Harmadik rész
Pipeter 2007.06.19. 19:08
Ha összességében akarod olvasni a harmadik részt
Cec a nyakukon él. Nyafogós, hisztis. Mia egyszer véletlenül leüti. Greg többször a tudtára adja, hogy ha nem lenne Mia akkor esze ágában se lenne, hogy elvegye. Miát próbálja behálózni, aki egyre furcsábban viselkedik. Mintha valami baja lenne. De nem hajlandó erről beszélni. Greg próbálja kiszedni belőle, az orvosból, de senki nem erősíti meg a gyanúját Mia terhességéről. Egyszer sikerül megfelelő közelségbe kerülniük, de Mia ragaszkodik hozzá, hogy Greg Cec vőlegénye. Greg elmegy és összevereti magát, Mia rátalál, és kórházba viszi. Greg és Mia között izzik a levegő, de Mia nem hajlandó engedi az érzéseinek, és viszonyt kezd a tenyérbe mászó képű, gátlástalan újságíróval, George-al. Szegény Miát még egy csapás éri, amikor kiderül, hogy George csak kihasználta őt, hogy egy jó sztorit csináljon belőle. Greg és Cec esküvője vészesen közeledik, és úgy tűnik szegény Greget csak a csoda, mentheti meg attól, hogy Cecét elvegye. A csoda meg is érkezik. Theó kihallgatja Cec és George beszélgetését, amiben Cec elmondja Georgenak, hogy igazából az ő gyerekével terhes. Theó az esküvőre beront, és George elmondja az egybegyűlteknek, hogy a gyerek apja ő. Cec tajtékzik, Greg viszont boldog, és azonnal el is veszi Miát ismét feleségül. George és Cec is összejönnek. Az örömük persze nem lehet felhőtlen. Theó akciókat kezd, hogy apját befeketítse Mia előtt. Az egyik akciója nem várt mellékhatással jár. Mia begyógyszerezi magát. Meg tudják menteni, de a gyereke elmegy. Ki kell belőle venni a magzatot és a műtét után Mia nehezen tér magához. Mikor magához tér a szerelmesek szeretnének együtt egyedül lenni, ami nem akar összejönni sehogy, így kitalálják, hogy elmennek a hajóra, távol mindenkitől. Sajnos ez is rosszul sül el, a hajó összetörik és ők egy lakatlan szigeten, kötnek ki egyedül a semmiben. Greg viccelődni kezd a szigeten, ami Miának nem jön be, így egy darabig játssza a durcást, de aztán persze nem tud ellenállni a férjének, és elég jól elvannak a szigeten egész addig, míg fel nem veszi őket egy helikopter. Otthon az a hír fogadja őket, hogy Hercegnő kórházban van. Míg Greg Hercegnőnél van Mia kifaggatja Theót, hogy mégis mit akart a szervezkedéseivel elérni. Kiderül, hogy Theó szerelmes Miába. Miát ezt természetes módon zavarja. Greg is próbál a fia fejével beszélni. Mikor ez nem hat Theót el akarják küldeni az anyjához. Erre Theó bocsánatot kér. Kiderül viszont, hogy Mia nagyon nem akar több gyereket, olyannyira, hogy ha más nincs akár nem is fekszik le többet a férjével. Mivel tudja, hogy erre nem lenne képes fogamzásgátlót, akar bevenni, de Greg tiltakozik ellene. Mia megsértődik és elmegy. Nem sokára kopognak Gregnél és Sophie közölte vele, hogy Miát elütötte egy vonat. Greg kétségbe esik. Felidézi magában Miával közös emlékeit, amit Mia is hall aki kint hallgatózik. Mikor Mia a saját mondatait hallja elmenekül. Greg még mindig úgy tudja, hogy Mia halott bár látja itt és ott, de Mia nem hajlandó beismerni, hogy ő igazából kicsoda és ragaszkodik ahhoz, hogy ő meghalt. Greg az utolsó pillanatban találja meg, mielőtt levetette volna magát egy szakadékba. Mia visszatér hozzá és kiderül, hogy ikreket vár. Újra teljes lenne a béke, ha Theó nem kukkolná őket. Így elhatározzák, hogy elmennek egy kicsit. Egy barát nyaralójában töltenek pár napot teljes kettesben. Valentin napra érnek haza. Theó ismét szervezkedik, nem hagyja őket nyugton. Mia szülni indul, és George viszi be a kórházba. Csakhogy George nem vezet valami óvatosan és belefarolnak az árokba. Miánál beindul a szülés, és az egyik gyerekét George pánikolása mellett hozza világra. Egy arra jövő teherautóra George őket, és míg a másodikat szüli beléjük, rohan egy kocsi. A kocsiban nem volt más, mint Greg, aki nagyon súlyosan megsérül. Greg majdnem meghal, már majdnem kikapcsolják a gépeket, amikor felébred. Mia úgy tűnik ismét terhes, de ő nem akar az lenni, és ezért még Gregnek sem akarja elárulni. De kiderül, így Mia nem dönt a gyerekről negatívan. Hercegnőt elküldik Magyarországra, hogy tanulja az anyja nyelvét is kicsit. A kicsik ágya összetörik, de szerencsére semmi bajuk nem lesz, csak az egyiknek törik el a kulccsontja. Mia szokatlan kéréssel fordul a férjéhez. Sterilizálja magát. Greg persze nem hajlandó. Theón ismét kijön a Mia mánia, és meg is csókolja őt. Mia már nem áll annyira ellen és meginog a szinte már felnőtt Theó csókjától. Greg teljesen megretten ettől és lefejeli az ajtót. Furcsa álmai vannak. Meghal, a mennyben van Miával, majd pedig azt álmodja, hogy nyolc évvel korábban van, és még nem is ismeri Miát. Végül felébred, és számára is kiderül, hogy csak álmodott. Theó már 21 éves, és Torival készül összeházasodni. Viszont gyerekes felnőttként nem felejti el, hogy Miát is szereti, és Mia már nem áll ellen. Pont az esküvőjükön szabadul el a pokol, de Greg végül megbocsát Miának és Tori is Theónak. Így sok hányattatás után végül mindenki boldogan él, amíg meg nem hal.
|