperig a törzseknek nagyjából négy-hatszáz kilométert kellett megtenniük, s mivel egy időben indultak, 3-4 heti út után szinte egy időben érték el a Dnyepert, amelyen az egyetlen biztonságos átkelőhely akkoriban Kijevnél volt, vagyis ott gyülekeztek. Néhány nap alatt 150-160 ezer ember és állatok százezrei zsúfolódtak össze a lassú - hosszú heteket igénylő - átkelés következtében, hely és legelő nélkül, olyan körülmények között, hogy akár egy kazár, akár egy besenyő támadás szörnyű katasztrófát jelenthetett volna. Az érkezőket tehát legeltetési szempontok szerint el kellett helyezni, köztük a rendet fenn kellett tartani, hátukat katonai fedezettel biztosítani, az átkelést technikailag-rendészetileg egységes irányítás alá vonni stb. Hozzávetőlegesen másfélszázezer - a Nyék törzzsel együtt kétszázezer - főnyi ember, asszony, gyermek és egymilliónyi állat átkelésének beosztása, lebonyolítása, a tömeg elhelyezése, ellátása, fegyelmezése és a legalább egy hónapig tartó átkelési manőver katonai biztosítása olyan feladat és teljesítmény volt, amelynek nagyságáról, rendkívüliségéről csak hivatásos katonatiszteknek lehet megközelítőleg tiszta fogalmuk.

Ez volt a honfoglalás kezdete. Árpádnak ez az élenjáró szerepe éppen a honfoglalásig tartott. 896-ban, a Kárpát-medencében népét letelepítve már ő foglalta el apja örökét, a "szent fejedelemség" trónját. Kivel ült rajta? Nem tudjuk, ki volt a felesége, illetve, hogy csak egy felesége volt-e. Öt fiáról (Levente, Tarhos, Üllő, Jutas és Solt ~ Zolta) tudunk. Az idősebb gyermekek, úgy látszik, már korábban elhaltak, mint apjuk. Hármuk - Tarhos, Üllő és Jutas - nevét csak a Bizáncban járt magyar követek elbeszélése, elsősorban a Konstantin császárral beszélő Tormás tartotta fenn, aki Tarhosnak Tevel nevű fiától származó unokája volt. (Vezetésével kezdődtek a kalandozó hadjáratok.)

A krónikás hagyomány szerint a fejedelmi trón Árpád 907-ben bekövetkezett halála után legifjabb, Solt~Zolta nevű fiára maradt, aki ebben az időben még gyermek volt (907-től 947-ig uralkodott). 950 táján Árpád unokái közül már egyik sem élt. Mindez kedvező alkalmul kínálkozott az alattvalók számára arra, hogy méltóságaik megerősödjenek és a központi hatalom kárára többé-kevésbé függetlenüljenek. A Kárpát-medencét elfoglaló és abban nagyfejedelmi hatalommal berendezkedő Árpád nagyságát igazolja, hogy halála után ivadékai (Zolta után Taksony 947-től 970-ig) hosszú ideig nem rendelkeztek olyan személyes tekintéllyel, mellyel a még egészen eggyé nem vált nép irányítását tovább vihették volna. Egészen Taksony fiának, Géza fejedelemnek a fellépéséig minden jel arra mutat a magyar történelemben, hogy a Kárpát-medencében a dinasztiának már csak névleges uralma alatt élő nép, melynek sem nyelve, sem eredete nem volt egységes, ugyanúgy a szétesés felé közeledett, mint egykor Attila nagy birodalma.

Miután az új haza határait megszilárdította és véglegessé tette - Anonymus szavaival - "Urunk születésének 907-ik esztendejében Árpád elköltözött e világból, kit is tisztességesen temettek el egy kis patak fölött, mely kőmederben folyik alá Attila király városába..." A Magyar Életrajzi Lexikon szócikke szerint "az Óbudára folyó patakmeder forrása fölé temették el, ahol kereszténnyé lett utódai a Fehéregyháza nevű templomot építették". Történészek és régészek a 18. század óta keresik a sírját - mindmáig eredménytelenül.