Sim Világ!
::Bejelentkezés::
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Sorozatok:


Cursors
11. Nagypapa és unoka

Ulrich csak egy taníthatni való horgászpartnert keresett magának, és ehelyett egy remek kis barátot is talált Dean személyében. Azóta is egyre többet vannak együtt. Annie pedig rendbehozta a dolgait Sharonnal, így ők is jó viszonyban maradtak egymással. Közben a Brenken-házban a munka sem áll le: az öreg házasok (a kertjük gondozása mellett) továbbra is elszántan kutatnak a lányuk után, egyelőre nem sok eredménnyel. Ryan pedig azon fáradozik, hogy "lekoptassa" városi barátnőjét, Maggie-t, és többet lehessen Ninával, aki eléggé tetszik neki. Annyira, hogy nemrég még csókolózott is vele, aminek a lány nagyon örült. Nina szinte már el is felejtette Ryan titokzatos telefonhívását, és élvezi, hogy végre a fiúval lehet...

Mostanában Ryan egyre több időt tölt Ninával. Most éppen a Pixel család kanapéján csókolóznak, és Nina élvezi, hogy Ryan igazán szenvedélyes és lendületes a csókolózásban. Végre a lány igazán boldog lehet.

Nina úgy dönt, bemutatja az ikertestvérét a fiújának, így áthívja Christine-t a Pixel-házba. Ryan igazán kedvesen viselkedik vele: - Szia, Ryan vagyok. Nina már sokat mesélt rólad - mondja, mire Christy is válaszol: - Igen, biztos. Akár csak nekem rólad. És remélem, hogy sokáig együtt maradtok, hiszen Nina annyira boldog így - mondja, de közben nem kerüli el a figyelmét, hogy miközben ezt mondta, Ryan a padlót bámulta. Ezzel Christy számára meg is van az első benyomása Ryanről: nem annyira szimpatikus neki.

Később Ryan a kis Marcel Gruettát is áthívja, hogy bemutassa az öccsének, Dean-nek. Kiderül, hogy a két fiú remekül megértik egymást, és sokat beszélgetnek együtt. Dean még azt is felajánlja, hogy Marcel horgásszon egy kicsit náluk: - Figyelj, van egy tavunk itt, és benne sok hal. Nem akarsz egy kicsit horgászni velem? Adok pecabotot is - mondja, mire Marcel lelkesen beleegyezik: - Naná, hogy akarok! - és elindulnak a tó felé. Ezzel pedig Dean már szinte teljesen kezd leszokni a számítógépezésről.

Később Sharon úgy dönt, elmegy a fiáért Pixelékhez, mert hamarosan vacsora lesz. Amikor elindul a házhoz, a ház előtt összefut Phoebe-vel, Dean anyukájával. - Jó napot, Sharon Gruetta vagyok, Marcel szülője, és szeretném hazavinni - mutatkozik be kedvesen Sharon, de Phoebe nem tűnik ilyen szívélyesnek, ugyanis rossz előítéletei vannak a sokgyermekes anyukákról, akik "folyton pénzügyi gondokkal küszködnek, sosem szórakozhatnak, és 24 órában a gyerekeikkel foglalkoznak", Phoebe szerint. Így hát kissé gorombán válaszol: - Nyugodtan vigye haza, bár szerintem otthon is épp elég gondja van így a csecsemőjével és a másik tinilányával - mondja. Sharon ebből megérti, hogy mit gondol róla Phoebe, és mérgesen, de hazaviszi Marcelt.

Közben térjünk vissza oda, ahol ez az egész történet elindult: a nagyvárosba. A Lius-lakásban Maggie és az anyukája, Lizzy élnek békében. A Lius-család feje, Maggie apukája már pár éve meghalt, és Maggie és Lizzy ezen nehezen tudták túltenni magukat. Most azonban egy egészen más dologról folyik a szó köztük: Maggie éppen Ryanről mesél: - Nem tudom, mi van vele, egyszerűen sosem hív, és ha én hívom, leteszi. Az emaileimre sem válaszol - panaszkodik szomorúan, mire Lizzy okosan megválaszolja neki az igazságot: - Lehet, hogy már nem akar veled járni. Elvégre messze éltek egymástól - mondja, de Maggie újra megszólal: - De én nem akarom elveszíteni Ryant! Mit tegyek?

- Drágám, nem tudsz mit csinálni. Vagy... ha mindenképpen véget akarsz vetni ennek a bizonytalanságnak, mégiscsak tehetsz valamit. Utazz oda hozzá, a falujába, bejelentés nélkül! A reakciójából megtudod majd, hogy mi az igazság - tanácsolja Lizzy, és előveszi a tárcáját, hogy pénzt adjon a lányának, akinek tetszik az ötlet: - Ez szuper ötlet, anya! Végre láthatom majd Ryant! Köszi, te vagy a világ legjobb anyukája! - lelkendezik boldogan Maggie.

Másnap Dean megint Ulrich-kal van. Először fognak pár halat, megpucolják, majd odaadják Phoebe-nek, hogy főzzön halászlevet belőlük, majd jót labdáznak a kertben. Amikor eltelik az idő, elbúcsúzáskor Dean megint megkérdezi: - Ugye holnap is jössz? - de Ulrich visszautasítja a kérést: - Nem. Jobb ötletem van: gyere el te hozzám! Bemutatom a kertemet, és együtt megküzdhetünk a gonosz kártevőkkel, sőt még epret is ehetünk! Na, mit szólsz hozzá, kisöreg? - kérdezi, és Dean válaszul megöleli: - Juhú, persze, hogy ott leszek!

Az esti sakkozás közben Jack megkérdezi a fiától: - Na és, Dean, jól szórakoztál ma Ulrich-kal? - kérdezi, és a fia örvendezve válaszol: - Fú, nagyon jól! Már egyáltalán nem is érdekel a számítógép. Holnap is Ulrich-kal leszek, a kertjében! Tök jó lesz! És tudod mit, apu?... Ulrich nekem olyan, mint... szóval, mintha a nagyapám lenne! Nagyon szeretem!

Hát, Dean és Ulrich kapcsolata tényleg olyan erősre fejlődött, hogy a kisfiú a papájának érzi az öreg bácsit. Maggie közben Lizzy tanácsára arra készül, hogy elutazzon Farm Village-be, és leellenőrizze, hogy mi van Ryannel... Phoebe-nek nem szimpatikus Sharon, akárcsak Christy-nek ikre fiúja, Ryan. Szerencsére Dean és Marcel remekül elvanak együtt. Úgy mint, Nina és Ryan...

 
::Sim Világ órája::
 

Egy fontos hír: a Farm Village-et áttelepítem egy másik oldalamra, ott fog folytatódni! Az oldal címe: www.gportal.hu/kata-sztori . Kitekat

Én is egy új oldalba kezdek és július 1-je után már nem szerkesztem a honlapot! Lezárjuk Kitekattal a szavazást és aztán itt talizhattok meg: www.gportal.hu/kingasite Kynga

Egy jóh és egy rossz hír:

A jóh: A SZAVAZÁS LEZÁRULT! A nyertes, azaz Katlin alkotója napokon belül megkapja a díjat! + Új design-t kap az oldal!

A rossz: H ezzel be is van bejezve a részünkről az AmiCool, de az új oldalainkon elérhettek minket!! Itt minden modult kitörlünk, ahova írni lehet nekünk (a trágár szövegek miatt), a Chat pedig regis lesz!

Rakj a kedvencekhez! 

Legyen ez a kezdõlapod

::Szavazás::
Lezárt szavazások
 
::Számláló::
Indulás: 2006-01-07
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!