TitiTomItaliaban
Menü
 

 

 

 

Fotók

 

 

 

 

Olaszországról röviden

 

Történelem

 

Pápák

 

Császárok

 

Legendák

  

Róma

 

Ostia Antica

 

Tivoli

 

 

 
Vatikán

 

 

A Vatikán

 

A Svájci Gárdisták

 

A Szent Péter Bazilika

 

A Szent Péter Tér

 

A Vatikáni Múzeum

  

Az Angyalvár

 


 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
vendegkonyv
[14-1]

2020.11.25. 08:39 Idézet
Vendég
Jó az oldal! Vendég

2011.06.05. 15:53 Idézet

Ókori plázák A Városban négy Macellumot, azaz bevásárlóközpontot tartottak számon. Az első a Forum északi oldala mellett jött létre a Krisztus előtti harmadik században. Ez Titus Livius szerint Kr. e. 210-ben leégett, ezt újíttatta föl utóbb, Kr. e. 179-ben M. Fulvius Nobilior, aki az általa is építtetett Basilica Aemilia északkeleti sarka mellett új épületegyüttest emeltetett. Ez egy régi halpiacot és a forum cuppedinist, illetve néhány egzotikumot áruló üzletet olvasztott egybe. Ez a Macellum egy kör alaprajzú központból állt, amit aprócska alapterületű boltok kereteztek. Az üzletház bejáratát fauces Macellinek nevezték, ehhez egy rövid utca, a Corneta vezetett fel a Via Sacráról. Az üzletház épületei közül néhányat elbontottak a császárfórumok kialakításakor. A második a sorban a Macellum Liviae volt, ami az Esquilinuson állt és Augustus építtette. A feleségéről nevezte el, Kr. e. 7-ben nyitotta meg kapuit a nagyközönségnek. Sokáig bírta, mert egy irat szerint 364-ben, illetve 378-ban felújították. A bevásárlóközpont maradványait a porta Esquilina mellett tárták föl: a romokból tudható, hogy egy nyolcvanszor harminc méteres nyitott udvarból állt. A terület déli része a III. század elején a környező magánházak kárára terjeszkedett – ismerős kép ez a mából. A harmadik a Macellum Magnum volt. Ez a Caelius dombon épült, Nero avatta fel 59-ben. Régészek úgy vélik, a mai San Stefano Rotondo környékén lehetett. Egy kupolás központ körüli oszlopcsarnokhoz két kör alakú "áruház" tapadt. Még az ókorban elbontották és helyén a IV. században valamilyen középületet húztak föl – talán piacként. Ezt alakította át Simplicius pápa (468–482) a San Stefano templommá. Az eredeti Nero-féle épületből egyedül a travertin alapok maradtak meg, a kerítések falának egy része, valamint az oldalsó oszlopsor nyolc pilasztere. A negyedik macellum Traianus császár forumát zárta le: hat szintes volt. Legalul gyümölcsöt és virágot, az elsőn olajat és bort, a másodikon és a harmadikon ritka fűszereket és más egzotikumokat árultak. A negyediken osztották a polgároknak az állami gabona, olaj és pénzadományokat míg az ötödiken a halárusok kínálták ezerféle herkentyűiket. A tengeri és édesvízi lények a saját gusztusuknak megfelelő, színültig töltött medencékben fickándoztak egészen addig, amíg a polgár ki nem választotta a neki tetsző jószágot. A vizet külön vezetékekkel hozták a helyszínre. A ma is látható romokat nézve hihetetlennek tűnik mindez – pedig a régészek igazolták, hogy mindez egy cseppet sem mese.


2011.01.07. 11:11 Idézet

 Sziasztok! Légyszi szavazzatok ránk!

http://www.alegjobballas.hu/palyazati_videok?profilSelection=profilDetail&profilId=842

 

http://www.alegjobballas.hu/palyazati_videok?profilSelection=profilDetail&profilId=785

köszönjük!


2010.12.13. 22:08 Idézet
Ruzsinszki Zita

Köszönöm az érszrevételedet. Nem gondolom, hogy ízléstelen lenne, "kinek mi". Nekem tetszik így, mert számomra jellemzi Rómát, az ország műemlékei is gazdagon díszítettek. A Vatikáni múzeumról nem is beszélve.


2010.10.29. 17:08 Idézet
Marokkó

Kicsit ízléstelen a honlap megjelenése...túl sok a díszítés és elvész a sok jó infó.


2009.11.11. 18:01 Idézet

Ezt meg kellene nézni:

http://www.welcometuscany.it/special_interest/thermal_spas/grosseto_saturnia.htm

http://images.google.hu/images?hl=hu&source=hp&q=saturnia&um=1&ie=UTF-8&ei=Ve36SqOMKdGksAbymayVCg&sa=X&oi=image_result_group&ct=title&resnum=4&ved=0CCsQsAQwAw

 


2008.01.18. 00:01 Idézet

A Laokon szoborcsoport (Vatikáni múzeum)


2008.01.18. 00:00 Idézet

http://www.geographic.hu/index.php?act=napi&rov=5&id=10844

A Laokoón-szoborcsoport megtalálása


1506. január 14-én egy bizonyos Felice de Fredis nevezetű paraszt Rómában, az Esquilinus dombon lévő szőlőjében, Néró császár Aranyháza romjainak közelében rábukkant a Kr.e. I. századból származó, fehér márványból készült Laokoón-szoborcsoportra.

1506. január 14-én egy bizonyos Felice de Fredis nevezetű paraszt Rómában az Esquilinus dombon lévő szőlőjében, Néró császár Aranyháza romjainak közelében, ott ahol az idősebb Plinius ókori történetíró sejtette, megtalálta a Kr.e. I. századból származó Laokoón-szoborcsoportot.

Az Apollón főpapjának, Laokoónnak és két fiának haláltusáját ábrázoló szobor ezt követően néhány héten belül – a híres építész, Giuliano da Sangallo és munkatársa, Michelangelo Buonarotti közvetítésével - II. Gyula pápa magántulajdonába került. A katolikus egyházfő a megtalálót a római Santa Clara in Aracoeli templomban sírhellyel, továbbá 1500 dukátnyi összeggel jutalmazta.

A jó állapotban lévő, fehér márványból készült szobrot, amely a 20. század elején kisebb restaurálási munkákat igényelt, feltételezhetően három rodoszi szobrászmester: Agészandrosz, Athanodórosz és Polüdórosz készítette.

Az alkotók a témaválasztásnál a trójai mondakörig nyúltak vissza. Laokoón trójai főpap volt, aki ellenezte, hogy a görögök által otthagyott falovat bevigyék a trójaiak, ezért a görögök oldalán álló Poszeidón büntetésképpen a tengerből két kígyót küldött ellene, hogy a jóst és családját fojtsák meg. A szobor a három ember kilátástalan haláltusáját ábrázolja.

Noha jó néhány, elsősorban amerikai történész vitatja a szobor mintegy 2100 éves múltját, és inkább Michelangelo munkájának tulajdonítja, a Laokoón-szoborcsoportot az ókori szobrászat legkiemelkedőbb alkotásai között tartjuk számon. A szobor jelenleg a Vatikán Múzeumban tekinthető meg.

Forrás: Kun Enikő National Geography 2008. január 14


2008.01.04. 18:51 Idézet

Szervusztok!

Úgy látom lesz mit nézegetnem a közös, az ismert és az ismeretlen tájakat is beleértve.Már a nyitó lap is jó!

Gondolom más is így van azzal, hogy ahol már jártunk, szívesen nézzük egy másik dimenzióból is bárki fotózta is azt. Az ismerősöknek meg kiváltképp örülünk. Ezért idézem nektek a következőt:  " Az egyik legmélyebb titka az életnek, hogy a legértékesebb tetteink azok, amelyeket másokért teszünk." 

LEWIS  CARROLL idézete  puszi nektek: Terike

 


2007.12.31. 15:24 Idézet

B.U.É.K.!

Happy New Year!

C новый годом!


2007.11.06. 21:16 Idézet
Ezt most csináltam BIBIIIIII! Már tudok bannert.. :-) Kisstomi

2007.11.06. 21:14 Idézet

2007.06.04. 19:35 Idézet

Szióka!

Szintén ismert okokból csatlakozom az előttem szólóhoz...:-). Viszont én is tiszta szívből örülök, hogy a világ kitárult előtted és számtalan csodáját bocsátja rendelkezésedre. Külön dicséret azért, hogy ezt Te meg is osztod velünk.

Puszillak

Niki


2007.06.04. 11:51 Idézet

Örülök, hogy ismét munkához láttál és gondolsz az itthon maradtakra! Legalább képeiden keresztül megismerhetjük azokat a mesés világokat, ahova Te eljutsz! Képeid élmény nézegetni - de azért nálam az egyiptomi képek a legnyerőbbek (de szerintem sejted miért! - és biztos nem is haragszol érte...)
Érezd magad jól, légy boldog, teljesüljenek kívánságaid /kívánságaitok!
Vigyázz magadra!!! Puszi
Márti


[14-1]

 

 

 

Hírek, érdekességek, írd meg Te is!

 

 

 

 

 Szardínia

 

 
Latogatottsag
Indulás: 2007-05-30
 

IP

 

 

 

 
Antik Róma

 

 

 Antik Róma

 

 

 

 

Közbiztonság

 

Telefonálás

 

Árak bárokban

Képes lap feladás

 

 

 

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre