Közelebb

A nap már lemenőben volt a horizont tágas egén. Két fekete ruhás alak haladtak ki Konoha kapuin.

• Nem értem...

• Ez nem újdonság...- sóhajtotta.

• Nem értem, hogy miért kell állandóan... vagyis miért nem tudsz egyszer megdicsérni a...

• Megdicsérni?? Ugyan mit, hogy majdnem elpuskáztad az egész akciót a szánalmas kis trükkjeid miatt?!

• Héé, ne szóld le a munkáimat! A művészet élvezet!

• Akkor művészien csaplak agyon!- legyintett egyet a dühödt fiú társa felé, akit kis híján agyoncsapott, de szerencséjére kitért előle azzal, hogy lehajolt.

• Ezt többet ne csináld!- háborodott fel.- Azt nem mondhatod, hogy rossz munkát végeztem, hmph.

• Neeem, csak a fél karod veszett oda! Kár hogy nem a fejed... bár azt szerintem már ide félúton elhagytad, vagy legalább is ami benne van, vagyis VOLT! De azt már jó régen!

• Hmph...- fordította el fejét sértődötten.

Egy darabig csendben mentek egymás mellett, az ingerült fiú nagy örömére. Felkészítette magát arra, hogy mellette haladó társa pár mp múlva úgyis belekezd mondandójába, így nem túlzottan élte bele magát a csendbe. És bíz nem is tévedett.

• Sasori-danna?

• *sóhaj* Mit akarsz?- kérdezte unottan a megszólított.

• Van egy művészi ötletem!

• Nekem is van egy!

• Oh, tényleg? Hmph. Akkor előbb mond te!- vigyorogta, mintha csak valami világ csodája lenne készülőben.

• Két szó: Fogd... be... Deidara!

A fiú 1 perc belsőharc után kinyitotta a száját, miközben az ujjain, látszólag számolt valamit.

• Ez nem három szó volt?

Sasori megadóan felnézett az égre, mintha azt várná, hogy szállja meg valami végre esztelen barátját.

• Ha fele annyira lennél eszes, mint amennyire művészi, akkor te már egyéni zseninek számítanál a világon.

• Köszi!- mosolyogta a szőke.

• Ez nem bók volt...- rázta meg fejét.- Fárasztó vagy!

• Te meg fából!- felelte vissza vágás képpen, hogy csak azért is övé legyen az

  utolsó szó.

A két fiú észre sem vette a nagy vitatkozás közben, hogy már teljesen besötétedett. És mivel ilyenkor nem tanácsos a sivatagba mászkálni, gyorsan kerestek maguknak egy kis barlangot, ahol meghúzhatják magukat, amíg a vihar lecsendesedik.

Sasori találékonyságának köszönhetően ez nem tartott sokáig.

A barlang eléggé szűk és koszos kis hely volt, látszólag már előttük is járt itt valaki, mert fa szén nyomokat véltek felfedezni a homokban.

• Hmph, itt valakinek művészi ambíciói voltak. Hé Sasori-danna, lehetséges, hogy az egyik ősödet tüzelték el!

• Még egy ilyen humoros megjegyzés, és levágom a „művészi” fejed!- felelte miközben a művészi szót erősebben hangsúlyozta.

• Jól van na... azért nem kell mindjárt begurulni...- duzzogta.

  A szőke próbálta magát felmelegíteni dörzsöléssel, de ez nem nagyon ment neki. Szinte már az is megfordult a fejében, hogy mesterét használja tűzifának... bár ezt inkább csak viccnek szánta, mint sem, hogy komolyan gondolja. Esze ágába sem lett volna bántani őt, meg hát jól tudta, hogy amúgy sem lett volna semmi esélye ellene.

  Amíg ezen gondolkodott át ment arra az oldalra, ahol Sasori várta a vihar múlását, és leült mellé. Nem mintha amúgy is olyan nagy távolság lett volna kettejük között ebben a kis porfészekben.

• Még is mit csinálsz?- kérdezte kucorgó társától.

• Melegszem...- jött a már úgy is egyértelmű válasz.

• Az én is látom, de miért itt, két centivel arrébb tágasabb a hely!

  Deidara látta, hogy ebben a kijelentésben mértékesen nagy undor érződött iránta. A fiú próbálta fenntartani szokásos kaján vigyorát, csak ez nem éppen a megszokottra sikerült, ez inkább amolyan „csalódott vagyok, de próbálom nem mutatni” mosoly volt.

  Sasori maga sem tudta, hogy ez most miért érdekli, de mégis megkérdezte:-

• Mi a baj?- szó mi szó, az a nemtörődöm stílus benne volt hangjában. Mégis kedvesebbre sikerült mint amennyire szerette volna.

  Dei erre rögtön felkapta fejét, mint a kérdésre mint arra, hogy nem a báb felől jött társa hangja, hanem a barlang bejáratától. S mivel a szőke fiú a bábnak nekitámaszkodva ült, nem volt nehéz kitalálnia, hogy Sasori végre kimerészkedett „rejtekhelyéről”.

  Deidara egy percig sem habozva felpattant eddigi helyéről és egyből ő is a barlang szájához baktatott. Vörös hajú fiú megadóan fújt egyet. Tekintetét kifelé bambán bámuló társára szegezte.

• Már nincs semmi baj!- mondta, most már újult erővel, és ismét eleresztette mosolyát.

  Sasori unott ábrázattal vissza fordult a „táj” látványához, már amennyit látni lehetett belőle. Haja másodpercenként emelkedett le- fől, de nem a szél miatt, hanem vállán fekvő szőke társa egyenletes lélegzetvételétől. Békésen szuszogott belefúrva fejét „fekvőhelyébe”. Ebbe a látványba képtelen volt nem belemosolyogni.

  Jó darabig lehettek így, mert mire Deidara felébredt, a viharnak hűlt helye sem maradt. Kissé furcsállva Sasori viselkedését, már csak abból is kifolyólag, hogy nem lökte le egész idő alatt magáról és, hogy ennyire közel lehetett hozzá, boldogsággal töltötte el szívét.

  Mind ketten kikecmeregtek „szállásukból”. Kissé piszkosan ugyan, de ismét elindultak céljuk felé. Dei kedvesen mosolyogva nézett rá előtte haladó társára, majd csak egy halk „köszönöm” szót suttogott maga elé.

  ~Vége~