Draco érezte az értetlen és kérdő pillantásokat, amik a verses polcok felé haladva követték. Ő maga sem tudta igazán megmagyarázni, mit is keres valójában, de egymás után kerültek a kezébe a verseskötetek. Nem tudatosan keresgélt, inkább azzal magyarázta magának is furcsa viselkedését, hogy ha megakad a szeme azon a néhány soron, tudni fogja, hogy azt kereste. Néhányszor felcsillant a szeme, ha valami érdekesre bukkant, de még mindig nem érezte azt, amit szeretett volna, még mindig nem találta meg azt, ami leginkább kifejezte volna gondolatait.
Nem sokkal vacsora előtt azonban rátalált arra a kis versikére, amit igazán magához és a helyzethez illőnek érzett. Nem merte még felhasználni azt a pár sort, így kimásolta egy pergamenre, és gondosan eltette, hogy a megfelelő helyen és időben biztosan kéznél legyen.

A vasárnap is tanulással telt, és természetesen az előadáshoz kapcsolódó ötletek kitalálásával, kidolgozásával. Hermione már az SVK könyvet lapozgatta, és előre átnézte, miről is fog Lupin beszélni nekik a következő órán, és már előre nagyon érdekesnek találta. Lelkesen keresett ki még néhány könyvet, amikből egyéb információkhoz juthatott.
Hétfőn már alig várta, hogy végre elérkezzen az utolsó két óra, a dupla SVK. A folyosón várakozott a többiekkel, majd hamarosan megjelent régi-új professzoruk, és beterelte a társaságot a terembe.

- A következő időszakban igen fontos anyagrésszel fogunk foglalkozni – mondta Lupin. – Mint tudjátok, a természet-mágia igen fontos volt mindig is a mágusvilág életében. A természet-mágiához tartozik bizonyos időjárási viszonyok rövidtávú befolyásolása, illetve az elemekkel való kapcsolatteremtés. Az elemek, a víz illetve a jég, a tűz, a föld, a levegő, vagyis a szél is rendelkeznek szellemmel, amiket elementáloknak nevezünk. Minden elemnek megvan a maga tulajdonságaival bíró elementálja, és ezekből tetszőleges számú megidézhető. Az adott elementál annyi erővel bír, mint az őt megidéző mágus. Tehát minél erősebb, tehetségesebb valaki, annál erősebb az általa megidézett elementál. Milyen tulajdonságokkal bírhatnak szerintetek az egyes elementálok? Kezdjük, mondjuk a föld-elementállal.
- Előidézhetünk bizonyos jelenségeket, úgy, mint földrengés, hegyomlás, vagy éppen emelhetünk vele hegyeket, dombokat. Lehetséges szakadékok nyitása, vagy éppen zárása – sorolta gondolkodás nélkül Hermione –, és ott vannak még a többi elementállal közös, kombinált varázslatok.
- Pontosan. 10 pont a Griffendélnek – mosolygott a professzor. – A kombinált varázslatokról majd később tanulunk, ha már az alapok meglesznek. Nézzük a víz-, illetve a jég-elementál tulajdonságait. Hermione?
- A víz-elementál segítségével a tengerek, folyók, tavak befolyásolhatók – mondta határozottan a lány. – Okozhatunk áradásokat, erős hullámzást, szökőárt, vagy éppen ellenkezőleg, meg tudjuk őket fékezni. Előidézhetünk örvényeket is. A jég-elementálokkal természetesen jegesedést tudunk előidézni, illetve jégtáblákat tudunk megtörni, glccsereket és lavinákat mozgatni és irányítani.

- Remek, újabb 20 pont – szólt elismerően a professzor. – Következik a tűz-elementál. Nem nehéz kitalálni, hogy miben segíthet nekünk. Tűz okozására, kioltására, illetve még olvasztásra is kiválóan alkalmasak. A levegő- vagy szél-elementál segítségével légköri jelenségeket idézhetünk meg. Vihart, forgószelet, ködöt, és természetesen ezek megszüntetése is az ő feladatuk adott esetben. Jogosan kérdezhetnénk, hogy miért van rájuk szükség, mikor például egy lavinát, bármikor el tudunk indítani egy egyszerű bűbájjal is. Nos, azért, mert ezek a jelenségek is lehetnek erősen mágikus töltetűek, illetve maga a helyszín, ahol az egyszerű bűbájok nem biztos, hogy működnének. Tudjuk, hogy bizonyos varázslatokat is le tudunk védeni más, erősebb varázslatokkal, hogy azokat ne lehessen megtörni. Ilyenkor hívhatjuk segítségül az elementálokat.

Az óra rendkívül érdekes volt a diákok számára, mindenki figyelmesen hallgatta a magyarázatot. Lupin professzor futólag érintette a kombinációkat is, amit két elementál együttes erővel tud előidézni, például a homokviharokkal, a vulkánkitörésekkel, jégviharokkal, vagy akár a sár okozta földcsuszamlásokat. A professzor azt is elmondta nekik, hogy amint átvették az ide vonatkozó elméletet, a szabadban fogják gyakorolni az elementálok megidézését.

Délután ismét összeültek a hetedévesek az egyik üres tanteremben, ahol újból Hannah vette magához a kezdeményezést. Nagyon úgy tűnt, hogy az előadás megszervezése és lebonyolítása végleg az ő kezébe került, és ez ellen nem is volt kifogása senkinek.
- Akkor ismét elmondom az egybegyűlteknek, hogy igazgatói engedéllyel nem kell leadnunk az előadás terveit, és nem lesz tanári felügyelet. Úgy gondolom, Ginnyt nem kell kitiltanunk, végig ott volt, amikor jöttek az ötletek, és sehonnan nem hallottunk vissza semmit, tehát szerintem, maradhat. Van ellenvetés? – nézett szét a terembe – Nincs? Remek. Tehát, akkor már megvan három párosunk a tánchoz. Ron és Padma, Hermione és Draco, valamint Harry és én. Ti hogy álltok? – kérdezte a többiekhez fordulva.
- Én megkértem Pansyt – mondta Ernie.
- Én Sally-Annt – szólt Neville.
- Én pedig Susant – jelentette Tony.
- Remek, akkor a párok meg is vannak. Padma! Hogy állunk az idézetekkel?
- Jól haladunk – felelte a lány –, de szeretnénk minél többet összegyűjteni, hogy lehessen válogatni. Szerintem a hétvégére meg is leszünk. Arra gondoltunk Sally-Annel, hogy ha a lányok akarnak, akkor választhatnak maguknak idézetet, ami illik a fiúkéhoz, és a saját egyéniségükhöz is. A fiúknak meglesznek előre, a lányoké meg legyen meglepi, ha már ennyire titkolózunk.
- Mit szóltok? – fordult az érintettekhez Hannah.
- Én nem bánom – mondta Hermione, és a többiek is rábólintottak az ötletre.
- Jól van, tehát még nekünk is lesz részünk meglepetésekben – vigyorgott Ron és Harry, amihez a többi fiú is csatlakozott.
- Ez igen érdekes előadásnak ígérkezik – mondta Blaise, aki nem kívánt főszerepet vállalni, inkább a háttérjelenetből veszi majd ki a részét.

- Azt hiszem, a tánccal nem lesz különösebb gond, azt gyakoroljuk a partnerünkkel, és itt csak a koreográfiával fogunk foglalkozni – vezette tovább Hannah a megbeszélést. – Parvati és Lavender vállalták pár hollóhátas és mardekáros lánnyal a ruhákat és a jelmezeket, majd velük beszéljük meg, hogy milyen ruhánk is legyen. Azt hiszem, ezt tudjuk magunknak intézni, a háttérjelenetesek is majd üljenek le a lányokkal, és persze majd a fiúk is. A díszleteket Dean, Justin, és Seamus vállalták, és ha jól tudom, nektek is lesz még segítségetek. A többit még nem tudjuk, az még menet közben majd kialakul.
- Ki felel a zenéért? – kérdezte most Dean.
- Még senki. Vállalnád?
- Persze. Majd Tonyval megbeszéljük, milyen zenék mentek a karneválon, a keringőhöz meg nem kell nagy válogatás. Még a fényeket is el tudom vállalni szerintem, lassan vannak már ötleteim is.
- Ez nagyon jó! A következő próbán megbeszéljük ezeket is – lelkesedett Hannah. – Azt hiszem, mára ennyi, menjünk tanulni, vagy ki ahova akar.
- Akkor, sziasztok! – köszöntek el többen is.

Hermione még váltott néhány szót az egyik hollóhátas lánnyal a számmisztika-órával kapcsolatban, majd a park felé indult. Vacsora előtt még szerette volna kiszellőztetni a fejét, hogy kicsit frissebben tudjon hozzáfogni utána még a tanuláshoz, és nem utolsó sorban az őrjárathoz.

Néhány perc múlva már a park gyepén lépkedett, a selymes fűszálak alázattal hajlottak meg léptei nyomán, és emelkedtek föl lassan újra, ahogy továbbhaladt. Elsétált Hagrid háza felé, ahol most sem fény nem volt az ablakban, és semmi nem utalt arra, hogy a vadőr otthon lenne. Megnézte a karámokat, de szerencsére most nem tartott ott Hagrid semmi veszélyeset, amitől tartaniuk kellene.
Úgy érezte, hogy hasznos és tartalmas napot tudhat maga mögött. Az órákat élvezte, jól sikerült a megbeszélés is, mindenkinek jó ötletei voltak, és nagyon ígéretesnek tűnt a darab már előre.

Azt még mindig nem értette, hogy Draco vajon mit kereshetett annyira a verseskötetek részlegében, de nem akart kíváncsiskodni; ha akarja, majd elmondja. Sokat gondolkodott a fiún, mióta a buli estéjén megcsókolta, és pár nap távlatából már kicsit másképp látta a dolgot, mint akkor.
Ahogy visszaemlékezett, egyre inkább erősödött benne az érzés, hogy valójában jólesett neki a fiú csókja, és érintése. Tudta azt is, hogy nem lenne túl sok ételme jobban belebonyolódni egy kapcsolatba, hiszen a körülmények nem voltak éppen ideálisak. Egy háború kellős közepén két olyan fiatal, akik a vezérelvek szerint ellentétes oldalon álltak, nem számíthatott sok jóra. Bár, ha jobban belegondolt, nem lett volna sokkal veszélytelenebb akkor sem, ha azonos oldalt képviselnek.

Egyre több időt töltött el a társaságában, és egyre inkább megismerte Dracót. Ebben nyilván közrejátszott az is, hogy kiderült néhány érdekesség a fiúról, de ha nem tudta volna ezeket, egyszerűen csak beszélgettek volna, akkor is rájött volna, hogy nem minden olyan, amilyennek elsőre látszik.
Kicsit sajnálta, hogy az első hat évük úgy telt el, ahogy, de biztosan ez sem volt véletlen. Hermione hitte, hogy minden okkal történik, mindennek célja van az életben. Bizonyára annak is, hogy gyűlölködtek, és bizonyára annak is, hogy most kiderült, hogy Draco az ő oldalukon áll, és mellettük harcol.

Lassan visszafordult, és már a kastély mellett az ellenkező irányba sétált, végig az erdő széle mentél. Nem szokott errefelé kerülni, csak néhány alkalommal járt a birtok ezen részén, amikor nem akart senkivel sem találkozni. Vizsgák előtt, vagy ha valamelyik kalandjukban egy-egy rejtélyre nagyon rá akart jönni, és amikor Viktor miatt összevesztek Ronnal. Dühítette barátja féltékenysége, mivel ő igyekezett nem bátorítani Ront, aki mégis úgy érezte, hogy jogosan van felháborodva.
Ilyenkor csak elsétált az erdő mellett egy darabon, majd visszafordult, és közben gondolkodott.

Egyre inkább távolodott a kastélytól, ahogy gondolataiba merülve lépdelt, és eszébe se jutott, hogy lassan a vacsorát is le fogja késni, ha nem tér vissza az iskolába. Szokatlan neszezésre lett figyelmes, ami a fák közül szűrődött ki, de eltért az erdő saját, természetes hangjaitól. Pálcáját elővéve óvatosan és olyan halkan, ahogy csak tudott, belépett a fák közé, hogy kiderítse, mi okozza a hangokat.

***

Draco elhagyta a termet, ahol a megbeszélést tartották, és a park felé indult. Nem várta meg, hogy a többiek is kijöjjenek, hanem maga mögött hagyta a folyosókat, majd az előcsarnokon átvágva kilépett a szabadba. Magányra vágyott, egyedül szeretett volna maradni a gondolataival, de nem kívánkozott vissza szobájának falai közé.
Mélyet lélegzett a kellemesen hűvös levegőből, és már épp indult volna, hogy kényelmesen egy félreeső hely felé sétáljon, amikor meglátta a baglyot, ami egyenesen felé tartott.
Ahogy a madár közeledett, úgy vált egyre ismerősebbé Draco számára, és amikor a tollas elegánsan landolt előtte a fűben, egyértelműen beazonosította apja egyik kedvenc baglyát.
- Szia, Leopold – simogatta meg a madár hátát, miután leguggolt hozzá. – Mit hoztál? Apám ellenőrzést tart?
A bagoly csak félrebillentette a fejét, majd halkan huhogott egyet, és türelmesen megvárta, amíg a fiú leoldozta lábáról a levelet.
- Választ is vár? – kérdezte Draco, míg a csomóval bajlódott, de a választ azonnal megkapta, amint kezében volt a pergamen; Leopold szárnyra kapott, és otthagyta Dracót a park közepén. – Ezek szerint nem…

Vállat vonva zsebébe gyűrte a levelet, mert még nem volt hangulata elolvasni apja sorait. Folytatta útját a kis tisztás felé, amit menedékként használt már évek óta. Hamar rájött, hogy a diákok szinte egyáltalán nem ismerik ezt a helyet, amit az összehajló ágak és a sűrű aljnövényzet miatt csak nehezen lehetett észrevenni. A búvóhelye a tavon túl, a Tiltott Rengeteg szélétől nem messze helyezkedett el, és a birtok azon részén volt, amerre nagyon kevesen, és nagyon ritkán jártak. Hagrid kunyhója és a Roxmortsba vezető út is éppen az ellenkező irányba esett, így nyugodtan elvonulhatott szinte bármikor, ha szükségét érezte.

Félrehajtotta a lelógó ágakat, és belépett a tisztásra, ami akkora volt, hogy csak négy-öt ember tudott volna leülni kényelmesen. Az apró területet az erdő fái úgy óvták vastag törzseikkel, mint valami testőrség.
Leült a puha fűbe, hátát nekivetette kedvenc fája törzsének, és lábait kinyújtva felsóhajtott. Itt igazán meg tudott nyugodni, és higgadtan tudta végiggondolni a problémáit és teendőit. Mióta észrevette, hogy milyen hatással van rá az amfiteátrum-szerű hely, biztos volt benne, hogy valamilyen mágikus kihatása van az erdő ezen részének.

Eddig nyugta volt az apjától, nem jelentkezett még, hogy érdeklődjön, hogyan is halad a rábízott feladattal. Most viszont itt volt ez a levél, ami szinte égette a zsebét, és amit nagyon nem akarózott neki elolvasni. Nehezen rászánta magát, és előhúzta a meggyűrődött pergament.


Draco, fiam!

Remélem, hogy szorgalmasan dolgozol a feladaton, amellyel megbíztak! Tudod, hogy ezen múlik a jövőd, ezért nem szeretném, ha csalódást okoznál. Sem nekem, sem pedig… másnak. December elején számíts rá, hogy találkozni fogunk, hogy beszámolhass az eredményeidről. Remélem, tudod, hogy mit várnak tőled!

Apád

Ennyit a nyugalomról – gondolta Draco keserűen, és eldobta a pergament. Már csak néhány hete van addig, hogy az apja eljöjjön érte, és meghallgassa, mennyit haladt előre a feladat megoldásával. Ha szerencséje van, akkor olyan információkat adhat át, amiket az apja megfelelőnek fog találni, és így ép bőrrel megúszhatja a látogatást. Ez volt minden reménye…

Nem áltatta magát azzal, hogy milyen bátor dolog tőle, hogy az igazgatót, és ezzel együtt a Rendet és Harryt segíti, hiszen ő is félt. Bolond lett volna nem félni, hiszen nem egy ellenséges játszótéri bandával készül ujjat húzni. Nem trágyagránátok fognak röpködni, ami csak egy kis büdöset csinál, és amit egy kis dorgálás után nyugodt lélekkel elfelejthet.

Ha összegeznie kellett volna az iskolakezdés óta eltelt időszakot, azt mondta volna, hogy jól alakultak a dolgok. Úgy érezte, hogy egy kicsivel csökkentek a vállára tett terhek. Nem kellett annyit hazudni, mert legalább a griffendéles hármas már tudja a titkát. Mindig tisztában volt azzal, hogy ők kulcsfontosságú szerepet játszanak az életében, és örült annak, hogy nem vált be azon elmélete, amit még elsősként gyártott.
A trió nem azért alakult, hogy az ő életét hanyatlásba taszítsa, megkeserítve ezzel napjait. Harrynek nem az volt a célja, hogy többször kapja el a cikeszt, mint ő, és Hermione sem arra hajtott, hogy magasabb százalékkal írjon meg egy dolgozatot, mint ő, és hogy ezzel maga mögé utasítsa a tanulásban.
Tény, hogy nem sokan tudták vele felvenni a versenyt, talán csak néhány hollóhátas. A mardekárosok közül ő volt a legjobb tanuló, nem volt senki más, aki hasonló eredményeket ért volna el a tanulásban, és a hugrabugosok sem büszkélkedhettek túlzottan.

Végre lehetett kicsit szabadabb is, hiszen volt pár ember, akiknek már nem kellett megjátszania magát. Tudta jól, hogy a bizalom még nincs meg teljesen, de nem is várhatta el, hogy pár nap alatt olyan legyen a kapcsolatuk, hogy akár az életüket is rábízzák.

Bármennyire igyekezett kicsit jobb és kellemesebb dolgokra gondolni, apja levelének árnyéka ott lebegett a feje felett, sötét felhőket vetve az arcára.
Az idő gyorsan telt a kis tisztáson, és Draco csak hosszú idő múlva tápászkodott fel a földről, hogy visszatérjen a vacsorára. A sok üléstől kicsit botladozott a sűrű növények és kiálló gyökerek között, amikor egy határozott hang csendült fel nem sokkal előtte.

- Ki van ott?
- Én vagyok – felelte neki sietve. – Draco.
- A frászt hoztad rám – engedte le a pálcáját a lány, amikor a másik iskolaelső előbukkant a fák közül.
- Bocs, nem akartalak megijeszteni – mosolyodott el halványan a fiú.
- Ah, felejtsd el – legyintett Hermione. – Amúgy mi a csodát kerestél az erdőben?
- Csak sétáltam, és gondolkodtam – sóhajtott szomorkás hangon Draco, és lassan elindultak visszafelé.
- Történt valami? Nem szoktál ilyen hangon beszélni…

Draco egy pillanatra elgondolkodott, hogy mondjon-e valamit a levélről. Nem volt biztos abban, hogy bölcs dolog lenne, de ellenérvet sem igazán tudott felhozni.
- Apám írt – mondta a lányra pillantva.
- Értem – bólintott lassan Hermione, és várta, hogy a mardekáros tovább beszéljen. Amikor a fiú továbbra is hallgatott, óvatosan noszogatni kezdte. – Mit írt?
- Csak érdeklődött, hogy mit csinálok, és hogyan próbálom végrehajtani a feladatot – válaszolta Draco megállva. – Ha minden a tervek szerint alakul, akkor december elején kell tennem egy részletes jelentést, amiben beszámolok az addig elért eredményekről.

- Ez nem túl jó hír – jegyezte meg Hermione némi gondolkodás után. – Nem félsz? Mit fogsz mondani?
- Számít valamit, hogy félek-e? – kérdezett vissza egy félmosollyal a szája szélén, majd elfordulva a lánytól a távolba nézett. – Nem sokat. Apám nem a könyörületről híres, bár gondolom, nem mondtam újat. Mindent meg kell majd tennem, és meg is fogok, hogy apám elégedett legyen. Ha nem lesz az, akkor azt hiszem, nem fogok épségben visszatérni… Talán azóta kifejlesztett néhány új átkot, amiket velem is megismertet majd…

Hermione elszörnyedve hallgatta a fiú keserűséggel telt szavait. Nézte a távolba révedő, hidegen ragyogó szürke szemeket, és nem tudott mit kezdeni a helyzettel. Olyan jó lett volna tenni valamit, amitől Draco érzi, hogy megérti őt, és hogy mellett áll. Nem igazán talált rá magyarázatot, hogy miért is érzi ezt a késztetést, de most nem is ez volt a legfontosabb.
Közelebb lépett Dracóhoz, és a még mindig a messzeséget kémlelő fiú kezébe csúsztatta a kezét. A mardekáros meglepődve nézett rá, de amikor Hermione megszorította a kezét, elmosolyodott, és viszonozta a gesztust.

Hermione csak nézte a rá bámuló, kutató tekintetet, amikben annyi mindent látott kavarogni, annyi érzelmet, gondolatot és félelmet, majd egy ösztönös mozdulattal átölelte a fiút. Egy hosszú pillanattal később a hátára simult egy kar, és érezte, ahogy Draco kicsit nyugodtabban felsóhajt.
Néhány perc múlva a mardekáros elengedte, és hátrébb lépett egy kicsit. Jól megnézte magának a griffendélest, és egy halvány mosoly kíséretében megsimogatta a kezében nyugvó kezet.
- Köszönöm – mondta halkan.
- Nincs mit köszönnöd – rázta meg a fejét Hermione. – Bár tehetnék többet…
- Már így is segítettél.

A lány csak bólintott, mire Draco elengedte a kezét, majd mindketten elindultak vissza a kastélyba, hogy végre megvacsorázzanak.
Az este nyugodtan telt, Hermione vacsora után a szobájába vonult, hogy tanuljon, míg Draco elvitte a levelet Dumbledore-hoz.

- Legalább tudjuk, hogy mikorra kell a csomagot összeállítani apádnak – mondta az igazgató.
- Van már valami terve, uram? – kérdezte Draco.
- Több is, fiam, több is – bólogatott Dumbledore. – De a részletek még kidolgozásra várnak, és nem feledkezhetünk el arról sem, hogy addig még rengeteg dolog történhet.
- Igaza van, igazgató úr, meggondolatlanság lenne már most eldönteni, hogy mit mondjak – értett egyet a fiú.

- Tud valaki a levélről rajtunk kívül? – kérdezte némi töprengés után idős mágus.
- Csak Hermione, uram – felelte Draco.
- Jól van – válaszolta az igazgató. – Azt javaslom, hogy beszélj vele és a barátaival a levélről, hogy mire menned kell, ők is tudjanak segíteni.
- Biztos, hogy ez jó ötlet, uram? – kérdezte kétkedve a mardekáros.
- Úgy véled, hogy jobb lenne titkolózni? – kérdezett vissza Dumbledore.
- Nem tudom, uram – sóhajtott Draco.
- Ha a célunk az együttműködés és az összefogás, akkor a titkolózás nem túl jó alap, nem gondolod, Draco? – intette finoman az igazgató.
- Csak nem szeretném, ha ebből gond lenne – válaszolta a fiú.
- Gondolom, nem mondok sok újat azzal, hogy Harryék alapvetően tudnak vigyázni magukra – mosolygott Dumbledore. – A következő félévtől valószínűleg változni fog néhány dolog az iskolában, másképp fognak alakulni az óráitok is, de ez még a jövő titka, erről még nem mondok többet. Bízz bennük, és akkor ők is bízni fognak benned.
- Értem, uram – bólintott Draco, majd felállt a székéről. – Jó éjszakát, uram! És… köszönöm.
- Igazán nincs mit, drága fiam – mosolygott továbbra is kedvesen az igazgató. – Jó éjszakát!

Draco elhagyta az igazgatói irodát, lassan leballagott a csigalépcsőn, és ellépett a kőszörny mellett. Meg sem hallotta, ahogy az ismét elfoglalja a helyét a bejárat előtt, annyira a gondolataiba volt mélyedve.
Tehát beszélje meg a trióval a levelet. Nem érezte, hogy jó ötlet lenne, de az igazgató nyilván jobban átlátja a dolgokat, és nem véletlenül ad olyan tanácsot, amilyet. Ezek után tehát nincs más teendő, mint beszélni a griffendéles bandával, és tudatni velük apja kedves érdeklődését.

Egész úton azon gondolkodott, hogy hogyan és mikor bonyolíthatnák le ezt a beszélgetést úgy, hogy ne legyen fültanúja olyan, akire egyelőre nem tartozik a dolog. Végül arra a megoldásra jutott, hogy majd megbeszéli Hermionéval a dolgot az esti őrjárat során.

***

McGalagony azonnal elsietett a lakosztálya felé, amint kiadta az utasításokat az aznapi szolgálatot teljesítő prefektusoknak. Mivel Hermione és Draco mindig ugyanazt a területet felügyelte, velük nem is nagyon foglalkozott, amit az érintettek nem is bántak. Minél előbb elindulnak, talán annál hamarabb véget is ér az őrjárat.

Már lent jártak a pincék sötét folyosóin, amikor Draco elérkezettnek látta az időt a beszélgetésre.
- Hermione – szólította meg a lányt halkan. – Mikor tudnánk beszélni Ronnal és Harryvel?
- Szerintem akár holnap is – felelte a griffendéles. - Valami baj van?
- Nem, csak a levélről szeretnék velük beszélni.

Hermione bólintott, de aztán rájött, hogy a sötétben, a gyér fáklyafénynél ebből vajmi kevés látható.
- Értem – mondta ki hangosan is, amit gondolt. – Szerintem értékelni fogják, hogy elmondod nekik.
- Úgy gondolod? – kérdezett vissza Draco. – Az igazgató is azt mondta, hogy el kellene mondanom nekik is.
- Igen, tényleg így gondolom – erősítette meg az előbbi kijelentését Hermione. – Ebből ők is látni fogják, hogy te tényleg bízol bennük, és így nekik is könnyebb lesz majd elfogadniuk téged. Úgy értem…
- Tudom, mire gondolsz – szakította félbe a lány mondandóját a mardekáros. – És remélem, hogy igazad is lesz…
- Én is… – mondta halkan Hermione.

Draco erre már nem válaszolt, így csendben járőröztek tovább. Ismét olyan nyugalommal telt az őrjárat, mint máskor, nem történt semmi rendkívüli, amit ők nem is nagyon kifogásoltak.
A mardekáros Hermione utolsó szavain gondolkodott. Jó érzés volt, hogy van valaki, aki tényleg azt szeretné, ha kialakulna az a bizalom, amire szükségük van. Túl sok forog kockán, és a kockázatokból túl sok terheli őket. Az adott körülmények között igazán szükségük volt egymásra, és arra, hogy bízhassanak a másikban, elvégre az életük múlik rajta. Hálás volt azért, ahogy Hermione viselkedett vele, örült a támogatásának és az együttérzésnek.

Ezek mind csak erősítették benne a vonzalmat a lány iránt, és egyre inkább szerette volna, ha közelebb kerülnek egymáshoz. Az egyetlen visszatartó erő a múltjuk volt, ami nem adott éppen kedvező alapokat vágyainak. Na jó, volt még egy dolog, ami kissé visszafogta a lelkesedését, és kelletlenül vallotta be magának, hogy ez talán még komolyabb is, mint ami a múltjukra vonatkozik. Ez pedig a jövőjük volt. Milyen jövő is várhatna rájuk együtt? Mindketten még nagyobb veszélybe sodornák magukat is és egymást is, ezt Draco nagyon jól tudta. Ismerve az apját és társait, nem sok jóra számíthatott, ha kiderülne, hogy ő egy mugliszületésű boszorkányba szerelmes. Arra, hogy Hermionéra mi várna, már gondolni sem mert, de tudta, hogy egy gyors és egyszerű halál hiú ábránd lenne csak.

Két óra körül már elindultak vissza a szobáik felé, és mindketten örültek, hogy vége az aznapi megpróbáltatásoknak. Amikor elérték Draco szobáját, Hermione elköszönt, és ment volna tovább, hogy ő is nyugovóra térjen, de a fiú megfogta a kezét, és visszatartotta.
Kérdő tekintettel nézett a mardekárosra, aki egy pillanatra habozni látszott, majd megfogta a lány másik kezét is, és közelebb lépett hozzá.
- Köszönöm – mondta a szemébe nézve.
- Mit köszönsz? – kérdezte Hermione halkan.
- Azt hogy ilyen kedves vagy velem, és hogy bízol bennem – válaszolta Draco. – Ez nagyon sokat jelent nekem.
- Ugyan – felelte kicsit zavarban a lány, és elmosolyodott. – Én is örülök, hogy kedvesebb vagy, mint eddig.

Draco erre nem szólt semmit, csak egyik kezével megsimította Hermione arcát, és lassan közelebb hajolt hozzá. Nem csókolta meg azonnal, várt egy pillanatot, hogy Hermione visszakozhasson, ha akar, de mivel a lány nem mozdult, így minden további gondolkodás nélkül érintette meg ajkait. Lassú kóstoló volt, türelmesnek látszó, de érezhetően ott égett benne a telhetetlenség, a még többet akarás.
Soha véget nem érő várakozásnak tűnt, mire Hermione visszacsókolt, de az érzés és az általa kiváltottak felülmúlták Draco legelrugaszkodottabb elképzeléseit is. Meglódult a vére, és arra ösztönözte, hogy tolja ki az érzékelés határait. Többet követelt, több érintést és illatot, hangokat, ízeket, valóra váló fantáziaképeket; ő pedig nem volt abban a helyzetben, hogy ellenkezhetett volna.
Mire újra ő uralta saját gondolatait és érzékeit, addigra Hermione karja már a vállán, keze pedig a hajában volt, ő pedig a lány hátát simogatta éppen. Felkavaró érzés volt, ahogyan a testük egymásnak feszült, sokat ígérő, és megnyugvást adó.
Minden mozdulatot meggondolva engedte el Hermionét, amikor érezte, hogy a lány el akar tőle távolodni. Kedvesen rámosolygott, és a kezét is elengedte, majd hátrált egy kicsit, hogy jobban láthassa a szép arcot. A boszorkány szemei megcsillantak a fáklyafénynél, ahogy tekintetét az övéhez kapcsolta, majd egy félszeg mosoly után ellépett előle, és eltűnt a portréja mögött.

***

Másnap délelőtt Hermione megbeszélte Ronnal és Harryvel, hogy tanítás után Draco szeretne velük beszélni, és hogy találkozzanak a mardekáros szobájában. Mivel nem tudtak hosszasan beszélgetni egyik szünetben sem, és az ebédnél sem volt alkalmas pillanat, a fiúk már nagyon kíváncsiak voltak, mire véget ért az utolsó órájuk Flitwickkel.

Fél órával azután, hogy elhagyták a bűbájtan óra termét, már kopogtattak is Dracónál.

- Sziasztok! – köszönt a fiú, amint beengedte őket. – Gyertek beljebb!
- Szevasz, Draco – köszöntek Harryék is.
Úgy tűnt, hogy lassan már kezdik megszokni, hogy a keresztnevén szólítják a fiút. Egyre kevesebb alkalommal akadtak meg a megszólításoknál, és egyre könnyebben mondták ki az idegenül hangzó szavakat.

- Hermione? – kérdezte Ron, miközben leült az egyik fotelba. Úgy nézett körül a szobában, mintha azt keresné, hogy mibe köthetne bele legelőször. Végül letett a kellemetlen viselkedés terveiről egy időre, és inkább Dacóra nézett.
- Gondolom, hamarosan itt lesz – felelte a fiú. Szavai megerősítéseként újabb kopogás hallatszott, és egy percen belül már Hermione is mellettük ült.
- Szóval, miről van szó? – kérdezte Harry.
- Apám tegnap írt nekem egy levelet – válaszolta Draco, miközben előhalászta zsebéből a pergament, ami tegnap óta csak még gyűröttebb lett.
- Mit akart? – kérdezte Ron kissé feszültebb hangon.
- Csak jelezte, hogy december elején jelentést vár tőlem – mondta a mardekáros. – Nézzétek meg!

Harry átvette a pergament, és kíváncsian olvasta át a rövid üzenet sorait. Elegánsan hurkolt betűk alkották a szavakat, amelyek – eltekintve a megszólítástól és az aláírástól – egyáltalán nem utaltak arra, hogy a levelet egy fiú kapta az apjától. Továbbadta a pergament Ronnak, és megvárta, hogy ő is végezzen azzal a néhány sorral. Barátja kisvártatva visszaadta a levelet Dracónak, és a három fiú várakozóan nézett össze.

- Van már valami terved, hogy mit mondasz apádnak? – kérdezte Harry komolyan.
- Még nincsen semmi konkrét – rázta a fejét Draco. – Az igazgató azt mondta, hogy egyelőre még ostobaság lenne megtervezni a jelentést.
- Miért? – kérdezte Ron.
- Azért, mert addig még bármi történhet, és valamelyest igazodni kell az eseményekhez – válaszolt a fiú. – Másrészt pedig Dumbledore úgy gondolja, hogy talán ti is tudtok majd segíteni.
- Mégis, hogyan tudnánk segíteni? – nézett rá értetlenül Harry.
- Nos… ezt még én sem tudom igazán – gondolkodott el a mardekáros –, de ha odajutunk, majd ki fog derülni ez is.
- Mi az, amit apád elvárhat tőled az első körben? – kérdezte Hermione.
- Szerintem mindenképpen valamilyen megfigyelési eredményt arról, hogy az igazgató dolgaiban milyen rendszert találtam – vette számba a lehetőségeket Draco. – Ha találok több olyan dolgot, amit biztosan mindig ugyanazon rendszer szerint tesz, akkor több esélyem van arra, hogy lehetőséget találjak a feladat végrehajtására. Valószínűleg azt is várja, hogy ötleteket dolgozik ki a megfigyelések alapján.
- Azt nem szeretné, hogy végre is hajtsd a parancsot? – érdeklődött Harry meglepve. – Én azt hittem, hogy azt akarja, hogy karácsonyra már végezd is el a megbízást.
- Persze, nyilván örülne neki, de nem várhatja el, hogy tizenhét évesen eltegyek láb alól egy olyan mágust, mint Dumbledore, mindössze néhány hónap alatt – fintorgott a fiú. – Ő is tudja, hogy tanulnom kell, kviddicseznem kell, hogy ne keltsek feltűnést. Úgy kell viselkednem, mint egy teljesen átlagos diáknak. Így viszont jóval kevesebb időm és lehetőségem van arra, hogy megfigyeljem az igazgatót.
- És így nem gáz, ha elsőre nincsenek teljesen használható terveid – gondolkodott Harry hangosan. – Addig még van néhány hetünk, majd kitalálunk valamit. De valamit nem értek teljesen.
- Mit? – kérdezte kíváncsian Draco, bár volt egy sejtése, hogy mit fog kérdezni a másik.
- Miért mondtad el ezt nekünk egyáltalán? – tette fel a kérdést a griffendéles.
- Tudtam, hogy ezt fogod kérdezni – bólogatott a fiú. – Én megbízom bennetek, ti viszont még nem bíztok meg bennem, ami nem is meglepő. Ezzel talán bizonyítok valamit, ami segít nektek abban, hogy jobban bízzatok bennem. Egy levél az apámtól elég személyes dolog, még akkor is, ha nem éppen a családi idill árad a soraiból.

A griffendélesek csendben ültek, és a hallottakon gondolkodtak. Harry és Ron mérlegelték, hogy hogyan is kellene erre reagálniuk, míg Hermionénak teljesen más irányba indultak el a gondolatai.
- Van igazság abban, amit mondasz – szólalt meg Ron komolyan. – Mindenesetre köszi, hogy elmondtad nekünk is.
- Mint mondtam, az a célom ezzel is, hogy tényleg megbízzatok bennem – felelte Draco. – Csak így fogunk tudni igazán együttműködni egymással.

Hermione hátradőlve ült a fotelban, és a fiúkat figyelte. Látta, ahogy közelednek egymáshoz, ha mégoly lassan is, és nagyon örült, hogy végre ez is megtörténik. Egyre inkább kezdett biztos lenni abban, hogy ebben az évben végre sikerül összehozniuk azt, amiről Dumbledore évek óta győzködi őket.
Meglódult a fantáziája, és szinte már látta maga előtt, ahogy az előtte ülő három ifjú varázsló vállt-vállnak vetve harcol. Lehet, hogy elhamarkodott és utópisztikus elképzelés volt, de célkitűzésnek éppen megfelelt. Ő maga is nyugodtabb lenne, ha tudná, hogy a fiúk védik egymást, bíznak társaikban, és minden körülmények között számíthatnak egymásra.

Arra eszmélt, hogy Harry megrázta kissé vállát. Annyira elkalandozott, hogy fel sem tűnt neki, hogy barátai már indulni készülnek.
- Jössz te is, Hermione? – kérdezte tőle Harry, amikor látta, hogy a lány rá figyel.
- Igen, persze – bólintott, és ő is felállt. – Csak egy kicsit elgondolkodtam.
- Semmi gond – mosolygott rá Ron. – A lényeget megbeszéltük, és akkor még itt voltál gondolatban is.
- Melyik leckédet készítetted, míg mi beszélgettünk? – cukkolta Harry.
- Ha nagyon tudni akarod, nem a leckével voltam elfoglalva – vágott vissza Hermione. – A jövőre gondoltam.
- És mit láttál? – kérdezte Draco kíváncsian.
- Nem láttam semmit, csak elképzeltem – helyesbített a boszorkány. – De inkább nem mondom el, hogy mire gondoltam pontosan.
- Miért nem? – kérdezte Harry.
- Mert nem érdemlitek meg – mosolyodott el gonoszkodva. – Aki csak csipkelődni tud, az ne várja el, hogy beavassam a gondolataimba.
- Hé, én nem is mondtam semmi rosszat – szólt közbe Ron ártatlan arccal. – Nekem igazán elmondhatod.
- Persze, ártatlan vagy, mint a ma született bárány – bökte oldalba Harry vigyorogva.
- Bárány? – kérdezte Ron, és kérdőn nézett a többiekre. – Milyen bárány? Hagridnak új állatai vannak?

Harry és Hermione csak összenéztek, és kitört belőlük a nevetés. Több mint hat együtt töltött év után is kiderült egy újabb dolog barátjukról, amit nem ismer a muglikkal kapcsolatban.
- Most meg min nevettek? - kérdezte Ron értetlenül, majd Dracóra nézett, aki szintén tanácstalannak látszott. – Te érted, hogy mi volt olyan vicces?
- Nem igazán – rázta a fejét a mardekáros. – De szemlátomást ők remekül szórakoznak.
A nevetgélők lassan visszanyerték önuralmukat, és Hermione magyarázni kezdte barátjának a helyzetet.
- Ron, ez egy mugli közmondás – mondta. – A báránynak csak átvitt értelemben van jelentősége.
- Jól van, oké – emelte fel a kezét a fiú. – A lényeg, hogy Hagrid nem kísérletezett ki semmilyen új fajt. Bár nem tudom, hogy egy bárányból mit tudna kihozni…
- Jól van, azt hiszem, ideje indulnunk – mondta Harry, és elindult a kijárat felé. – Ma még edzés is lesz.

Elhagyták Draco szobáját, és ki-ki a saját dolga után sietett. A mardekáros is visszatért a házi feladatok tengeréhez, de nem igazán tudott koncentrálni. Gondolatai minduntalan a hajnali csók felé kalandoztak. Hermione nem húzódott el, és el sem lökte magától. Vajon ez csak pillanatnyi gyengeség volt a részéről, vagy ő is érez valamit iránta?
Nem szerette a bizonytalanságot, és most mégis ilyen helyzetbe kényszerült. Talán hamarosan véget ér ez az állapot, és akkor talán biztosat fog tudni. Elmerengve bámult ki az ablakon, és újra érezni vélte azt a leheletfinom gyöngyvirágillatot, ami annyira jellemző volt a lányra. Olyan volt, mintha Hermione ott állt volna mellette a szobában.
Draco felsóhajtott, és megpróbált újra a feladatára koncentrálni, és igyekezett végre befejezni a dolgozatot, amit McGalagony kért a másnapi órára.

Az est további része szinte eseménytelenül telt, a vacsorát jó hangulatban fogyasztották el. Tony és Blaise ismét szórakoztatták az asztalt, elsősorban azzal viccelődtek, hogy Hagrid óráján mit művelt az a néhány imp*, amit a vadőrnek sikerült befogni a lápvidéken. Az apró, barna és fekete lények azzal szórakoztak, hogy szétdobáljanak mindent, ami csak elérhető volt számukra, így a többi állat számára gondosan halomba rendezett táplálékot is, amit Hagrid előkészített. A diákok remekül érezték magukat, ahogy a vadőr az impekkel hadakozott, és csak hosszas unszolás után kezdtek segíteni neki.
Vacsora után ismét visszavonultak a könyveik mellé, és legközelebb csak az őrjárat kezdetekor bújtak elő szobáikból. Szokás szerint a pincében kezdtek, és kissé akadozva folyt a társalgás közöttük. Amíg a délutáni beszélgetésről volt szó, addig könnyen jöttek a szavak, de egyszer ez a téma is kimerült, és utána már alig várták, hogy lejárjon a szolgálat ideje.

Draco látta Hermionén, hogy zavarban van, és ez őt is feszélyezte. Nem akart tolakodó lenni, nem akarta elriasztani őt magától azzal, hogy túlzottan letámadja, pedig nehezen tudta megállni, hogy ne érintse meg. Ahogy sétáltak a szobáik felé, kicsit lemaradt Hermione mögött, és így ismét érezhette a kellemes illatot, ami körbelengte a boszorkányt. Látta, hogy visszafordul, talán még mondott is valamit, de nem fogta fel a hallottakat.
Hermione hirtelen megállt előtte, és ő majdnem nekiment a lánynak. Nem értette, miért torpant meg, először azt hitte, hogy valami baj van, de amikor látta a kérdő tekintetet, már sejtette, hogy valami másról lehet szó.
- Draco – hallotta a halk hangot –, mi a baj?
- Miért? – kérdezett vissza. – Nincs semmi baj.
- Akkor miért jöttél el egészen az én portrémig?
- Hogy? – nézett rá értetlenül. – Bocsánat, csak elgondolkodtam.
- Semmi baj – mosolyodott el kedvesen Hermione. – Jó éjszakát!
- Jó éjszakát – köszönt el a fiú is, majd visszafordult, és a figyelmetlenségén bosszankodva bement a szobájába.


A mardekáros úgy gondolta, hogy a gondolatait le kell nyugtatnia valahogy, ha nem szeretne álmatlan éjszakát magának, így összeszedte a holmiját elindult a fürdő felé. Jót tett neki a zuhany, egész sokáig állt a hűvös vízsugarak alatt, és valamivel békésebb lelkiállapotban, de még mindig cikázó gondolatokkal indult vissza a szobájába.

Nem is figyelte az utat, és már csak arra eszmélt, hogy az ajtó előtt áll, amikor zajt hallott. Amint a hang forrását kereste, azt látta, hogy az egyik portré mögül kilép egy sötét alak, és felé indul. Pálcáját már a kezében tartotta, hátha szükség lesz rá.
- Draco! Te honnan jössz ilyenkor? – kérdezte a sötétből érkező alak, és felismerte Tony hangját.
- Szia! Fürödni voltam. De neked is aludnod kéne már – vigyorgott a fiúra. – Csak nem Ginnytől jössz?
- De. Olyan peches vagyok, haver – vigyorgott ő is színpadiasan. – Most hajtotta be a fürdős este fogadását. De várjunk csak! Te nem szoktál éjnek évadján a fürdőbe mászkálni. Történt valami?
- Mire gondolsz? – kérdezte Draco ártatlannak szánt arccal.
- Ne szédíts, haver! Elég ránéznem a bárgyú képedre, és látom.
- Gyere be – szólt lemondóan a mardekáros, és belépett a szobába.
- Na ki vele! – követelte Tony.
Draco röviden elmesélte a folyosón történteket a fiúnak, aki egyre szélesedő vigyorral az arcán hallgatta végig.
- Végre, haver! Tudtam én, hogy itt még lesz valami. Akkor már jártok ti is?
- Nem tudom. Hermione nem mondott semmit, nem is tudtunk beszélni semmiről se, olyan kínos volt ma az egész helyzet. Zavarban volt, ami engem is visszafogott.
- De azért valamit csak tudsz következtetni. Ha nem ellenkezett, akkor ő is akar tőled valamit, szerintem.
- Hát, visszacsókolt, az igaz, de ez még nem jelent semmit – elhallgatott, és a kandallót kezdte bámulni, aztán egyszer csak kitörtek belőle a gondolatok. – Én nem tudom, mi történik! Egyszerűen nem tudom követni az érzéseimet, a gondolataimat! Tudom, hogy nem lenne szabad közelednem hozzá, mert abból csak baj lenne, de képtelen vagyok közömbös lenni. Látom az arcát, a szemét, ahogy rám néz, és onnantól kezdve nincs egy értelmes gondolatom se. Végem van, mint a botnak. Amikor átöleltem, és ő hozzám simult, azt hittem, ott helyben leteperem, vagy én nem is tudom. Aztán ahogy visszacsókolt, ember, te olyat még nem éltél! Nem lehet neki ellenállni! Komolyan mondom, ha nem tudnám, hogy a szülei muglik, már azt gondolnám, hogy van benne vélavér. Fel tudod ezt fogni? Teljesen kikészít ez a lány, és az a legszörnyűbb, hogy nem is direkt csinálja. Mi lenne, ha még szeretne is, és ő akarna elcsábítani engem? Ha tudatosan vetné be magát? Bele tudsz gondolni? Mehetnék a Szent Mungóba, szerintem. És mi lesz, ha kiderül, hogy nem is akar velem lenni? Én itt csinálom a drámát, mert egyszer megcsókoltam, amit ő viszonzott, aztán közli, hogy bocsi, tévedés volt. Akkor mi lesz? Vagy ha esetleg fordítva lesz, és összejövünk, és járni kezdünk? Ha esetleg komolyabb lesz a dolog! Ha már egy csók idáig juttat, mi lesz, ha… ha tovább megyünk? Tony! Hát szerinted én normális vagyok? Tudom, hogy tönkre fog tenni ez a lány, de tudod, mit? Nem érdekel! Na, van erre értelmes magyarázatod?

- Hé, hé, hé! Állj le egy pillanatra, és nyugodj meg! – próbálta csitítani ez egyre idegesebb fiút. – Megmondom én, mi a magyarázat! Szerelmes vagy, te nem normális! Érted? Szerelmes, mint az állat! És most mondok neked valamit, mert te nem tudsz logikusan gondolkodni. Hermione rendes, tisztességes lány. Ha nem akarna tőled semmit, ha nem érdekelnéd, akkor nem csókolt volna meg, hanem jól felpofozott volna. Nyugodt lehetsz, nem ő az a lány, aki a szíveddel fog játszani. Ha szeret téged, márpedig szerintem igen, akkor nincs mitől tartanod. Ha meg nem, akkor nem fogja az időt húzni, hanem napokon belül közli veled, hogy jobb lenne, ha elkerülnéd messzire. Szóval szerintem kár csinálni a fesztivált. Megértelek, hogy kétségeid vannak, de felesleges. Higgadj le, feküdj le, aludj! Azt hiszem, napokon belül el fog dőlni a sorsotok.

- De jó, hogy te ilyen nyugodt vagy! – szólt Draco bosszúsan. – Nektek könnyű Ginnyvel, köztetek soha nem volt ellentét. Igazad van, el fog dőlni a sorsunk. El fog utasítani.
- Dehogy fog! Ne legyél már ilyen borúlátó!
- És Potterék? Szerinted majd mosolyogva vállon veregetnek, és gratulálnak a boldogságunkhoz? Amint megtudják, szét fognak átkozni.
- Te tényleg nem vagy ép… – sóhajtott Tony. – Hermione felnőtt ember, aki tudja, hogy mit csinál, és ebbe senki nem szólhat bele. Ha ő veled akar lenni, akkor veled is lesz. A barátai meg vagy elfogadják, vagy ha nem, akkor nem is igazán a barátai. Látod, hogy Ginny se aggódik miattatok, őt nem zavarná, ha összejönnétek, sőt, még örülne is neki.
- De ha Hermione azt fogja mondani, hogy jó, lehet, hogy szeret engem, de a barátai fontosabbak, és inkább őket választja, mint engem?
- Draco! Te most ennyire be vagy tojva, vagy csak a kifogásokat keresed? Tudod, mit? Én most elmegyek lefeküdni, mert már elmúlt hajnal három is, és te is lefekszel aludni, mert úgy látom, elment az eszed. Nyugodj meg, nem lesz gond. Ez sem zűrösebb szerelem, mint bármelyik másik.
- Hát remélem, igazad van… Bocs, hogy feltartottalak. És kösz!
- Ugyan, haver, nincs mit. Azért vagyok! Na, jó éjszakát!
- Jó éjszakát!

***

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés