1. nap
Rita 2007.06.07. 16:34
Valahol egy simszomsédségban él egy kislány, aki mindig sztár akart lenni. Tudja, hogy álmát csak akkor fogja tudni valóra váltani, ha már felnőtt lesz, de addig is mindent megszervez és készül. Őt Pamelának hívják.
Pameláék nem valami gazdagok, egy kis házban laknak.
Anyja nem igazán hisz a kislány által mondott jövőben, de azért igyekszik mindenben támogatni, hiszen ha valaki valamit nagyon akar és a végsőkig kitart mellette, akkor minden sikerülhet.
Reggel Pamela rögtön a StarHírek magazint kezdi olvasni, amit persze előfizettetett a csekély zsebpénzéből. Átböngészi a Who's hot listát.
Később össze kell pakolnia a szobájában, de utána rögtön elolvasssa a híreket is.
Hamarosan itt a születésnapja, felnőtt lesz, gyűjthet képességpontokat, és akár ügynököt is kereshet a kedvenc magazinja jóvoltából. Nagyon izgul, hiszen errefelé az a szokás az országban, hogy aki felnőtté válik annak legutoljára a második felnőtt napján el kell költözni a szülői háztól, és belefogni egyedül az igazi életbe. Anyja már meg is vette a kis kéglijét, amit parsze személyesen még nem tekinhetett meg.
Ez a bevezető rész volt, csak a rend kedvéért kapta az 1. nap nevet, nézzétek el! (Köszi!) A 2. nap részben az első teljesen egyedüli napját éli majd meg.
Folyt. köv.: 2. nap
|