Draco futott. Őrült tempót diktált magának, és rohant, amennyire csak a sűrű aljnövényzet engedte. Néha látta felvillanni maga előtt a fényesen csillogó, gyönyörű fehér unikornist. Lassan ritkulni kezdett az erdő, és egy kis tisztásra érkezett, melynek közepén ott volt az unikornis két szellemalak társaságában. Lépett előre egyet, amikor látta, hogy azok beszélnek hozzá, de nem értette, mit mondanak. Elindult feléjük, ám mielőtt odaért volna, éles fájdalom hasított az oldalába, és térdre rogyott. Háta mögül gúnyos, sátáni kacajt hallott, és még látta, amint a két szellemalak semmivé foszlik, az unikornis pedig eltűnik a fák között.

Izzadtan, vadul zihálva ébredt, és az oldalához nyúlt, mintha valóságos fájdalmat érezne. Halványan világosodott a keleti égbolt. Még csak hajnal van, gondolta, és sóhajtva dőlt vissza párnájára.

Pár órával később már izgatott nyüzsgés lett úrrá a hálótermeken, a klubhelységeken és a folyosókon egyaránt. Draco nehezen és fáradtan ébredt az éjszakai álom után, és úgy érezte, mintha nem aludt volna egy percet se. Kelletlenül indult zuhanyozni, és abban reménykedett, hogy az év első napja nem hoz nehéz órákat.
Hamarosan már iskolai egyenruhájában feszítve állt az ajtó előtt, és éppen reggelizni indult, amikor kopogtattak nála.
- Helló, szomszéd! – köszönt vidáman Tony. – Gyere reggelizni! Hermione most gyűjti be a csajokat. Még szólok Blaise-nek, és indulhatunk is.
- Jó reggelt – köszönt Draco is. – Ki vagy te? A helyi hoppmester? – kérdezte felvéve szokásos gúnyolódó modorát.
- Nem – szólt vissza a válla felett a Tony, miközben már a másik mardekárosnál kopogtatott. – Csak arra gondoltam, mehetnénk mindannyian. Úgyis külön asztalunk lesz…
- Tőlem – vont vállat Draco, és lassan elindult a nagyterem irányába. A többiek majd utolérik…

Pár perc múlva már beszélgetés ütötte meg a fülét, vegyítve némi lányos nevetgéléssel. Megérkeztek a többiek is, és a lányok bizonyára jól szórakoztak Tony szavain. Oldalra nézve látta, hogy Blaise ugyanolyan némán lépked, mint ő maga. Nyilván nem felel meg neki a társaság, gondolta magában Draco.

Elérték a Nagyterem ajtaját, és amikor beléptek rajta, a már reggeliző diákok hirtelen elcsendesedtek, és őket kezdték figyelni. Mindenki kíváncsi volt, hogyan fog alakulni a prefektusok viszonya a kényszerűen együtt töltendő idő hatására. Sokan nem titkolták reményeiket, miszerint tanúi lehetnek néhány szaftos párbajnak a mardekárosok és a griffendélesek között, de ezen a reggelen csalódniuk kellett. Minden prefektus nyugodtan ült le a kijelölt asztalhoz, és kezdett el reggelizni.
Hermione leült Ron mellé, és maga elé húzott egy tányért, miközben barátjához beszélt.
- Szia! – köszönt a lány. – Na, milyen a szobád?
- Szia! Szép, csak furcsa, hogy egyedül vagyok – felelte Ron. – És képzeld, kinek a portréját kaptam meg: Sir Codagan-ét! Tudod, az az őrült lovag. Tuti, hogy nem normális. Ma reggel is le akart kardozni. Még jó, hogy nem tud kijönni a keretből… És neked hogy telt az estéd?
- Hát, amikor felértem, kipakoltam, aztán elmentem fürödni Ginnyvel – mesélte Hermione közömbös hangon –, ott összefutottunk Hannah-val. Visszafelé menet találkoztunk Tonyval, meg Malfoy-jal. Utána átmentünk Hannah-hoz dumálni, és akkor betoppantak a fiúk megint. Malfoy felidegesített, és én elmentem aludni. Röviden ennyi.
- Beléd kötött? – kapott a szón a fiú.
- Igazából nem – felelte Hermione elgondolkodva. – Inkább azt mondanám, hogy én szóltam be neki, amit ő rossz néven vett, és kikérte magának. Ha jobban belegondolok, még igaza is volt…

Ron döbbenten nézett barátnőjére, mint akin valamilyen hirtelen kifejlődött rendellenesség fedezhető fel.
- Kikérte magának? Ő? - méltatlankodott magára találva. – Milyennek neveznéd az eddigi éveinket, Hermione, ami miatt joga lenne kikérni magának, hogy visszaszólsz neki? És különben is, mi az, hogy igaza volt? Jól vagy?
- Jól, köszönöm – válaszolta a lány, de aztán mégsem fejtette ki bővebben a véleményét, mert közeledett McGalagony az órarendekkel, és az őrjáratok beosztásával. – De mindegy, hagyjuk…
A professzor az asztalhoz ért, és kiosztotta az órarendeket, és néhány kiegészítő tudnivalót.
- Este 10 órakor indulnak az őrjáratra – kezdte –, a párosítás minden esetben egy fiú és egy lány. Két páros lesz a folyosókon minden éjjel, illetve a két iskolaelső. Két beosztást fognak kapni, az egyik az egyik héten él, a másik a következőn, aztán újra az első és így tovább. Ma este az első két páros megy őrjáratra, holnap a második és így váltakozik végig a héten, így tudnak tanulni is, és pihenni is. Van kérdés?
Mindenki a fejét rázta, így a tanerő rövid biccentés után visszatért a tanári asztalhoz, a prefektusi asztalnál pedig mindenki az órarendek fölé hajolt. Egy perccel később már felhangzottak az első méltatlankodó hangok.
- Nem akarok bájitaltannal kezdeni – tört ki Ron keserves hangon. – Minden évben azzal kezdünk, teljesen mindegy, milyen napon indul a suli. Lehet hétfő, kedd vagy péntek, akkor is az első órák a pincében vannak. Szerintem Piton direkt kér minket. Lehet, hogy mazochista…
- Ugyan már – intette le Hermione. – Bájitaltan után mágiatörténet, ebéd, dupla átváltoztatástan, és gyógynövénytan. Nem vészes, szerintem. Induljunk a cuccainkért – ezzel felállt, és már indult is a szobájába, Malfoyjal a nyomában.

Szó nélkül mentek végig a folyosókon, Malfoy végig kicsit lemaradva haladt a lány után. Hermione kellemes gyöngyvirág-illatot húzott maga után, és úgy tűnt, mintha a fiú az illat nyomvonalát követné, szinte ösztönösen. Nagyon a gondolataiba volt mélyedve, Hermione furcsállta is, hogy nem éri utol, hogy valami „kedveset” mondjon neki. Aztán a szobájához érve meglepődött, amikor a fiú is utána fordult, és nekiment. Malfoy meglepetten nézett fel, és kicsit mintha zavarba is jött volna.
- Miért kell ilyen hirtelen megállnod? – motyogta, majd továbblépett a saját szobája felé.
- Már bocs, de te nem figyeltél a lábad elé – jött a válasz, és Hermione belépett a szobájába, hogy összeszedje a szükséges holmikat. Azonnal indult vissza a pince felé, és remélte, hogy nem a másik iskolaelső társaságában kell megtennie az utat a teremig.

Nem kellett sokáig várniuk Pitonra, hiszen a mindig villámló tekintetű professzor aznap sem késett el az órájáról. Szigorú arccal parancsolta be diákjait a nyirkos terembe, majd ő is belépett, és pálcája intésével becsukta maga mögött az ajtót.
Harry és társai jó szokásukhoz híven az egyik hátsó asztalt vették célba, és Ernie, mint mindig most is hozzájuk csapódott. Amint elhelyezkedtek, Piton végignézett rajtuk, és már adta is az instrukciókat:
- A mai órán olyan bájitalt fogunk készíteni – mondta lenézően –, ami vélhetően szerepelni fog a RAVASZ-vizsgán is. A recept a táblán, és elvárom, hogy körültekintően járjanak el, mivel igen veszélyes a főzet. Ha valakire ráfröccsen, azonnal szóljon. Nagyon csúnya keléseket okoz, és csak nehezen lehet eltüntetni őket. Lássanak munkához!

Innentől kezdve néma csöndben dolgozott mindenki. Hermione háromszor is elolvasott minden instrukciót, és ellenőrzött mindent, nehogy baleset legyen a vége. Szinte teljesen kizárta a külvilágot, csak az üstje volt a szeme előtt, még Ernie-re sem nagyon figyelt, akivel együtt dolgozott.
Mellette is zajlottak az események. Harry és Ron hamar rájöttek, hogy ilyen bonyolult bájitalt még nem láttak. Igyekeztek segíteni egymást, de a fűzet csak nem akart olyan világoskék színt ölteni, mint a mellettük dolgozó lányé.
Fél órával később már alig lehetett látni a teremben a párától és a gőztől. Piton rendületlenül rótta köreit az asztalok között, és két ember kivételével mindenkinek mondott valamilyen kritikát. Hermione és Draco főzete pontosan úgy nézett ki, ahogyan kell.

Harry és Ron munkájába azonban kíméletlenül belekötött.
- Potter! Weasley! Mi ez a lötty, ami az üstjükben van? – sziszegte a fogai között.
- Ez, tanár úr, a Robodia-főzet – felelte Harry nyugalmat erőltetve magára.
- És ha szabad tudnom, mennyi porított gőtefarkat tettek bele? – kérdezte összeszűkült szemekkel a professzor.
- 2 grammot, uram, ahogy a táblán van – válaszolta Harry nyugodtan.
- Öh… azt hiszem, én is bele tettem a 2 grammot… – motyogta Ron elvörösödve.
- Weasley! – csattant az ostorcsapásszerű hang. – Ha már egy üstön dolgoznak, legalább beszéljék meg, ki mit és mennyit tesz a főzetbe. Balfácánok… 20 pont a Griffendéltől, és a mai munkájuk elégtelen – majd egy laza pálcamozdulattal eltüntette az üst tartalmát.
Még szerencse, hogy kicsöngettek, így Ron keresetlen szavai belevesztek a csengő zajába. A többiek megtöltötték fioláikat, majd felcímkézve kivitték a tanári asztalra. Mindenki igyekezett menekülni a helyiségből, hogy egy kis friss levegőhöz jusson.

Harry, Ron és Hermione kényelmesen bandukoltak a mágiatörténet óra helyszíne felé. Nem volt kedvük kimenni, így lepakoltak a terem előtt, és ismét beszélgetni kezdtek.
- Harry! Tudjuk már, hogy ki lesz a csapatkapitány? – fordult Ron barátjához.
- Fogalmam sincs – vont vállat Harry –, McGalagony még nem szólt. Azt se tudom, hogy kik játszanak, tavaly sokan elmentek.
- Igen, valószínűleg majd lesz megint válogatás… – gondolkodott el a vörös hajú srác.
- Hát, ha nem történik semmi, óra után megkérdezem McGalagonyt – gondolkodott hangosan a fekete hajú fiú.
- Remélem, bekerülök a csapatba megint, bár ha te leszel a kapitány, úgyis beveszel – vigyorodott el barátja.
- Persze! Ha én leszek a kapitány, akkor is kell bizonyítanod! – válaszolt Harry is vigyorogva – de lehet, hogy el se mondom, mikor tartom a válogatást…
- Köszi… – fintorgott Ron – akkor azt már nem említem, hogy a kapitányok is kapnak külön szobát.
- Tényleg? – csillant fel Harry szeme. – Na akkor belehúzok a professzornál, nehogy másnak adja a posztot!

Tovább nem folytathatták, mivel megérkeztek a többiek, és a csengetés hangjára beléptek a terembe. Mindenki nekikészült a 60 percnyi alvásnak. Nem sok olyan diák fordult meg a Roxfort falai között, akit lekötött volna ez a tárgy. Hermione persze szorgalmasan jegyzetelt, míg barátai jobbra-balra dőlve harcoltak az ébren maradásért. Néha vetett rájuk egy szigorú pillantást, de nem szólt hozzájuk egy szót sem. Binns professzor rendületlen nyugalommal ecsetelte érdektelen hallgatóságának a 18. századi trollok zavargásainak történetét. De mint mindennek, ennek az órának is vége szakadt egyszer, és a gyerekek elhagyták az unalom tantermét.

Ebédhez készültek, így Harry elvált tőlük, és kicsit szomorú ábrázattal ült le a Griffendél asztalához. Hermione sajnálta, hogy így elszakadtak egymástól, és azon gondolkodott, hogyan tudnák éreztetni Harryvel, hogy ennek nincs túl sok jelentősége, ők attól még ugyanazok a barátok, akik eddig voltak.
- Úgy sajnálom, hogy Harry így magára maradt – fakadt ki Ronnak.
- Igen. Se te, se én, se Ginny… elég szomorú átlag – adta a választ a fiú, miközben szedett a raguból.
- Mindenképpen meg kell oldanunk, hogy többet találkozzunk vele, hogy ne érezze olyan elhagyatottnak magát. Mit szólnál, ha ma órák után beülnénk hozzám teázni? – kérdezte Hermione.
- Ez jó ötlet – bólintott barátja. – Majd ha megkajáltunk, mondjuk Harrynek.
Lassan mindenki megérkezett az asztalhoz, és Hermione társait kezdte figyelni evés közben. Malfoy feltűnően távolabb ült le Parkinsontól, akinek ez nem nagyon tetszett, de nem adott hangot gondolatainak. Ginny és Hannah halkan beszélgetett valamiről Tonyval, aki mosolyogva hallgatta őket. Szimpatikus volt neki a fiú, jó fejnek tartotta, és örült, hogy egy szakaszon vannak a szobáik. Ahogy tovább nézte társait, látta, hogy Ernie Padmával vitatott meg valamit, talán az őrjárat beosztását, mivel mindketten mardekáros párt kaptak, és nem nagyon volt ínyükre a beosztás. Zambini némán ült Malfoy mellett, és nem nagyon érdekelte a társalgás.

Ebéd után az átváltoztatástan órára igyekeztek, és útközben Hermione felvetette a teázás ötletét Harrynek, amit a fiú hálásan fogadott. Az óra ismétléssel telt, ami igen hasznosnak bizonyult, mivel a diákok többségének sikerült szinte mindent elfelejteni a nyár folyamán.
Óra végén Harrynek maradnia kellett, és barátai a folyosón ácsorogva vártak rá. Pár perccel később boldog mosollyal jelent meg Harry, és elmesélte, hogy ő lett házuk csapatának kapitánya.
A gyógynövénytan eseménytelenül telt, és óra után fáradtan vánszorogtak vissza a kastélyba, és a fiúk megbeszélték, hogy 20 perc múlva találkozna Hermione szobájánál. A lány elmondta nekik, melyik portré az övé, azzal elindult ő is a szobájába. Lepakolta cuccait, majd átöltözött valami kényelmesebb holmiba. Előkészítette a teát, némi süteményt, és mire ezzel elkészült, már kopogtattak is.

- Gyertek – invitálta a fiúkat, és szélesre tárta az ajtót.
Ron nem nagyon lepődött meg a szoba láttán, hisz az övé is ilyen volt, Harry viszont elismerően nézett szét.
- Ez igen! – szólt, és körbejárta a helyiséget – Remélem, az enyém is ilyen lesz.
- Biztosan – mosolygott a lány. – Örülök, hogy tetszik. Gyertek, üljünk le.
Nem kellett kétszer mondania, a fiúk máris a kandalló elé telepedtek. Magukhoz vették bögréiket, és hamarosan már elmerültek a beszélgetésben. Megtárgyalták az új változásokat, az őrjáratot, és hogy milyen volt Harrynek az első éjszaka barátai nélkül. Már éppen a karácsonyi műsorról kezdtek beszélni, amikor kopogtattak.

- Vársz valakit, Hermione? – kérdezte Ron.
- Nem, senkit – és nyitotta is az ajtót. Ginny és Hannah álltak kint.
- Hát ti? Gyertek be, itt van Harry és Ron – invitálta vendégeit. Ám alighogy a lányok leültek, és újra beszélgetni kezdtek volna, ismét kopogtak.
- Nocsak! Nálad is nagy a forgalom? – kérdezte mosolyogva Hannah.
- Tippem sincs, ki lehet – indult meglepetten az ajtó felé újra. A következő vendég Tony volt, most épp egyedül.
- Helló! Jöhetek? Unatkoztam, gondoltam szétnézek, ki mit csinál. Ginnynél és Hannah-nál is voltam, de nem jött ki senki, gondoltam hátha itt vagytok. Malfoy sincs a szobájában, Zambini meg rám vágta a portrét – hadarta el egy szuszra. – Micsoda modor… – tette hozzá színpadias sértődöttséggel.
- Persze, gyere csak – hívta a házigazda. – Csüccs le, fogd a bögréd, és szállj be a duma-partiba.
Az immár hat főre gyarapodott kis társaság újra elmerült a beszélgetésben. Harry és Ron egy-két összenézéssel megbeszélték, hogy szimpatikus nekik Tony, bár Ron pozitív reakciója csak annak volt köszönhető, hogy Tony nem legyeskedett sem Hermione, sem Ginny körül. De nem csak náluk folyt élénk eszmecsere…

***

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés