A japán konyha

A japán konyha legtöbbünknek furcsa lehet, de vannak olyan merész emberek, akik kíváncsiak, és belekóstolnak a japán ételekbe. Aztán már nincs vissza út, sokan a rabjaivá válnak! Egyszer mindenképpen érdemes kipróbálni!!

 De milyen is a japán konyha, és miként néznek ki az ételek? Valóbban így célszerű feltenni a képzdést, ugyanis a japán gondolkodásmódban egyáltalán nem mindegy hogy hogyan néznek ki az ételek. Elsősorban kiegyensúlyozott képet kell nyújtaniuk. Harmóniát kell sugározniuk, és aprólékos műgonddal elkészített esztétikus látványt kell mutatniuk. Sokan vannak azkik azt hiszik, hogya japán szakácsokat kizárólag a képzőművészetből készítik fel a szakmára.

Egyes szakértők úgy vélik, akkor beszélhetünk igazi japán ételről ha azt csészéből meg lehet inni, vagy pálcikával el lehet fogyaztani. Japánban a knl nem tartozik a hagyományos evőeszközök közé, íg a kézen kívül a pálcika (mely a kínai szögletessel ellentétben sima kör keresztmetszetű, és annál rövidebb) az egyetlen evőeszköz.

Néhány hagyományos japán étel:

Sushi
Érdekes módon a sushi (hideg, kis falatkákra formázott vagy vágott rizses ételek) kialakulásához évszázadokkal ezelőtt éppen a halak tartósításának szándéka vezetett el. A halszeleteket rizzsel és sóval együtt kövekkel préselve elásták, majd néhány hetes vagy hónapos erjedés után ásták ki újra. Az erjedt, savanykás rizst eldobták, a tartósított halszeleteket pedig ráértek később megenni. Ez volt az ősi sushi, a funazushi. A XVIII. században Tokióban, pontosabban az akkori nevén Edo városában kezdték készíteni a modern változatot, melyet előbb edomaezushi, majd nigirizushi néven ismertek. A nigiri egyébként a kézi készítésű sushi, melyet általában páronként rendelnek és szolgálnak fel. A maki vagy norimaki a hengeresen sodort, rolád típusú sushi, melyet tengerialga-lapokba burkolnak, majd általában 6-8 részre vágva tálalnak. A préselt fajta neve az oshi, melyet kockára vágva szolgálnak fel, és végül inarizushi névre hallgat a töltött szójakocsonya, azaz tofurolád.

Sashimi
Ha eltekintünk a sushi rizsrészétől, és csak a művészien hajszálvékonyra szeletelt nyers halakra (és számos egyéb tengerlakóra) koncentrálunk, láthatjuk, ezeket önmagukban is felszolgálják, ez a sashimi.

Rizs
De nem kevésbé fontos a rizs, mely a japán étkezésnek immár 2000 éve az alapját adja. Annyira, hogy a reggelit, ebédet és vacsorát japánul szó szerint reggeli, déli és esti rizsnek nevezik. Az alaptípusa a kissé ragadós főtt, gőzölt rizs, melyet ezért könnyebb is az evőpálcikákkal kezelni. Aztán van a sushihoz való kissé ecetes fajta, továbbá a zöldségekkel és egyebekkel dúsított, pirított, tengeri algába csomagolt rizsgolyó, és még számtalan formában készül.

Ramen
Szójával ízesített sűrű húsleves, melybe sok tészta és általában némi hús is kerül.

Yakitori
Néhány darab hús bambusznyárson, melyeket fűszeres mártásokkal ízesítve faszénparázsos grillen sütnek meg. Elsősorban csirkét használnak, de sok egyéb hús is előfordul.

Tempura
Különböző (rák, hal, hús, zöldség, gomba) falatkákat (lisztből, tojásból és vízből habosra felvert) tésztába mártanak, majd olajban hirtelen kisütnek. Mártogatás céljára szolgáló tempuraszósszal szokás felszolgálni. Legjobb az e célra berendezkedett, hasonnevű szakétteremben, ahol a vendégek körbeülik és körbeeszik a szakácsot.

A shabu-shabu
Tulajdonképpen a húsfondü japán változata, amikor hajszálvékonyra szeletelt marhabélszínt helyeznek a forrásban lévő húslevesbe, melyben egyidejűleg hagyma és egyéb zöldségek, gombák, tofu és tészta is fő.

Sukiyaki
Sült hús, zöldség és tofufalatok, melyeket - klasszikus módon - fogyasztás előtt nyers tojásba mártanak. Ezek - az előbbivel együtt - általában az asztalnál, saját kezüleg készülnek.

Teppan yaki
Az előző kettővel megegyezően szintén a nyílt színen készül, de nem a vendégek kivitelezésében, hanem éppen a szórakoztatásukra készíti a bárpulttal körbevett forró vaslapon. Mégpedig boszorkányos ügyességgel és olyan tempóban, hogy az ámuló vendégek alig tudják szabad szemmel követni. Mellesleg a teppan yakiba igazán szinte minden alapanyag belefér, és nemcsak mutatós, de nagyon ízletes is lehet.

Érdekességek egy japán asztalról:

Wasabi
Eredetileg Japánban termelt különleges aromájú tormafajta, melyből élénkzöld színű, igen erős (de viszonylag gyorsan múló csípős érzést adó), aromás krémet készítettek. Ma már a legtöbb wasabi egyáltalán nem frissen és nem is a névadó növényből készül, hanem különböző tormafélék zöldre festett, porított nagyüzemi termékével igyekeznek elérni az eredetihez hasonló ízhatást. Főleg a sushiételek ízesítésére szolgál, de célszerű nagyon óvatosan bánni vele.

Shoyu, soy sauce vagy szójaszósz
Szintén a sushi ízesítésére használatos. Nem érdemes azonban túlzásba vinni, mert a szója célja nem a dominancia, hanem az alapízek kiemelése, hangsúlyozása. Azt is jó azonban tudni, hogy a szósz nem a rizst, hanem az azt kiegészítő ételt hivatott izgalmasabbá tenni.

Gari vagy shoga
Szeletelt gyömbér, melyet a sushifogások között, az ízlelés semlegesítésére fogyasztanak.

Tofu
Önmagában tulajdonképpen íztelen szójakocsonya, melynek érdekessége sajátos halmazállapotában van, és abban, hogy bármilyen ízzel, környezetben jól alkalmazkodik. (még erről egy kép, mert érdekes lehet ;)

Mit igyunk egy asztalnál Japánban?

A legideálisabb ital a zöldtea. Egészséges, segíti az emésztést, elmossa az utóízeket, és mindig felfrissíti az ízlelőbimbókat a következő fogáshoz, kompozícióhoz. Természetesen az sem baj ha valaki japán sört, vagy bort iszik, de azt mondják hogy ezek az italok nem nyújtanak igazi gasztronómiai harmóniát. De ezek mellett természetesen ihatunk szakét is.

Asztali illemtan:

 A saját evőpálcáinkkal ne kínáljunk vagy adjunk át másoknak ételt. A pálcikákkal tilos mutogatni, rájuk ételt szúrni, lenyalni őket, az ételben turkálni, vagy válogatni velük. Ha egyszer a pálcáinkkal felemeltünk valamit a tányérunkról, és beleharaptunk, együk tovább, mert nem illik visszatenni. Amikor a pálcáinkat nem használjuk, ne állítsuk a tányér szélére, ne tegyük közvetlenül az asztalra vagy a bárpultra, hanem párhuzamosan, a (remélhetőleg odakészített) tartóra.
A rizses-, tésztástálakat balkezünkkel egészen magasra emeljük, és a szánkhoz vezető immár csekély távolságot pálcikákkal küzdjük le. A leves levét közvetlenül illik meginni, a darabos részét pedig a pálcikákkal vesszük magunkhoz. A leves és tészta fogyasztásánál nemcsak szabad, hanem egyenesen illik szürcsölni.
Büfögni viszont nem ildomos, sőt Japánban vagy japán társaságban orrot fújni is nagy illetlenségnek számít. Általában nyilvánosan is, de az asztalnál különösen.
Étkezés végén lehetőleg soha ne hagyjunk a tányérunkon rizst, mert ez udvariatlanságnak számít.
Lehetőleg ne kérjünk kést vagy egyéb nyugati evőeszközt, mert japán szemmel nézve ez azt jelenti, hogy az étel ehetetlenül és élvezhetetlenül kemény.
Az ízesítésre szolgáló szójaszószt nem az ételre (és főleg soha nem a rizsre) öntsük, hanem mindig kis tányérkába helyezzük, amelybe a falatokat belemártjuk. A szójaszószból (és esetleg azt a wasabival összekeverve) ne csináljunk nagy adag levest, mindig csak annyit öntsünk a kis mártogatótálkába, amennyit biztosan el is használunk. Ha elfogyott, könnyen utánatölthetünk. A sushit a halas felénél mártogassuk bele, mert a másik oldalánál a rizs szétázna, és akkor nemhogy elegánsan, de még civilizáltan sem tudjuk egyben bekapni.

forrás: http://www.terebess.hu/keletkultinfo/japkonyha.html