Gyorsan teltek a napok a kastély falai között, és a diákokon lassan úrrá lett a karácsonyi előadás megtervezésének izgalma. A klubhelyiségek hirdetőtábláin megjelent McGalagony üzenete, hogy melyik évfolyamnak mikor kell megjelennie, hogy megbeszéljék a legalapvetőbb kérdéseket. A hetedéveseket csütörtök délutánra osztotta be az igazgatóhelyettes, így volt még pár napjuk, hogy mindenki gondolkodjon, mi lenne a legjobb műsor.

Hermione és Draco nem tudtak mit kezdeni magukkal és egymással a vasárnap esti csók után. A lány azon gondolkodott, mi vihette rá a fiút erre a lépésre, míg a mardekáros azon töprengett, hogy talán nem ez volt a legokosabb dolog, amit a lehetőségek közül választott. Viszont ami elmúlt, az elmúlt, és már nem lehet rajta változtatni. Na nem mintha annyira bánta volna azt a csókot. Sőt…
Az őrjáratok kicsit kellemetlenek voltak, mivel mindketten kerülték a témát, és csak csupa semmitmondó, sablonos dolog került szóba, amikor megtörték az egyre kínosabb csendet. A másik tartózkodó viselkedése csak még jobban összezavarta őket, és rendszerint mindketten alig várták, hogy vége legyen a szolgálatnak, ami lassan egy örökkévalóságig tartott számukra.


Hermione az egyik délután éppen a szobájában készítette a házi feladatait, amikor kopogtattak, és meglepett arccal engedte be Ginnyt.
- Hermione! Összejöttünk! – robbant be Ginny a szobába.
- Kivel? – kérdezte a lány.
- Friccsel! Mégis kivel? Tonyval! – nevetett barátnője.
- Tényleg? De örülök! Mesélj! – húzta azonnal a kanapé felé Hermione.
- Az úgy történt, hogy tegnap, amikor végeztünk az őrjárattal, behívott, amikor a szobájához értünk.
- És? Bementél?
- Naná, hogy be! – vigyorgott Ginny. – Beszélgettünk egy kicsit, és amikor már mentem volna vissza a szobámba, visszahúzott, és megcsókolt.
- De jó! – mosolygott Hermione a szédült lányra.
- Jaj, olyan jól csókol! – áradozott Ginny hanyatt dőlve a kanapén. – Jut eszembe, te hová tűntél a buli után? Arra még emlékszem, hogy megálltál, de aztán már nem láttalak.
- Igen, akadt egy kis gondom a köntösömmel és azzal a sok cuccal, ami nálam volt – magyarázta az iskolaelső.
- Azért sikerült eljutni idáig, gondolom. Segített valaki?
- Igen, Draco átvette tőlem a holmim nagy részét – bólintott Hermione, és igyekezett nem elárulni magát.

Nem nagyon járt sikerrel, hiszen Ginnynek éles szeme volt az ilyen dolgokhoz, és most is észrevette, hogy valami más is van a háttérben.
- És? – tette fel a kérdést.
- És behozta a cuccaimat – válaszolta Hermione.
- És? – kérdezte tovább Ginny, jól kihangsúlyozva a rövid kérdést.
- Mit és? – kérdezett vissza Hermione. – Nincs és.
- Dehogyis nincs! Mindig van! Aztán mi történt? – faggatózott a lány.
- Semmi. Nem történt semmi.
- Nekem nem tudsz hazudni, Hermione! Ki vele! Mi történt?
- Jól van, nyertél! Megcsókolt… – jött a tétova felelet, közben Hermione felvette táskáját, és az ajtó felé indult, hogy a könyvtárba menjen.
- Végre! Már azt hittem, sose szánja rá magát! – nevetett fel Ginny, és követte barátnőjét.
- Tessék? Te miről beszélsz? – kérdezett vissza Hermione.
- Ugyan már! Látom, hogy néz rád.
- Hogy néz rám? Nem néz rám sehogy se – hárított a lány.
- Hermione! Az a fiú úgy beléd esett, mint vak ló a gödörbe! – felelte Ginny már a folyosón haladva.
- Miből gondolod? – kérdezte Hermione meglepetten.
- Nos, először is, ott volt az a foteles eset – kezdte sorolni Ginny –, aztán hallottam a fürdős afférról, és már megbocsáss, hogy ezt mondom, de szerintem a mi kedves barátunk leskelődött kicsit, és aztán ott volt a vasárnap este. Le se vette rólad a szemét. Ja, és a Nagyteremben is szinte minden étkezésnél elcsípek egy-két kósza pillantást.
- Igazán? Szerintem tévedsz – érvelt a lány. – A foteles eset csak vicc volt, a fürdős affér pedig félreértés, nem történt semmi, és tegnap is csak játszottunk, mint mindenki.
- Álltasd magad, ha akarod, de én látom, amit te nem. Sőt, még másoknak se nagyon tűnik fel – hagyta rá Ginny. – Hová mész tulajdonképpen?
- A könyvtárba – felelte tömören Hermione. – Akkor is tévedsz – zárta le a lány a vitát, ahogy beértek a könyvtárba, majd vigyorgó barátnőjével leültek az egyik üres asztalhoz.

Hermione igyekezett nem Ginny ötleteivel foglalkozni, és felkészülni a következő napra, de barátnője azért sikeresen bogarat tett a fülébe. Mi van, ha tényleg igaza van? Teljesen elképzelhetetlennek tűnt a gondolat, hogy Draco Malfoy érdeklődik iránta. Ez lenne az évtized meglepetése, ha nem az évszázadé. Botrány lenne belőle és nem kevés veszéllyel is járni, gondolta. Még szerencse, hogy esélytelen a lehetőség.

***

Másnap reggel kihagyta a reggelit, mivel még volt némi elintéznivalója a könyvtárban, így a délelőtti bájitaltanra már elég éhesen érkezett. Miután Piton beengedte őket, mindenki elfoglalta helyét az asztaloknál, és felállították az üstöket.
Piton megállt a tábla előtt, és fölényes tekintettel végignézett a szorongó társaságon.
- A mai órán szintén egy bonyolult bájitalt fognak elkészíteni, legalábbis remélem – kezdte kissé gúnyosan. – A neve Incognito főzet. Főleg azoknak hasznos, akiknek nincs láthatatlanná tévő köpenyük, vagy nem boldogulnak a kiábrándító bűbájjal. A főzet igen veszélyes, ugyanis míg a megfelelően elkészített bájital elfogyasztva gond nélkül láthatatlanná teszi használóját 2-3 órára, addig, ha valakire ráömlik, annak az adott testrésze 2-3 napra eltűnik, és csak nagy kínok árán képződik újra. A legtöbb esetben eszméletvesztéssel jár a baleset. Aki már kóstolta a csontnövesztő főzetet, annak lehetnek elképzelési. Legyenek körültekintőek! A recept a táblán, lássanak munkához! – mondta, majd leült az asztalához, és dolgozatok javításába kezdett.

Mindenki gyorsan lekörmölte a receptet a tábláról, és hozzákezdtek az alapanyagok előkészítéséhez. Hermione üstje hamarosan kavargó folyadékkal volt tele. Nem nézett senkire, nem szólt senkihez, csak a feladatra koncentrált. A főzet lassan felvette a háborgó tenger haragos zöld színét, és erőteljes, émelyítő párát bocsátott ki.
A teremben már nagyon meleg volt, ahogyan a sok üstben készült a bájital. Hermione egyre jobban érezte, hogy szédülni kezd a tömény gőzöktől, és a fojtogató levegőtől. Megtámasztotta magát az asztalnál, és erőt gyűjtött, még mielőtt összeesne. Megpróbált venni néhány mély lélegzetet, kicsit sikerült magát összeszednie, és folytathatta a munkát. Látta, hogy mellette Harry egy világoszöld, sűrű valamit keverget, míg Ron bájitala inkább kék volt, mint zöld.
Piton felállt az asztaltól, és körútra indult a diákok között, hogy ellenőrizze a veszélyes bájital készítési folyamatait. Malfoy munkáját szokás szerint nem kritizálta, de a többiekre volt néhány megjegyzése. Hermione újra érezte, hogy szédülni kezd, most erősebben, mint pár perccel korábban. Csak az óra végéig bírjam ki, gondolta, hiszen nem akart pontot veszíteni gyengesége miatt, mert nem reggelizett rendesen, de az ereje egyre csak fogyott. Amikor Piton az üstjéhez ért, nem bírta tovább, a tanár felé dőlt, és elsötétült előtte a világ.

Tompa zajokat, beszédfoszlányokat hallott, ahogy lassan kezdett visszatérni az ájulásból. Érezte, hogy valami nagyon keményen fekszik, talán a kőpadlón, vagy esetleg valamelyik asztalon.
- Miss. Granger! – hallott egy kemény hangot. – Miss. Granger, hall engem?
- Igen, uram – válaszolta halkan.
- Remek! – felelte Piton, majd érdeklődő, ám érezhetően gúnyos hangon kérdezősködni kezdett. – Akkor talán lenne olyan kedves, és megosztaná velem, hogy miért esett össze az órán?
- Nem reggeliztem, uram – kezdett magyarázkodni –, és nagyon… meleg volt, és a bájitalok párája… azt hiszem, amiatt szédültem meg.
- Ez esetben megkérem, hogy a továbbiakban tartsa szem előtt, hogy hasznos lehet, ha nem üres gyomorral jön bájitaltan órára! – válaszolta szigorúan a professzor. – Menjen fel a gyengélkedőre, és kérjen Madam Pomfreytól valamit! Weasley, maga kísérje el, a mai munkájáért úgysem kár, ha nem fejezi be!
- Uram, a főzetem… – ült fel Hermione, és észrevette, hogy egy asztalra tették fel.
- Miss. Granger, a maga munkája is értékelhetetlen – mutatott az üres üstre Piton. – Induljanak!

Ron dühösen segítette talpra a még kissé kótyagos lányt, majd a táskáját a vállára vetve a kijárat felé indultak. Míg be nem zárult a hátuk mögött a pinceterem ajtaja, azért fohászkodott, hogy Piton ne vonjon le tőlük pontot. Imái meghallgatásra találtak, mivel a professzor egyetlen szó nélkül hagyta őket elmenni.
- Jobban érzed magad? – kérdezte aggódva Ron, miközben az előcsarnokba vezető lépcsőn baktattak felfelé.
- Igen, valamivel – felelte Hermione. – Mi történt, amikor elájultam? Miért volt üres az üstöm?
- Hát, Harry eltüntette a főzetedet – válaszolta a fiú. – Amikor dőlni kezdtél Piton felé, meglökted az üstöt is, és ahogy Piton elkapott, borult minden. Ha Harry nem üríti ki az üstödet olyan gyorsan, rátok borult volna az egész.
- Merlinre! – felelte Hermione kissé sápadtan, ahogy belegondolt a lehetséges következményekbe.
- Igen, szerencsétek volt – bólogatott Ron. – Lehet, hogy azért nem vont le pontot?
- Miért?
- Mivel Harry gyorsan kapcsolt – magyarázta –, így megmentett mindkettőtöket a többnapos gyengélkedőtől, és a testrészek fájdalmas visszanövesztésétől. Mivel pontot nem adna akkor se, ha ránk omlana a kastély, inkább így oldotta meg. Gondolom, neki se hiányzott, hogy napokig szenvedjen.
- Lehet benne valami – válaszolta Hermione, ahogy benyitottak a gyengélkedőre.
Madam Pomfrey, ahogy az várható volt, közölte a lánnyal, hogy az éjszakát bent kell töltenie, és hiába minden győzködés és rimánkodás, nem fogja reggel előtt kiengedni Hermionét.

Nem tehettek mást, mint hogy elfogadják a gyógyító döntését, így Hermione maradt az ágyban, Ron pedig búcsút intve elindult a következő órájára. Végigballagott a folyosókon, és az átváltoztatástan terem előtt meg is találta a mardekáros és griffendéles hetedévesek csoportját. Beszámolt nekik arról, hogy Hermionénak a gyengélkedőn kell maradnia reggelig, és mire McGalagony megérkezett, már meg is beszélték, hogy az éjjeli őrjárat alkalmával meglátogatják barátnőjüket, és beszámolnak neki arról is, amit az előadással kapcsolatos megbeszélésen hallanak.

Draco egyrészt örült, hogy nem fogja kísérteni Hermione egész nap, másrészt sajnálta, hogy nem láthatja, csak az őrjárat után. Gondolatainak elterelésében segítettek a még hátralévő órák, de az ebédnél nem tudta figyelmen kívül hagyni az egyetlen üresen maradt helyet az asztalnál.
A délutáni órák után csendesen visszavonult a szobájába leckét írni, még Tony és Blaise meghívását is visszautasította egy kis beszélgetésre, de arra azért megkérte őket, hogy szóljanak be érte, ha elindulnak a megbeszélésre.
Nehezen tudott koncentrálni a tanulnivalóra, mert egyre csak arra tudott gondolni, ahogy megcsókolta a lányt. Az emlék egyszerre volt megnyugtató és felkavaró, egyszerre érzett magabiztosságot és kételkedést. Teljesen összezavarta, nem tudta, hogy akkor most hányadán is állnak egymással. Nem tudta eldönteni, hogy akarja-e egyáltalán, hogy legyen valami közte és a lány közt, abban meg végképp bizonytalan volt, hogy Hermione hogyan vélekedik.
Hála eddigi életének inkább pesszimistán állt a dolgokhoz, és csak ritka pillanatokban volt bizakodó. Felidézte Hermione értetlen tekintetét, ahogy elhátrál tőle, látta a szemében a kérdéseket, amikre még saját magának sem tudott volna választ adni, nem hogy neki.

Idegtépő gondolkodásából Tony és Blaise riasztotta fel, akik bekopogtak hozzá, hogy akár mehetnének is McGalagonyhoz. Követte a fiúkat, és kényelmesen leballagtak a nagyteremhez, ahová McGalagony rendelte az összes hetedévest.
Mire leértek, már szinte minden házból ott voltak az érintett diákok, és csendesen beszélgetve várták a professzor érkezését. Dracóék megkeresték a prefektusokat, és velük együtt találgatták, milyen eredménye is lesz majd a gyűlésnek.

- Örülök, hogy mindenki itt van. Természetesen Miss. Grangert majd tájékoztatják a megbeszéltekről – kezdte a professzor, amint belépett a terembe. – Tehát, mint azt tudják, a karácsonyi bálra minden évfolyam egy előadással készül. Az ötödévesekig bezárólag az önökéhez hasonló évfolyam-gyűlésen döntöttük el, milyen jellegű legyen az előadás. A hatodik és hetedeik évfolyamon viszont megadjuk azt a lehetőséget, hogy önállóan megbeszéljék a programot. Lehet akár szavazni is, vagy bármely módon dönteni. Emlékeztetőül a lehetőségek: tánc, színdarab, ének és vers. Kapnak három napot arra, hogy kidolgozzák az elképzelést, kiválasszák, hogy ki milyen módon fog részt venni az előadáson, és annak kivitelezésében. Vasárnap este hat órakor várom a döntésüket. Akár már hozzá is kezdhetnek. Van kérdés?
- Tanárnő – jelentkezett egy hugrabugos lány –, akkor ez azt jelenti, hogy ha valaki a jelmezekért, vagy másért felelős, akkor annak nem kell fellépnie?
- Igen – bólintott McGalagony. – A részvételbe beletartozik a fellépők személye, a díszletek, jelmezek, kellékek elkészítése is. Ha valaki nem érez magában ambíciót a nyílt szerepléshez, de másban segíteni tudja az előadást, akkor az a háttérmunkákból veszi ki a részét. Ha minden egyértelmű, akkor én magukra is hagyom önöket – nézett körül a professzor, majd mikor látta, hogy nincs több kérdés, elköszönt, és elhagyta a termet.


Ekkor egy-két pillanatig csend volt, majd szinte mindenki egyszerre kezdett el beszélni. Bábeli zűrzavar volt kialakulóban, mindenki mindenkinek mondta a véleményét, gondolatát, és lehetőleg mindenkinél hangosabban. A végén már Hannah megunta a zsivajt, és pálcáját a torkához tartva elkiáltotta magát.
- Sonorus. Csendet kérek! Így nem megyünk semmire! Próbáljuk meg szavazással eldönteni a dolgot, vagy valamilyen más civilizált módon. Silentium – fejezte be a felszólalást, mire elcsendesedett a tömeg. – Szóval szerintem először is azt kellene eldönteni, hogy ki az, aki mindenképpen háttérmunkát kíván végezni. Ezt azért tartom szükségesnek, mert nekik szinte mindegy, mihez készülnek. A fellépőknek kellene eldönteni, mit is adnak elő. Van ellenvetés? – kérdezte társait.
Mindenki a fejét rázta, és elismerően néztek többen is a lányra, amiért a kezébe vette az irányítást, és nem is rosszul.
- Remek, akkor kik lesznek a háttérben? Aki tud varrni, vagy díszletet készíteni, aki a zenét, a fényeket vállalja, az üljön a bal oldalamra, aztán megyünk tovább – adta ki az utasítást, mire néhányan elindultak a megadott helyre, és leültek az egyik asztal mellé. – Jó. Én is vállalom a fellépést. Még Hermione kérdéses, de tőle este megtudjuk, mit szeretne. Akkor most a fellépést vállalóktól kérek ötleteket. Lehetőleg egyesével próbáljuk meg elmondani gondolatainkat.
- Szerintem táncoljunk – mondta Susan Bones.
- Szerintem legyen inkább színdarab – vetette fel Pansy.
- Mi lenne, ha verset mondanánk? – kérdezte Sally-Ann, az egyik hollóhátas lány.
- Szerintem is táncoljunk – mondta félénken Neville.
- Neville! Te táncolnál? – kérdezte Ron elképedve.
- Miért ne? Szeretek táncolni – felelte a fiú pirulva.
- Azt hiszem – mondta Draco –, abban egyetérthetünk, hogy ne énekeljünk. Nem lenne túl élvezetes előadás – folytatta, mire mindenki bőszen bólogatott.

Nem nagyon sikerült eldönteni a vacsora kezdetéig, hogy mi is legyen az előadás tárgya, csak abban tudtak megegyezni, mi ne legyen. Tovább nem vitázhattak, mivel jöttek a vacsorázni vágyó diákok. Megbeszélték, hogy holnap délután négy órakor találkoznak az egyik üres teremben, és folytatják a megbeszélést.
A hetedévesek is elfoglalták helyeiket, és vacsorázni kezdtek. A prefektusi asztalnál, mint mindenhol a teremben, élénk eszmecsere folyt.
- Nem lesz egyszerű eldöntetni – mondta Tony, miközben a sült csirkét pakolta tányérjára.
- Nekem tulajdonképpen mindegy, mit adunk elő, én mindenben béna vagyok – szólt Blaise vigyorogva.
- Majd Hermione talán ad ötletet – gondolkodott Padma a tört krumpli fölött.

Vacsora után mindenki ment tanulni a szobájába, vagy a klubhelyiségbe a diákokat felügyelni. Draco is visszament a szobájába, és elkezdte írni a még hátralévő beadandót átváltoztatástanra, sokáig azonban nem merülhetett el a témában, mivel kopogtak. Amint ajtót nyitott látta, hogy Tony, Blaise és Ginny állnak az ajtóban.
- Gyertek be! – invitálta vendégeit. – Üljetek le!
- Mikor megyünk Hermionéhoz? – kérdezte Ginny, miközben leült a kanapéra, és pálcájával egy bögre forró csokit bűvölt magának és társainak.
- A bátyád azt mondta, hogy az őrjárat alatt majd bemegyünk – felelte Draco.
- De ma nem mi megyünk az őrjáratra, hanem a másik banda – mondta Blaise, és ő is leült az egyik fotelbe.
- Attól még eljöhettek ti is. Prefektusként kint lehettek a folyosón – válaszolt Draco.
- Ez igaz… – szólt most Tony, majd hozzátette – szegény, még jó, hogy csak reggelig marad.
- Elég durva lett volna, ha rájuk borul az a főzet – jegyezte meg Ginny. – Piton biztosan levonta volna a Griffendél összes pontját…

- Mi lenne, ha elindulnánk a gyengélkedőre? – vette fel Tony az ötletet valamivel később. – Veletek majd a gyengélkedő előtt újra találkozunk, ha vége az őrjáratnak
- Tőlem mehetünk – mondta Draco, azzal összeszedte talárját és pálcáját, majd társait követve kilépett a szobából.
Magányosan rótta a folyosókat, és igyekezett fokozottabban figyelni most, hogy Hermione nem volt mellette, de nem történt semmi említésre méltó. Lassan telt az őrjárat, és amikor az óra jelezte a szolgálat végét, örömmel vette tudomásul, hogy ezen is túl van. Lassan ballagott visszafelé a pincéből, majd a megbeszélt időpontban a gyengélkedő elé érkezett, ahol már Ginny és Tony várakozott Harryvel és többi prefektussal beszélgetve. Megvárták a nyugati szárnyból érkező Ront és Padmát, majd halkan benyitottak a kórterembe.

***

Hermione vacsora után fogadta az érkező látogatókat, majd Ginnyék távozása után szinte azonnal elaludt, és csak késő éjszaka ébredt fel egy elég riasztó álomból. Azt álmodta, hogy ráfröccsent a bájital, a lába nem nőtt vissza, Piton őrjöngött, és megbuktatta, csak hogy a következő évet végig büntetőmunkán tölthesse. Egy falábat kapott, amibe Hagrid faragott durva mintákat, és közben matrózdalokat énekelt a háza előtt üldögélve.

Halk neszeket hallott az ajtó felől, és odanézve lassan körvonalazódni kezdtek az érkezők.
- Szia! – suttogta Ginny, és megölelte ágyban fekvő barátnőjét. – Hogy vagy?
- Sziasztok – suttogta ő is. – Köszi, teljesen jól. Nem értem, miért kellett itt maradnom, de ismeritek Madam Pomfreyt. Mi történt, hogy visszajöttetek az éjszaka közepén?
- Őrjáraton vagyunk, és gondoltuk, benézünk – mosolygott rá Ron.
- Ez remek ötlet volt – súgta Hermione is mosolyogva.
Blaise hirtelen meglendítette a pálcáját a javasasszony szobája felé intve, majd vigyorogva a többiekhez fordult.
- Most már nem kell suttogni, nem hall meg minket – közölte elégedetten. – De fényt azért ne gyújtsunk.
Lassan mindenki körülülte az ágyat és az éjszakai félhomályban Hannah kezdett beszélni.
- Na, most, hogy szinte mind itt vagyunk, beszéljünk az előadásról – mondta. – Mi már elmondtuk Hermionénak, amit odalent megbeszéltünk, és van egy jó ötlete, de majd ő elmondja.
- Szóval az elmondottak alapján gondoltam valamire – kezdte a kíváncsi tekintetek kereszttüzében. – Mi lenne, ha ötvöznénk a lehetőségeket?
- Mire gondolsz? – kérdezte Padma.
- Arra, hogy például, lehetne benne tánc, vers, és az egészet előadhatnánk, mintha színdarab lenne – magyarázta Hermione.
- És ezt hogyan képzeled? – érdeklődött Harry.
- Például kitalálhatnánk egy háttérjelenetet, az lenne a színdarab része, aztán táncolhatnánk, és valahogyan beleszőhetnénk a verset is. Ha nem jó, nem baj, csak egy ötlet volt.
- Szerintem nem rossz – mondta Pansy bizonytalan hangon.
- Szerintem se, de azért holnap a többiekkel is meg kell beszélni – mondta Hannah. – Ha elfogadják, akkor elkezdhetjük kidolgozni. Vasárnap kell bemutatni McGalagonynak az ötletet.
- Akkor ezen is túl vagyunk. Ha nem bánjátok, én elmennék lefeküdni – ásított Padma –, mert már nem látok ki a fejemből. Mindenkinek jó éjszakát! – búcsúzott, és elhagyta a termet.
Még egy darabig beszélgettek Hermione ötletéről, majd lassan mindannyian elindultak lefeküdni. Ginny megígérte a lánynak, hogy reggeli előtt feljön érte a gyengélkedőre, majd elhagyták a kórtermet. Hannah visszamaradt még megbeszélni valamit Harryvel, így Ginnyék nélküle indultak a szobáik felé.

Ahogy visszafelé sétáltak, Ginny mind többször pillantott Dracóra, aki feltűnően csendesen lépkedett mellettük.
- Draco! – szólította meg végül.– Miért nem beszélsz vele?
- Kivel? Miről? – kérdezte értetlenül a fiú.
- Ne add a tudatlant, haver! – szólt rá Blaise.
- Hermionéval – tette hozzá a lány.
- Mi van veletek? – kérdezte tőlük Draco. – Miért kéne vele bármiről is beszélnem?
- Figyelj, látjuk, hogy majd kiesik a szemed, ahányszor ránézel – mondta Tony mosolyogva. – Most is végig meg se szólaltál, csak bámultad.
- Miért nem vallod be magadnak, hogy tetszik neked? – kérdezte Ginny is mosolyogva.
- Egyértelmű, hogy odavagy érte, állandóan lenyúlod előlem – mondta Blaise is vigyorogva –, de nem bánom, sejtem, hogy ő sem közömbös irántad. Azt hitted, a sötétben nem vesszük észre, hogy őt nézed?
- Hát… én… – kezdett Draco a dadogásba – én… az igaz, tényleg tetszik… azt hiszem. Nagyon szép lány…
- Nyugi, haver! Nem te vagy az első pasas, aki belebolondul egy lányba – veregette vállon Tony. – És az a gyanúm, nem is az utolsó…
- Ez… ez… – kereste Draco a szavakat, majd sóhajtott egy nagyot, és halkan folytatta. – Nézzétek! Hiába is éreznék bármit, nem lenne semmi értelme. Több okból sem.
- De hát miért ne lenne? – nézett most Tony értetlenül barátjára.
- Először is – állt meg Draco a folyosó közepén –, ha még emlékeztek, hat évig ott bántottam, ahol csak tudtam, ahogy mindenki mást is, aki nem mardekáros. Megaláztam mindenért, ami eszembe jutott. Aztán még ha történne is köztünk valami, azzal óriási veszélynek tenném ki. Mint tudjátok, a családi hátterem nem igazán lenne megfelelő egy ilyen kapcsolathoz, még ha engem nem is zavar a származása. Apám első útja hozzá vezetne, a második meg hozzám. Nem nagyon valószínű, hogy utána bármelyikünk is mesélni tudna a látogatásáról. És ott van még Harry és Ron is. Gondoljátok, hogy szó nélkül hagynák, ha esetleg járnánk? – kérdezte keserűen.

- Szerelmes vagy? – kérdezte komolyan Ginny pár pillanatnyi hallgatás után.
- Nem tudom – mondta Draco őszintén. – Valamit érzek, de nem tudom, mit. Jól esik vele lenni, beszélgetni, vagy csak egyszerűen ott ülni, mellette. Röhögjetek ki nyugodtan… – nézett rájuk félszeg mosollyal.
- Ugyan, miért röhögnénk? – vont vállat Blaise, ahogy újra elindultak. – Általában így szokott kezdődni, haver. Eleinte csak valami furcsa, kicsit más, mint addig, aztán lassan megérti az ember a jeleket, végül robban egy nagyot, és már csak ezt veszi észre, hogy szerelmes, mint az ágyú.
- Tehát Blaise gyógyító diagnózisa szerint te a szerelem nevű fertőzéses betegség első szakaszában vagy – vigyorodott el Tony.
- Szerintem te is tetszel neki – mosolyodott el Ginny is.
- Na persze – felelte Draco szkeptikusan. – Bárki hamarabb megtetszene neki, mint én.
- Csak semmi kishitűség, öregem! – szólt rá Tony. – Fogadni merek, hogy a bálra már együtt jöttök.
- Én nem fogadnék a helyedben – kesergett Draco, és megállt a szobája előtt. – Kösz, srácok! Jó éjszakát! – köszönt el, és a portréhoz fordult, de mielőtt kimondta volna a jelszót, még visszafordult társaihoz. – Gondolom, holnap reggel nem fogom ezt a Prófétában olvasni…
- Ugyan, Draco – legyintett Ginny. – Eszünkbe se jutna elmondani másnak.
Draco csak hálásan bólintott, és eltűnt a portré mögött, és a többiek is nyugovóra tértek.

Draco átöltözött, és lefeküdt. Emésztgette a történteket, a hallottakat, próbálta magát nyugtatni, hogy Tony jól látja a helyzetet, és neki lesz igaza. Nehezen merült álomba, és abban sem volt sok köszönet. Újra az erdőben rohant a tisztás felé az unikornist követve. Meglátta a két szellemalakot a tisztáson, és elindult feléjük, hogy talán most sikerül hallania, amit mondanak. Azonban az álom most is úgy ért véget, mint legutóbb: éles fájdalom, sátáni kacaj, majd látja, ahogyan a szellemek eltűnnek, és az unikornis belép a fák takarásába.
Megint izzadtan riadt fel, homlokán patakzott a verejték, mintha valóban átrohant volna az erdőn. Mérgesen fordult meg, dühítette, hogy az este után még az éjszakája sem nyugodt, de lassan újra elaludt.

***

Másnap többen is fáradtan, furcsa érzésekkel ébredtek. Az órák lassan teltek a diákoknak, mintha valami direkt visszafogta volna az időt. Nyomott hangulatuknak nem nagyon kedvezett a borult, esős idő sem, ami megint nem engedte, hogy a szüneteket a szabadban töltsék. Hermione is elhagyta a gyengélkedőt, és jókedvűen indult el az órákra.

A hetedévesek különösen nehezen viselték a délelőttöt, és az ebédnél is csak annak örültek, hogy már csak két órát kell végigülniük, és utána kezdődik a tanácskozás a karácsonyi előadást illetően. Általános fásultságuk mellett mindenki izgatottan várta a végeredményt, hogy mivel is rukkolnak majd elő.
Aztán végre valahára elérkezett az utolsó óra végét jelző kicsengetés, és a kastély folyosóit ellepték az éledező diákok, akik hálókörletükbe siettek, hogy mielőbb megszabaduljanak táskáiktól, és a tanulásnál sokkal értelmesebb dolgokkal foglalkozzanak. Volt, aki olvasott, sakkozott, robbantós snapszlit játszott, és sokan voltak, akik csak ültek a kandallónál, és beszélgettek.

Elérkezett a négy óra, és a hetedévesek már összegyűltek a bűbájtan–terem melletti üres teremben, ahol ismét Hannah vette kezébe az irányítást.
- Sziasztok! Tegnap beszéltünk Hermionéval, aki vállalta a fellépést, és adott egy érdekes ötletet is – mondta, mire mindenki érdeklődve figyelt, aki nem volt a gyengélkedőn előző este. – Szóval arra gondolt, hogy mi lenne, ha ötvöznénk a lehetőségeket. Lenne valamilyen háttérjelenet, ami a színdarab kategóriának felelne meg, ebben szerintem azok is részt vehetnének, akik csak kicsit akarnak szerepelni, ha értitek, mire gondolok. Ezek csak amolyan statisztaszerepek lennének, szerintem. A fő vonal lenne a tánc, és a vers. Azt még ki kellene találni, hogy ezeket hogy hozzuk össze, de én látok benne fantáziát. Így mindenkinek az igényét teljesítenénk. Mit gondoltok?
- Ez jó ötlet – bólogatott Susan.
- Szerintem is – értett egyet Neville is. Többen bólogattak, miszerint így valóban meglesz több kategória is.
- Úgy látom, az ötletet elfogadtuk – nézett körbe Hannah. – Akkor most a kivitelezésre kellenének ötletek. Úgy gondolom, mivel ünnep lesz, a táncnak keringőnek kell lennie.
- Ez egyértelmű – mondták többen.
- Nagyon jó, látom haladunk – örült a lány. – Ki jó a versek terén?
- Én sok verset olvasok – mondta Padma, és Sally-Ann is csatlakozott hozzá. – Nem tudom, ti mennyire vagytok otthon ebben a témában, de úgy gondolom, hogy mugli költemények kellenének. Véleményem szerint sok kiemelkedő költővel büszkélkedhetnek, és nekem sokkal jobban tetszenek, mint a mágus-költők művei.
- Jó, akkor amint megvan a téma, elkezdhetitek keresni a verseket. Mi legyen a háttérjelenet?
- Egy pillanat! – szólt közbe most Sally-Ann. – Egész verseket keresünk vagy csak részleteket? Nem mindegy, hogy csak idézünk, vagy az egész művet előadjuk.
- Igaz – mosolygott Hannah. – Egy verset akarjunk, vagy több műből csípjünk ki idézetet?
- Inkább az idézetek! – mondta Pansy – Azok változatosabbak, és akkor lehet úgy is keresni, hogy személyre szabott legyen, amennyire lehet. Vidám, szomorú, szerelmes, ilyesmi. Vagy ez nem jó ötlet?
- De, remek! – mondta Padma. – Így sokkal könnyebb a keresés is.

- Jó – bólintott rá Hannah. – Akkor a háttérjelenet következik. Azt hiszem, ez nem lesz egyszerű. Mivel táncolni fogunk, olyannak kell lennie, ami köthető a tánchoz.
- Mit szóltok egy fogadáshoz? – vetette fel Ernie.
- Esetleg lehetne egy táncversenyt eljátszani – mondta Hermione.
- Várjatok! – kiáltotta Tony. – Nekem van egy ötletem. Néhány éve, még a suli előtt, a szüleimmel Olaszországban, Velencében voltunk. A muglik minden évben rendeznek karnevált, ahol mindenféle maszkokat, meg álarcokat, jelmezeket vesznek fel. Nagyon jó volt, nagyon ötletesek voltak. Szóval arra gondoltam, hogy lehetne egy ilyen álarcosbálszerű a háttérjelenet, és akik keringőznek, ők lennének ugye a központ, de úgy mintha ők meg ilyen keringőzős táncosoknak öltöztek volna. Mit gondoltok?
- Ez nem is rossz… – gondolkodott hangosan Neville.
- Szerintem is jó. A jelmezesek is kiélhetnék magukat – mondta Blaise.
Lassan a fiúk is kivették a részüket a szervezésből.

- Elfogadjuk az ötletet? – kérdezte Hannah, majd miután mindenki bólintott, Tony ismét megszólalt.
- Akkor ezzel az idézetek sorsát is eldöntöttük – mondta Tony elégedetten.
- Miért is? – kérdezte Ron.
- Mivel Velence a szerelmesek egyik kedvelt városa, így az lenne stílszerű, ha szerelmes idézeteket válogatnának a lányok. Elvégre utolsó évesek vagyunk, ez már nem idegen tőlünk.
- Nekem nincs ellenvetésem – mondta Hannah, és kérdőn nézett a többiekre. – Akkor ezeket leírom, és holnap el is tudom vinni McGalagonynak. A részleteket majd kidolgozzuk menet közben, csak a többieknek meg kell adni, hogyan kell készülniük a jelmezekkel, díszletekkel és egyebekkel.
- Nekem eszembe jutott még valami – mondta kissé pirulva Padma. – Azt hiszem a fiúk nem fognak lelkesedni, de így be tudnánk építeni a verseket is. Szóval mi lenne, ha a fiúk egy idézetet mondanának a partnerüknek, és az egy másik, hozzá illő idézettel válaszolna? Ezzel kérnék fel a lányokat. Amikor mindenki elmondta a sajátját, akkor kezdenénk táncolni. Na?
- Azt hiszem, jó ötlet, bár itt tényleg a fiúkon múlik a dolog – mondta Susan, és kérdő tekintettel nézett a srácokra.
- Ami engem illet – mondta Harry –, nincs kifogásom ellene. Abba a pár sorba nem fogok belehalni.
- Hát, szerintem ennyit ki fogunk bírni – bólintott Neville is.
- Igen, benne vagyunk – szólt Ron is.
- Nagyszerű, akkor ez is megvan – örült Hannah. – Ha van valami változás, akkor értesítek mindenkit, mielőtt leadnám az ötletet. Szerintem mehetünk is.

- Várjatok! – szólt hirtelen Hermione, mire mindenki visszafordult. – Mi lenne, ha nem mondanánk el a tervet McGalagonynak?
- Hogy érted? – kérdezett vissza Susan.
- Mi lenne, ha meglepetés lenne? Megkérnénk az engedélyt, hogy titokban tarthassuk – magyarázta a lány. – Úgyis a mi műsorunk lesz az utolsó.
- Mit gondoltok? – kérdezte Hannah a többiekhez fordulva, mire a társaság bólogatni kezdett, és innen-onnan helyeslő válaszok is érkeztek. – Akkor majd megkérdezzük, hogy csinálhatjuk-e titokban.

Lassan szétszéledtek mindannyian, és tovább boncolgatták az elhangzott ötleteket. A lányok teljesen bezsongva indultak a szerelmes verseket rejtő kötetekért a könyvtárba, hogy máris hozzáfogjanak a válogatáshoz. Beindult a találgatás, hogy milyen ruhát viseljenek, milyen frizurát készítsenek, kinek melyik fiú lesz majd a párja. Egészen vacsoráig kitartott ez a vidám, csivitelős hangulat, mintha a délelőtti levertségnek nyoma sem lenne.

Vacsora után a prefektusok rendkívüli gyűlést tartottak Tony szobájába Ginnyvel és Harryvel kiegészülve.
- Kíváncsi vagyok, milyen lesz, ha megkapjuk az engedélyt – mosolygott huncutul a Hermione –, hogy titokban, tanári felügyelet nélkül készüljünk. Mivel közöttünk elég jól halad ez az Összetartási program, elég nagy meglepetést okozhatnánk mindenkinek.
- Érdemes megpróbálni – szólt Harry. – Dumbledore biztosan engedélyezi, hogy senki ne tudjon arról, mire készülünk.
- De jó lenne! – lelkesedett most Hannah. – Mint valami összeesküvés! Azt hogyan és mikor beszéljük meg, kinek ki lesz a párja? Vagy majd a fiúk intézik maguknak?

- Hát, akár intézhetjük magunknak is – mondta Harry. – Hannah! Leszel a párom az előadáson?
- Persze! – válaszolt a lány meglepetten. – Nem gondoltam, hogy ezt ilyen hirtelen le is bonyolítod, de nem gond. Köszönöm a lehetőséget – mondta mosolyogva.
- Remek! – vigyorgott Ron. – Az egyik pár már megvan. Ha már itt tartunk… Padma! Táncolnál velem az előadáson?
- Hát… persze, köszönöm – mondta a lány kicsit meglepődve.
- Már kettő van! – összegezte Hermione. – Mennyi pár lesz?
- Ha jól számoltam, hat pár kellene – mondta Hannah. – Kettő már van, a többi is meglesz.
- Lehet, hogy megvan a harmadik is – szólt közbe Draco –, ha Hermione megtisztel azzal, hogy a partnerem lesz.
- Köszönöm – pirult el a kérdezett –, örömmel táncolok veled.

- Megy ez, gyerekek! – vigyorgott Hannah. – Félig már megvagyunk.
- Van már ötlet a jelmezekre, vagy a díszletekre, vagy valami másra? – kérdezte Hermione.
- Még nincs, szerintem azokat majd az első próbán kellene megbeszélni, ha meg lesz részletesen tervezve az egész. Mikorra hívjuk össze?
- Ha McGalagony holnap megadja az engedélyt, akkor akár már holnap összeülhetnénk egy kisebb megbeszélésre… – javasolta Susan.
- Remek! Mivel már elég késő van, én lelépek, ha nem bánjátok. További jó mulatást, és jó pihenést! Reggel találkozunk! – köszönt el Hannah, és elhagyta a szobát.
- Ginny! – fordult a lányhoz Tony. – Ha megkapjuk az engedélyt a titkos próbákra, ugye, számíthatunk rád, hogy nem árulod el, amit hallottál?
- Ez csak természetes! Már előre látom magam előtt a sok döbbent arcot! Biztos a ti műsorotok lesz a legszebb! A mienk valami színdarab lesz, sajnos, de hátha kisül valami jó is belőle… Na, megyek én is, még meg kell írnom egy mágiatörténet esszét. Jó éjt! – köszönt el, és ő is elhagyta a kis társaságot.

***

Minden diák lustálkodással köszöntötte a szombatot, és ezzel a hétvégét. Akik tehették, elhalasztották vasárnapra a tanulást, az ötöd- és hetedévesek azonban már reggeli után a könyvtárban voltak
Hermione bevette magát az átváltoztatástan szekcióba, és igyekezett összegyűjteni minden fellelhető anyagot arról, hogyan lehet egy-egy átváltoztatás még kidolgozottabb és részletesebb. Tudta, hogy az év végi vizsgán kevés lesz, ha egy darab fából asztalt bűvöl, annak az asztalnak szépnek, míves faragásúnak kell lennie. Ha sikerül még néhány finomítást elérnie, az talán még pluszpontot is jelent majd.
Valamivel az ebédidő előtt érkezett Hannah az asztalához, hogy elhívja őt is McGalagonyhoz megkérni az engedélyt. Pár perc múlva már a folyosókon siettek házvezetője szobája felé. Szerencsére a professzor a lakosztályában volt, és beengedte a kis küldöttséget, ami rajtuk kívül még Tonyt, Dracót és Harryt jelentette. A professzor meghallgatta őket, de csak annyit mondott, hogy menjenek vele az igazgatói irodába, mert ez Dumbledore jogkörébe tartozik. Így aztán még mindig feszengve elindultak a következő állomás felé. Hamarosan már az igazgató előtt toporogtak.

- Mi járatban vagytok nálam? – kérdezte az idős varázsló mosolyogva.
- Uram – kezdte Hermione, mivel megbeszélték, hogy a két iskolaelsőnek kellene megkérni az engedélyt –, szeretnénk engedélyt kérni öntől.
- Mire, ha szabad tudnom?
- Arra, uram, hogy a hetedéveseknek ne kelljen leadniuk a karácsonyi bálra készülő előadás terveit, és hogy ne legyen tanári felügyelet a próbákon.
- Értem. Tehát titokban kívántok próbálni – nézett rájuk szelíden.
- Igen, uram – felelte Draco.
- Szeretnétek meglepni az iskolát? – kérdezte titokzatos mosollyal.
- Igen, uram, valahogy úgy – bólintott a fiú.
Az igazgató még mindig szelíden mosolygott rájuk szemüvege mögül, és percekig csak fürkészte az előtte álló diákokat, akiknek ettől olyan érzésük támadt, hogy igazgatójuk beléjük lát. Aztán hirtelen előredőlt székében, és a szelíd tekintetet felváltotta valami cinkos, már-már csintalan, pajkos pillantás.
- Megkapjátok az engedélyt. Azt hiszem, nagy meglepetésekben lesz részünk! – közölte a diákokkal.
- Köszönjük, uram – felelték sorra, majd elköszöntek, és elhagyták az irodát.

Amint leértek a folyosóra, izgatottan kezdték megbeszélni a fejleményeket, és egyet értettek abban, hogy nem kizárt, hogy az igazgató tud valamit a terveikről. Elindultak, hogy lepakolják táskáikat, és elmondják az érintetteknek, hogy megkapták az engedélyt, és hogy megbeszéljék, mikor, hol ülnek össze kidolgozni a részleteket. Nagyon meg kellett gondolniuk, mikor lesznek a próbák, mivel a tanulás mellett a kviddics-edzések több embernek is plusz munkát jelentettek.
A hírt mindenki örömmel fogadta, amikor az ebédnél elmondták a többieknek. Továbbadták az információt a többi asztalhoz is, így az ebéd végére minden hetedéves tudta, hogy önállóan fogják végezni a munkát.

Ebéd után szinte mindenki visszatért a könyvtárba, és Hermione meglepetésére Draco a verses polcok felé vette az irányt Sally-Annt és Padmát követve, és nem is tért vissza onnan egészen vacsoráig.

A lány még este, lefekvés után is azon gondolkodott, mit kereshetett a mardekáros fiú a versek között olyan sokáig.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés