|
EPILÓGUS
Lillia_hun 2007.05.31. 08:02
Voldemort legyőzése után az idő száguldani kezdett. Harrynek rá kellett döbbennie, hiába győzte le a félelmetes sötét mágust, attól még a R.A.V.A.SZ vizsgáját nem nyomják a kezébe.
Voldemort legyőzése után az idő száguldani kezdett. Harrynek rá kellett döbbennie, hiába győzte le a félelmetes sötét mágust, attól még a R.A.V.A.SZ vizsgáját nem nyomják a kezébe.
Hermione minden szabad percében a fiúkat korrepetálta, így csak egy-két vágyódó pillantásra volt ideje a Nagyteremben Perselus felé. Igen, gondolatban már, mint Perselus jutott eszébe a férfi, és igyekeznie kellett, nehogy valamelyik beszélgetés alkalmával is így nevezze.
A Rendtagok napjai továbbra is a harc utórezgéseiről szóltak. Még mindig kerültek elő szökött halálfalók, és néha véres leszámolásokról számolt be a Reggeli Próféta. Nem egyszer egyszerű varázslók számoltak le halálfaló-gyanús személyekkel, sokszor tévesen. Nyárra mégis úgy-ahogy helyreállt a rend.
A vizsgák ebben az évben a szokásosnál könnyebbek voltak. Talán így igyekezett a maga módján a Minisztérium köszönetet mondani a sok harcokban részt vevő hetedévesnek. Harry és Ron olyan jó eredményeket értek el, hogy semmi akadálya nem volt aurori karrierjük kiépítésének. Dracót is hívták, de ő inkább kviddicspályafutásról álmodozott. Az elmúlt hónapokban sokat ügyesedett, és bebizonyította, nemcsak apja miatt volt helye a Mardekár csapatában. Egy középszintű csapat ösztöndíjat ajánlott neki, amit el is fogadott. Tudta, ha kitűnik képességeivel, még feljebb kerülhet, csak türelmesnek kell lennie.
Hermione mindenből 100%-os eredményt ért el, és a legjobb egyetemek versenyeztek érte. Ő volt a legbizonytalanabb jövendő karrierjét illetően. Érdekelte a bájitaltan, a számmisztika és a rúnaismeret is, de nem tudta, melyiket válassza.
A R.A.V.A.SZ vizsga után két hétig még az iskolában lophatták a napot, az eredményekre várva. Hermione és a fiúk minden idejüket a parkban töltötték. Úszkáltak a tóban, Hagriddal beszélgettek (ezt kivételesen mindig Draco nélkül tették), a jövőjüket tervezgették.
- Ti nem féltek? – kérdezte egy este a lány barátait.
- Mégis mitől?
- Hát… mindentől. A jövőtől. Hogy valóra válnak-e az álmaitok, hogy nem bánjátok-e meg később a döntéseiteket. Hogy kihagytok egy lehetőséget, amit nem kéne, vagy tesztek valami olyat, amit nem szabadna…
- Nem, ilyenre csak a lányok képesek – nevetett Ron. – Én tudom, hogy minden sikerülni fog, amit eltervezel, bármi is lesz az. És az én életem is csodás lesz, érzem. Amint végez Luna, feleségül veszem, és alapítunk egy akkora családot, mint a szüleim. Közben befutott auror leszek, és a Minisztériumban fogok dolgozni. Hétvégénként kviddicsezni összejárunk a régi barátokkal, majd ha ebből kiöregszünk, akkor vajsört kortyolgatva mutogatjuk egymásnak a gyerekek fényképeit. Harry élete izgalmasabb lesz, de hasonló az enyémhez. Feleségül veszi a húgomat, és beszáll a Weasley hagyományok ápolói közé, és neki is lesz egy tucat gyereke. Draco után dögleni fognak a nők, minden országban lesz egy barátnője, miközben valami menő kviddicscsapattal utazgat. És te, Hermione, szintén fényes pálya előtt állsz. Egyetemi tanár leszel, vagy kutató, könyvek címlapján látjuk viszont a nevedet.
- És az én szerelmi életem? Azt nem látod előre? – kérdezte a lány. Dracótól tudta, hogy Ron akkor, a csatában látta csókját Perselusszal, és valószínűleg fejben összerakta a részleteket, csak sohasem hozta fel a témát. Kíváncsi volt a véleményére.
- Minden bizonnyal találkozol valami okos férfival, akivel könyvekről fogtok beszélgetni egy üveg bor mellett. Aztán egymásba szerettek, és boldogan éltek, míg meg nem haltok.
Ron nem tudta nem észrevenni barátnője csalódott arckifejezését, így hozzátette, kissé elhamarkodottan:
- De ne aggódj, Hermione! Bárkit is választasz, előbb utóbb megbarátkozunk vele. Ha azzal jössz össze, akire most gondolok, akkor inkább utóbb.
Egy cuppanós puszit kapott cserébe.
oOo
A tanévnek vége lett, gyorsabban, mint sokan szerették volna. A hálószobák kiürültek, mindenki a Roxfort Expresszre igyekezett. Hermione Csámpásra vadászva lemaradt barátaitól, így a vonat majdnem nélküle indult el. Csak egy ember ugrott fel utána a már mozgó járműre. Perselus Piton, a tanár, aki tél óta ezt a pillanatot várta.
- Jó reggelt, Miss Granger – köszönt a lányra. Hermione elpirult. – A szülei ott lesznek este a diplomaosztón?
- Igen. Semmiképpen nem hagynák ki, hogy lássák. Már hozzászoktak annyira a varázsvilághoz, hogy ne legyenek fenntartásaik.
- Örülök – válaszolta a férfi, majd elindult a tanárok kocsija felé.
Az utazás eseménytelenül telt el. Az alsóbb évesek Londonban szétszóródtak szüleikkel, csak a hetedévesek maradtak együtt. Már csak néhány órájuk volt a diplomaosztójukig. Londonban rendezték a nagy eseményt, hogy a mugli hozzátartozók is el tudjanak menni rá.
Hermione kissé idegesen várta a találkozást szüleivel. Legutolsó levelében végre bevallotta nekik, hogy egy idősebb férfiba szeretett bele, aki ráadásul tanára is. Félt a reakciótól. Szülei szinte egykorúak voltak, gyerekkoruk óta tudták, hogy majd egyszer összeházasodnak. Közös volt a hobbijuk, a munkájuk, mindenük. Pont ezért félt Hermione, hogy mit szólnak egy olyan választáshoz, mint Piton.
Az ünnepségre átöltöztek dísztalárba, majd a minisztériumi épület dísztermébe mentek. Szülei már ott ültek a vendégek számára fenntartott helyen. Messziről intett nekik, mire visszamosolyogtak. Öröme ezek után határtalan volt.
Piton messziről figyelte a találkozást. Hermione szülei szimpatikus embereknek tűntek. Elő kell vennie legszebb modorát, ha jó benyomást akar tenni rájuk. A találkozást aligha kerülhetik el sokáig.
Az ünnepségen először az igazgató mondott beszédet, majd egy minisztériumi boszorkány. A szokásos unalmas duma volt, mégis mindenki itta szavaikat, hisz a tanárokon kívül mindenki életében nagyon fontos pillanat volt ez.
Hermione és egy hollóhátas fiú is mondott beszédet, mint iskolaelsők. A lány sugárzott. Piton olyan figyelmesen hallgatta, hogy észre sem vette, mennyi szempár szegeződik rá. Dumbledore, Draco és Ron kíváncsian figyelték. Most ültek ki érzései először nyíltan arcára. Hermione szülei is kiszúrták a tanárok között, mint lányuk lehetséges választottját, olyan egyértelmű volt a tanári kart végignézve, hogy csak ő lehet az.
A diploma után minden tanárral kezet fogtak a diákok, majd a helyükre mentek. Akkor már alig bírtak magukkal. Már csak azt várták, hogy az ég felé dobhassák iskolai süvegüket.
Piton a háttérben várta, míg Hermione és barátai kibúcsúzzák magukat. Mikor a lány magára maradt, idegesen körbefordult, mintha keresne valakit. A bájitaltan tanár visszatartotta a lélegzetét, és várta, hogy a lány tekintete rá essen. Nem kellett sokáig várnia. Hermione elkapta pillantását, majd lesütötte a szemét egy pillanatra.
Nem mozdult, nem csinált semmit. Hermione ismét felpillantott, és tett egy óvatos lépést előre. Piton követte példáját.
- Végeztem – közölte a lány egyszerűen, mikor találkoztak, és szerelme szemébe nézett.
- Örülök, Hermione. Megengedi ugye, hogy tegezzem?
- Igen, uram.
- Perselus.
- Igen, Perselus.
Pár pillanatig csend ereszkedett rájuk, majd egyszerre kezdtek el beszélni. Nevetéssel oldották zavaruk.
- Van programod holnap este? Ma este, gondolom, a szüleiddel szeretnél találkozni, de holnap talán…
- Mikor? – vágott a szavába Hermione.
- Hatra érted megyek – nevetett fel Piton. – Nem kell kiöltözni.
- Oké – mosolygott a lány is.
Ekkor léptek melléjük Hermione szülei.
- Apa, anya, bemutatom volt bájitaltanáromat, Perselus Pitont – hadarta.
- Örvendek – ráztak kezet.
- Utólagos engedelmükkel holnap estére randevúra hívtam a lányukat – vágott bele Piton rögtön a közepébe. Jobb az ilyesmit előre tisztázni.
- Értem – nézett komolyan szemébe az apa. – Remélhetem, hogy éjfélre épségben hazahozza? – kérdezte.
- De apa!
- Természetesen, uram – bólintott Piton. Rengeteg idejük van még.
- Hétvégén elutazunk a családi nyaralónkba Franciaországba. Ha nem zavarják a mugli körülmények, örülnénk, ha csatlakozna – tette hozzá az édesanya.
- Örömmel, ha nem zavarok…
- Milyen udvarias ember maga! Pedig úgy hallottam, szeret negatív megjegyzéseket tenni. A lányom szerint ezek olyan eredetiek, hogy alig vártam, hogy halhassak néhányat – nevetett fel Hermione apja, és kissé csalódottnak látszott.
- Most nagyon igyekszem – vallotta be Piton. – De ígérem, hétvégén találkozhat néhány gyöngyszememmel! – szerénykedett.
- Nagyszerű! Alig várom! Akkor nemsokára találkozunk. Mi kimegyünk a kocsihoz, kicsim. Magatokra hagyunk benneteket, hogy elbúcsúzhassatok.
A zavart csend megint közéjük ereszkedett.
- Bocsánat – mondta a lány.
- Nincs miért. Nagyszerű és barátságos szüleid vannak. De most menj, várnak. Hatra érted megyek. Jó éjt! – nyomott egy puszit Hermione arcára, majd kitessékelte az utcára.
Hermione meglepődött, de nem mutatta. Azt hitte, amint lehet, a férfi megrohamozza. Erre úgy viselkedik, mint egy első randin. Furcsa volt, de mégis úgy érezte, ez így van jól. Ha nem sietik el, tovább tart. Holnap este talán már a kezét is megfogja, hétvégén megcsókolja… a többi meg jön magától. Előttük az élet. Sejtette, ez az élet nem lesz éppen eseménytelen. Hát lehet Perselus Piton mellett unatkozni?
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Itt a vége, fuss el véle, most már tényleg! ;)
Köszönöm mindenkinek, aki elolvasta a történetemet, azoknak meg pláne, akik egy kritikával is megszántak. Puszi mindenkinek: Lillia
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
